Aki Magyar, velünk tart!

0
730
Facebook

Először bírálta név szerint Orbán Viktor miniszterelnököt Magyar Péter, aki a jövő hétre nagygyűlést hirdetett meg Budapesten.

“Magyar Péter hangfelvétele azt bizonyítja, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás a hatalom befolyása alatt áll, állami kulcsfigurák beavatkoznak az ügyészi vizsgálatba, és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter tudott erről” – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Cseh Katalin, a Momentum képviselője az Európai Parlametben.

Orbán Viktornak egyszerre hármas kihívással kell szembenéznie – politikai pályafutása során először: Magyar Péter a leginkább látható belpolitikai kihívás, de ott áll mögötte az Egyesült Államok nagykövetsége, és ez már komoly külpolitikai fenyegetés a hatalom számára. Végül ott a harmadik kihívás, a gazdasági válság, amely Orbán Viktor választóit elsősorban érinti hiszen kiderült: az életszínvonal javulására nemigen számíthatnak. Orbán Viktor minden politikai tehetségére szükség lesz, hogy megküzdjön e hármas kihívással.

Magyar Péter feltűnt, Gulyás Gergely letűnt

Török Gábor elemző azt mondta a Partizánban, hogy Gulyás Gergely politikai pályafutása egyelőre véget ért. Ő volt a vezetője annak a protestáns frakciónak a Fideszben, amely igyekezett a hatalom emberi arcát képviselni, és látványosan nem lopni. Gulyás Gergely mentora, Pokorny Zoltán visszavonul. Nem vesz részt a következő polgármester választáson a Svábhegyen pedig valószínűleg lenne esélye a folytatásra. Ehelyett a Toldy Gimnáziumban folytatja mint tanár. A protestáns frakció szellemi vezére, Balog Zoltán súlyosan kompromittálta magát a kegyelmi válságban, és a politikai túlélésért küzd. Novák Katalin megbukott, talán nagykövet lehet valahol jó távol a pedofil botránytól. Magyar Péter barátja volt Gulyás Gergelynek, a protestáns frakció politikai vezetőjének, aki benne volt a legfontosabb döntéshozó testületnek mint kabinet miniszter. A hírek szerint Orbán Viktor kizárta ebből a testületből Gulyás Gergelyt miközben fő ellenfele Rogán Antal továbbra is vígan benne maradt a legfelső döntési testületben annak ellenére, hogy a Schadl-Völner ügyben Tóni és Barbara is szerepel. Már az ügyészségnek is feltűnt, hogy Rogán Antalról és a nejéről van szó. Rogánra viszont szüksége van Orbán Viktornak míg Gulyás Gergely nélkül is eldöcög a hatalom szekere. A titkosszolgálatokra és a médiára, melyeket Rogán Tóni felügyel, minden eddiginél nagyobb szüksége lesz Orbán Viktornak. Miért?

Orbán szakít Putyinnal vagy…

Ezt üzente az Egyesült Államok a magyar miniszterelnöknek, akit Biden elnök diktátornak nevezett. Az Egyesült Államok elnökét egyáltalán nem Orbán Viktor diktátori hajlamai zavarják hanem a magyar miniszterelnök barátkozása Donald Trumppal, és méginkább: Orbán parolázása Putyinnal.

- Hirdetés -

“Az USA döntött: kész javítani a kapcsolatokat a magyar kormánnyal, de ennek az a feltétele, hogy Magyarország alkalmazkodjon a NATO vonalához”

– üzente David Pressman nagykövet. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy az USA-nak olyan Magyarország kell, amely együttműködik a NATO-val, és amelynek kormányfője nem parolázik Putyinnal. Ha Orbán hajlandó változtatni oroszbarát politikáján, akkor maradhat. Ha nem, akkor itt van Magyar Péter mozgalma, amely potenciálisan belülről is destabilizálhatja a hatalmat.

A magyar medián jövedelem nem éri el az 1000 eurót

342 ezer forintot keres nettó egy átlag magyar egy hónapban. Ez még az Európai Unió szegényházában is siralmas. Különösen minthogy a rekordmagas infláció már behozta az európai árakat Magyarországra miközben a bérek maradtak a béka popója alatt. Csaknem egymillió nyugdíjas él a létminimum alatt Magyarországon! Orbán Viktor az ő szavazataikkal szokott nyerni a választásokon: 2022-ben ezértis költött erre a célra több mint 1500 milliárd forintot. Mára viszont elfogyott a kormányfő pénze. Az uniós pénzek csak csordogálnak, a gazdaság gyengén teljesít. Mindeközben a költségvetésből egyre többet kell az államadósság törlesztésére fordítani.

Mészáros Lőrinc, aki tavaly újra Magyarország leggazdagabb emberévé vált, mert a jövedelme 150 milliárd forinttal nőtt miközben a magyar lakosság életszínvonala csökkent, hozzájárulhatna a gondok megoldásához, de a haza első számú oligarchája még nem árult el ilyen hajlamokat.

A gazdasági, a bel és külpolitikai válság egyszerre jelentkezik, ezért nem csoda, hogy Orbán Viktor, aki büszke villámgyors döntéseire, most kivár. Csodaszere nincsen. Választói egy megroggyant bokszolót látnak, aki csak annyit tud felhozni mentségére, hogy vetélytársai tökfilkók. Ez igaz lehet, de Magyar Péter feltűnése a politikai pályán azt mutatja: nagy a választói igény valami újra. Azt ugyanis már majdnem mindenki látja, amit Magyar Péter is fennen hangoztat:

“Magyarország az Európai Unió legszegényebb és egyben legkorruptabb állama!”

Ez a nemzeti együttműködés 14 éves rendszerének a szegénységi bizonyítványa. Orbán Viktor nem ilyen pályavégről álmodott …

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .