Airbus és a Covid-19

0
1458
airbus.com

A 74 milliárd eurós repülőgépgyártó és űrhajózási ágazat, melynek zászlóshajója az Airbus, kritikus helyzetbe került a pandémia miatt. Az óriás minden bizonnyal megmenekül, de az 1200 beszállító közül sokan csődbe mehetnek.

„Minden hónapunk veszteséges” – mondta a Bloombergnek a Celso nevű családi vállalkozás főnökasszonya. Az 55 éves Agnes Timbre-Sauniere a helyi kereskedelmi kamara főnökasszonya is, ezért nemcsak a saját kis cége nevében beszél: „a főnökök hangulata a mélyponton, a dolgozók pedig a jövőjük miatt aggódnak.”

Az Airbus, melynek a központja a dél-franciaországi Toulouse-ban van nemcsak a beszállítóknak jelentette a megélhetést hanem a környékbeli éttermeknek, fodrászoknak, pékségeknek stb.

Mi lesz, ha elfogy az állami támogatás?

A szakértők ötéves elhúzódó válságra számítanak, mert a légitársaságok maguk is az életükért küzdenek, és eszük ágában sincsen új repülőgépet rendelni.

A vírus válság a fellendülés kellős közepén találta telibe a repülőgép ipart, amely tavaly még azzal küzdött, hogy nem talál elég szakképzett embert a környéken. Aztán az elzárások miatt földre kényszerültek a repülőgépek, és az Airbus nagyszabású leépítést jelentett be:

15 ezer embert rúgnak ki

40%-al csökkenti termelését az Airbus miután a kereslet befuccsolt. Ez nemcsak a franciaországi munkahelyeket jelenti: Németországban 5100 embert küldenek el. Ez az ottani személyzet egyharmada! Franciaországban a tervezett elbocsátás 5000 embert érint.

Nagy Britanniában ugyanez a helyzet: a Rolls-Royce, Collins and Gardner Aerospace megrendelései eltűntek, és ennek következtében a beszállítók törölhették az előzetes rendelések felét!

„Kétségbeejtő a helyzet. Azzal számolunk, hogy jövő tavaszig el kell küldenünk az emberek 30%-át” – nyilatkozta a Bloombergnek Andrew Mair, a a Midlands Aerospace Alliance főnöke. „Lesz olyan cég, amelyiknek el kell bocsátania a munkavállalók felét!”

Egy kis családi vállalkozás Birmingham mellett már el is küldött 50 munkatársából 23-at. A kilábalás a válságból hosszú lesz és nehéz: „arra számítok, hogy 2025-ben érhetjük el a válság előtti szintet” – mondta Steve Boyd ügyvezető igazgató.

Németországban Bréma áll a munkanélküliség szempontjából a legrosszabbul – nem kis részben a repülőgépipar miatt.

Az IG Metall szakszervezet helyi vezetője szerint „sok kis beszállító cég nem bírja majd ki a válságot és beadja a kulcsot.”

A legrosszabb a helyzet magában Toulouse-ban – írja a Bloomberg.

„Az egész régió az Airbus-tól függ” – hangsúlyozza Mickael Nogal parlamenti képviselő. 159 ezer ember dolgozik ebben az ágazatban Toulouse környékén, ahol egyelőre senki sem találja a megoldást. Jelenleg 40 ezer munkavállaló állása csakis azért van biztonságban, mert az állam támogatja a cégeket a bérek kifizetésében. Még így is 20 ezer elbocsátásra számítanak.

A kétségbeejtő helyzet annak ellenére alakul így, hogy a francia kormány 15 milliárd eurós rendkívüli támogatást ad az ágazatnak. Macron elnök stratégiai ágazatnak nyilvánította a repülőgépipart de hát az állam sem önthet euró milliárdokat számolatlanul a repülőgépiparba hiszen Bruno LeMaire pénzügyminiszter így is rekord költségvetési deficittel számol jövőre.

A környék éttermei is megérzik a válságot Toulouse-ban. A Bloomberg tudósítója egy repülőtéri étteremben érdeklődött a főnökasszonynál, aki elkeseredetten nyilatkozott: „a helyzet most is rossz, de tartok tőle, hogy a jövőben még ennél is rosszabb lesz!”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .