Putyin a pusztító

0
877
Ukrinform

Az orosz elnök dühös, mert háborúja Ukrajnában nem sikeres. Ezért most hozzálátott az ukrán identitás lerombolásához. Templomokat is lőttek  Ukrajnában – még Húsvétkor is.

A Húsvét az orosz és az ukrán ortodoxok legnagyobb ünnepe, de a harcok akkor sem álltak le. Az orosz csapatok tudatosan rombolják a templomokat, hogy az ukrán identitást megsemmisítsék vagy legalábbis meggyengítsék. Egy amerikai felmérés eredményeit a londoni Guardian ismertette.

A kulturális örökség 191 darabját rombolták le a háború idején eddig Ukrajnában – állapította meg Virginia állam egyik múzeuma, melynek kutató csoportja feltérképezte a helyzetet a harcok sújtotta országban. 58 székesegyház, templom, mecset szerepel a veszteség listán, 111 nemzeti emlékhely és 9 műemlék. A kulturális intézmények is célpontot jelentenek: Mariupol városában lerombolták a színházat is. A hágai nemzetközi egyezmény tiltja az ilyen akciókat, de nagyon ritka, hogy emiatt vizsgálat induljon az elkövetők ellen.

„Az oroszok most a polgári infrastruktúrát akarják tönkretenni, ez azt jelenti, hogy immár célbavesznek múzeumokat és műemlékeket is” – nyilatkozta egy amerikai kutató az Observernek. Szerencsére Ukrajna leghíresebb műemlék temploma, a Szent Szófia székesegyház Kijevben egyelőre sértetlen.

Ukrajna keleti részén ez a folyamat előbbre haladt: az oroszok megsemmisítik az ukrán emlékhelyeket, és helyettük olyanokat hoznak létre, amely a közös múltat hangsúlyozza.

- Hirdetés -

Putyin öt milliárd dolláros alapja az ukrán identitás megsemmisítésére

A Krím elfoglalása után Putyin elnök egyik korábbi tanácsadóját, Vaszilij Szurkovot bízta meg azzal, hogy a közös múlt hangsúlyozásával megpróbálja eltörölni az ukrán identitást. Szurkov szerint ukrán identitás nincs is. Az invázió kezdete előtt Szurkov azt jelentette Putyinnak, hogy az ukránok nagyrésze lelkesen fogadja majd az orosz csapatokat. Minthogy ez nem következett be, Putyin megorrolt Szurkovra, akinek most házi őrizetben kell számot adnia arról, hogy mire is költötte az 5 milliárd dolláros alapot. A brit hírszerzés szerint jelentős összegek landoltak Szurkov offshore számláin – írta a londoni Daily Mail.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .