Macron és Orbán az EU megosztottsága ellen

0
1378
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

„Most először volt alkalmam komolyan tárgyalni a magyar miniszterelnökkel” – hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki korábban keményen bírálta Orbán Viktort. A francia elnök most is emlékeztetett arra, hogy milyen fontosak az európai alapelvek, de a jelenlegi politikai helyzetben mindketten inkább békülékeny hangot ütöttek meg.

„Magyarországon szeretik Macront, mert fontos problémákat tett le az Európai Unió asztalára” – közölte Orbán Viktor. Akinek álláspontja a migráns politikában, a klímaváltozás elleni harcban ma is markánsan eltér a francia elnökétől. „A megosztott Európa gyenge” – mondta a francia államfő, aki a korábbi sebek begyógyítása mellett érvelt.

A brüsszeli bizottság és az Európai parlament viszonya

Ez állt Macron és Orbán párizsi megbeszéléseinek a középpontjában hiszen mindkét ország biztos jelöltjét visszadobta az Európai parlament. Mindketten csalódtak, mert az előzetes egyeztetések alapján biztosra vették, hogy az Európai parlament három nagy pártja: a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok keresztül viszik a nemzeti jelöltek elfogadását. Nem így történt. Ezért valószínűleg az új brüsszeli bizottság november elseje helyett csak december elején állhat munkába.

Feladat pedig van bőven hiszen az USA és az EU között kisebb kereskedelmi háború van kibontakozóban, és a brexit évek óta húzódó ügye sem oldódott meg annak ellenére, hogy a határidő október 31-e. Európa csak egységesen lehet nagyhatalom – ez Macron elnök véleménye, aki ennek megfelelően a korábbi támadás hangvétel helyett az együttműködés fontosságát hangsúlyozta amikor Párizsban Magyarország miniszterelnökével tárgyalt.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .