Trump “nagyot jót beszélgetett” a kínai elnökkel

0
1137
fr.de

“Beszéltünk az USA és Kína közötti kereskedelem kiegyensúlyozásáról, a fentanilról, a TikTokról és még sok minden másról” – jelentette ki az Egyesült Államok megválasztott elnöke, aki hétfőn veszi át hivatalát Washingtonban.

Az USA kereskedelmi deficitje továbbra is nagyon magas Kínával szemben annak ellenére , hogy a Biden kormányzat is szankciókat hozott a világ második legerősebb gazdaságával szemben éppúgy mint Trump a korábbi elnöksége idején. Az USA-ban nagy fentanil per kezdődött, melyben kínai vádlottak is vannak, mert a kábítószer alapanyagát jórészt Kínából importálják. A TikTokot vasárnap betilthatja a Legfelső Bíróság, de Donald Trumpnak meglesz a lehetősége arra, hogy elnöki rendelettel 90 napra meghosszabbítsa a TikTok működését az Egyesült Államokban, és ezalatt az idő alatt találjon valamiféle megállapodást Pekinggel. Az USA-ban a TikToknak 170 millió felhasználója van, azért akarják betiltani, mert a Biden kormányzat szerint a felhasználók adataihoz hozzájuthat a kínai hírszerzés is, és ez komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Peking megtiltotta a kommunista párt tagjainak és az állam tisztviselőknek az Apple berendezések használatát ugyancsak nemzetbiztonsági okból.

Trump tárgyalni és nem háborúzni akar Kínával

“Hszi elnökkel mindjárt a kezdet kezdetén hozzálátunk a közös problémák megoldásához. Kedvező lehetőséget látok erre”

– értékelte a megválasztott amerikai elnök a telefonbeszélgetést.

Jellemző, hogy Tajvanról nem beszélt vagyis nem a konfliktust kereste hanem a párbeszédet. Tajvan szigetére vonult vissza Csang Kaj-sek vesztes hadserege 1949-ben, és az USA sokáig ezért Tajvant tartotta Kína képviselőjének az ENSZ-ben. 1972-ben Nixon és Kissinger történelmi látogatást tett Pekingben: elismerték, hogy Tajvan Kína része, de önálló politikai rendszere van. Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház akkori demokrata elnökasszonya látogatást tett Tajvanon, és ez kicsapta a biztosítékot Pekingben, ahol attól tartanak, hogy a sziget kikiáltja a függetlenségét az amerikai flotta védelmében.

Biden elnök sietett megnyugtatni Hszi Csin-pinget: továbbra is elismerik az egy Kína elvet, és nem támogatják Tajvan függetlenségét. Donald Trump meghívta az elnöki beiktatására Hszi Csin-ping elnököt, de ő egyelőre beérte egy telefonbeszélgetéssel, és maga helyett Han Zseng alelnököt küldte Washingtonba.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .