A diktátor húga kulcsszerepben

0
1000
Facebook

Kim Dzsong un helyett húga, Kim Jodzsong dönthet ezután néhány fontos ügyben Észak Koreában. A világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer feje ezenkívül azt is közölte, hogy a jövőben más vezetők jogköre is bővül, hogy ezzel csökkentsék az első számú vezetőre jutó terheket. A dél-koreai hírszerzés szerint ez komoly problémákra utal az észak-koreai rendszeren belül.

Egészségügyi válság

Bár hivatalosan nincs Covid-19 vírus Észak Koreában, de Keszon városát a fegyverszüneti vonal közelében lezárták “megelőzés céljából”. Kim Dzsong un is megkaphatta a fertőzést, mert hónapok óta keveset mutatkozik és nem tart beszédeket. A Covid-19 vírus megbetegedésnek szövődményei lehetnek, melyek a túlsúlyos és cukorbeteg első számú vezető munkaképességét komolyan korlátozhatják. Minderről természetesen a hivatalos propaganda, melyet már eddig is Kim Jodzsong irányított egy kukkot sem szól.

Éhezés és kutya élet

A dél-koreai hírszerzés arra hívja fel a figyelmet, hogy újra az éhezés jeleit mutatja a vidéki élet Észak Koreában, ahol még mindig jegyrendszer van érvényben pedig a koreai háború már 1953-ban lezárult. A piramis legalján elhelyezkedő parasztok csak minimális fejadagot kapnak, a munkatáborok népe még azt sem. Ezért a lakosságot felszólították: szolgáltassák be a kutyákat! Észak Koreában kutyahúst is fogyasztanak – főként akkor, ha nincs más.

Mindeközben a fegyverkezési programok folytatódnak

A nemzeti jövedelem nagy részét katonai célokra fordítják: a legtöbb pénzt a nukleáris és rakéta fegyverzet emészti fel. Az USA hírszerzése ezenkívül felfedezte, hogy Észak Koreának óriási vegyi fegyver készletei is vannak. Ez komoly aggodalmat okoz Dél Koreában, melynek fővárosa, a 12 milliós Szöul egészen közel fekszik a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonalhoz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .