Momentumos a közös jelölt Tatán

0
1
Forrás: Momentum

A momentumos dr. Popovics Judit lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje az önkormányzati választáson Tatán. A politikust támogatja a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MMM és az MSZP is.

A jogász-közgazdászként kockázatitőke-befektetésekkel foglalkozó jelölt szakterülete, hogy rosszul működő cégeket vizsgált át és alakított sikeressé.

“Ezt tudom kínálni a tataiaknak: a várost kritikusan, a jó gazda szemével kívánom vezetni. Fontossági sorrendeket fogok állítani, és azok szerint haladva megoldani a város gondjait. A fölösleges beruházásokat pedig felül fogom vizsgálni”

– mondta.

“3 felnőtt korú gyermekem van. A jelenlegi hatalom olyan helyzetet teremtett, és olyan jövőt ígér, amely aggodalommal tölt el. Nagyon sok fiatal elhagyta az országot – ez ma már tömeges méretűvé vált. Én tenni akarok ezen tendencia megállításáért. Én nem akarok olyan szülőket, nagyszülőket, akik évente egyszer, vagy egyszer sem találkozhatnak személyesen a gyermekükkel, az unokáikkal. Nem akarom, hogy Magyarország Skype-szülők és Skype-nagyszülők országa legyen. Úgy gondolom, hogy bár csak egy  porszem vagyok a világban, azzal, hogy Tata városát önökkel, az itt lakókkal összefogva egy élhetőbb, szebb várossá, turisztikai hírességgé, kulturális központtá tesszük, hozzá tudok tenni valamit ahhoz, hogy jó legyen itt élni. Hogy ne kelljen elmenni – és aki már elment, annak érdemes legyen hazajönni.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..