Atomik – kézműves vodka Csernobilból

0
918
Facebook

Egyetlen palack van még csak a vodkából, mely a zónából, a katasztrófa miatt lezárt övezetben aratott rozsból készült. Csernobilban 33 éve következett be a világ legnagyobb nukleáris balesete a V. I. Lenin atomerőműben, mely akkoriban a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajna  területén működött.

„Bár a rozs és a víz is a lezárt zónából származik, de a radioaktivitás mértéke  nem éri el a veszélyes szintet” – sietett megnyugtatni a potenciális vásárlókat Jim Smith professzor, aki a BBC-nek nyilatkozott az Atomikról. „A desztillálás az egésznek a titka”- magyarázta a Portsmouth-i egyetem tanára, aki a brit-ukrán vegyes csapatot vezette. Jim Smith professzor benne van a Chernobyl Spirit Company igazgató tanácsában. Ez nem elsősorban üzleti vállalkozás: részt szeretnének venni Csernobil fellendítésében. Idén ötszáz palackot akarnak még piacra dobni. A bevételt a zóna fejlesztésére fordítják. Vagyis ahogy a professzor fogalmazott: az Atomik szociális vodka! Csernobil környékén több mint 300 ezer embert telepítettek ki a katasztrófa következtében. Ők mindmáig nem térhettek vissza lakóhelyükre. Csak egy-két család úszta meg a kitelepítést. Az egyik családnak később lánya született, aki a kijevi egyetem diákja. Az orvosok semmilyen különösebb jelét nem észlelték a testén annak, hogy olyan szülők gyermeke, akik bennmaradtak a zónában a kitelepítés után is. „A katasztrófának nem olyan súlyosak a következményei mint ahogy azt sokan kezdetben gondolták” – hangsúlyozta Jim Smith professzor.

Csernobil turista paradicsom szeretne lenni

Az HBO sorozata világszerte felidézte a nukleáris katasztrófát, és ez megnövelte az érdeklődést Csernobil és környéke iránt. A turizmus azóta 40%-al növekedett. Csakhogy eddig minden illegálisan ment. „Meg kell szüntetni azt, hogy korrupt tisztviselők gazdagodjanak a turizmusból ” – jelentette ki a helyszínen Volodimir Zelenszkij ukrán köztársasági elnök. Aki abból az alkalomból járt Csernobilban, hogy az Európai Unió átadta az új szarkofág felügyeletét Ukrajnának. Európai támogatással 1,5 milliárd euróért építettek egy új szarkofágot az erőmű köré, hogy megakadályozzák a radioaktív sugárzást. A régi szarkofágot még a szovjet időkben készítettek el – óriási emberi áldozatokkal és gyenge minőségben. Az új szarkofág a tervek szerint 100 évig kitart majd Csernobilban.

Gennaggyij Laptyev, Ukrajna meteorológia és vízügyi hivatalának illetékes szakértője úgy nyilatkozott, hogy megpróbálnak valamiféle gazdasági fellendülést produkálni – kihasználva a világméretű érdeklődést. Ukrajna mezőgazdasága a csernozjom (fekete föld) miatt igen kiváló minőségű termést produkál. Sok nagy nyugati cég tart fenn itt versenyképes gazdaságokat, melyek külföldre exportálják Ukrajna terményeit. Erről beszélt Volodimir Zelenszkij elnök is Csernobil környékén. A nemrég megválasztott színészből lett elnök, akinek pártja is a legerősebb lett a Radaban, a kijevi parlamentben, komoly gazdasági kihívás elé néz: meg kell állapodnia az IMF-el Ukrajna fejlesztési terveiről. Az Atomik kézműves vodka Csernobil környékéről ennek a nagy változásnak az egyik kissé talán furcsa szimbóluma de hát Ukrajnában már szinte mindent láttak azóta, hogy 33 éve a V.I. Lenin nukleáris erőmű katasztrófája majdnem az egész Európát fenyegette…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .