Ő szinte mindig őszinte

0
1962
facebook

Nem tudjuk Orbán melyik istenhez imádkozik, valójában azt sem egyáltalán teszi e, az azonban bizonyos, ha igen, meghallgatást nyer, ha nem akkor hatékony segítői vannak.

Itt van például ez az Erdogan legény. Jól megfenyeget mindenkit mert keretlegényei nem gyilkolhatnak, garázdálkodhatnak kedvük szerint a szíriai Idlib tartományban, ezért rászabadítja Európára az általa földönfutóvá vált szírek százezreit. Hivatkozási alapnak aztán itt van az a mintegy háromszáz menekült, aki hol Leszbosz szigete felé, máskor a bolgár határ felé veszi az irányt.

Kapott is a Reuters isteni sugallatra érkező hírén a mi Viktorunk, azonnal közölte szokásos pénteki magával folytatott miniszterelnöki interjúján, hogy

nem a koronavírus a veszélyes, hanem az Európát elpusztítani kívánó migránsáradat.

Azt elfeledte hozzátenni,  hogy az említett cikk hangsúlyozza semmiféle hiteles forrás nem erősítette meg az „áradatot” mutogatni is csupán a fent említett háromszáz!!! menekültet mutogatták a különféle török médiumok. Az egész erdogáni játszma arra szolgál csupán, hogy az Idlibi incidens miatt Brüsszelben Törökország kérésére találkozó NATO-nagykövetek konzultációján erősebb zsarolási potenciállal léphessenek fel. Erre joga van minden tagnak, mivel a NATO alapító Washingtoni Szerződés negyedik cikke értelmében minden szövetségese konzultációt kérhet, ha bármelyikük véleménye szerint területi integritását, politikai függetlenségüket vagy biztonságukat veszélyezteti.

A mi világmegváltó miniszterelnökünk vezérletével a V4 miniszterelnökei találkozót szerveznek Erdogan török elnökkel, hogy személyesen tájékozódjanak a helyzetről.

- Hirdetés -

Rögvest meg is nyugtatta tévhitekben tévelygő népét Orbán: „Tömeges támadásokra kell számítanunk, meg kell védenünk Magyarországot.”

„Amíg egységesek a magyarok, nem kell félni” – tette hozzá megnyugtató mosoly kíséretében, elégedetten nyugtázva, hogy kommunikációban már meg is védte drága szeretett népét.

A koronavírus meg olyan szemét sorosista ármány, hogy az éj leple alatt még a sűrűre font határzáron is begyűrűzhet hozzánk. A görög megfertőzöttek majdhogynem a migránsáradat egyenes következményei ezért aztán

Lehetetlen Magyarországot légmentesen lehatárolni, nagy a valószínűsége, hogy a vírus itt is megjelenik, mi erre készülünk.

Pánikra azért semmi ok, tudjuk jól ki a legény a gáton, s addig biza bízzuk csak rá az ügyek szakszerű és ha kell törvényeken átlépő intézkedéseket.

A nemzeti konzultációról azt mondta Orbán, hogy szükségük van az emberek véleményére, illetve támaszára ahhoz a nemzetközi harcokhoz melyeket a hon védelme megkíván. Jelentsen ez akármit is, de beláthatjuk szükség van a brüsszeli ellenségtől érkező minél nagyobb arányú támogatásra vagyis kell a pénz a rokonság, az ‘”O.V. magyar hangjának” nevezett stróman hathatós támogatására, nem is beszélve azokról a hű oligarchákról, akik a mindennapok frontján beszedik és visszaosztják a nemzeti hűbért.

A börtönzsúfoltsággal kapcsolatban a miniszterelnök jogász lévén tudja, hogy az elítélt nem jogfosztott polgár, hanem jogaiban korlátozott személy, tehát – bármennyire is szeretnék – nem lehet őket kínozni, de még csak emberhez nem méltó helyre bezárni sem, ettől még szerinte

a börtön arra való, hogy a büntetést le lehessen tölteni, nem lehet elvárni, hogy olyan körülmények legyenek, mint otthon.

– mondta – gondosan kerülve a szűkített „élettér” kifejezést, sokkal jobban hangzón csak a nemzetközileg elfogadott és megállapított minimális légtér szűkítésének elengedhetetlenségét vetette fel. Ezt a harcot hétfejű sárkányként is megvívja „soros györgy” és civil ruhába bújtatott katonai logika alapján működő szervezeteivel szemben, akik báránybőrbe bújtatott ügyvédekkel akarják kifosztatni szegény Trianon nyűgét is keresztként hátán hordozó szent hazánkat.

A klímavédelmi akciótervről miniszterelnökünk szerényen kijelentette:

Amikor tűz van, nem kihirdetik a tűzvészhelyzetet, hanem eloltják a tüzet” – mondta. – Ne sopánkodjunk, cselekedjünk! – mutatta meg a helyes utat népünk nagy vezére.

Az Európai Unió költségvetéséről csak sokat sejtetőn megsúgta nekünk földi halandóknak: Magyarország szívesen fizet be egy forint helyett egy harmincat, ha cserében a sokszorosát kapja vissza.

Láthatóan megviselte az elnököt a magával folytatott helyenként éles vitába torkolló interjú, ezért biztató tekintettel fordulva a jövő felé befejezte magával az interjút.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .