A populista ígéretek szerint a munkásosztály mennybe megy, majd ha sikerül többséget szereznie az ígéretek vámszedőinek, azonnal átváltanak egy másik muzsikára, mely szerint ha a gazdagok tovább gyarapodnak az jó lesz nektek is. Majd a mennyben, mert tiétek a mennyeknek országa.
A brit közegészségügy, az NHS már bevezette ezt a lelki betegség típust, melyet úgy ír le, hogy
“az életem szar, és az is marad.”
Nem véletlen, hogy a tory párt tizennégy év után elveszítette a választást, és jön föl Nigel Farage szélsőséges pártja. Ugyanez mozgatja Trump támogatóinak a többségét is: a munkásosztály, mely korábban a demokraták sziklaszilárd támasza volt, ezúttal Trumpra szavazott. Kérdés, hogy miképp viszonozza ezt az amerikai elnök, akit hétfőn iktatnak be Washingtonban. Közben a munkáspárti brit miniszterelnök Kijevben újabb pénzügyi és katonai támogatást ígért Ukrajnának.
Marc Blyth, a nemzetközi kapcsolatok professzora a Brown Egyetemen a Social Europe című folyóiratban arról számol be, hogy szülőföldjén Skóciában általános a letargia, Ukrajna sorsa a kutyát sem érdekli.
“Skóciában úgy látják, hogy a politikai pártok teljesen magukra hagyták őket. Négyévenként jönnek a pártok kampányolni újabb ígéretekkel, amelyekből nem valósul meg semmi sem. Közben ők nyakig ülnek a szarban.”
Sokan a globalizációt teszik mindezért felelőssé így Donald Trump is. Kétségtelen tény, hogy amióta Thatcher asszony Nagy Britanniában és Reagan elnök az USA-ban bevezette a globalizációt, nagyon megnőttek a társadalmi különbségek:
”a fejlett országokban a globalizáció szinte kizárólag a nagy multicégeknek hoz hasznot míg a dolgozók egyre rosszabb körülmények között kell, hogy küszködjenek a megélhetésükért”
– nyilatkozta Blyth professzor a Social Europe portálon.
Képtelenség költségvetést készíteni
40 milliárd fontos lyuk tátongott a brit költségvetésben, és ebbe pillanatok alatt belebukott a konzervatív miniszterelnökasszony, Liz Truss 2022-ben. Jelenleg nincs elfogadott költségvetése sem Franciaországnak sem Németországnak. A magyar költségvetés hiánya jócskán felülmúlja a 3%-os hiányt, amely minden uniós tagállam számára cél, de csak nagyon kevesen tartják be: Domány András a HVG-ben arról írt, hogy Lengyelország tervezett hiánya a büdzsében 289 milliárd zloty vagyis az éves GDP 7,3%-a! Pedig a lengyelek számolhatnak az uniós eurómilliárdokkal, melyek egy részét Magyarország nem kapta meg, és egyelőre remény sincsen arra, hogy ezzel lehetne betömni a lyukakat a költségvetésben. A Nobel díjas Stiglitz arra hívta fel a figyelmet, hogy Donald Trumpnak politikai korlátai nincsenek hiszen többsége van a szenátusban és a képviselőházban, de pénzügyiek igen, mert óriási a költségvetés hiánya, az államadósság pedig meghaladja az éves GDP 100%-át.
Pénz nélkül nem megy semmi, és épp ebből az elégedetlenségből táplálkoznak a populista pártok és mozgalmak szerte a világon.
Franciaországban a szélsőjobb és a szélsőbal együtt teszi lehetetlenné Macron elnök reformjait. Draghi javaslatai előremenekülést jelentenének az uniós tagállamoknak, csakhogy a közös hitelfelvételt a populista pártok jórésze elutasítja. Ebből a szempontból érdekes Giorgia Meloni olasz miniszterelnök álláspontja: a populista kormányfő támogatja a közös uniós hitelfelvételt már csak azért is, mert korábban épp Olaszország profitált ebből a legtöbbet, 200 milliárd eurót.