A főrendőr csőre töltve és az orvosok

0
1035
Pexels

„Összenő, ami összetartozik!” Így reagált a Belügyminisztérium. Pintér Sándor tárcája szerint a MOK újra súlyos, valótlan és az egészségügybe vetett közbizalmat megingató állításokat tett az egészségügy működéséről…

Nos, ha Pintér Sándor megmondja, akkor az az utolsó szóig igaz! Az más kérdés, hogy az ellátatlan betegek erről nem sokat tudnak s haláluk csak az orvostudomány hiányosságait bizonyítják nem pedig a munkaerő és munkaeszközök és a vezetők szakértelmének hiányát!

Pintér szerint mindenféle balosok és egyéb kétes egzisztenciák – mondjuk például a MOK – állításával szemben nincs finanszírozási akadálya műtétek elvégzésének, ezt igazolja a várólista-csökkentési programban évről évre biztosított többletforrások kihasználatlansága is. A közlemény szerint a kormány soha nem látott mértékben vont és von be forrásokat az egészségügybe: idén 3717 milliárd forint jut egészségügyi célokra, 2519 milliárd forinttal több, mint a baloldali kormány által utoljára benyújtott költségvetésben – szól a Pintér féle verdikt! Uff, ő beszélt!

Neki pedig hinnünk kell hiszen kiváló őrző-védő szakember, no és a hulladékgazdálkodásban is otthon van. Ha morbid és rosszindulatú lennék azt mondanám, hogy a hullákkal való gazdálkodást is olyan magas fokon hasznosítja mint azt teszi a hulladékgazdálkodásban. Egyik részüket elégeti, a másikat, a veszélyes hulladékot jó mélyen a föld alá, igaz emberek esetén nem szükségeltetik ólomkoporsó.

Szar lehet egy rendőrségnél pallérozódó embernek, ha mogorva tekintetétől nem állnak reszketve a szőnyeg szélére.

- Hirdetés -

Szar ügy lehet egy ilyen embernek, ha nem a vállapon lévő csillagok száma és mérete a döntő, hanem a szakértelem.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .