A félelem demokráciája

0
1540

Könyv íródott Orbán Viktorról. Lett rá kiadó, nyomdát is találtak hozzá. Csak hát mielőtt nekiálltak kinyomtatni, beleolvastak a könyvbe, és úgy döntöttek, hogy ők ezt nem merik bevállalni. Támogatást kapnak más könyvek nyomtatására, nem vállalhatják a kockázatot, hogy esetleg a könyv főszereplője, a miniszterelnök megharagudjon rájuk.

Tudom, melyik vidéki városban van a nyomda, de nem írom meg. Nem én félek, azokat nem akarom bajba hozni, akik félnek.

Viszont eszembe jutott, hogy néhány héttel ezelőtt egy középkorú nő szólított meg az utcán. Olvassa az írásaimat, mondta, és szívesen lájkolna a Facebookon, de fél, hogy baja lesz belőle. Szégyenkezés volt a hangjában és a szemében.

Pedig, nem neki kellene szégyenkeznie, gondoltam magamban. De nem mondtam semmit. Mit is mondhattam egy embertársamnak, akinek most újból meg kellett tanulnia félni.

Nem először hallok ilyen mondatokat mostanában, mások is mondanak hasonlókat.

A félelem benne van a levegőben.

Halkan mondunk mindent, megfontoltan, előtte alaposan körülnézünk. Magunk sem értjük, hogyan juthattunk idáig, amikor azt suttogjuk a mobilba: ez nem telefontéma.

Megint megtanultunk írni, és olvasni a sorok között. Pedig már azt hittük, hogy vége, elfelejthetjük örökre. Most újra hasznunkra válik. Akik átélték egyszer, azoknak gyorsabban megy, de keservesebb – az újak, akik már a félelem nélküli létbe születtek, fel sem fogják, hogy mi történik velük.

Félni mindenhol lehet: vasúton, hajón, autóban, buszon, villamoson, metrón. Péknél, zöldségesnél, virágosnál, trafikban, bankban. Azok is félnek, akiknek a javaik megfogyatkoztak, s reményeik mintha sosem lettek volna, és azok is, akiknek még van mit a tejbe aprítaniuk.

A félelem demokratikus: jómódú és szegény egyaránt szabadon félhet.

Félünk piacon, postahivatalban, félni bárhol lehet. Van, aki a fodrásznál fél, mások az iskolában, gyárban, irodában. Félünk az egyenruhától, és félünk akkor is, ha egyenruhások vagyunk: tűzoltók, katonák, rendőrök.

Fél az ápoló, és fél az ápolt.

Félnek a fiatalok, mert azt látják, hogy a szüleik félnek. Utóbbiak nem mutatják, de ettől még látszik rajtuk. Kiül az arcukra, látszik a tartásukon, érződik a bőrük szagán. A félő ember másképp mozog, mint az, akinek nincs baja.

Félnek az idősek, mert azt látják, hogy a gyerekeik és az unokáik félnek.

Félünk játék közben, munkaidőben, nyaraláskor. Zenét hallgatva, könyvet lapozgatva, újságot olvasva.

Egyszer majd elmúlik ez is, a félelem sem tart örökké. Ám addig nem árt, ha nem nyomtatunk ki olyan könyvet, amiből bajunk lehet, és alaposan meggondoljuk, hogy mit lájkolunk a Facebookon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .