Helyszíni tudósítás Párizsból – 8.

0
1176
Alexandre Benalla, itt még Macron testőreként
Alexandre Benalla, itt még az elnök testőreként

Az elmúlt hét fő eseményei: A Mediapart online lap január 31-én közölte Alexandre Benalláról, hogy míg Macron szolgálatában állt főtanácsosi és testőr szerepében, egy Putyinhoz és az orosz maffiához közelálló milliárdossal állt üzleti kapcsolatban, aminek következtében az ügyészség február 4-én házkutatást rendelt el az online újság szerkesztősége ellen. Másnap a parlament megszavazta a kormány ú.n. „rombolók elleni” törvényjavaslatát. A február 5-ére meghirdetett általános sztrájk és tüntetés alkalmat adott a sárgamellényesek és a baloldali szakszervezetek közötti közeledésre. A sárgamellényesek túl vannak a mozgalom halottainak és sebesültjeinek szentelt XII. Felvonásán, majd a tizenharmadikon, amely egy újabb, súlyosan megcsonkított tüntető tragédiáját szülte.

A Benalla-botrány harmadik fejezete ezúttal az „orosz szerződés” néven emlegetett állambiztonsági ügy

Az, hogy május 1-jén rendőrnek beöltözve, haverjával, Vincent Crase-zal, Macron pártjának volt biztonsági felelősével együttműködve a felvonulás után brutálisan megtámadott egy fiatal párt, majd a vizsgálat alatt lévő verőlegény diplomáciai útlevéllel járhatta Afrika és a Közel-Kelet országait, tárgyalhatott magas hivatalos személyiségekkel, eltörpül amellett, amit január utolsó napján a Mediapart nyilvánosságra hozott: Macron szolgálatában, tanácsosi funkciójával párhuzamosan, Benalla Vincent Crase-zal együtt üzleti kapcsolatban állt Iszkander Mahmudovval, a több nyugat-európai állam által figyelemmel kisért, Putyinhoz és az orosz maffiához közelálló üzletemberrel.

Az online újság oldalán hangfelvételeken hallhatjuk a vizsgálat alatt álló, illegálisan találkozó Crase-t és Benallát. Az előbbi izgul, hogy május 1-jei közös erőszak-akciójuk feltárása belezavarhat az orosz mágnáshoz fűződő igen jól jövedelmező kapcsolatukba, mire az utóbbi nevetve próbálja megnyugtatni, mondván, a „főnök” (Macron) és „Madame” (Macron felesége) abszolút mellettük áll. Azt is megemlíti Benalla, hogy a „főnök” hetente kétszer hívja, ami ellentmond Macron júliusi nyilatkozatának, mely szerint elbocsátott, vizsgálat alá helyezett volt tanácsosával minden kapcsolatot megszakított. Nem csak Macront érinti komolyan az ügy, hanem a miniszterelnököt is, ugyanis egyenlőre nem bizonyított, de gyanús, hogy az illegális Benalla-Crase találkozó a miniszterelnök személyes biztonságáért felelős csoport vezetőnőjének lakásán történt. A bizonyítási folyamat megkezdésével egyidőben a biztonságicsoport-vezetőnő lemondott.

Házkutatás – nem a gyanúsítottnál, hanem az őt leleplező sajtónál

Még nem tudni, hogy a miniszterelnök tudott-e a közvetlenül neki dolgozó biztonsági csoportot vezető és ez utóbbinak a két cinkossal fenntartott baráti kapcsolatáról, esetleges közreműködéséről az illegális találkozó létrejöttében, mindenesetre utasítást adott a párizsi bíróságnak, hogy tartsanak házkutatást – nem alárendeltjénél, hanem – a Mediapart szerkesztőségében. A hangfelvételek és a dokumentumok lefoglalása, de elsősorban ezek szerzőinek beazonosítása volt a cél, ami egyenlő a sajtószabadság fontos pillérének, a források védelmének semmibevételével. A sajtószabadság már Macron elnöksége előtt elkezdődött folyamatos korlátozása ellenére, a törvény biztosítja az informátorok titkosítását; erre hivatkozva utasíthatta vissza a főszerkesztő a két ügyész és a bűnügyi (!) brigád-biztos nem várt „látogatásának” fogadását. A botrány sajtó-vonatkozása ennek ellenére végighullámzott a sajtó egészén, jobboldaltól a baloldalig.

Ahogy a Benalla tevékenységét kutató két újságíró egyike mondta, „Ebben az ügyben ma egy ember nyugodt: Alexandre Benalla. (…) Minden új bűncselekménye növeli a védettségét, amit az is mutat, hogy a miniszterelnök a Mediapart ellen küldi ki a bűnügyi brigádot! Németországban, Angliában vagy a Macron által példaképpen gyakran emlegetett skandináv országokban már lemondott volna a főügyész, az igazságügy miniszter (aki hamis tényeket tartalmazó nyilatkozatával támogatta a Mediapart elleni vizsgálatot) és maga a miniszterelnök is. (…) Visszatérve az „orosz szerződésre”, a legmegdöbbentőbb, hogy Macron egyfolytában az orosz beavatkozásról beszél, a sárgamellényesek mögött is az orosz beavatkozást látja, és most kiderül, hogy az orra előtt, az Elysée palotában, a lakhelyén zajlik az orosz beavatkozás, és a kisujját se mozdítja.”

A köztársági elnök a már ismert szfinksz-stratégiát, a hallgatást tekinti helyénvalónak. Feltételezhetően jelenleg a legfontosabb számára, hogy bármely eszközzel felgöngyölítsék az ezzel megbízottak, hogy szűk környezetében kik azok vagy ki az, aki ezeket a dokumentumokat eljuttatta a Mediapart-nak, akiknek nyilvánvaló céljuk az elnök megbuktatása.

A hét másik eseménye a rombolók vagy törők-zúzók elleni törvénytervezet megszavazása

Az új törvény többek között legalizálja a gyanúsnak tekintett személyek előzetes letartóztatását, és bárki megmotozását egy-egy tüntetés előtt. A belügyminiszter, akinek utasítására a rendőrök háborús, kémiai fegyverekkel 11 tüntetőt halálosan, 160-at súlyosan megsebesítettetek, 18-at fél szemükre megvakítottak egyetlen szót nem ejt, a törvény értelmét abban látja, hogy visszakozásra kényszeríti „ezeket [sic!], akik állati brutalitással életekre törnek, a rendőrökön töltik ki haragjukat”. Ez a törvény, folytatta, „a kereskedőket, a lakosságot és a rendőrséget védi”. A törvényt az eddigi leggyengébb aránnyal szavazta meg a parlament. Az REM (Macron pártja) képviselői között 49 ellene voksolt, és a legismertebbek egyike pártot változtatott.

Egy jobb-közép képviselő a kormányt az autoritárius rendszer felé sodródással jellemzi, „a Vichy-rendszerben érezzük magunkat”, mondta felháborodottan a parlamentben a törvény megszavazása utáni percekben. „A macronistáknak problémáik vannak a szabadságjogokkal?” kérdezte a keményen jobboldali Point online kiadásában. Nem csak a tüntetés-joggal van bajuk, olvashatjuk a cikkben, a sajtószabadsággal is. És itt nem a meghiúsult Mediapart elleni házkutatás-kísérletre utal, hanem a Macron által kezdeményezett informális találkozóra február 5-én. Gondosan megválogatott újságírók előtt kifejtette, hogy a közjónak „semleges’ sajtóra van szüksége, és az államnak ezt a sajtót kell anyagilag segíteni. Pozitív példái azok a tévé csatornák voltak, amelyek az elnököt már minisztersége óta rendületlenül támogatják. A „semlegesség” biztosításához vezető módszerek még nem ismertek, de nehéz nem a cenzúra előrevetett árnyékát látni Macron szándékaiban.

A szakszervezetek is tüntettek

Február 5-én a CGT és más szakszervezetek, valamint a hozzájuk csatlakozott sárgamellényesek „bon enfant”, magyarul „jógyerek” tüntetése szervezett de vidám hangulatban zajlott. A Rivoli úton végigmenő felvonulás fegyelmezettebb volt, mint a sárgamellényesekéi szombatonként. Azért a Concorde-téren, tüntetés végpontján a rendőrség néhány könnygázbombát mégis a tüntetők közé robbantott. Még a tér alá, a metróba is beszivárgott az orrfacsaró gáz, könnyeztek tőle az ártatlan várakozók a 8-as vonal peronján.

A XIII. felvonás a nagyvárosok tüntetései mellett a Dél-Franciaországban összegyűlt mintegy 60 fős sárgamellényes csoport nemzetközi utalásokkal is szolgált. A csoport Olaszországba akart átmenni, olasz barátokkal akart találkozni, ezzel akarta kifejezni, hogy a francia nagykövet visszahívása Olaszországból február 7-én nem érinti a két nép nagy múlttal rendelkező barátságát. Noha a francia-olasz konfliktus nem vonta maga után a két ország közötti határ visszaállítását, és egyben lezárását, a sárgamellényeseket francia rendőr-blokád várta a határhoz közeli Menton városában. A mozgásszabadság – egy harmadik demokratikus alapjog – február 2-án nem működött… A sárgamellényeseket gyűrűként körülvevő újságírók mikrofonjai, kamerái előtt egyik véleményirányítójuk, Maxime Nicolle utalt a francia kormány szerinte képmutató diplomáciai félrelépésére. Az olaszoktól nem tűri a francia belügyekbe való beavatkozást, de „beavatkozik Venezuela belügyeibe, bírálva a latin-amerikai kormányt, amely elnyomja a szabadságáért békésen tüntető népet. A francia kormány, hangsúlyozta Nicolle, pontosan ugyanezt teszi [saját földjén tizenhárom hete].”

Egyre több a követelés

A kelet-franciaországi a Commercyben  kialakult sárgamellényes csoporttól messze áll a provokálás szándéka. Tagjai csak november 17-e, az I. felvonás óta ismerik egymást, pedig kisváros Commercy. Közösen felállított, rezsóval fűtött bódéjukban, akik dolgoznak, munka után, a munkanélküliek, nyugdíjasok napközben is itt találkoznak naponta. Vitatkoznak, terveznek, írnak, immár tizenhárom hete. A polgármester beharangozta, hogy ebből elég, le fogják rombolni a bódét, de még nem nyúltak hozzá. A szomszédban lévő kávézó tulajdonosa, a pék, a fűszeres a barátjuk, ellátják őket el nem adott termékeikkel. December elején megírták a francia ellenállók 1941 óta világhíressé vált „Partizánok énekének”, eredeti címén „A felszabadulás énekének” megindító sárgamellényes változatát.

December végén a youtube-on felhívást intéztek az ország összes sárgamellényes csoportjához egy országos gyűlésre, amelynek célja a követelések megvitatása és összesítése lesz. Január 25-én és 26-án több mint 75 sárgamellényes csoport 350 küldöttjét fogadta Commercy. A küldöttségekben a nők és férfiak azonos számban vettek részt, ez volt a szabály. A kétnapos tanácskozás eredménye: a novemberi 41 követelés január végére 130-ra duzzadt. Ezekből válik érthetővé, hogy mit követelnek a kormánytól, milyen jövőt szeretnének gyermekeiknek, milyen anyagi és kulturális életfeltételeket tartanak méltányosnak az értékeket megtermelő dolgozók számára abban az országban, amely ma a világ ötödik gazdasági hatalma. Sok szociológus, politológus, szociális érdeklődésű újságíró megy le hozzájuk, próbálja megérteni, leírni, elemezni, ami Commercyben történik.

Körösi Zsuzsa, Párizs

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .