Német létszámcsökkentés, de mi se ússzuk meg a córeszt

0
1077
Ütik a forintot. Forrás: hiveminer.com

Két hónap alatt csaknem tízezer embert küldtek el a német iparban, és ennél is többel csökkent az üres állások száma. Ha ez nem lenne elég, majd’ félmillió csoportos keresetet nyújtottak be a Volkswagen ellen a dízelbotrány miatt. Ez nálunk is érezteti hatását.

Egyre rosszabb hírek érkeznek Magyarország legfontosabb gazdasági partnerétől, Németországból. Múlt szerdán közölte az ottani statisztikai hivatal, a Destatis az ipar júniusi termelési adatait. Ez valósággal mellbevágó volt: egy év alatt 5,2 százalékkal zuhant,

májushoz képest pedig 1,5 százalékkal esett, ami háromszorosa az előzetes piaci becslésnek.

Ez után cseppet se meglepő a munkaerőpiacról közölt számsor. Június végén az 50 főnél többet foglalkoztató német feldolgozóipari vállalatoknál 61 ezerrel, 1,1 százalékkal többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, de 2 ezerrel kevesebben, mint az előző hónapban. Májusban már 7 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma egy hónap alatt. Ezzel párhuzamosan (az IAB munkaügyi piackutató intézet felmérése alapján) a második negyedévben a feldolgozóiparban 12 ezerrel 151 ezerre csökkent a be nem töltött munkahelyek száma.

Vagyis alig pár hónap alatt húszezer álláshely tűnt el Németországban.

Nagy német feldolgozóipari vállalatok (például Bayer, BASF, Volkswagen, Thyssenkrupp, Bosch) több ezres létszámleépítést jelentettek be az utóbbi időkben világgazdasági okokra, az exportkereslet csökkenésére, az egyes feldolgozóipari ágazatokat (különösen az autóipart) érintő technológiai kihívások miatt.

- Hirdetés -

Sok cégnek vannak érdekeltségei Magyarországon is. Ahogyan azt az elmúlt napokban már megírtuk, a magyar növekedés mintha fittyet hányna a világban zajló folyamatokra, változatlanul öt százalék feletti tempót diktál. Ennél azonban valószínűbb, hogy a nyugati (például német) anyavállalatok a lényegesen költséghatékonyabb, magyarul olcsóbb itteni érdekeltségek termelését tartja magasan a hazai rovására.

De a globális hatásokat még sose sikerült megállítani a határon.

A kormány által felfújt és agyondotált (nagyrészt német érdekeltségű) autóipar körülbelül 120 ezer embernek ad munkát, a magyar GDP öt százalékát, a feldolgozóipar 30 százalékát állítja elő, termelésének több, mint 90 százaléka exportra megy – vagyis végzetesen kiszolgáltatott az éppen fékeződő nemzetközi piacnak. Az innen érkező – az érdekeltek által palástolni kívánt – hírek műszakok csökkentéséről, kölcsönzött és próbaidős alkalmazottak elküldéséről már hónapok óta azt jelzi:

a kegyelmi állapot nem tart sokáig.

A júniusi ipari termelés 1,8 százalékos havi visszaesése mindenesetre nem sok jóval kecsegtet, még úgy se, hogy ebben szerepet kaphattak a szokásos nyári leállások is.

Nagy csapás készül a VW konszernre odahaza, aminek esetleges anyagi konzekvenciái hatással lesznek nálunk is. A dízelbotrányban talán legmélyebben elmerült autógyártó eddig csak az Egyesült Államokban fizetett jelentősebb összeget (autócsere, kártérítés és bírság formájában), legalább 25 milliárd eurót. Ez nem egészen félmillió „megbuherált” dízel után járt, noha összesen 11 millió dízelkocsit érint a skandallum, amiből 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

A VW eddig elzárkózott az öreg kontinensen a hasonló helytállástól, de ez most megváltozhat. Eddig

több, mint 430 ezren csatlakoztak Németországban a cég elleni csoportos keresethez

– közölte csütörtökön a szövetségi igazságügyi hivatal. A szeptember 30-án kezdődő eljárás a fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (vzbv) és a legnagyobb autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub szervezésében indul. A keresethez az Audi, Seat, Skoda és Volkswagen márkák németországi tulajdonosai csatlakozhattak. (Az úgynevezett csoportos megállapítási keresetet éppen a VW dízelbotránya miatt vezették be.) Sikere esetén a bíróság megállapítja, hogy a VW kárt okozott vásárlóinak. A keresethez csatlakozott fogyasztóknak azonban már egyénileg kell kártérítést kérniük a gyártótól.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .