Kezdőlap Címkék Sárgamellényesek

Címke: sárgamellényesek

Helyszíni tudósítás Párizsból – 14.

0

A sárgamellényesek szombati tüntetései folytatódnak és noha a résztvevők száma az utóbbi hetekben szombatról szombatra csökkent – az utolsó, 26. felvonáson azért még 36 ezren tüntettek az országban a szervezők szerint, 18 ezren a Belügyminisztérium közlése szerint -, szellemük egyre erősebben rányomja bélyegét a politikai közéletre.

A példátlan rendőri megtorlás ellenére hat hónapja tüntetők fő követelése továbbra is a RIC (a népi kezdeményezésű referendum francia rövidítése) és a gazdagok „szolidarításadójának” visszaállítása. Ezek változatlanul mint falrahányt borsó leperegnek az Elysée és a Matignon palota falairól, a társadalom különböző rétegei azonban egyre hangosabban jelzik, hogy ezzel az elnöki és kormánymagatartással, a társadalmi létra alján élők meg nem hallgatásával komoly gondok vannak.

Ezt a valami-nagyon-nincs-rendben érzést többek között a neten terjesztett petíciók tükrében lehet látni, leírni.

Vegyünk sorra csak négyet. Az első hármat a május elsejei tüntetés eseményei inspirálták, főleg a délutáni epizód, amikor a rendőrség könnygáz bombáitól fuldokló tüntetők egy csoportja az útvonalon lévő Pitié-Salpêtrière kórházban keresett menedéket. A rendőrök a nyomukba szegődtek és ott, a kórházban brutalizálták, letartóztatták őket, a belügyminiszter pedig rögtön nyilatkozott, hogy a tüntetők megtámadták a kórházat, és ebben a helyzetben a rendőrök feladata a kórtermekben fekvő betegek védelme volt. A helyszínre kiment egészségügyminiszternő sokkal óvatosabban nyilatkozott, mindenesetre nem erősítette meg kollégája szavait, a kórház személyzete, a betegek és a szemtanuk pedig egyenesen megcáfolták a tüntetők gyűlöletéről már jól ismert, sorozatosan hamis információkat terjesztő belügyminisztert.

A három petíció egyikét, az újságírókét, 325 újságíró és 39 alternatív sajtóorgánum írta alá. Tárgya az utóbbi hónapokban mintegy 90 újságíró ellen alkalmazott rendőri erőszak. Egy nem régi anekdota: május elsején az egyik rendőri agressziót maga egy célpont-újságíró, Gaspard Glanz filmezte, ami csak azért volt lehetséges, mert a rendőr, aki előbb az újságíró lábát majd arcát célozta meg LBD 40 lövedékkel, mindkettőt egy-két centiméterrel elvétette. Öt mondat a petícióból: „Munkánk egyik jellemzője, hogy a társadalmi harcok eseményeinek tüzében gyakran a tüntetők és a rendőrök közötti konfliktusok közelében vagyunk. Tudjuk és elfogadjuk helyzetünk veszélyességét. De a (jelenlegi) társadalmi mozgalom során munkánk egyre kockázatosabbá, nehezebbé, mondhatni lehetetlenebbé vált. (…) Ennek kevésbé a tüntetők, sokkal inkább a rendőrök magatartása az oka. (…) Franciaország, az emberi jogok szülőhazája, ma (…) a 32-ik helyen áll a sajtószabadság tekintetében. (…) Ezzel a petícióval követeljük az informáláshoz való jogunkat és a sajtószabadság tiszteletben tartását.”

A másik  „Nem vagyunk naivak” (Nous ne sommes pas dupes) című petíciót a Yellow Submarines kollektívához tartozó 1400 művész, színész, filmrendező, író indította el, és néhány nap alatt több mint 24 ezren írták alá. Az aláírók között szerepel Juliette Binoche, Emmanuelle Béart, és a 27 éves, hirtelen ismertté vált Éduard Louis is. Louis „Leszámolás Eddyvel” (2014) című önéletrajzi regénye Pataki Pál fordításában magyarul is megjelent. Hasznos olvasmány azoknak, akik többet szeretnének tudni a sárgamellényesek társadalmi és anyagi hátteréről.

A petícióban többek között ezt olvashatjuk: „Amit (a sárgamellényesek) kérnek, azt nem csak maguknak, mindenkinek akarják. Mi vagyunk a sárgamellényesek. (…) Világosak azok az elkopott módszerek, amelyekkel diszkreditáni próbálják őket, mondván hogy antiökologisták, extremisták, rasszisták, rombolók. A manőver nem működik, a legenda nem fedi a valóságot, de a nagyközönség médiái és a kormányszóvivők célja, hogy bedőljünk neki. (…) Nem, a legrémisztőbb erőszak nem (a sárgamellényesek) oldalán keresendő. Az erőszak mérlege hétről-hétre egyre nyomasztóbb: 2019 április 19-én 1 halottat, 248 fején, arcán talált sebesültet, 23 szemen lőtt, megvakított nőt és férfit, 5 kezét elvesztett, nyomorékká tett tüntetőt tartottak számon. Mindez méltatlan a köztársasághoz. (…) Az elnyomás ilyen foka mellett, hogyan élhetünk a tüntetéshez való jogunkkal?”

Igen, ez a macronizmus által kiteljesített autoritáriánus köztársaság (ez az oximorom egyre gyakrabban olvasható, hallható) nagy kérdése. Hova tűnt a klasszikus demokrácia, amelyik biztosítja állampolgárainak a tüntetéshez való jog emberi feltételek melletti gyakorlását?

A petíciónak van egy 4 perces videó-változata is, amely a fenti horror-tettek sokat látott képei mellőzésével mutatja a sárgamellényesek elszántságát, humorát és hitét abban, hogy van értelme annak, hogy 26 hete életüket, testi épségüket kockáztatva az ország forgalmi körterein, Párizs, Marseille, Bordeaux, Toulouse, Lyon, Strasbourg, Rennes és sok kisváros utcáin tüntessenek. A videó költői címe: „Ha elfogadod, hogy vízcsepp vagy, óceánná változol”.

A harmadik petíció címe „Nous accusons„, (Vádolunk – csaknem 13 ezer aláíróval), nyílt utalás Émile Zola J’accuse-ére. Mindenki érti, az 1898-ban megjelent zolai mondat, a Dreyfus-ügy alakulását meghatározó vádirat a 2018-19-as eseményekre való aktualizálásáról van szó. A bevezetőben a petíció szerzői, egyetemi oktatók, kutatók és állampolgárok felvázolják az elmúlt 6 hónap eseményeit, azt a politikai és gazdasági rendszert, amely ellen a sárgamellényesek 2018 november 17-én felkeltek. „Ahogy a franciák nagy többsége, (kutatókként) mi is ugyanazokkal a problémákkal találkoztunk, a politikai intézkedéseknek ugyanazokat a hatásait figyelhettük meg, mint amiről ők beszélnek, a társadalmi egyenlőtlenségek konstans elmélyülését a társadalom minden szegmentumában.” Zola 1898-ban a III. Köztársaság nyolc személyisége és intézménye, a „Nous accusons” ma az V. Köztársaság öt intézménye ellen emel vádat.

Az első megvádolt intézmény a Belügyminisztérium, amely, mint a petíció írja, „tudatosan provokálja az erőszakot a városokban, a forgalmi körtereken, a nyilvános fórumokon azzal a céllal, hogy kriminalizáljon mindenkit, aki szembefordul a katasztrófális (macroni) törvényekkel és politikával.” A második a kormány, amely „a nyugati országok összesége és számos nemzetközi szervezet által tiltott háborús fegyverekkel lép fel civilekkel szemben”. A harmadik a bírósági rendszer, amely „szolgai módon végrehajtja a kormány előírásait”, a negyedik az Országos Rendőrség Általános Felügyelete, amely „álvizsgálatokat ugyan indított, de az erőszakot elkövető rendőrök közül senki ellen nem indított eljárást”. Végül az ötödik a sajtó és a TV csatornák, amelyek „beleegyeztek, hogy a Belügyminisztérium és a prefektúra szóvíőivé váljanak, lemondva az információforrások ellenőrzéséről”.

Eladják a repülőtereket

A fenti petíciók mellett egy a sárgamellényesektől látszólag távol eső esemény kapcsolódik a mozgalmuk által előtérbe hozott RIC (népi kezdeményezésű népszavazás francia rövidítése) témájához. A Párizs Repülőterei (francia rövidítéssel ADP, az Orly, Roissy-Charles De Gaulle, Le Bourget és az ezeken működő kereskedelmi központok), az évi több mint 600 millió eurós haszonnal, többségi állami tőkével működő vállalat privatizálásának, kiárusításának megakadályozására irányuló ellenzéki akcióról van szó. A parlamenti vita során az ellenzék a kiárusítás abszurditását gazdasági érvekkel támasztotta alá, majd emlékeztetett az ugyancsak Macron – akkor Holland gazdasági minisztere – által eladott autópályák és toulouse-i repülőtér gyászos mérlegére. Amikor március közepén Macron képviselői megszavazták a repülőterek privatizálását a jobb- és baloldali ellenzék egy emberként megmakacsolta magát. A francia parlamenti ellenzékek történetében először, 248 jobboldali és a baloldali képviselő és szenátor megegyezett, hogy a kettős kezdeményezésű népszavazás, francia rövidítéssel RIP, (Référendum d’Initiative Partagée) eszközéhez folyamodik.

A „kettős” kezdeményezés a parlamentre és a szavazókra utal. A nagyon bonyolult procedúra elindításához az Alkotmánybizottság engedélye szükséges. A 248 képviselők április 16-án kelt beadványában megfogalmazott főérv az volt, hogy „az ADP (…) állami monopólium, és az alkotmány értelmében köztulajdonban kell maradnia”. Egy azon frissében elkészült IFOP közvélemény-kutatás még az ellenzéket is meglepő számokkal szolgált: a franciák 73%-a venne részt ezen a népszavazáson, és 70%-uk a privatizálás ellen szavazna. Az Alkotmánybizottság május 9-én hozta meg váratlan döntését: engedélyezi a RIP-et.

Mindenkit meglepett a hír, Macront és a miniszterelnökét meglehetősen kellemetlenül. A kommentátorok szerint most csak meg kell várni az EU választásokat, ami a 34 (!) listán kampányolók és a sajtó minden energiáját leköti május 26-ig, azután viszont teljes erővel beindulhat a kilenc hónapig tartó aláírásgyűjtés – a népszavazási kérvényt kilenc hónapon belül 4,7 millió választónak kell aláírnia. Mivel az aláírásgyűjtés időszakában a kormány nem léptetheti életbe a megszavazott törvényt, a vita az ADP jövőjéről és tágabban az állami tulajdonban lévő javak, vállalatok és szolgáltatások privatizálásáról ezúttal igazi „nagy vitának” ígérkezik, amelynek feltételeit, témáit és kimenetelét ezúttal nem Macron fogja előírni. Sokan valódi párbajt jósolnak Macron és a vele szemben állók között. Valószínűnek tartják, hogy ha meglesz a 4,7 millió aláírás, akkor körülbelül egy év múlva Macronról fognak ítéletet mondani a szavazók. Ez, az eredménytől függetlenül, a sárgamellényesek követelésének megvalósítása lesz.

Feltárták a Yemen papers-t

Végül még egy ügy és a hozzá kapcsolódó petíciók. Április 15-én a Notre Dame-ban kiütött pusztító tűz előtti órákban a France Culture rádió déli híreiben értesültek a hallgatók a Disclose médiakollektíva és a Radio France vizsgálati osztályának közösen feltárt „Yemen papers”-ről. A feltárt dokumentum több mint valószínűsíti, hogy Szaúd Arábia és az Arab Emirátus többek között Franciaországtól vásárolt fegyvereket használ Jemenben a síita kisebbség ellen négy éve folytatott háborújában. Az eddig is ismert volt, hogy Franciaország Szaúd Arábia egyik fontos szárazföldi, tengeri és légi fegyverellátója, de a francia kormány hivatalos verziója eddig az volt, hogy ezeket nem háborús (?) célokra használják. Ezt a helyi és nemzetközi civil szervezetek komoly kételyekkel fogadták mindig, most azonban világossá vált, hogy Szaud Arábia francia gyártmányú fegyvereket használt nem csak Jemen civilek által lakott területeinek bombázására, hanem jemeni civilek tömegeinek halálra éheztetésére is.

A „Jemen akta”, a (francia) Katonai Információs Igazgatóság egy 2018 szeptember 25-én kelt 15 oldalas „bizalmas” feliratú dokumentuma (benne részletes listák, táblázatok és térképek) megcáfolja a francia kormányok állításait. Noha a most feltárt dokumentum hivatalos úton már 2018 októberben eljutott Macronhoz, a miniszterelnökhöz, a külügyminiszterhez és a hadügyminiszternőhöz, most, hogy a nagyközönség is tudomást szerezhetett róla, érdekes, hogy hogyan reagált a kormány.

Első menetben a hadügyminiszternő április 18-án azt nyilatkozta, hogy „nincsenek bizonyítékok arra, hogy francia gyártmányú fegyverek okolhatók lennének jemeni civil áldozatok ügyében”. Második menetben a május 8-án Le Havre kikötője felé hajtó, a következő szállítmány elvitelére küldött szaúd-arábiai teherhajó érkezéséről ismét a Disclose médiakollektíva tájékoztatott, így a civil szervezetek tiltakozására felső utasítás jött, hogy nem vethet horgonyt a teherszállító hajó. Így üresen kellett elhagynia a francia vizeket. Majd másnap Emmanuel Macron nyilatkozott személyesen, hogy megnyugtassa a francia fegyvergyártók szaúd-arábiai partnereit. Azt közölte, hogy Franciaország nem szünteti meg a fegyverszállításí kapcsolatait Szaúd Arábiával, mert – ez mindenkit nagyon megnyugtatott – „garanciát” kapott, hogy a francia fegyvereket Jemenben „nem használják a civil lakosság ellen”.

Harmadik menetben a kormány eljárást indított a titkos információkat feltáró három újságíró, Geoffrey Livosi, Mathias Destal (Disclose) és Benoît Colombat (Radio France) ellen. Május 13-ára voltak kihallgatásra beidézve a DGSI-re (a Bel-biztonság Országos Igazgatósága francia rövidítése).

A három újságíró védelmére indult petíciók továbbragozzák a sajtószabadság korlátozásának témáját, és az autoritáriánus demokráciát, amelyik egyre kevésbé tolerálja azokat az újságírókat és sajtóorgánumokat, melyek az állam árnyékolt területein kutatnak, megszállottan azon fáradozva, hogy ezek az árnyékolt területek megszűnjenek. Az egyik petíciót egy jemeni újságíró, Afrah Nasser tette fel a Change.org platformra és több mint 51 ezren írták alá. Érdemes két mondatot idézni belőle. „Jemeni újságíró lévén nagyon jól ismerem a médiákra nehezedő nyomásokat és megfélemlítéseket. A tájékoztatás szabadságát az egész világon veszély fenyegeti, így még aggasztóbb látni, hogy Franciaország, amely azt állítja, hogy a sajtószabadság bajnoka, hozzájárul a (sajtószabadság) gyengítéséhez.” A jemeni kolléga ezek szerint nem tudja, hogy Franciaország egy ideje már nincs a bajnokok emelvényén.

Körösi Zsuzsa

Helyszíni tudósítás Párizsból – 13.

0

A héten a Notre Dame drámai leégésének okairól kiszivárgott információk, a tüntetéseken megsebesült és kórházba került sárgamellényesek adatainak illegális nyilvántartásba vétele, Macron április 25-i sajttája, és az idei munka ünnepének káoszba fulladása kötötte le a franciákat.

A fenti eseménylista első két hírét a Canard enchaîné szatirikus, de sokszor nagyon komoly ügyeket feltáró hetilap április 24-i számának köszönheti a közvélemény. Ez a lap szivárogtatta ki a Notre Dame leégésének okairól folyó rendőrségi nyomozás első – egyenlőre hipotetikusnak tekinthető – eredményeit. A vizsgálat szerint a biztonsági előírások sorozatos be nem tartása okozta a világörökség egyik legrégibb, legnagyobb becsben tartott műemlékének lepusztulását. Hanyagságnak, hozzá nem értésnek tudható be, hogy a tűz kitörésekor érkezett vészjelzésekre legyintettek a biztonsági személyzet erre hivatottjai azért, hogy elkerüljék a katedrálisban folyó húsvéti szertartás megszakítását, és csak 25-30 perccel később, a már levegőben repdeső elszenesedett törmelékdarabokat vették komolyan, és ürítették ki a hívők tömegét.

A nyomozók a leégett huszártorony restaurálásán dolgozóktól meglepő információkhoz jutottak a huszártorony felső műhelyében uralkodó kaotikus helyzetről.

Egyrészt az építők bevallották, hogy „időnként” el-elszívtak egy cigarettát (az ezért való felelősséget az őket alkalmazó építővállalat elhárította, mondván, hogy nem ez okozta a tüzet). Ami ennél jóval komolyabb: a Notre Dame tűzbiztonságáról nem közhatóság, hanem egy ezzel megbízott Elytis nevű magánvállalat gondoskodott, amely vállalat a szerződésben aláírt biztonsági személyzet számának felét alkalmazta, és a két személy helyett egyet is a 24 órás jelenlét helyett csak 8h-tól 23h-ig fizetett. Nyilvánvalóan anyagilag így nagyobb hasznot zsebelhetett be, de ami meglepő, a vállalatot megbízó állami hatóság efölött szemet hunyt.

A harmadik probléma, hogy a toronyban tűzoltásra elhelyezett csövek kapacitása messze nem volt elegendő a 15-én fellobbant tűz eloltására. A negyedik, hogy a lángokban álló katedrálishoz kivezényelt tűzoltók rendelkezésére álló mindössze 30 méteres slagok teljesen alkalmatlannak bizonyultak a toronytűz eloltására, így egy külvárosból odavezényelt, 45 méteres slagokkal felszerelt osztagot kellett mozgósítani, amely csak félóra múlva érkezett meg és kezdhetett munkához.

Az ötödik, hogy az „erdőnek” becézett faácsolat közelében lévő padláson a Notre Dame-ot igazgató papok utasítására a harangokat 2007-ben villamosították, de hogy ezt melyik hatóság engedélyezte, azt senki nem tudja. A huszártoronyban lévő három nagy harangot a restaurálás idejére 2012-ig áramtalanították, majd a restaurálás egy újabb fázisában, a prelátus kérésére újra bekapcsolhatták, de csak ideiglenesen. A főhajó és a huszártorony padlásának poros padlóján az áramot vezető drótok, huzalok szabadon hevertek, szigetelés nélkül. A szerencsétlenség napján az összes harangot négy ízben kongatták, utoljára a tűz kitörésének órájában, és noha (egyenlőre) nem bizonyítható egy esetleges rövidzárlat a huszártorony padlásán, a vizsgálat egyik komoly hipotéziséről van szó.

Összefoglalva, itt a papság és az állami szervek több személyiségének felelősségéről van szó. A Benalla-ügy egyik máig érvényes tanulsága, hogy ez még nem vonja magával a felelősségrevonást is.

A Canard enchaîné másik értesülése a sárgamellényesek kapcsán az Belügyminisztérium illegális információszerzési tevékenysége:

a kórházak utasítást kaptak, hogy az ott ápolt (az európai előírások szerint illegálisan használt hadi fegyverekkel) megsebesített sárgamellényeseket vegyék rendőrségi nyilvántartásba. Az orvosok, ápolónők és -férfiak folyamatos tiltakozására – többen meg is tagadták a rendőri űrlapok kitöltését, mondván, hogy nem ez, hanem a gyógyítás az ő feladatuk – a kórházak országos felügyeleti hatóságának feje nyilatkozott és megcáfolta a hírt. A „Baromfi”, ez a hetilap egyik beceneve, április 24i számában közölte azt a rendőrségi űrlapot, amelyet a kórházak gyógyító személyzetének a március 16. tüntetés után kellett kitöltenie és továbbítania a Belügyminisztériumnak.

Utolsó fejlemény, hogy valakik tiltakozásul feltették az internetre a toulouse-i kórházban kitöltött és továbbított űrlapok lefényképezett példányait, mire a kórház igazgatósága hétfőn, április 29-én követelte a dokumentumok levételét az internetről, és ismeretlen tettesek ellen pert indított az orvosi titoktartás megszegése vádjával. Kíváncsian várjuk, hogy a bíróság kit fog elítélni, az orvosi titoktartás megszegését megrendelő Belügyminisztériumot, azokat, akik ezt végrehajtatták vagy azokat, akik a végrehajtást képanyaggal megerősítve nyilvánosságra hozták.

Macron gondosan kiválasztott újságírókhoz beszélt

Április 25-én került sor a 15-én elmaradt nagy elnöki nyilatkozatra. A Notre Dame-dráma miatt elmaradt nemzethez szóló beszéd kiszivárgása után azt megismételni ügyetlen lépésnek tűnt, ezért más dramaturgiához folyamodott: nem a néphez intézte szavát az elnök, hanem az Elysée palotába meghívott, 300 alaposan kiválasztott újságíróhoz. Közöttük néhány kiválasztott sajtó-ember tehetett fel neki kérdést. A nép, és a meg nem hívott újságírók a tévécsatornákon egyenes adásban követhették az elnök gondolatmenetét, a „nagy vita” eredményeként megszületett új intézkedések felvázolását. Olyan szép mondatokat hallhattak a nézők, mint például, hogy „egy befogadó nemzetet kell megalapoznunk, amelyben mindenki a legjobbját nyújthatja”, meg azt az önvizsgálatot sugalmazó kérdést, hogy „Rossz útvonalat választottunk volna (két éve)?”, amelyre a gyors negatív válasz szinte magától értetődő volt.

Ennek ellenére néhány nagyon népszerűtlennek bizonyult intézkedését visszavonta, például a nyugdíjasok adóemelését.

De a hibát nem javítja ki olyan gyorsan, ahogy azt elkövette: két részletben hajtja végre, 2020 januárjától majd 2021 januárjától. Addig is – no ezt egy nagyon rosszindulatú elemző jegyezte meg – további 3 milliárd eurót szipolyoz ki a nyugdíjasokból, míg a gazdagok „szolidaritásadójának” visszaállításáról, a sárgamellényesek egyik főköveteléséről, ami évi 4 milliárd euróval növelné az államháztartást, nem ejtett szót. És ezt, nem meglepő módon, egyetlen kérdésfeltevésre jogosult újságíró sem firtatta. Őket inkább az érdekelte, hogy az öt és fél hónapja tartó társadalmi válságot milyen lelkiállapotban élte meg az elnök, és most hogy szolgál a (lelki) egészsége.

Az alacsony nyugdíjak adóenyhítése mellett Macron még több – programjával ellentétes – ígéretet tett, például hogy nem számolja fel 120 ezer állami alkalmazott állását, nem szüntet meg kórházi betegférőhelyeket és iskolákat, valamint nem emeli fel a nyugdíjkorhatárt (de azért felemeli a teljes nyugdíjhoz kötelező munkában töltött évek számát). Programjával összhangban viszont csökkenteni fogja, mint mondta, a középosztály jövedelemadóját. Két új intézmény felállítását is tervezi. Az egyik almegyei szinteken csoportosítja majd a közszolgáltatások összességét, a másik pedig a klímaváltozás kérdéseivel foglalkozó „környezetvédelmi tanács”.

A nézők kétharmada szerint az elnök nem volt meggyőző

A France Info rádió megrendelte reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a kétórás sajtókonferencia nézőinek 73%-a helyesli Macron nyugdíjasokat, iskolákat, kórházakat, az állami alkalmazottakat illető visszatáncolását és az általános adócsökkentést illető terveit, de 71%-át nem nyugtatták meg az államfő szavai. 59%-uk úgy látja, hogy nem vonta le a „nagy vita” következményeit, 54%-uk szerint nem érti a franciák gondjait, 52%-uk pedig egyszerűen érthetetlennek tartja, amit mond. Mindent összevetve a nézők 37%-a „meggyőzőnek”, ezzel szemben 67%-a „nem meggyőzőnek” tartotta az elnök magatartását.

Ez a kép nagyjából megegyezik az ellenzék véleményével, amely a visszatáncolások szándékát üres blablának, puszta ígéreteknek, kampányszólamoknak tekinti, és követeléseikből nem enged. Ezt mutatta négy nappal később a május 1-je ünnepén résztvevők száma: csak Párizsban, 40 ezer a sajtó, 80 ezer a tüntetést szervezők szerint és a 220 letartóztatás ugyancsak a fővárosban. A Montparnasse és a Place d’Italie között megtett viszonylag nem hosszú tüntetési útvonalon és mellékutcákban a rendőri és tüntetői erőszak képei sok rémisztő eseményt mutatnak.

Christopher Castaner, a belügyminiszter este azt nyilatkozta, hogy „800-1000 tüntető, aki törni-zúzni, égetni, támadni jött, ellopta a szakszervezetektől a munka nemzetközi ünnepét, az ő (békés) tüntetésüket”, amiben két dolog meglepő. Az egyik, hogy mennyire együttérez a szakszervezetekkel, a másik, hogy noha a – széles körben vitatott – törvény már lehetővé teszi számára, nem adott utasítást a black block-osok részvételének letiltására.

A rendőrök utasítást kaptak a tüntetés megakadályozására

Arról azonban, nem beszélt, és a világszerte mutatott videók se mutatják, hogy látva Macron meglehetősen lelohadt népszerűségét, és az ellenzék tüntetésre való felkészülését, a rendőrök utasítást kaptak a tüntetés megakadályozására, és az erőfelmutatásra, konkrétan arra, hogy még a menet elindulása előtt, a várakozás órájában támadják meg a tüntetőket. Azt sem említette, hogy a megelőző két sárgamellényes szombattal szemben, és a nemzetközi és hazai tiltakozás ellenére, május elsején ismét engedélyezte az LBD 40 elnevezésű háborús lövedékek bevetését a tüntetők ellen. Az eredmény: a munka nemzetközi ünnepén is egy tüntetőnőt szemén ért és megvakított egy lövedék.

Magától értetődő, hogy a rendszer fennmaradásáért kommunikáló sajtó nem készít interjúkat a tüntetőkkel, nem kérdezi meg őket, hogy mi okból és célból tüntetnek, hogyan torkollt megint káoszba egy békésnek szánt tüntetés. A tüntetésen résztvevő szakszervezeti (CGT, SUD, Solidaire, SNJ, az újságírók szövetsége) felelősök, sárgamellényesek, egy „pirostollas” tanár ügyvédek, újságírók, bloggerek tanúvallomásait, elemzéseit az este 9-kor kezdődött Média online TV-n hallhatták az okok és összefüggések iránt érdeklődők. Antoine Peillon, a La Croix katolikus napilap ismert újságírója (márciusban jelent meg Ellenállás! A köztársaság ma című könyve) a miniszterek és Macron hivatalos csatornákon közvetített, a sárgamellényesek elleni gyűlöletkeltésre kitalált fake news-airól (álhíreiről) beszélt. Előző nagy port felkavart könyve, A hiányzó 600 millárd euró vizsgálat arról, hogy a francia milliárdosok – ma Macron fő támaszai – az offshore adóparadicsomok felhasználásával hogyan kerülik el az adófizetést, és ezzel hogyan vonnak meg 600 milliárd eurót Franciaország költségvetésétől.

Apropó, ezzel az összeggel érdemes egybevetni az „áldozatokat”, azt a 17 milliárd eurót, amelybe az államháztartásnak kerülnek Macron április 27-én bejelentett ígéretei, az alacsony nyugdíjasok adóenyhítése, az óvodai osztályok létszámának 27-re korlátozása, a 120 ezer állami alkalmazott állásának nem megszüntetése, kórházi ágyak és iskolák felszámolásáról való lemondás. Feltéve, ha a szót tett követi.

Körösi Zsuzsa

Helyszíni tudósítás Párizsból – 11.

0

Az elmúlt tizenkét nap eseményei: a március 16-i „erőszakkirobbanás” okozta trauma lassú feldolgozása, a kormányátalakítás és a sárgamellényesek tüntetéseinek XIX. és XX. felvonása.

A március 16-i XVIII. felvonás, úgy tűnik, választóvonalat jelent a november 11-e óta tartó több mint négy hónapos politikai válságban. Előtte a Macront támogató sajtó és értelmiségiek tevékenysége a sárgamellényesek elleni gyűlöletet üzente a lehető legváltozatosabb formákban, és hatékonyabb megtorlásra ösztökélte a kormányt, a baloldali ellenzék pedig az erőszakkal való felhagyás és a politikai megoldás-keresés szükségességét hangsúlyozta. Azóta az előbbiek, a jobboldal táborában a megosztottság jelei érzékelhetők.

A radikálisabbak türelmetlenek a tehetetlen kormánnyal szemben és egyenesen a Pinochet által alkalmazott módszereket tartanák üdvösnek.

Az egyik főtévé csatornán, a Canal+ fake news ellensúlyozására indult „Info du vrai”-n (az Igazság hírei) hangzott el két egymást követő napon, két különböző újságíró szájából az a gondolat, hogy ha a kormány valóban betiltja a további tüntetéseket a Champs-Elysée-n, a Diadalív körül, egészen a Bourbon-palotáig – mint ahogy tette -, akkor a mégis ott tüntetni akarók letartóztatására nem lenne elég Párizs és környékének összes börtöne: tehát befogadásukra nincs más lehetőség, mint a stadionok megnyitása, ahogy, mondták, ezt Pinochet 1973-ban Salvador Allende elnök elleni államcsínye után tette politikai foglyaival.

Az ötlet, amely egy megbotránkozott tweetelő jóvoltából a műsort nem nézők széles táborához is eljutott, mindezidáig nem váltott ki hivatalos reakciót. Ezt csak azért érdemes megemlíteni, mert január 14-én, amikor egy ismeretlen kormány-kritikus feltette az internetre a katonai egyenruhában feszítő Pinochet 1973-as fényképét, ahol a chilei puccsista tábornok arcát Éduard Philippe miniszterelnök arcképével fedte le, akkor a cyber-bűnözés elleni harc hivatala tett lépéseket, hogy a Google azonnal vegye le ezt a fotómontázst a netről. (Erőfeszítéseiket nem koronázta siker.)

A szenátus vizsgálatot kezdett

A mérsékeltebb jobboldalt képviselő szenátus folytatja az „erőszakkirobanás” másnapján elkezdett vizsgálatát a kormány tehetetlenségét magyarázó belső mechanizmusokról. A Törvénybizottság március 20-án ismét kihallgatta a belügyminisztert és államtitkárát a március 16-i erőszakcselekmények kezelésével kapcsolatban. Az államtitkár 5000 rendőr és csendőr mozgósításáról beszélt, amit március 25-én rendőr- és csendőrparancsnokok megcáfoltak. A kihallgatások jegyzőkönyvéből megtudjuk, hogy a XVIII. felvonást megelőző hét elején a főparancsnokság valóban csaknem 5000 fővel rendelkezett, de a hét folyamán több mint ezer rendőrt a Belügyminésztérium alá beosztott koordináció utasítására az északi megyékbe helyeztek át, így amikor szombat délelőtt kiderült, hogy Párizsban mi zajlik, akkor – jelentős késéssel – érkeztek vissza a fővárosba.

Ami ennél jóval komolyabb stratégiai probléma, hogy nem tartották be a rendfenntartás-elmélet egyik alappontját, miszerint „kijáratot” kell hagyni a tüntetőknek, hogy akik akarják, el tudják hagyni. A rendőrség ennek az ellenkezőjére, a tüntetők teljes bekerítésére kapott utasítást. (Jegyezzük meg, ezt nem csak március 16-án tették, hanem az ezt megelőző tüntetéseken is.) A szenátusi kihallgatáson az egyik magasrangú rendőrtiszt sajnálatát fejezte ki, hogy ez a „rendőri ‘ketrecbe zárás’ a tüntetők egy részét, akik ‘normális emberek’ (értsd békés átlagtüntetők, távolról sem rombolók), radikalizálta”, aminek az lett az eredménye, hogy a ‘ketrecen’ belül található üzleteknek estek.

Macron több minisztere és tanácsadója lemondott

A – szimbólummá vált – március 16., a Benalla-ügy, és a választási kampány miatt Macron több közeli tanácsadója és a kormány három tagja jelentette be távozását. Ezek közül az elsők távozása érinti legkomolyabban az elnököt és ezek helyettesítése okozza neki a legnagyobb nehézséget. Egy részük azért mondott le, mert helytelenítik Macron erőszakpolitikáját a sárgamellényesekkel szemben. Ők a politikai rendezés hívei, amire az elnök nem mutat hajlandóságot (vagy nem képes rá). Macron közeli emberei között vannak azok is, akik még nem mondtak le, de nagyon kényes helyzetbe kerültek a Benalla-ügy kapcsán, ellenük követel a Szenátus bírósági eljárást. A kormány szóvivője és a cyber-gazdaság államtitkára azért hagyta el a kormányt, mert fel akar készülni a 2020-as helyi választásokra. Mindkettő Párizs polgármesteri székére pályázik. Az EU ügyek miniszternője pedig az LREM (Macron pártja) EU választási listavezetésének kívánja szentelni idejét és erőfeszítéseit.

A kormányátalakítás értékelése megoszlik a (mindig) lelkesek és a bírálók között. Az előbbiek annak örülnek, hogy a minisztereket helyettesítők fiatalok, közöttük kettő nő, ami táplálja az elnök megújulás-témáját, az utóbbiak szerint ezek az ismeretlen, tapasztalatlan új kinevezettek azt mutatják, hogy Macronnak nincsenek nagy kaliberű támogatói, és az államfő egyre fokozottabb elszigeteltségét illusztrálják. Ráadásul az új kormányszóvivő nő kinevezése perceiben megjelent, és azóta terjed a közösségi hálókon egy 2017 júliusában az Express hetilapban idézett mondata: „Felvállalom, hogy hazudtam, hogy védjem az elnököt.” (A szenegáli szülők 39 éves leánya akkor a frissen alakult elnöki hivatal sajtó tanácsadója volt.)

A sárgamellényesekről csak szombatonként esik szó a mainstream sajtóban

Számukra hét közben nem léteznek. A XIX. és a XX. felvonás nyugodtabban zajlott le, mint a március 16-i. Az LBD lövedék-szórót nem használták a rendőrök, csak könnygázbombát. A belső és külföldi tiltakozások ennyit legalább elértek. A sárgamellényesek követeléseit azonban továbbra is tüntetően mellőzi a köztársasági elnök. Követeléseik egy része a közszolgáltatások megjavítása, az tanárok, tanítók, a kórházi, szociális gondozói, igazságszolgáltatási személyzet számának növelése. Hiába tüntetnek húsz hete többek között ezért, a héten Macron, programjához híven benyújtotta az állami szektor további leépítését célzó törvénytervezetét. Nem csak az állami alkalmazottak számának csökkentését, hanem státuszuk bizonytalanná, a korlátolt időre szóló szerződések általánossá tételét tartalmazza a törvénytervezet, amelyet Macron még a nyár előtt parlamenti szavazás elé akar vinni. Vagy rendelettel fogja átvinni? Ez még nyitott kérdés.

Egy másik reform-törvénytervezet a vonzó orwelli nevet viseli: „Törvénytervezet a bizalom iskolájáért”, amely részben a tanárok, tanítók mellett dolgozó pedagógiai személyzet munkafeltételeinek megszigorítását jelenti. Március 31-én (XX. felvonás) a „piros tollasok”, tanárok, tanítók, pedagógiai felelősök többek között ez ellen tüntettek a sárgamellényesekkel karöltve.

A sárgamellényesek munka melletti hétköznapi tevékenységéről a Mediapart online újság, a Media online tévé, a Politis című hetilap, a Le Monde Diplomatique havilap tájékoztat. Ők adnak hírt például a második háromnapos „Gyűlések gyűléséről”, amely ezúttal Saint Nazaire-ben április 5-én kezdődik. Az első a kelet-franciaországi Commercy-ben januárban 75 delegációt fogadott, most a hétvégén Saint Nazairebe 300 delegációt várnak. Sok szociológus, történész is ír róluk rendszeresen. A héten mutatják be a mozikban François Ruffin és Gilles Perret róluk készült „J’veux le soleil” (A napot akarom) című dokumentumfilmjét. Az országban már egy hónapja számos előzetes vetítés volt fergeteges sikerrel. A két újságíró-filmes – Ruffin parlamenti képviselő is – road movie-ja a országutak köröndjein keresi fel a sárgamellényeseket, akik magukról és országukról beszélnek.

Nem politikai eseményként, hanem bűncselekményként kezelik a tüntetéseket

A MediaTV utolsó hétfői sárgamellényes különszámában két riportot láthattak az érdeklődők és egy érdekes félórás interjút Vanessa Codaccioni fiatal történésszel, akinek a héten jelenik meg „Az állam és a politikai megmozdulások” (L’État face aux contestations politiques) című könyve. Az interjúban azt elemzi a történész, hogy hogyan szünteti-szüntette meg az állam a XX. század harmadik harmadában és a XXI. század első két évtizedében a társadalmi mozgalmak politikai értelmezését, és hogyan alakította át őket egyszerű köz-bűncselekményekké (lásd ma a sárgamellényesek mozgalma). A sajtóban és a politikusok nyilatkozataiban eltűntek az utalások a tüntetések politikai jellegére, a bíróságokon már nincsenek politikai perek, a börtönökben nincsenek politikai foglyok, a rendszerrel szemben állók közönséges bűnözőknek nyilváníttatnak. A terrorizmus vádjának sincs politikai dimenziója, és ezért válhattak generál-váddá, a törvénybe iktatott végtelenített szükségállapot pedig mint megoldás jelenhet meg Franciaországban.

Ennek a folyamatnak az első nagy eseménye 2008-as a Tarnac-ügy

Ebben kilenc ártatlan anarchista fiatalt vádoltak az Állami vasutak elleni terrorcselekménnyel. Tíz évbe tellett, amíg a szülők, újságírók és ügyvédek bizonyítékait ártatlanságukat illetően elfogadta a bíróság. De azóta is, illegálisan, rendőri megfigyelés alatt állnak, és a fővádlottat a sárgamellényesek IV. tüntetése előtt előzetes letartóztatás alá helyezték „erőszakcselekmények és rombolások elkövetése céljából alakult csoportban való részvételért”. A 2015-ös párizsi dzsihadista terrorcselekmények jelentik a másik kulcs-dátumot a politikai rendszerrel szembenállókkal szembeni kriminalizálási folyamatban. Azóta a sztrájkra felhívó szakszervezeti vezetőket vádolhatják nyilvánosan a munkaadók terrorizmussal, vagy tehetik meg őket dzsihatistáknak. De nem csak róluk van szó. 2015 végén a dzsihadista támadásokkal igazolt szükségállapot megszavazása után mindössze három héttel az ENSZ COP21 tárgyalásainak időtartamára a klimafelmelegedés ellen tüntetést szervező környezetvédőket vették előzetes letartóztatásba és ítélték őket szobafogságra.

A politikai dimenzió többé-kevésbé sikeres radírozása jellemzi ma a kormány és államfő sárgamellényesekkel szembeni stratégiáját is. Ez lehetővé teszi a „nagy vita” elindítójának, Macronnak, a tényleges vita elkerülését, és a politikája, reformjai ellen tüntetők bűnözőkként való bírósági megbüntetését.

Körösi Zsuzsa

Helyszíni tudósítás Párizsból – 10.

0

 

Az elmúlt hétvége a gimnazisták tömeges sztrájkjával kezdődött pénteken, majd szombaton három párhuzamos, délután részlegesen egyesült tüntetéssel folytatódott. Reggel érkeztek vonattal, buszokkal, kocsival a vidékről jövő sárgamellényesek, és a pályaudvarokról az őket váró párizsiakkal együtt indultak a Champs-Elysées felé, ahol este 7-ig tartott a XVIII. felvonás.

Eközben a Madeleine-téren déltől gyülekeztek a „szolidaritások” tüntetésének résztvevői, akik 2-kor becsatlakoztak a Opera teréről induló, a Köztársaság térre menő monstre „század tüntetéséhez”. Noha a két utóbbi tüntetés több mint százezer embert vitt az utcára, a közvéleményt szinte kizárólag a Champs Elysée újabb lerombolásával kapcsolatos kérdések foglalkoztatják.

Kezdjük a gimnazistákkal

Greta Thunberg svéd gimnazistalány felhívására már január-február óta követelik Európa-szerte a középiskolások, hogy a kormányok végre tegyenek mérvadó lépéseket a klímafelmelegedés fékezésének ügyében. „Az annyit emlegetett jövő nemzedéke, az mi vagyunk, nekünk tartoztok felelősséggel, ezentúl az üres beszédeitek, és a semmittevés miatt velünk kell szembenéznetek”, nyilatkozta a december 12-én, a COP 21-en tartott felszólalása óta hirtelen híressé vált svéd kamaszlány. Március 15-én a „Greta-nemzedék” Németországban, Spanyolországban, Kenyában, az USA-ban, Hong Kongban követte a Greta Thunberg világsztrájk felhívását. Franciaország városaiban 150 ezer (a rendőr főkapitányság szerint 40 ezer) gimnazista sztrájkolt és tüntetett a kormány klíma-álszentsége ellen. „A fiatalok túlságosan türelmetlenek” – ezt nyilatkozta az eddig fiatalsága tőkéjével hódító, most hirtelen megöregedett francia elnök.

Folytassuk „a század ügyével„, és szombaton „a század tüntetésével”. Március 14-én lejárt a négy nagy környezetvédelmi egyesület december közepén kormányhoz eljuttatott ultimátuma, amely hat pontban lefektette a szükséges intézkedéseket a klimafelmelegedés féken tartására és az alkalmazkodás lehetőségeire. A környezetvédelmi miniszter úgy ítélte meg, hogy a kormány már megtette a magáét, többre ne számítsanak, most már az egyéneket kell meggyőzni. Semmi reakció a 6 intézkedés-követelésre. (És természetesen nem utalt elődjének nyáron történt lemondására, aki ezt azzal indokolta, hogy minisztersége alatt semmit nem tudott megvalósítani azokból az ígéreteiből, amelyek összhangban voltak „a század ügyének” mostani követeléseivel.)

A per csaknem 2.200.000 támogatóját a négy civil szervezet hívta az utcára, hogy két nappal a per elindítása után megértesse a kormánnyal a vád komolyságát. A százezret meghaladta az Operától a Nagykötúton a Köztársaság térig váll-váll-mellett lépésben felvonulók száma (a párizsi főkapitányság 36 ezret tart nyilván), emellett 220 városban 360 ezren tüntettek.

Rengeteg dolgot követeltek

A kis és nagy egyénileg fabrikált táblákon sok-sok követelést olvashattak a résztvevők és a házak ablakából bámészkodók. Nagyon sok táblát vállon ülő gyerekek tartottak magasba. Az óceánokban, tengerekben zajló pusztítás, a szárazföldi vadon élő állatok tömeges gyilkolása, a háziállatok ipari kínzása ellen és a „klima-igazság” elvének elfogadásáért, megvalósításáért emeltek szót. Az elképesztő tömeg lassan, békésen, jó hangulatban, brazil és afrikai zenével-tánccal kísérve érte el a Köztársaság terét, majd ott még jobban tömörülve hallgatta meg a civil szervezetek szónokainak beszédét. Ellentétben a párhuzamosan zajló sárgamellényesek tüntetésével a Champs Elysée-n, ahol a tüntetők haragját milliós károkra okozó tettek követték.

Példátlan erőszak

„Példátlan erőszak kirobbanással” jellemezték az elemzők a XVIII. felvonást, azt a mintegy nyolc óráig tartó rombolást, amit a tévék és internetes honlapok világszerte ismertté tettek. A végtelen ismétlésben közvetített gyújtogatások, kirakatbetörések, luxusbutikok kiürítésének, rendőrök macskakövekkel való megdobálásának rémképeihez valamelyest már hozzászoktak a nézők.

Most azonban felfigyelhettek egy primitív de hatékony hadviselési „újdonságra”. A fegyvertelen sárgamellényesek délután bevetették a római légiók egyik alapvédelmi eszközét. Az utcán álló, mellig érő zöld-fehér építkezési hullámlemezeket használták csoportos pajzsként, ezekkel védték ki a rendőrök lövedékeit, ezekkel kényszerítették visszakozásra az állig felfegyverzett rendőrosztagokat. A számok magukért beszélnek. A Champs Elysée-n és a környező utcákban: 4 újságos bodé felgyújtása, több elit üzlet és egy hasonlóan elit étterem szétverése, 47 sárgamellényes és 17 rendőr sebesült, 237 rendőri kihallgatás, ebből 200 őrizetbevétel.

Ami a XVIII. felvonás fogadtatásában a legmeglepőbb, az az általános meglepetés. Ez a valóban példátlan erőszak kirobbanás, harag, gyűlölet, elszántság, váratlanul érte a kormányt, az államfőt, Párizs rendőr főparancsnokát, és a mögöttük álló sajtót. Az előző felvonásokon igaz, kisebb volt a részvétel, Macron március 16-án véget érő „nagy vitáját” sikeresnek könyvelték el, tehát úgy gondolták, kezd minden visszatérni a régi mederbe, az elnök nyugodtan elvonult a hétvégén síelni.

Ezek szerint – és ez valóban meglepő – nem olvasták, még az udvari tanácsadók sem, március 15-én a tüntetések, társadalmi megmozdulások napi listáját összegző honlapot, a Démosphère-t, nem figyeltek oda az ellenzéki médiában megszólaló sárgamellényesekre, és az őket támogatók március 14-i nagygyűlésén elhangzottakra, amiből megsejthették volna, hogy mire számíthatnak.  „Ultimátumnak” nevezték a XVIII. felvonást a sárgamellényesek. Nos, a szombati sokk után és azóta elsősorban az a kérdés foglalkoztatja a politikusokat és a sajtót, hogy mivel magyarázható a kormány és a rendőrség ilyen mértékű felkészületlensége.

Röviden az előzményekről

Az előzményekből csak a március 14-i nagygyűlésről néhány szót. A mintegy ötszáz résztvevő előtt Priscilla Ludosky, a sárgamellényesek egyik ismert véleményirányítója, Juan Branco, harminc éves ügyvéd, Julian Assange és több sárgamellényes ügyvédje, Frédéric Lordon, közgazdász, filozófus, a Nuit debout-k egyik inspirálója, Hervé Kempf újságíró, a Reporterre című környezetvédő online újság főszerkesztője fejtette ki a sárgamellényesek mozgalmának jelentőségét. Frédéric Lordon kapta a legnagyobb tapsot miután felolvasta a Macronnak írt levelét, melyben visszautasítja az elnök meghívását az Elysée palotába március 17-én, 65 értelmiségivel szervezett találkozójára. Levelében azt az orwell-i világot elemezte, amely szerinte a sárgamellényesek mozgalmának kiváltó oka.

„Amikor Madame Buzyn (egészségügyi miniszter) csökkenti a kórházak befogadóképességét (orvosok, ápolók, kórházi ágyak számát), mondván, hogy ezzel megjavul a kórházi ellátás minősége, amikor Madame Pénicaud (munkaügyi miniszter) a munka törvénykönyve alappontjainak eltörlését a dolgozók jogai kiszélesítésének nevezi, amikor Madame Vidal (felsőoktatási miniszter) megmagyarázza, hogy a külföldi diákok tandíjának felemelése a diákok anyagi egyenlőségét szolgálja, amikor Ön az álhírek elleni törvényt a sajtószabadság, a rombolók elleni törvényt a tüntetési szabadság, a vagyonosok megadóztatásának eltörlését a társadalmi egyenlőség kiszélesítésének állítja be, ugye, belátja, hogy itt nem egyszerűen hazugságokról van szó, hanem a nyelv lerombolásáról.

Ha az emberek azt mondják Önnek, hogy ‘csak egy étkezésre telik minden második nap’ és Ön erre azt feleli, hogy ‘örülök, hogy jól belakott’, akkor a párbeszéd meglehetősen nehézkessé válik, majd az éhezők közül sokan haragra gerjednek. (…) Az olyan emberekkel szemben, mint Ön, akik ilyen mértékben lerombolják a szavak jelentését, tehát – a vita lehetőségét -, sajnálom, de az egyetlen létező megoldás: az Ön elkergetése.”

Visszatérve a XVIII. felvonás okozta sokkra és a sokk utórezgéseire,

az első reakciók vasárnap a rendőrség tehetetlenségét, felkészületlenségét, Macron imázsának megrendülését hangsúlyozták. A France Culture rádió kommentátora az elnök motivációját firtatta, és a válasza az volt, hogy Macron feltételezhetően azért hagyja a helyzetet így elfajulni, hogy meggyőzze a választókat a vagy-én-vagy-a-káosz tételéről. A jobboldal gyengeséggel vádolta a hatalmat és szemére hányta, hogy nem vetett be minden eszközt a sárgamellényesek és a közöttük randalírozó „black block”-osok ellen, a baloldal pedig azzal, hogy a kormány négy hónapja képtelen meghallani, és kielégíteni a sárgamellényesek követeléseit, aminek eredménye a mozgalom radikálizálódása.

A sárgamellényesek megosztottak

Sokan indokoltnak tartják az évek során felgyülemlett gyűlöletet, ugyanakkor sokan bírálják a Champs Elysée-n gyújtogatókat, rombolókat. Szerintük az erőszak miatt sok sárgamellényes hagyja el a mozgalmat és ez lehetetlenné teszi a mozgalom struktúrálódását.

Hétfőre technikai kérdésekre irányult a figyelem. Ki, kik felelősek azért, hogy a rendőrség ilyen normán alul teljesített? – kérdezték a képviselők a parlamentben. A belügyminiszter? Párizs rendőr főkapitánya? A rendőrosztagok maguk, mert nem hajtották végre az utasításokat? Kiderült, hogy a rendőrség kapott előzetes információt mintegy 1500 black-block-os (a feketébe öltözött, arcukat elfedő igazi rombolók gárdája) részvételéről.

Miért nem tettek semmit a hatóságok, hogy semlegesítsék őket? Miért nem alkalmazták a frissen megszavazott törvényt, amely kifejezetten ezt a célt hivatott szolgálni? Kedden a Szenátus, majd szerdán a Parlament törvénybizottsága ezekről a kérdésekről faggatta Christophe Castanert, a belügyminisztert. A miniszterelnök is vele ment az arénába, hogy megvédje miniszterét az előrelátott támadásoktól. Ő se tudta igazán lenyugtatni a parlamenti képviselőket, akik az ülés végén Castaner lemondását követelték. Még aznap menesztették Párizs rendőr főkapitányát, és a kormány nem Castanert hibáztatta, hanem a parancslánc komoly zavarairól beszélt. Ez azonban nem változtat azon, hogy a belügyminiszter pozíciója meglehetősen megingott.

A sárgamellényesek jövő szombatra újabb megmozdulást ígérnek. Nem feltétlenül tüntetést, és nem feltétlenül Párizsban. Többen a gazdasági élet érzékeny pontjainak lebénítását tartják hasznosnak. Három hét múlva pedig a második „ultimátumot” tervezik.

Körösi Zsuzsa

Helyszíni tudósítás Párizsból – 9.

0

Az elmúlt hónap emlékezetes eseményei az antiszemitizmus, cionizmus-anticionizmus körüli politikai manőverek, az Alexandre Benallával kapcsolatos szenátusi vizsgálat és Macron európai választási kampányának hivatalos kezdete.

A tizenhét hete tartó válság újabb fejezettel bővült ki. „Az antiszemitizmus terjed, mint a méreg”, „támad, és rohasztja a szellemi életet” – ezekkel a drámai mondatokkal vezette be a belügyminiszter az antiszemita tettek 2018-as frissen publikált statisztikai mérlegét február 11-én. Az elmúlt évben 541 antiszemita cselekedetet és fenyegetést tartanak nyilván az országban, amely a 2017-ben elkövetett 311 ilyen akció számához képest 74%-os növekedést jelent.

Mindenki tudja, az antiszemitizmus nem új jelenség Franciaországban

Mély történelmi és társadalmi gyökerei vannak. Maradjunk csak a 21-ik század első két évtizedében, 2002-ben, 2004-ben és 2009-ben kivételesen magas volt az antiszemita tettek és fenyegetések száma, majd valamennyit csökkentek, de 2014-ben megint az előbb említett évekére hasonlított. 2014 első félévében 527 antiszemita tettről és fenyegetésről panaszkodott a CRIF, a francia zsidó egyesületek esernyőszervezete, ami a megelőző évhez képest 91%-os emelkedést jelentett. És még mindannyian emlékszünk a kóser hypermarket elleni támadásra 2015 január 9-én, az ott meggyilkolt három személyre és az órákig fogvatartott túszokra.

Minden évben minden kormány felháborodásának ad hangot az új adatok nyilvánosságra hozatalakor, és minden alkalommal – elsősorban nevelési – programokat, no és kemény megtorlásokat ígérnek. Ez már amolyan politikai rutin. De, ahogy Delphine Horviller rabbi-nő nemrég megjelent „Gondolatok az antiszemitizmusról” című könyvében írta, az antiszemitizmus évszázadok óta „szétszórt, ugyanakkor nincs sehol, megbújik az emberek között, de nem keveredik össze velük, felismerhetetlen, de nem asszimilálható”. Tehát nehéz harcolni ellene.

Az antiszemitizmus politikai célokra való felhasználása szintén rutin már

Kevés államfő hagyja ki a lehetőséget az éppen aktuális problémák összekapcsolásával. Idén a kormány és a mögötte álló sajtó és értelmiségiek a mintegy három hónapja tartó társadalmi válságot kirobbantó és fenntartó sárgamellényesek diszkreditálására használja fel az antiszemitizmus megnyilvánulásait. „Amikor a zsidók gyűlölete és a demokrácia gyűlölete egybefonódik, akkor a fasiszta szféra szókincse ellepi a házak falait” nyilatkozta a rasszizmus elleni miniszterközi megbízott egyik tweetjében rögtön a belügyminiszter után, és mindenki értette, hogy az adó- és szociális egyenlőségért és a demokrácia kiszélesítéséért, a népi kezdeményezésű népszavazás bevezetéséért tüntető sárgamellényesek mozgalmát tette felelőssé.

Három nappal később, a politikai színen való fennmaradásért küzködő Szocialista párt villámgyorsan reagált a belügyminiszter riasztó mondataira. „Elég volt! Egység az antiszemitizmus ellen” címen hirdetett meg nagygyűlést február 19-re a Köztársaság téren, amelyhez azon nyomban csatlakozott a kormány nevében a miniszterelnök és tizennégy jobb- és baloldali demokrata párt (Le Pen pártja nem szerepelt a meghívottak listáján).

Trágár antiszemita sértegetések

A nemzeti egységet jelképezni hivatott nagygyűlést megelőző szombaton robbant be egy újabb esemény, amely még tovább fokozta a politikusok és a sajtó szenvedélyét. A sárgamellényesek tizennegyedik tüntetésén a mainstream médiák által kedvelt francia és izraeli kormánypárti publicista-filozófus, izlamofób és Izrael-barát gondolatainak gyakran hangot adó Alain Finkelkraut megjelent a tüntetés útvonalán, és a boulevard Montparnasse-on tapasztalta meg a felvonulók ellene irányuló haragját, gyűlöletét, trágár antiszemita, anticionista sértegetéseit. Tettlegességre nem került sor, amit a védelmére (talán előre?) mozgósított rendőröknek nyilvánosan meg is köszönt. Már másnap – vasárnap – bírósági vizsgálat indult a trágár mondatot kiabáló sárgamellényes beazonosítására.

A Libération napilap tizenkét politikus reakcióját szedte csokorba, amelyek az olvasókban azt az érzést kelthetik, hogy Franciaországban elszakadt a gát, törők-zúzók hordái gyújtogatnak és most ráadásul a zsidókat is kezdik támadni, üldözni. Alain Finkelkraut „jelképe [lett] annak, amit a Köztársaság kinek-kinek megenged” írta tweet-jében az az Emmanuel Macron, aki hetekig várt, hogy a Benalla ügyben vagy a sárgamellényesek követelései kapcsán megnyilatkozzon. „Nem, ti nem a nép vagytok, ti a gyűlölet Franciaországa vagytok, azé a Franciaországé, amely miatt szégyenkeznünk kell” nyilatkozta a szenátus elnöke (5) a Finkelkraut-incidens után.

Nos mi a helyzet a sárgamellényesek antiszemitizmusával?

Röviden, valószínűleg ugyanaz, ami a francia társadalom egészével (lásd 3.bekezdés). Mivel a pártoktól és a politikát irányítóktól való függetlenségük, a politikai játékokban való résztvétel és a mozgalmon belül mindenfajta hierarchia elutasítása továbbra is a mozgalom alapköveit képezik, nehéz az egész mozgalmat am blok felelőssé tenni néhány antiszemita vagy anticionista tettéért. Illetve csak akkor, ha három hónap nem volt elég a sárgamellényesek jelenségének valamelyes megértésére.

Mindezidáig nem készült országos vizsgálat a sárgamellényesek mozgalmában résztvevő antiszemiták arányáról, se annak a francia társadalom egészével való összevetéséről, se antiszemitizmusuk (zsidógyűlölet), anti-cionizmusuk, (Izraelnek a palesztin kisebbséggel kapcsolatos politikájának bírálata) okairól és tartalmáról. És ha készül ilyen vizsgálat, és ha netán nem igazolja a sárgamellényesekkel kapcsolatos kvázi hisztériát, akkor – és ez is abszolút rutin – nem lesz a sajtóban helyreigazítás, és egyik politikust és sajtóterméket sem fogják felelőssé tenni Macron új törvénye nevében „fake news”-ok (hamis információk) terjesztéséért. Végül csak egy apró tény, a tizennegyedik tüntetés szombatján felfedezett antiszemita tag-ek nagy része nem a felvonulás útvonalán lett felmázolva a falakra és postaládákra, és mivel nem értek senkit tetten, és tanukat se találtak eddig, nem lehet tudni, hogy valóban sárgamellényesek a tettesek vagy sem.

Cohn-Bendit Macron jó barátja

Még néhány szót az antiszemitizmus politikai célokra való felhasználásáról, ami gyakran és régóta jó eszköznek bizonyul a politikai ellenfelek, pártok, politikusok lejáratására. Cohn-Bendit a 74 éves hajdani 1968-as diákmozgalmi hős, régen maoista, ma Macron jó barátja, a sárgamellényesek mozgalmát rendszeresen szidalmazó, „totalitáriánus szándékkal” megbélyegző EU képviselő Jean-Luc Mélenchont, a France Insoumise vezetőjét támadta azért, mert nem reagált elég gyorsan a Finkelkraut-ot ért sértésre.

Nem csak Franciaországban dívik az antiszemitizmussal való vádaskodás a zavaró politikai ellenfelek ellen. A La Manche másik partján a Labour-párt következő választásokon miniszterelnökségre esélyes baloldali főtitkárát, Jeremy Corbyn-t az utóbbi hetekben ezzel az érvvel próbálják diszkreditálni ellenfelei pártján belül és kívül. A számukra elfogadhatatlan álláspont: Corbyn keményen bírálja Izrael politikáját a közel 21%-ot képviselő palesztin kisebbséggel szemben. Két lemondottt Labour-párttag vádjaival szemben több mint 200 zsidó párttag nyílt levélben cáfolta meg a pártfőnök ellen hangoztatott hamis vádakat. (Az információért köszönet a Londonban élő Márkus Piroskának.)

Alexandre Benalla, itt még Macron testőreként
Alexandre Benalla, itt még az elnök testőreként

A francia belpolitika másik érzékeny pontja Alexandre Benalla és a Macron-rendszer átláthatatlansága

A szenátus február 20-án nyilvánosságra hozta több hónapos kihallgatásainak, vizsgálatának eredményét, amely megállapítja, hogy a Benalla-ügy kapcsán az állam legfelsőbb szintjén „jelentős működési zavarok” tapasztalhatók. „Nem lenne ma Benalla ügy, ha május 2-án Alexandre Benalla, tette elkövetése után [május 1-én rendőrruhába öltözve másodmagával a felvonulás után tüntetőket brutalizált] megfelelő szankciókban részesült volna.” A szenátus szükségesnek látja „az érdekkonflikusok megelőzését és szankcionálását az elnök kabinetjeiben dolgozó személyzet körében, hogy ezentúl ne külső érdekek befolyása alatt cselekedjenek”.

Ezután részletezi a jelentés mindazokat az illegális eszközöket (köztük a fegyverrel, diplomáciai útlevéllel rendelkezés jogát) amelyeket Benalla magának tulajdonított és amelyeket a felettesi utólag jóváhagytak. Ami az „orosz szerződést” illeti, ez „országunk érdekein túl, az államfő biztonságát is sérti” állapítja meg a jelentés. Többek között Benalla és még két személy, a már vád alatt álló és lemondott elnöki hivatal főigazgatójának, Macron egykori jobbkezének, beszédírójának és az elnök személyes kabinet vezetőjének, Benalla közvetlen felettesének bíróság elé állítását kéri hamis tanúskodásaik vádjával.

A jelentésnek nagy visszhangja volt, de a legfigyelemreméltóbb a kormány reakciója. A miniszterelnök, az igazságügy miniszter és a kormány szóvivője nyílt támadásba kezdett a szenátus ellen. Mindhárman kórusban megkérdőjelezték a kormány és a parlament/szenátus hatalomelválasztásának elvét, a Köztársaság egyik alappillérét. Szerintük „sem a parlamentnek, sem a szenátusnak nincs joga véleményt nyilvánítani a köztársasági elnök hivatalának tevékenységéről és belső szervezetéről”.

Macron Európa jövőjéről fejtette ki vízióját

Emmanuel Macron, aki tavaly nyár óta hallgatásba burkolózik volt tanácsadója és biztonsági embere ügyében, március 4-én a londoni The Guardian Vélemény rovatában fejtette ki vízióját Európa jövőjéről.  Elszürkült imázsát az európai válság megoldásának, Európa megmentésének ambíciójával szeretné retusálni. A januárban elindított patetikus „nagy vita„, az eddig nem sok eredményt hozó példátlan rendőri és bírósági erőszak, az ENSZ, az Amnesty International, az Európai Bizottság, kül- és belföldi civil szervezetek bírálatai ellenére úgy gondolja, hogy május 23-ig, az EU parlamenti választásokig bizalmat tud kelteni az EU megmentőjének szerepében.

„Drága Európa, a Brexit lecke mindannyiunknak: itt az idő a megújulásra” – a cikk jól hangzó címe ellenére a kíváncsi olvasó, akit érdekel a Brexit tanulsága és az EU jövője, kevés új gondolatot olvashat benne. Csak a politikai nyelvészet és kommunikáció szakbemerei és amatőrjei számára nyújt csemegéket a cikk arról, hogy hogyan, milyen szókinccsel, fordulatokkal lehet/kell tálalni a megújulás-de-semmi-ne-változzon stratégiáját. Javaslatai egytől egyig vagy már érvényben vannak (közös határvédelem, minden ország maga határozza meg a minimálbért, nulla CO2 kibocsátás 2050-ig, a mezőgazdasági mérges vegyszerek megfelezése 2025-ig), és megvalósításukra kevés a remény, vagy megvalósításuk az EU keretében tökéletesen kizárt mert olyan EU egyezményekbe ütköznek, amelyek módosítása vagy eltörlése nem áll a tagállamfők – Emmanuel Macront beleértve – és a mögöttük álló lobbyk érdekében. Az IFOP március 8-án közölt közvélemény-kutatása szerint Macron pártjának listájára a választók 24%-a gondol szavazni.

Körösi Zsuzsa, Párizs

Francia rabbinő: az antiszemitizmus nemcsak a zsidók problémája

Több mint húszezren tüntettek Párizsban az antiszemitizmus ellen. Így akartak tiltakozni az ellen, hogy a hétvégén a sárga mellényesek egy csoportja antiszemita sértésekkel árasztotta el Alain Finkielraut akadémikust a Montparnasse pályaudvar környékén Párizsban. A rendőrség időközben elfogta az egyik antiszemita sárga mellényest, akit fajgyűlölettel gyanúsít az ügyészség.

Az eset kapcsán a jobboldali Le Figaro meginterjúvolta Franciaország legismertebb rabbinőjét, aki januárban könyvet jelentetett meg ezzel a címmel: Elmélkedések az antiszemita gondolkodásról. Delphine Horvilleur, aki egy a világra nyitott liberális irányzat rabbija, nemcsak az ősi szent iratokat és a bölcs rabbik évezredes gondolatait tanulmányozta hanem a bőséges antiszemita irodalmat is. Arra jött rá, hogy az antiszemitizmus nem közönséges fajgyűlölet. Az ugyanis az ókori görögök barbár fogalmából indul ki vagyis egy népcsoport lenéz egy másikat, mert azt magánál alsóbbrendűnek tartja. A zsidók esetében pontosan fordított a helyzet – érvel a rabbinő. A legtöbb antiszemita szerző azzal vádolja a zsidókat, hogy egymást segítve megszereztek maguknak fontos pozíciókat a világban. Vagyis a nemzeten belül jogtalan előnyhöz jutnak a származásuk miatt! Úgy tekintik őket az antiszemita szerzők mint akik jogbitorlók vagyis olyan helyeket foglalnak el, melyeken tulajdonképp nekik, a „nemzeti többségnek kellene ülnie!”

A sárga mellényesek egy része Macron elnököt zsidóbérencnek tartja

Macron – pute à juifs – ezek a feliratok is megjelentek a sárga mellényesek között. Emmanuel Macron olyan reformokat akar elfogadtatni a franciákkal, melyek versenyképesebbé teszik Franciaországot, mely mind jobban lemarad a globális versenyben. Csakhogy a reformoknak ára van. Sok a vesztes: különösen a 40+ középosztályban, mely nem képes hatékonyan beilleszkedni az informatikai forradalom világába. Közülük toborzódnak a sárga mellényesek, akik hetek óta minden hétvégén tüntetnek Franciaországban. Az európai választáson külön listán indulnak. A közvélemény-kutatás szerint ők lehetnek a harmadik legnagyobb párt, a szavazatok 13%-ával.

Franciaországban tavaly 74%-al nőtt az antiszemita incidensek száma

Ezt Castaner belügyminiszter tudatta miután ismeretlen tettesek kivágtak két fát, melyet egy halálra kínzott zsidó fiú emlékére ültettek Párizs közelében. Az antiszemitizmus felerősödése az egész francia nemzet válságának a jele – hangsúlyozza a rabbinő. Delphine Horvilleur szerint ezért az antiszemitizmus egyáltalán nemcsak a zsidók problémája Franciaországban hanem az egész nemzeté. A francia nemzet fogalom elvonatkoztat a származástól és a vallástól. Ha ez újra visszakerül a közgondolkodásba Franciaországban, akkor ezzel veszélyesen megnövekszik az egész társadalom belső megosztottsága. Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége. De ugyancsak itt él a legtöbb örmény, akiknek az ősei a népirtás elől menekültek a XX-ik század elején Franciaországba. Ezért is vállalta fel a részvételt az antiszemitizmus elleni tüntetésen valamennyi parlamenti párt. Igaz, Marine Le Pen asszony szélsőjobb pártját nem hívták meg. Legutóbb az elnökválasztáson Emmanuel Macron ellenfele Marine Le Pen asszony volt …

74%-al nőtt az antiszemita akciók száma Franciaországban

0

A címben szereplő kutatás adatait Castaner belügyminiszter közölte abból az alkalomból, hogy ismeretlen tettesek megrongáltak egy emlékművet, melyet egy zsidó fiatalember szörnyű halálának tiszteletére emeltek Párizs környékén. A zsidó fiatalembert muzulmán fiatalok elrabolták és fogvatartották. Azt hitték, hogy a családja gazdag, ezért váltságdíjat követeltek érte. Miután nem kaptak semmit, a zsidó fiatalembert halálra kínozták majd kidobták az utcára. Az emlékművet azon a helyen emelték, ahol a haldokló fiatalember testét megtalálták. Ezt rongálták most meg Franciaországban.

A belügyminiszter azonnal a helyszínre sietett, hogy személyesen ítélje el az antiszemita akciót. Rövid beszédében Castaner belügyminiszter elmondta: két éven át csökkentek az antiszemita akciók Franciaországban, de tavaly ugrásszerű volt a növekedés: 74%!

Különösen aggasztó egyes sárga mellényesek antiszemitizmusa

Franciaországban ma valamennyi párt elítéli az antiszemitizmust. A szélsőjobb, amely korábban hajlott az antiszemitizmusra, ma a fajgyűlöletet a muzulmánokra irányítja. A sárga mellényes mozgalom, melyet elsősorban a szociális elégedetlenség mozgat, hajlik arra, hogy a zsidókat tegye felelőssé a globális kapitalizmus hátrányos hatásaiért. Ezért megjelentek olyan feliratok mint, hogy

Macron- pute à juif /zsidóbérenc, szó szerint a zsidók kurvája/

A köztársasági elnök liberális reformokat akar végrehajtani, hogy ezekkel versenyképesebbé tegye Franciaországot. A sárga mellényesek ez ellen tiltakoznak minden hétvégén. A mostani hétvége volt a 13-ik ilyen tiltakozás sorozat.

Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége

A francia belügy szerint az antiszemitizmusnak két fő forrása van. Az egyik a hagyományos antiszemitizmus, mely a sárga mellényesek között jelentkezik. Ez a kedvezőtlen gazdasági változásokért a zsidókat okolja. A másik a muzulmán antiszemitizmus, mely különösen felerősödött a nagy iszlamista merényletek óta. Brüsszelben most tartják annak a francia dzsihád harcosnak a perét, aki a Zsidó Múzeum körül kezdett el lövöldözni: négy embert meggyilkolt és sokat megsebesített.

Izraelben a Netanjahu kormány kivándorlásra biztatja a zsidókat Franciaországból. A francia kormány ezt elutasítja mondván : megvédjük zsidó polgárainkat! A zsidó intézmények jórészét a rendőrség állandóan védelmezi, hogy így előzze meg az antiszemita akciókat Franciaországban.

Helyszíni tudósítás Párizsból – 8.

0

Az elmúlt hét fő eseményei: A Mediapart online lap január 31-én közölte Alexandre Benalláról, hogy míg Macron szolgálatában állt főtanácsosi és testőr szerepében, egy Putyinhoz és az orosz maffiához közelálló milliárdossal állt üzleti kapcsolatban, aminek következtében az ügyészség február 4-én házkutatást rendelt el az online újság szerkesztősége ellen. Másnap a parlament megszavazta a kormány ú.n. „rombolók elleni” törvényjavaslatát. A február 5-ére meghirdetett általános sztrájk és tüntetés alkalmat adott a sárgamellényesek és a baloldali szakszervezetek közötti közeledésre. A sárgamellényesek túl vannak a mozgalom halottainak és sebesültjeinek szentelt XII. Felvonásán, majd a tizenharmadikon, amely egy újabb, súlyosan megcsonkított tüntető tragédiáját szülte.

A Benalla-botrány harmadik fejezete ezúttal az „orosz szerződés” néven emlegetett állambiztonsági ügy

Az, hogy május 1-jén rendőrnek beöltözve, haverjával, Vincent Crase-zal, Macron pártjának volt biztonsági felelősével együttműködve a felvonulás után brutálisan megtámadott egy fiatal párt, majd a vizsgálat alatt lévő verőlegény diplomáciai útlevéllel járhatta Afrika és a Közel-Kelet országait, tárgyalhatott magas hivatalos személyiségekkel, eltörpül amellett, amit január utolsó napján a Mediapart nyilvánosságra hozott: Macron szolgálatában, tanácsosi funkciójával párhuzamosan, Benalla Vincent Crase-zal együtt üzleti kapcsolatban állt Iszkander Mahmudovval, a több nyugat-európai állam által figyelemmel kisért, Putyinhoz és az orosz maffiához közelálló üzletemberrel.

Az online újság oldalán hangfelvételeken hallhatjuk a vizsgálat alatt álló, illegálisan találkozó Crase-t és Benallát. Az előbbi izgul, hogy május 1-jei közös erőszak-akciójuk feltárása belezavarhat az orosz mágnáshoz fűződő igen jól jövedelmező kapcsolatukba, mire az utóbbi nevetve próbálja megnyugtatni, mondván, a „főnök” (Macron) és „Madame” (Macron felesége) abszolút mellettük áll. Azt is megemlíti Benalla, hogy a „főnök” hetente kétszer hívja, ami ellentmond Macron júliusi nyilatkozatának, mely szerint elbocsátott, vizsgálat alá helyezett volt tanácsosával minden kapcsolatot megszakított. Nem csak Macront érinti komolyan az ügy, hanem a miniszterelnököt is, ugyanis egyenlőre nem bizonyított, de gyanús, hogy az illegális Benalla-Crase találkozó a miniszterelnök személyes biztonságáért felelős csoport vezetőnőjének lakásán történt. A bizonyítási folyamat megkezdésével egyidőben a biztonságicsoport-vezetőnő lemondott.

Házkutatás – nem a gyanúsítottnál, hanem az őt leleplező sajtónál

Még nem tudni, hogy a miniszterelnök tudott-e a közvetlenül neki dolgozó biztonsági csoportot vezető és ez utóbbinak a két cinkossal fenntartott baráti kapcsolatáról, esetleges közreműködéséről az illegális találkozó létrejöttében, mindenesetre utasítást adott a párizsi bíróságnak, hogy tartsanak házkutatást – nem alárendeltjénél, hanem – a Mediapart szerkesztőségében. A hangfelvételek és a dokumentumok lefoglalása, de elsősorban ezek szerzőinek beazonosítása volt a cél, ami egyenlő a sajtószabadság fontos pillérének, a források védelmének semmibevételével. A sajtószabadság már Macron elnöksége előtt elkezdődött folyamatos korlátozása ellenére, a törvény biztosítja az informátorok titkosítását; erre hivatkozva utasíthatta vissza a főszerkesztő a két ügyész és a bűnügyi (!) brigád-biztos nem várt „látogatásának” fogadását. A botrány sajtó-vonatkozása ennek ellenére végighullámzott a sajtó egészén, jobboldaltól a baloldalig.

Ahogy a Benalla tevékenységét kutató két újságíró egyike mondta, „Ebben az ügyben ma egy ember nyugodt: Alexandre Benalla. (…) Minden új bűncselekménye növeli a védettségét, amit az is mutat, hogy a miniszterelnök a Mediapart ellen küldi ki a bűnügyi brigádot! Németországban, Angliában vagy a Macron által példaképpen gyakran emlegetett skandináv országokban már lemondott volna a főügyész, az igazságügy miniszter (aki hamis tényeket tartalmazó nyilatkozatával támogatta a Mediapart elleni vizsgálatot) és maga a miniszterelnök is. (…) Visszatérve az „orosz szerződésre”, a legmegdöbbentőbb, hogy Macron egyfolytában az orosz beavatkozásról beszél, a sárgamellényesek mögött is az orosz beavatkozást látja, és most kiderül, hogy az orra előtt, az Elysée palotában, a lakhelyén zajlik az orosz beavatkozás, és a kisujját se mozdítja.”

A köztársági elnök a már ismert szfinksz-stratégiát, a hallgatást tekinti helyénvalónak. Feltételezhetően jelenleg a legfontosabb számára, hogy bármely eszközzel felgöngyölítsék az ezzel megbízottak, hogy szűk környezetében kik azok vagy ki az, aki ezeket a dokumentumokat eljuttatta a Mediapart-nak, akiknek nyilvánvaló céljuk az elnök megbuktatása.

A hét másik eseménye a rombolók vagy törők-zúzók elleni törvénytervezet megszavazása

Az új törvény többek között legalizálja a gyanúsnak tekintett személyek előzetes letartóztatását, és bárki megmotozását egy-egy tüntetés előtt. A belügyminiszter, akinek utasítására a rendőrök háborús, kémiai fegyverekkel 11 tüntetőt halálosan, 160-at súlyosan megsebesítettetek, 18-at fél szemükre megvakítottak egyetlen szót nem ejt, a törvény értelmét abban látja, hogy visszakozásra kényszeríti „ezeket [sic!], akik állati brutalitással életekre törnek, a rendőrökön töltik ki haragjukat”. Ez a törvény, folytatta, „a kereskedőket, a lakosságot és a rendőrséget védi”. A törvényt az eddigi leggyengébb aránnyal szavazta meg a parlament. Az REM (Macron pártja) képviselői között 49 ellene voksolt, és a legismertebbek egyike pártot változtatott.

Egy jobb-közép képviselő a kormányt az autoritárius rendszer felé sodródással jellemzi, „a Vichy-rendszerben érezzük magunkat”, mondta felháborodottan a parlamentben a törvény megszavazása utáni percekben. „A macronistáknak problémáik vannak a szabadságjogokkal?” kérdezte a keményen jobboldali Point online kiadásában. Nem csak a tüntetés-joggal van bajuk, olvashatjuk a cikkben, a sajtószabadsággal is. És itt nem a meghiúsult Mediapart elleni házkutatás-kísérletre utal, hanem a Macron által kezdeményezett informális találkozóra február 5-én. Gondosan megválogatott újságírók előtt kifejtette, hogy a közjónak „semleges’ sajtóra van szüksége, és az államnak ezt a sajtót kell anyagilag segíteni. Pozitív példái azok a tévé csatornák voltak, amelyek az elnököt már minisztersége óta rendületlenül támogatják. A „semlegesség” biztosításához vezető módszerek még nem ismertek, de nehéz nem a cenzúra előrevetett árnyékát látni Macron szándékaiban.

A szakszervezetek is tüntettek

Február 5-én a CGT és más szakszervezetek, valamint a hozzájuk csatlakozott sárgamellényesek „bon enfant”, magyarul „jógyerek” tüntetése szervezett de vidám hangulatban zajlott. A Rivoli úton végigmenő felvonulás fegyelmezettebb volt, mint a sárgamellényesekéi szombatonként. Azért a Concorde-téren, tüntetés végpontján a rendőrség néhány könnygázbombát mégis a tüntetők közé robbantott. Még a tér alá, a metróba is beszivárgott az orrfacsaró gáz, könnyeztek tőle az ártatlan várakozók a 8-as vonal peronján.

A XIII. felvonás a nagyvárosok tüntetései mellett a Dél-Franciaországban összegyűlt mintegy 60 fős sárgamellényes csoport nemzetközi utalásokkal is szolgált. A csoport Olaszországba akart átmenni, olasz barátokkal akart találkozni, ezzel akarta kifejezni, hogy a francia nagykövet visszahívása Olaszországból február 7-én nem érinti a két nép nagy múlttal rendelkező barátságát. Noha a francia-olasz konfliktus nem vonta maga után a két ország közötti határ visszaállítását, és egyben lezárását, a sárgamellényeseket francia rendőr-blokád várta a határhoz közeli Menton városában. A mozgásszabadság – egy harmadik demokratikus alapjog – február 2-án nem működött… A sárgamellényeseket gyűrűként körülvevő újságírók mikrofonjai, kamerái előtt egyik véleményirányítójuk, Maxime Nicolle utalt a francia kormány szerinte képmutató diplomáciai félrelépésére. Az olaszoktól nem tűri a francia belügyekbe való beavatkozást, de „beavatkozik Venezuela belügyeibe, bírálva a latin-amerikai kormányt, amely elnyomja a szabadságáért békésen tüntető népet. A francia kormány, hangsúlyozta Nicolle, pontosan ugyanezt teszi [saját földjén tizenhárom hete].”

Egyre több a követelés

A kelet-franciaországi a Commercyben  kialakult sárgamellényes csoporttól messze áll a provokálás szándéka. Tagjai csak november 17-e, az I. felvonás óta ismerik egymást, pedig kisváros Commercy. Közösen felállított, rezsóval fűtött bódéjukban, akik dolgoznak, munka után, a munkanélküliek, nyugdíjasok napközben is itt találkoznak naponta. Vitatkoznak, terveznek, írnak, immár tizenhárom hete. A polgármester beharangozta, hogy ebből elég, le fogják rombolni a bódét, de még nem nyúltak hozzá. A szomszédban lévő kávézó tulajdonosa, a pék, a fűszeres a barátjuk, ellátják őket el nem adott termékeikkel. December elején megírták a francia ellenállók 1941 óta világhíressé vált „Partizánok énekének”, eredeti címén „A felszabadulás énekének” megindító sárgamellényes változatát.

December végén a youtube-on felhívást intéztek az ország összes sárgamellényes csoportjához egy országos gyűlésre, amelynek célja a követelések megvitatása és összesítése lesz. Január 25-én és 26-án több mint 75 sárgamellényes csoport 350 küldöttjét fogadta Commercy. A küldöttségekben a nők és férfiak azonos számban vettek részt, ez volt a szabály. A kétnapos tanácskozás eredménye: a novemberi 41 követelés január végére 130-ra duzzadt. Ezekből válik érthetővé, hogy mit követelnek a kormánytól, milyen jövőt szeretnének gyermekeiknek, milyen anyagi és kulturális életfeltételeket tartanak méltányosnak az értékeket megtermelő dolgozók számára abban az országban, amely ma a világ ötödik gazdasági hatalma. Sok szociológus, politológus, szociális érdeklődésű újságíró megy le hozzájuk, próbálja megérteni, leírni, elemezni, ami Commercyben történik.

Körösi Zsuzsa, Párizs

Hála a sárga mellényeseknek Macron megnyerheti az európai választást

0

A hetek óta tartó tiltakozó mozgalom jelentősen meggyengítette a francia köztársaság elnökét. Aki őszintén beszélt a problémákról Egyiptomban, ahova a hazai válság ellenére mégiscsak elutazott.

Macron elnök: vékony jégen táncolok!

Bár a hétvégén csak 69 ezer sárga mellényes tüntetett Franciaországban, de a köztársasági elnök elismerte, hogy az emberek „történelmi okokból elégedetlenek az anyagi helyzetükkel és a demokrácia állásával”. Az előző hétvégén még több mint 80 ezren tiltakoztak Franciaországban Macron elnök reformjai ellen, melyekkel versenyképesebbé szeretné tenni hazáját és az egész Európai Uniót.

A sárga mellényesek mozgalma miatt Macron elnök eredetileg le akarta mondani egyiptomi látogatását, de azután mégiscsak elment Kairóba. Ott nyilatkozott a francia sajtónak arról, hogy tisztában van vele: szociális válság bontakozott ki sok európai országban, ahol a globalizáció kihívását nem tudták megfelelően kezelni. A francia elnök országos vitát kezdeményezett erről. Macron maga is résztvesz ezeken a vitákon éppúgy mint a miniszterelnök és a kormány tagjai. Egyidejűleg tüntetést szerveztek Párizsban „a köztársaság megvédésére „. Ezen nem vettek részt túlságosan sokan, de megmutatták, hogy a sárga mellényesek nem számíthatnak általános társadalmi támogatásra Franciaországban, ahol hetek óta minden hétvégén tiltakoznak a sárga mellényesek az életszínvonal stagnálása és a tervezett reformok ellen.

From hero to zero

Így foglalta össze Macron politikai pályafutását a CNN, amely pedig szimpatizál a liberális elnökkel, aki bátran szembeszáll, ha kell Trump elnökkel is. De vajon csakugyan vége lenne Macron politikai pályájának? Épp ellenkezőleg – állítja Nicholas Vinocur, aki a brüsszeli Politico-ban fejtette ki a véleményét. Szerinte pontosan azok fáznak rá a sárga mellényesek támogatására, akik a leginkább aktívak voltak ezen a téren: a szélsőjobb és a szélső bal!

A sárga mellényesek önálló listán indulnak az európai választásokon

Ingrid Levasseur ápolónő a listavezető, aki a mérsékelt irányzat egyik képviselője. 10 jelöltet indítanak a sárga mellényesek, akik máris a harmadik helyre ugrottak a népszerűségi listán: 13%-ot kapnának, ha ma lennének a választások. Az első helyen azonban továbbra is Macron mozgalma áll 22,5%-al! Kik a nagy vesztesek: Marine Le Pen és Jean-Luc Mélenchon. A szélsőjobb 2,5%-ot, a szélsőbal 1,5%-ot veszített. Híveik közül ugyanis sokan úgy gondolkodnak mint a sárga mellényesek. Macron mozgalmában ez a szám minimális. A liberális közép tehát profitálhat a sárga mellényes mozgalom sikeréből, és ez hatással lehet az egész Európai Unióra.

Helyszíni tudósítás Párizsból – 7.

0

A szombati XI. felvonás nem marad el intenzitásban az előzőktől: csak Párizsban három felvonulást hirdettek meg a sárgamellényesek, ezzel próbálták a rendőrség erőit, erőszakbevetését megosztani, és több, parkokban tartott gyűlésen vitatták a mozgalom újabb fejleményeit, perspektíváit.

Délután 5-től a Köztársaság téren lett volna az első „Nuit jaune” (magyarul sárga éjszaka), ami mindenkit a 2016 tavaszi, három hónapig tartó „Nuit debout”-kra emlékeztet, és arra, hogy az emberek nem olyan feledékenyek, mint ahogy azt a belpolitika és az azt kiszolgáló tömegkommunikáció irányítói szeretnék. Úgy tűnik, az önmagukat három hónapja még apolitikusnak hirdetők – akár rész vettek a „Nuit debout”-kon annak idején, akár nem – emlékeznek, hogy 2016-ban is Macron, Holland elnök gazdasági- és pénzügyminisztere által kidolgozott, munkatörvény-reform ellen folyt a harc az ország nagy- és kisvárosaiban. Arra is, hogy ennek köszönhetően a kormánynak csak többszáz módosítással és a parlamenti vita és szavazás (alkotmányban megengedett) kiiktatásával sikerült meghozni a törvényt. Arra is, hogy az egy évvel később megválasztott Macron első rendeletei között szerepelt a munkatörvény további reformja, értsd további megszigorítása. Ekkor már a parlament (!) előre (!) megszavazta (!) önkiiktatását…

Ez már állami terrorizmus?

A bejelentett, tehát legálisan este 10 óráig engedélyezett, első „sárga éjszaka” még naplemente előtt véget ért. A Bastille térről könnygázbombákkal elüldözött sárgamellényeseket a Köztársaság téren vízágyúk és könnygázbombákkal, robbanó lövedékekkel felszerelt rendőrosztagok várták. Egy 66 éves résztvevő nő, kezében gyertya a korábbi tüntetéseken meghaltak és megsebesítettek tiszteletére, „állami terrorizmusnak” minősítette azt, amit a Bastille terén és itt tapasztalt. A másik aggasztó és komoly ellenszelet ígérő incidens, hogy a sárgamellényesek egyik ismert, a rendőrök tevékenységét filmező vezéralakját egy ellene küldött robbanó lövedék súlyosan megsebesítette. Jelenleg kórházban kezelik, próbálják a lövedéket kapott szemét megmenteni. Konklúzió, hogy a belügyminiszter, akinek lemondását hetek óta követelik a tüntetők, akit a rendőrségen belül is, és már külföldön is szombatról szombatra bírálnak, még nem érzi a helyzetet érettnek ahhoz, hogy taktikát változtasson.

A francia rendőrerőszakot bíráló nemzetközi szervezetekhez egy újabb csatlakozott, a Boston-ban székelő Physicians for Human Rights (Orvosok az Emberi Jogokért), amely egyenesen kémiai hadviseléssel vádolja a kormányt a sárgamellényesekkel szemben. Ugyanazokat a könnygázbombákat használják a francia rendőrök ma Párizsban, Toulouse-ban, Bordeaux-ban, Rennes-ben és másutt, amelyeket a katonai erők a koszovói háborúban vetettek be a polgári lakosokkal szemben, vagy amelyeket Barheim kormánya használt 2011-ben a tüntetők ellen, 39 halálesetet okozva. Ezeket a szuper-könnygázbombákat, melyeknek hatóterülete 4 hektár, egy francia cég, az Alsetex gyártja.

A XI. fejezetet megelőző hét ehhez képest békésebben telt el

Macron több-kevesebb sikerrel folytatja „nagy vitáit” az ország különböző részein a polgármesterekkel. A TV-csatornák már le is álltak az élő közvetítésekről. Annyi támadást kellett az elnöknek lenyelni vagy kivédeni, hogy a közvetítések kezdtek antipropagandává válni. Plusz a Médiapart hét végén megjelent cikkében nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az országos vitákat lebonyolító és a szabályok betartását felügyelő állami szervezet vezetője azért mondott le a január 15-én elindított macroni „nagy vita” kordinálásáról, mert a megelőző tárgyalásokon nem sikerült a köztársasági elnökkel szót értenie az országos viták papíron lefektetett szabályait illetően (a témák nyitottsága, a szervezők függetlensége, szabad részvétel, pártatlanság, miniszterek, államfő, képviselők minimumra korlátozott beavatkozása stb).

Általános sztrájk várható

A polgármesterekkel folytatott vitáktól távoltartott sárgamellényesek február 5-re általános sztrájk-felhívást tettek közzé. A felhíváshoz magától értetődően csatlakozott a France Insoumise, de – ez az igazi nagy újdonság – a CGT is. Nem ők kezdeményezték, de nem bírálják és nem utasítják el. A baloldalon nem egy hang már november közepe óta sürgette a baloldali szakszervezet csatlakozását a sárgamellényesek mozgalmához, érthetetlennek tartották távolmaradását, tartózkodását. Noha helyi alapszervezetek szintjén voltak közös akciók, hisz sok sárgamellényes CGT tag egyben, a központi vezetés némán, tehetetlenül vagy éppenséggel bizalmatlanul, ellenérzéssel követte a sárgamellényesek mozgalmát, követeléseit. Az ellenük alkalmazott rendőri erőszak ellen is csak két hete emelte fel hangját. Belső vagy külső nyomásra csatlakozott a mozgalom mellé a CGT-vezetősége, amely pedig már hosszú évek óta lemondott az általános sztrájk lehetőségéről, értelméről? És milyen erővel és meddig fogja követni ezt a lendületet?

A másik fejlemény az EU-választásokon való indulás tervének megerősödése a sárgamellényesek körében. Ennek egyre hallhatóbb indolkása, hogy így akarják önállóságukat megőrizni a Rassemblement National (korábban Front National) manipulációs törekvéseivel szemben. A héten mindössze tíz jelöltből állt a sárgamellényes lista – az elkövetkezendő hetekben fog eldőlni, hogy a mozgalom magáévá teszi-e vagy sem ezt a kezdeményezést, amelyet még három hete a többség határozottan ellenzett, és ha igen, hány jelöltből álló listát tud felállítani, és melyik EU parlamenti csoporthoz szándékozik csatlakozni.

A sárgamellényesek szélsőjobboldaliak vagy baloldaliak?

A sárgamellényesek és a szélsőjobboldal viszonya sokakat foglalkoztat Franciaországban és a világban. Macron és a mögötte álló mainstream sajtó a sárgamellényeseket a szélsőjobboldal, elsősorban Marine Le Pen udvarába helyezi, a kettő összefonódását hajtogatja nap mint nap. Egy toulouse-i szociológus munkacsoport már a II. felvonás után vizsgálat alá vette a közlekedési csomópontokat, szupermarketek parkolóit, benzinkutait elfoglalókat és kérdőíveken, interjúkban megfogalmazott vágyaik, követeléseik alapján más képet rajzolt róluk. Inkább a baloldalhoz közeli mozgalomnak írták le. Az adó- és társadalmi egyenlőtlenség elmélyülése ellen lépnek fel, míg a bevándorlók, migránsok kérdése, a fajgyűlölet – Le Pen pártjának központi témái – és a homofóbia, ha itt-ott elszigetelten felbukkan is a sárgamellényesek körében, egészében véve meglehetősen a háttérben maradnak a demokrácia elmélyítésének, a társadalmi igazságosság akarata és a fennálló társadalmi intézmények antidemokratikus aspektusainak kritikája mellett.

Ugyanez a sajtó azt hangsúlyozza három hónapja, hogy a sárgamellényesek mozgalmának köszönhetően Marine Le Pen új népszerűségre tesz szert. „Marine Le Pen (MLP) egyre jobban megerősödik, egyetért több követelésükkel”, „a szegények Franciaországa valahol rokonságra talál azzal, amit Le Pen próbál csinálni”, „MLP diszkrét, ritkán nyilatkozik, de magabiztosan halad felfelé ívelő útján” – és ezekhez hasonló kijelentésekkel vannak tele a tévék szakértőinek vitái.

Mire hivatkoznak?

Két dologra. Az egyik, hogy a mozgalmat elindítók között két véleményirányítóvá vált személy, Maxim Nicolle és Eric Drouet valóban a Front National köreiből csatlakozott a sárgamellényesekhez. De ha meghallgatjuk a youtube-on tömegével jelenlevő fejtegetéseiket, semmiképpen sem lehet se szélső, se középjobboldalinak minősíteni őket. A Front National a 2017-es választások előtt, elsősorban Florian Philippot, MLP akkori főtanácsadója hatására a szociális követeléseket helyezte előtérbe a hagyományos bevándorló- és fajgyűlölő, arab- és zsidóellenes jelszavakkal szemben. Ez a tendencia a jobboldali Sarkozy, majd a szocialista Holland idején radikalizálódott antiszociális politikákkal elszegényedésbe, munkanélküliségbe, hajléktalanságba, kivetettségbe sodortak közül sokakat MLP pártjához közelített. A Front National számára sikertelen választási kampány azonban Florian Philippot eltávolítását és a hagyományos szélsőjobboldali irányvonal visszatérését vonta maga után, ami a Rassemblement National tagságának, támogatóinak tömeges elpártolását eredményezte a választásokat követő hónapokban. Ezek közé tartozik a két véleményirányító és még valószínűleg nagyon sok sárgamellényes is.

A népi kezdeményezésű népszavazás is inkább a baloldalhoz köthető

A másik, a RIC, a népi kezdeményezésű népszavazás, a sárgamellényesek egyik fő követelése. Ez a követelés két párt, a Front National és a France Insoumise elnökválasztási programjában szerepelt 2017-ben. De míg a baloldali France Insoumise választási programjában a VI. Köztársaság, ezen belül a népi kezdeményezésű népszavazás az egyik alapvető pont, és amit februárban ez a párt parlamenti vitára fog bocsátani, addig Le Pen pártjának ez mellékes téma. A Rassemblement National kimeríthetetlen témája továbbra is a bevándorlókkal, az iszlámmal szembeni fellépés, az idekapcsolódó törvények megszigorítása, amit, tegyük hozzá, Macron aktívan magáévá tesz.

Orbán Viktor Macron elleni támadásai ebben a témában kifejezetten Macron hírnevét, érdekeit szolgálják. Homályosítják azt tényt, hogy a francia elnök Orbánt megszégyenítő intézkedések, törvények kezdeményezője és megvalósítója (lásd a „szolidaritási bűntett” törvénye, a francia kikötők lezárása a menekülteket szállító hajók elől stb.). Visszatérve MLP-re és a sárgamellényesek viszonyára, a diszkréten, de magabiztosan mosolygó Le Pen a sárgamellényesek szociális követeléseire, a minimálbér felemelésére, az ultragazdagok megadóztatására valóban diszkréten, gyakorlatilag nem reagál.

Ezekről az ellentmondásokról nem esik sok szó sajtóban. Amit unos-untalan hangsúlyoznak, hogy ez az új mozgalom MLP égisze alatt veszélyezteti a fennálló rendet, a demokráciát – amelynek ma Franciaországban Emmanuel Macron az egyetlen letéteményese. Ugyanúgy, ahogy a 2017-es választási kampányban, most is a Macron – Le Pen párbajról biztosítják a mainstream médiak olvasóikat, nézőiket. A létező, és a 2017-ben jelentősen megerősödött baloldalról, a France Insoumise programjában lévő és a sárgamellényesek követeléseivel szinte szóról-szóra megegyező szociális követelésekről nem tartják érdemesnek beszélni. A stratégiájuk az amiről-nem-beszélünk-az-nem-létezik, vagy másképp, csak az van, amiről mi beszélünk. Ez a stratégia sokszor bevált, de nem mindig. Erre példa a 2005-ös népszavazás Franciaországban, Hollandiában és Írországban az EU-alkotmányról, és most, amikor a sárgamellényesek elleni általános média-uszítás ellenére a mozgalom támogatottsága három hónap után is 75-80 %.

A baloldali elemzőknél két magyarázó opció figyelhető meg

Az egyik, hogy a fent említett stratégia folytatásáról van szó. Szerintük arra építenek a médiák, hogy kitartó munkájukkal sikeres lesz az emberekben a Rassemblement National és MLP valamint a sárgamellényesek elleni félelem-keltés, ami majd vagy-vagy alapon a választásokon ismét a kevésbé rossznak tekintett Macron győzelmét fogja eredményezni. Ez volt a 2017-es sikeres stratégia.

A másik, ennek ellentmondó baloldali magyarázat, hogy Macron leszerepelt a milliárdosok és az őket képviselő, pénzükből fenntartott sajtó előtt, úgy látják, nem lesz képes programja hátralévő pontjait megvalósítani, ezért Franciaországban is a Trump-Bolsonaro-Orbán-Le Pen vonal lovára fogadnak. A közös elem a két opció között az, hogy a főellenséget számukra nem a demokrácia támadói jelentik, hanem a baloldal. Ebben, tegyük hozzá, a sajtó és fenntartói megegyeznek az Európai Unió tagállamainak kormányaival és az Európai Bizottság tagjaival. Ne feledkezzünk meg 2015-ről, a szociális programmal induló, azt megvalósítani akaró, demokratikusan megválasztott görög kormány térdrekényszerítéséről, amivel – erre is érdemes emlékezni – Florian Philippot, MLP akkori főtanácsadója tökéletesen egyetértett.  Ezt fejezte ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének híressé (a baloldal számára hírhedtté) vált 2015 január 30-án, hat hónappal a görög kormány kapitulálása előtt elhangzott tömör mondata: „Nem létezhet az Európai Unió egyezményeinek ellentmondó demokratikus opció”.

Körösi Zsuzsa

Előzmények >>>

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK