WDR: a pandémia megnövelte a kábítószerfogyasztást a világon

0
842
Pinterest

Sokan elveszítették szeretteiket, megélhetésüket, és a problémák megoldását a kábítószerben keresték – állapitja meg a világszervezet jelentése, mely szerint különösen a szegényebb országokban riasztó a helyzet.

11%-al növekszik a drog fogyasztók száma a világon 2030-ig, ha minden így megy tovább – jósolja az ENSZ friss jelentése, melyet a Deutsche Welle ismertet.

275 millióan használtak kábítószert tavaly a világon viszonylag rendszeresen, ez 22%-os növekedést jelent 10 év alatt hiszen 2010-ben ez a szám még csak 226 millió volt. Persze ebben az időszakban a világ népessége 10%-al nőtt, ezt is figyelembe kell venni, ha a kábítószer-fogyasztás adatait elemezzük.

A Bécsben kiadott World Drug Report szerint 36 millió ember szorult orvosi kezelésre 2019-ben amiatt, hogy rendszeres kábítószer fogyasztó volt. 2010-ben ez a szám még „csak” 27 millió volt vagyis jelentős a növekedés, amellyel az egészségügyi intézmények fejlesztése nem tartott lépést. Az eredmény: az USA-ban 50 ezren haltak meg opioid mérgezés következtében 2019-ben! Ez több mint a duplája a 2010-es halálozási adatnak.

Covid hatás

A vírusjárvány fokozta azt a kölcsönhatást, amely akkor alakul ki, ha a rossz társadalmi környezetben élők közül a pszichológiai szempontból sebezhetőek a drogban keresik a megoldást, és ezzel még rosszabbá válik a helyzetük.

- Hirdetés -

A pandémia 119-124 millió embert taszított a nyomorba – írja az ENSZ jelentés, amely azt is megírja, hogy az iskolabezárások miatt 1,6 milliárd diák került törékeny helyzetbe.

„A szegénység és a munkanélküliség olyan kockázati tényezők, melyek kábítószer használatra ösztönözhetnek”

– nyilatkozta a Deutsche Wellenek Angela Me, a jelentést összeállító nemzetközi szervezet kutatási osztályának vezetője.

Bár a pandémia a globális kábítószer hálózatot is leállította egy időre, de az hamarosan újra szerveződött hiszen az igények növekedtek. Nagyobbak lettek a drog szállítmányok, melyeket elsősorban vízi úton illetve a szárazföldön juttattak el a célállomásra.

Nagy veszély az internetes kereskedés

Egyre többen férnek hozzá a világhálón terjesztett kábítószerekhez a Darkneten. Ez a drog piac évente legkevesebb 315 millió dollárt jövedelmez. Ez egyelőre még csak kis része az eladásoknak, de dinamikusan növekszik. Részesedése a globális piacon ma már négyszer akkora mint tíz évvel ezelőtt.

A szegény országok a leginkább veszélyeztetettek

43%-al nőhet a drog fogyasztás az alacsony jövedelmű országokban 2030-ig. A közepes jövedelmű országokban 10%-os növekedésre számít a World Drug Report. A gazdag országokban viszont várhatóan 1%-al csökken a kábítószer fogyasztás!

Afrikában az ENSZ jelentés készítői 40%-os növekedésre számítanak!

Ezért nagyon hatékony lenne a nemzetközi együttműködés a kábítószer kereskedelem ellen:

„fontos, hogy a hatóságok információkat cseréljenek egymással a legfontosabb határ övezetekben és, hogy együttműködve akadályozzák meg a kábítószer csempészetet”

– hangsúlyozza a World Drug Report, az ENSZ jelentés a drog fogyasztás riasztó növekedéséről világszerte.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .