A gyenge Orbán

0
171
Facebook/Orbán

„Mert amikor Orbán úgy fogalmaz: „gyűlölnek minket”, akkor nem az ellenzékről beszél, amelyik eddig sem kedvelte őt; s még csak nem is azokról, akiket hidegen hagy a napi politika. Hanem azokról, akik egykor hittek benne, s akiket mostanság egyre több kétség gyötör. Akik készséggel támogatták eddigi sikereit, de nem szeretnének eljövendő kudarcaiban osztozni.”

Az uborkaszezonban mindig a kelletnél sokkal nagyobb hatással szólnak Orbán Viktor tusványosi bejelentései. Idén sem maradt el a provokáció, következményei is láthatóak, de a politikus mondandójával most először nem volt képes rálicitálni a korábbi évekre. Elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni ebből, mindazonáltal felelőtlenség lenne el nem gondolkodni az okokon.

Először is azért, mert a 2014-ben tett „illiberális” bejelentést követően a magyar miniszterelnök – és politikai szerepléseinek megtervezői – következetesen olyan témákat hoztak fel tusványoson, amelyek elsősorban Orbán nemzetközi szerelésének voltak hivatva teret teremteni. Hogy itthon is volt hatásuk, az természetes, de ezt a hatást a nemzetközi közegben kiváltott reakciók tüzelték, ezeknek volt az alárendelve.

Az idei szereplés és annak tematikája jószerével csak itthon keltett igen mérsékelt figyelmet, elsősorban azért, mert szokványos témák kerültek benne elő, s azok sem sikeredtek túl provokatívra. Mi több, mintha

a miniszterelnök valamelyest védekezne, s a „gyűlölnek minket” megfogalmazás is inkább egy – Orbántól szokatlan – alárendelti szerepkört sugallt; valamilyen kiszolgáltatottságra utalva kifejezett gyengeséget mutatott.

Az idei Tusványosnál semmi sem bizonyítja jobban, hogy Orbán komoly csatát vesztett: nem lett belőle nemzetközi szereplő, inkább csak elrettentő példa, s mindeközben igazodnia kell olyanokhoz, akiket eddig megvetett, s akiket európai szinten is le kívánt győzni.

Háttal a valóságnak – Orbán Tusványoson

Az európai szintű – vagyis uniós – politika láthatóan tanult mindabból, ami 2014 óta, főként magyar kezdeményezésre, ellene zajlott. Elmondható: Brüsszel mára sikerrel fragmentálta azokat az erőket, amelyek összefogása, ha sikerült volna, több lenne egyszerű kihívásnál.

A V4-ek ismét versengve igyekeznek elárulni egymást; a szélsőjobb pedig semmilyen szinten sem tudta nemzetköziesíteni önmaga legitim európai jelenlétét.

A két forrást, melyből Orbán és a hozzá hasonlók nemzetközi szolidaritást reméltek, önnön problémái kötik le: a brit kormány karikatúrája lett mindannak, ami az egykori birodalomból egyáltalán még megmaradt; az oroszok elszigetelése pedig soha nem volt ennyire sikeres a hidegháború lezárulása óta.

Orbán iszonyatos erőfeszítése, hogy benn maradjon az Európai Néppártban annak az egyértelmű beismerése, hogy szövetségesek nélkül maradt, s ezért igyekszik valamit visszaszerezni abból a szolidaritásból, amivel a Néppárton belül egykor rendelkezett.

De hogy illúziók ehhez aligha fűzhetők, bizonyítja az a két témakor, amit korábbi provokatív, s a szélsőségeseket megszólítani képes retorikájából még megmaradt: a bevándorlás rémképének felfestése és a kereszténység megmentésének aktualizálása. Mindkettő szerepelt tusványoson is, s mindkettő hangsúlyozása valójából azt igazolja, hogy

a magyar miniszterelnök továbbra is csak a Néppárt egy hangos kisebbségéhez tud vagy kíván szólni, a Néppárt egésze számára azonban üzenetei nem elfogadhatók, mi több, egyre több jel utal arra, hogy tolerálhatóknak sem mondhatók.

Hogy elég lesz-e ennek a kisebbségnek a támogatása ahhoz, hogy a Fidesz októberben visszakapja néppárti pozícióját, azt egyelőre megmondani nem lehet. A konzervatív pártcsalád a felfüggesztett Fidesztől eddig megkapott mindent, amit korábban Orbán vonakodott neki megadni; a 12 európai-parlamenti voks ezzel meglehetősen inflálódott. Orbán személyes befolyása uniós szinten pedig teljességgel megsemmisült. Orbán minden bizonnyal tudatában van annak, hogy rá és Fideszére egyre kevésbé van szükség, épp ezért nem az a kérdés: képes lesz e visszakapaszkodni nemzetközi szintre, hanem, hogy tud-e itthon ismét olyan támogatást maga mellett tudni, ami pótolni képes az elveszett kinti bizalmat és hitelt.

Mert amikor Orbán úgy fogalmaz: „gyűlölnek minket”, akkor nem az ellenzékről beszél, amelyik eddig sem kedvelte őt; és még csak nem is azokról, akiket hidegen hagy a napi politika. Hanem azokról, akik egykor hittek benne, s akiket mostanság egyre több kétség gyötör. Akik készséggel támogatták eddigi sikereit, de nem szeretnének eljövendő kudarcaiban osztozni.

Ara-Kovács Attila

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..