Hát, kérem, ma kicsit rendet teszünk a fejekben, így kávézás alatt, mert az egy dolog, hogy belefér egy kis rendetlenség, de kezd akkora lenni a káosz, hogy olyant tényleg csak mi vagyunk képesek csinálni. De mi is csak akkor, ha okos emberek segítenek nekünk, mert magától sokkal enyhébb a felfordulás is.
Hiába, ügyetlenkedni lehet, de a rendes felforduláshoz szakember kell.
Ugyebár, itt van ez a Tibi atya, aki különben nem egy személy, hanem egy platform, egy brand, egy cég, amivel nincs is semmi baj: régen a Commodore Világ híres levelezési rovatát is több ember vezette CoVboy néven, mégis jó volt. Ráadásul ennek a Tibi atyának igazából még humora is van, néha ugyan nem tetszik nekem, néha meg nagyon, de hát nem vagyok én egy Sanzonbizottság, hogy hozzám igazodjon a Hold, mikor reszket a tó vizén. Sok sikert neki, nincs vele nagy baj, gyarapodjék.
Illetve, hát megosztott a minap egy írást, igaz, becsületesen be is vallja, hogy átvette – no, avval vitatkoznék, nem Tibi atyával. Sőt, teszem is. Az írás a Konzekutív blogon jelent meg, Kohán Mátyás tollából.
No, hát én ővele nem értek egyet, de legalább nagyon nem
Maga az alapállás hibás. Azt mondja az úr:
„Nem szeretek annyira magyar belpolról írni. Mocsaras, parasztvakítós, szekértáboros egy hely a mi kis politikai beltenyészetünk, ahol sivár érzelmi életű, rém tájékozatlan emberek képesek egyenest nagypapi konyhaasztaláról kölcsönzött érvekkel szíven dögleszteni egymást a legjobb esetben is mérsékelten fontos ügyek miatt.”
Idáig akár magam is mondhattam volna. Én sem szeretek erről írni, csak kell. Hanem miként folytatja?
„A magyar közélet hisztis. Csak az elmúlt pár évben volt Szabadság téri szobor-hisztink, kitiltási hisztink, jegybanki alapítvány-hisztink, tankönyvhisztink, hajléktalanhisztink, Stop Soros-hisztink, ütődött, ám gazdag csengeri néni rejtelmes viszonya Kósa Lajossal-hisztink, Bayer Zsolt lovagkeresztje-hisztink, magánrepülő-hisztink, ciprusi katonai repülő-hisztink, Simicska egy lánglelkű demokrata-hisztink, illetve örökzöld gyermekéhezés- valamint Mészáros Lőrinc-hisztijeink. Mutasson nekem valaki olyan párkapcsolatot, ami egységnyi idő alatt ennyi hisztitől nem hullik apró, véres szilánkokra…”
Hát, álljunk meg egy polgári szóra
Egyrészt én nem a magyar kormánnyal vagyok párkapcsolatban, lépjen velük frigyre vagy randizzon a szebeni hóhér, szóval olyan nagyon sem nekem, sem másnak nem fontos a kormánnyal fenntartott harmonikus viszony. Megengedem, hogy lehetnek ilyen emberek is, nem is ítélem el őket, ki-ki szeresse azt, aki néki tetszik, csak nekem ne legyen muszáj. Míg az adómat megfizetem, én a kormánytól csak annyit várok el, hogy hagyjon békén és ne műveljen a nevemben disznóságokat.
Az ám, de művel.
Ugyebár, ez nekem és másoknak nem tetszik, ezt nevezi a szerző hisztikének. Hát, mondjuk ilyen alapon a franciáknak volt egy Bastille-hisztijük, az amerikaiaknak egy bostoni teahisztijük, az oroszoknak egy Téli Palota-hisztijük… hiszti ez mind, ha annak hívom. Azt én sem mondom, hogy ezek a mi tiltakozásaink mind egy szálig valamiféle hőskölteménybe volnának valók, de azért ezt a modort úgy hívjuk: fölényeskedés. Ha valakinek nem tetszik egy, avagy más dolog, amit a kormány művel, jól teszi, ha tiltakozik ellene. Mármost, szerzőnk szerint ha nem robbantja fel a Halálcsillagot, akkor az csak hiszti, ha felrobbantja, akkor más a helyzet, de nem lehet meghalni minden nap háromszor, a harc mezején.
Velünk volna tele a Kerepesi temető.
Mondjuk abban egyetértek viszont szerzőnkkel, hogy a magyar közbeszéd valóban túl nagy fontosságot tulajdonít a pártos hozzáállásnak. Ismerek magam is személyesen sok politikust, mind jó ember, rendes ember, de a macskámat sem bíznám rájuk, nem hogy nevükkel az ajkamon rohanjak a barikádokra. Van, amit jól mondanak, van, amit rosszul, de egyik sem Mick Jagger, hogy éjjel-nappal őt hallgassuk.
No, de miután helyretette a kis hisztis fejünket, lássuk, mit mond tovább az úr.
Megállapítja, jó hosszan, hogy a kormánynak nincs igaza sem CEU-ügyben, sem pedig a túlóra-törvény ügyében. Hát, ezt egy mondatban is lehetett volna. Ilyenkor gyanús, hogy a szerző megszokta: flekkre fizetik. De tesz pár érdekes megállapítást:
„Magyarországon nincs baloldal. Se kormányon, se ellenzékben, sehogy nincs.”
Fantasztikus, sikerült beletenni a mákos tekercsbe az önindukciót. Világszám. Persze, hogy nincs, ha a baloldalt marxi vagy bakunyini alapon vesszük. Úgy a világon sehol nincs. Hát, hogy lehetne? Soha nem is volt, kivéve Kronstadtban, rövid ideig, de a Vörös Hadsereg hamar véget vetett ennek az állapotnak. Persze kiváló eszköz ideális eszméket összehasonlítani valós állapotokkal, de azt hittem, ennek a módszernek már százötven éve véget vetett a német filozófia.
Rosszul hittem.
Szerzőnk azt ajánlja, olvassunk. Szerinte
„…ne amerikai ponyvaregényeket meg zombirománcokat olvass csapnivaló magyar fordításban, hanem a témába vágó alapdokumentumokat, mint pl. az épp tárgyalt törvénymódosítás, az európai munkajogi keretszabályzat, külföldi munkajogi törvények, Mankiw tíz közgazdaságtani alapelve, Marx Tőkéje, Piketty Tőke a huszonegyedik századbanja, esetleg az Agenda 2010.”
Ezek mind jó könyvek, én azért hozzájuk csapnám Jonathan Swift dublini érsektől Gulliver utazásait és a Shakespeare-összest is. De folytatja:
„Állapítsd meg, hogy nem te vagy az Isten!”
Mózes, Lévi nemzetségéből már megtette.
„Ne fogadd el alternatívának azt, amit a képedbe tolnak! Ne legyél egysíkú zombi, ne védd meg a szekértáborod évtizedes hibáit!”
Ez viszont szentigaz. Sok politikust láttam már életemben, de egyik sem járt a vízen. Sőt, nem is bírt jóllakatni tömegeket pár hallal és öt kenyérrel, tehát empirikus úton elmondható: egyikük sem Messiás. Még az X. vagy az Y. sem. Épp ezért, ha tévednek, nem is szabad elfogadni tőlük, nem szabad beállni mögéjük.
Szerzőnk különben tárgyilagosan, pontosan elemzi kormány és „ellenzék” összes érvét, csak egy dologról feledkezik meg: hogy egyfelől egységes ellenzék, mint olyan nem létezik, másfelől, hogy itt és most a józan ész áll szemben a kormány által ránk lőcsölt törvényekkel, nem mindenféle pártok. Értem én, mit mond ő: azt, hogy legyen önálló véleményünk, de megosztanék egy felfedezést a nagyközönséggel, miszerint sok embert ismerek, és mindegyiknek van.
Kinek megalapozott, kinek elhamarkodott, de önálló véleményből elláthatnánk akár a kínai piacot is, ott az amúgy is hiánycikk.
De végül is mi a rezümé, ahogy Sznobéknál mondják a tanulságot?
Semmi.
Ezen, egyébként kiváló írásból megtanulhattuk, hogy hülyék vagyunk és mindenki más is hülye. A túlóra-törvény fontos és nem fontos, a CEU fontos és nem fontos, valamint a szarka farka tarkabarka.
Az fel sem merül, hogy a mostani tiltakozások igazából már messze nem egyik vagy másik törvényről szólnak, hanem az egész, ránk lőcsölt hülye rendszer nem tetszik sokaknak.
De az rendszerkritika volna, és olyankor jön az, hogy mondj egy jobbat.
Mondok.
Kapitalizmus, piaci alapon és parlamenti demokrácia.
Ja, hogy az van?
Akkor tessék mondani, miért nem csináljuk meg?
Itt a baj, jó uram.
Ez az, ami nem hiszti.
Különben: az írás jó lenne, és a szerző kicsit sem bolond, nem is rosszindulatú.
Csak épp nem mond semmit, de ennek érdekében leszólja az olvasót a sárga földig.
Használjuk a fejünket, amondó lennék: a józan paraszti ész a legjobb iránytű.
Főleg ebben a bolondokházában.
