Kezdőlap Címkék Káosz

Címke: káosz

Törökország katonákat küld Líbiába?

  • Tripolin Erdogan segít

  • Bengázit Egyiptom és Szaúd Arábia támogatja

  • Moszkva “Wagner” hadserege a Haftar tábornok mellett

  • Moszkva elégedett: teljes a káosz

A törvényes kormány segítséget kért, ezek után én döntöm el, hogy a török csapatok megvédik – e Tripolit Haftar tábornok támadásától – közölte Erdogan elnök. Haftar tábornok, akinek Bengázi városa a főhadiszállása élvezi Egyiptom és Szaúd Arábia támogatását. Moszkva is Haftar tábornok támogatói közé tartozik. Nem reguláris csapatokat küldött Líbiába hanem az úgynevezett Wagner hadsereget. Ezt Prigozsin irányítja, aki Putyin egyik legközelebbi bizalmasa. Ő rendezi az elnök ünnepélyes fogadásait, ezért Putyin szakácsának is nevezik Moszkvában. Az orosz elnök őt bízta meg egy afrikai hadsereg megszervezésével. Ebben olyan orosz katonák harcolnak, akik különleges képzést kaptak a hadseregben. A Wagner hadsereg Afrikában a Kreml kinyújtott karmát jelenti. Líbiában például ők a mesterlövészek Haftar tábornok hadseregében.

Moszkva mindkét felet támogatja

Az oroszok érdeke Líbiában az, hogy fennmaradjon a káosz, és az ország minél kevés olajat és földgázt tudjon a világpiacra küldeni. Ennél fogva hivatalosan ők is a külföldön elismert kormányt támogatják Tripoliban. Éppúgy mint Erdogan elnök, aki az utóbbi időben Oroszország szövetségese. Líbiában 2011-ben buktatták meg Kadhafi elnököt, aki 42 évig állt az ország élén. Azóta teljes a káosz, mert Kadhafi katonái különböző milíciákhoz csatlakoztak, és egymás ellen küzdenek a hatalomért és főként az olaj jövedelemért. Ha Erdogan is beavatkozik, akkor nemzetközi válság alakulhat ki, Líbia pedig még mélyebbre süllyedhet a káoszba, ha ez egyáltalán lehetséges.

A szarka farka tarkabarka – Déli kávé Szele Tamással

Hát, kérem, ma kicsit rendet teszünk a fejekben, így kávézás alatt, mert az egy dolog, hogy belefér egy kis rendetlenség, de kezd akkora lenni a káosz, hogy olyant tényleg csak mi vagyunk képesek csinálni. De mi is csak akkor, ha okos emberek segítenek nekünk, mert magától sokkal enyhébb a felfordulás is.

Hiába, ügyetlenkedni lehet, de a rendes felforduláshoz szakember kell.

Ugyebár, itt van ez a Tibi atya, aki különben nem egy személy, hanem egy platform, egy brand, egy cég, amivel nincs is semmi baj: régen a Commodore Világ híres levelezési rovatát is több ember vezette CoVboy néven, mégis jó volt. Ráadásul ennek a Tibi atyának igazából még humora is van, néha ugyan nem tetszik nekem, néha meg nagyon, de hát nem vagyok én egy Sanzonbizottság, hogy hozzám igazodjon a Hold, mikor reszket a tó vizén. Sok sikert neki, nincs vele nagy baj, gyarapodjék.

Illetve, hát megosztott a minap egy írást, igaz, becsületesen be is vallja, hogy átvette – no, avval vitatkoznék, nem Tibi atyával. Sőt, teszem is. Az írás a Konzekutív blogon jelent meg, Kohán Mátyás tollából.

No, hát én ővele nem értek egyet, de legalább nagyon nem

Maga az alapállás hibás. Azt mondja az úr:

„Nem szeretek annyira magyar belpolról írni. Mocsaras, parasztvakítós, szekértáboros egy hely a mi kis politikai beltenyészetünk, ahol sivár érzelmi életű, rém tájékozatlan emberek képesek egyenest nagypapi konyhaasztaláról kölcsönzött érvekkel szíven dögleszteni egymást a legjobb esetben is mérsékelten fontos ügyek miatt.”

Idáig akár magam is mondhattam volna. Én sem szeretek erről írni, csak kell. Hanem miként folytatja?

„A magyar közélet hisztis. Csak az elmúlt pár évben volt Szabadság téri szobor-hisztink, kitiltási hisztink, jegybanki alapítvány-hisztink, tankönyvhisztink, hajléktalanhisztink, Stop Soros-hisztink, ütődött, ám gazdag csengeri néni rejtelmes viszonya Kósa Lajossal-hisztink, Bayer Zsolt lovagkeresztje-hisztink, magánrepülő-hisztink, ciprusi katonai repülő-hisztink, Simicska egy lánglelkű demokrata-hisztink, illetve örökzöld gyermekéhezés- valamint Mészáros Lőrinc-hisztijeink. Mutasson nekem valaki olyan párkapcsolatot, ami egységnyi idő alatt ennyi hisztitől nem hullik apró, véres szilánkokra…”

Hát, álljunk meg egy polgári szóra

Egyrészt én nem a magyar kormánnyal vagyok párkapcsolatban, lépjen velük frigyre vagy randizzon a szebeni hóhér, szóval olyan nagyon sem nekem, sem másnak nem fontos a kormánnyal fenntartott harmonikus viszony. Megengedem, hogy lehetnek ilyen emberek is, nem is ítélem el őket, ki-ki szeresse azt, aki néki tetszik, csak nekem ne legyen muszáj. Míg az adómat megfizetem, én a kormánytól csak annyit várok el, hogy hagyjon békén és ne műveljen a nevemben disznóságokat.

Az ám, de művel.

Ugyebár, ez nekem és másoknak nem tetszik, ezt nevezi a szerző hisztikének. Hát, mondjuk ilyen alapon a franciáknak volt egy Bastille-hisztijük, az amerikaiaknak egy bostoni teahisztijük, az oroszoknak egy Téli Palota-hisztijük… hiszti ez mind, ha annak hívom. Azt én sem mondom, hogy ezek a mi tiltakozásaink mind egy szálig valamiféle hőskölteménybe volnának valók, de azért ezt a modort úgy hívjuk: fölényeskedés. Ha valakinek nem tetszik egy, avagy más dolog, amit a kormány művel, jól teszi, ha tiltakozik ellene. Mármost, szerzőnk szerint ha nem robbantja fel a Halálcsillagot, akkor az csak hiszti, ha felrobbantja, akkor más a helyzet, de nem lehet meghalni minden nap háromszor, a harc mezején.

Velünk volna tele a Kerepesi temető.

Mondjuk abban egyetértek viszont szerzőnkkel, hogy a magyar közbeszéd valóban túl nagy fontosságot tulajdonít a pártos hozzáállásnak. Ismerek magam is személyesen sok politikust, mind jó ember, rendes ember, de a macskámat sem bíznám rájuk, nem hogy nevükkel az ajkamon rohanjak a barikádokra. Van, amit jól mondanak, van, amit rosszul, de egyik sem Mick Jagger, hogy éjjel-nappal őt hallgassuk.

No, de miután helyretette a kis hisztis fejünket, lássuk, mit mond tovább az úr.

Megállapítja, jó hosszan, hogy a kormánynak nincs igaza sem CEU-ügyben, sem pedig a túlóra-törvény ügyében. Hát, ezt egy mondatban is lehetett volna. Ilyenkor gyanús, hogy a szerző megszokta: flekkre fizetik. De tesz pár érdekes megállapítást:

„Magyarországon nincs baloldal. Se kormányon, se ellenzékben, sehogy nincs.”

Fantasztikus, sikerült beletenni a mákos tekercsbe az önindukciót. Világszám. Persze, hogy nincs, ha a baloldalt marxi vagy bakunyini alapon vesszük. Úgy a világon sehol nincs. Hát, hogy lehetne? Soha nem is volt, kivéve Kronstadtban, rövid ideig, de a Vörös Hadsereg hamar véget vetett ennek az állapotnak. Persze kiváló eszköz ideális eszméket összehasonlítani valós állapotokkal, de azt hittem, ennek a módszernek már százötven éve véget vetett a német filozófia.

Rosszul hittem.

Szerzőnk azt ajánlja, olvassunk. Szerinte

„…ne amerikai ponyvaregényeket meg zombirománcokat olvass csapnivaló magyar fordításban, hanem a témába vágó alapdokumentumokat, mint pl. az épp tárgyalt törvénymódosítás, az európai munkajogi keretszabályzat, külföldi munkajogi törvények, Mankiw tíz közgazdaságtani alapelve, Marx Tőkéje, Piketty Tőke a huszonegyedik századbanja, esetleg az Agenda 2010.”

Ezek mind jó könyvek, én azért hozzájuk csapnám Jonathan Swift dublini érsektől Gulliver utazásait és a Shakespeare-összest is. De folytatja:

„Állapítsd meg, hogy nem te vagy az Isten!”

Mózes, Lévi nemzetségéből már megtette.

„Ne fogadd el alternatívának azt, amit a képedbe tolnak! Ne legyél egysíkú zombi, ne védd meg a szekértáborod évtizedes hibáit!”

Ez viszont szentigaz. Sok politikust láttam már életemben, de egyik sem járt a vízen. Sőt, nem is bírt jóllakatni tömegeket pár hallal és öt kenyérrel, tehát empirikus úton elmondható: egyikük sem Messiás. Még az X. vagy az Y. sem. Épp ezért, ha tévednek, nem is szabad elfogadni tőlük, nem szabad beállni mögéjük.

Szerzőnk különben tárgyilagosan, pontosan elemzi kormány és „ellenzék” összes érvét, csak egy dologról feledkezik meg: hogy egyfelől egységes ellenzék, mint olyan nem létezik, másfelől, hogy itt és most a józan ész áll szemben a kormány által ránk lőcsölt törvényekkel, nem mindenféle pártok. Értem én, mit mond ő: azt, hogy legyen önálló véleményünk, de megosztanék egy felfedezést a nagyközönséggel, miszerint sok embert ismerek, és mindegyiknek van.

Kinek megalapozott, kinek elhamarkodott, de önálló véleményből elláthatnánk akár a kínai piacot is, ott az amúgy is hiánycikk.

De végül is mi a rezümé, ahogy Sznobéknál mondják a tanulságot?

Semmi.

Ezen, egyébként kiváló írásból megtanulhattuk, hogy hülyék vagyunk és mindenki más is hülye. A túlóra-törvény fontos és nem fontos, a CEU fontos és nem fontos, valamint a szarka farka tarkabarka.

Az fel sem merül, hogy a mostani tiltakozások igazából már messze nem egyik vagy másik törvényről szólnak, hanem az egész, ránk lőcsölt hülye rendszer nem tetszik sokaknak.

De az rendszerkritika volna, és olyankor jön az, hogy mondj egy jobbat.

Mondok.

Kapitalizmus, piaci alapon és parlamenti demokrácia.

Ja, hogy az van?

Akkor tessék mondani, miért nem csináljuk meg?

Itt a baj, jó uram.

Ez az, ami nem hiszti.

Különben: az írás jó lenne, és a szerző kicsit sem bolond, nem is rosszindulatú.

Csak épp nem mond semmit, de ennek érdekében leszólja az olvasót a sárga földig.

Használjuk a fejünket, amondó lennék: a józan paraszti ész a legjobb iránytű.

Főleg ebben a bolondokházában.

Évtizedeket utazott vissza az időben kibertámadás miatt egy amerikai nagyváros

0

Ez volt az eddigi legpusztítóbb zsarolóvírusos támadás Amerikában. Atlantában teljesen összeomlott az önkormányzat számítógépes rendszere.

Március 22-én érte a támadás Atlanta városának számítógépes rendszerét, ami óriási káoszt okozott a Reuters beszámolója szerint. A zsarolók 51 ezer dollár értékű bitcoint követeltek, és

zárolták a fertőzött számítógépeken lévő file-okat.

Kilenc napig tartott, amíg valamennyire újra életre tudták kelteni a digitális rendszereket. Ezalatt rendőrségi akták, pénzügyi dokumentumok vesztek el, (volt olyan osztály, ahonnan 16 év archívuma tűnt el), és le kellett állítani a bírósági eljárásokat is.

Amelyik osztályon szerencsésebbek voltak, ott néhány gépet nem fertőzött meg a zsarolóvírus: volt olyan, hogy emiatt hárman adogatták egymásnak egyikük laptopját, hogy a munka egy részét el tudják végezni. De a legjellemzőbb az volt, hogy

vissza kellett térni a szó szerint vett papírmunkához:

a rendőrök például minden egyes ügyben, kihallgatáson kézzel jegyzeteltek, és általánosságban is csak így lehetett intézni a hivatalos ügyeket – mint évtizedekkel ezelőtt.

Atlanta városában 450 ezren laknak, az agglomerációval együtt viszont 6 millióan.

Az ő mindennapi életüket is érintette a káosz:

az olyan kellemetlenségektől kezdve, hogy lekapcsolták a wifit a reptéren, odáig, hogy nem lehetett a parkolási büntetéseket vagy a közüzemi számlákat online befizetni – tulajdonképp semmilyen olyan rendszer nem működött, amelynek köze volt az önkormányzathoz.

A hatóságok azt mondják, hogy az ott lakók adatai nem kerültek a hackerek kezére, de nem lehetnek ebben teljesen biztosak.

Az elmúlt években

egyre több a zsarolóvírusos támadás,

amelyek célpontjai között magánemberek, vállalatok és kormányzati hálózatok is szerepeltek, arra is volt már példa, hogy kórházakat kellett bezárni egy időre, de hackerek indították be tavaly Dallasban a tornádóra figyelmeztető szirénákat is az éjszaka közepén. A mostani, atlantai támadás mögött az úgynevezett SamSam csoport áll, amely az egyik legsikeresebb ezen a téren: becslések szerint csak 2018-ban már több mint egymillió dollárt szedtek össze hasonló akciókkal.

Egyértelmű ellenzéki üzenetek híján káosz lehet

Az a sajátos helyzet alakult ki 2018 tavaszán, hogy sok választókerületben a szavazók nem tudják elkerülni, hogy minimálisan ne tájékozódjanak, pedig az elmúlt évtizedekben többnyire érzelmi alapon pro- vagy kontra döntöttek – mondja Szabó Andrea választási szakértő a Független Hírügynökségnek. Az utóbbi idők fideszes botrányairól pedig azt állítja: a Fidesz szavazótábora identitásalapon szerveződő, kifelé zárt társadalmi nagycsoport (ún. tömb). E tábor belső logikája, információs forrás-szerkezete eleve szűri ezeket az ügyeket, vagy felkínál egy olyan olvasatot, amely megnyugtatja az esetleg kétkedőket.

Se szeri se száma azoknak az elemzéseknek, amelyek kimutatják, hogy hány helyet szerezhet meg az ellenzék vagy koordinált indulással vagy a szavazókra bízva a sorsát. Mennyire megalapozottak ezek a találgatások?

Úgy vélem, hogy minden olyan elemzést, amely alaposan, pontosan körüljárja a módszertani kérdéseket, bemutatja, hogy mit, miért csinál, min alapszik az elemzés, érdemes figyelembe venni. A Közös Ország Mozgalom által megrendelt, és a Medián, illetve a ZRI által felvett, személyes kérdezésre építő elemzések megbízhatóságában például nincs okunk kételkedni. Mindkét cég – elődeit is beleértve – a szakma régi szereplője, az adatokat feldolgozó, és a becsléseket elkészítő Tóka Gábor pedig nemzetközileg elismert társadalomtudós. Szintén fontos és alapos módszertani hátterű kísérlet a Republikon Intézet által kiadott lista, amely szakértői becsléseket tartalmaz az átszavazási hajlandóság alapján. Ugyanakkor több olyan lista, honlap is kering az éterben, amely mögött nem zárható ki politikai szándék, egy politikai tömb mögötti kiállás. Elismerem, hogy egy átlagolvasó számára igen nehéz kiigazodni a gomba módra szaporodó, „majd én megmondom a tutit” oldalakból. Nem tudok jobbat tanácsolni, minthogy érdemes több forrásból tájékozódni, majd a saját tapasztalatokat egybe vetni a listák által sugallt képpel. 4 évente egyszer néhány félórát tájékozódással tölteni, talán nem nagy ár.

Az utóbbi hetekben számos botrányos ügy látott napvilágot (Elios/OLAF, Kósa és a milliárdok, Matolcsy-villák, Semjén és a rénszarvasok). Látszólag ezeknek nincs hatása a véleménykutatások eredményére: a Fidesz torony magasan vezet. A mérésben lehet a hiba vagy ilyen magas a közvélemény ingerküszöbe?

Valóban, a Fidesz-KDNP szavazótáborát láthatóan nem nagyon rengették meg a különböző súlyú korrupciós ügyek, annak ellenére sem, hogy ezek jól beazonosítható, a kormányzópárt legfelső köreihez köthető problémákat hoztak felszínre. A Fidesz szavazótábora identitásalapon szerveződő, kifelé zárt társadalmi nagycsoport (ún. tömb). E tábor belső logikája, információs forrás-szerkezete eleve szűri ezeket az ügyeket, vagy felkínál egy olyan olvasatot, amely megnyugtatja az esetleg kétkedőket. Ráadásul, a folyamatos kampányüzemmód, a tömb folytonos mobilizálása más témákat tesz fontossá – nemzeti megmaradás, migráció, Európa és az ország védelme – számukra.

Az ellenzéki szavazók pedig már eddig is meglehetősen nagy ellenszenvvel viseltettek a kormányzópárt és annak vezetői ellen.

A fő kérdés, hogy a „csendes többséget”, a politika iránt kevéssé fogékony, csak a választási kampányban aktivizálódó szavazókat hogyan érintik ezek az ügyek. Több forgatókönyv vázolható fel ennek kapcsán. Egyrészt – ahogy a kérdésben is megfogalmazódik – lemondóan legyinthetnek egyet, „korrupt egyik korrupt másik is” alapon, és inkább otthon maradnak ezek a szavazók, akaratlanul is hozzájárulva a kormányzópárt stabil kétharmadához. Másrészt előfordulhat, hogy kialakul egy mély elégedetlenség, hovatovább düh az egyre csak szaporodó korrupciós ügyek miatt. Ha ez a proteszt-érzés, amelyre egyébként volt példa a korábbi választások során, általánosabb közhangulattá változik a következő két hétben, az okozhat fejtörést a Fidesz számára. Ennek persze az a feltétele, hogy a dühös és elégedetlen szavazók elmenjenek április 8-án szavazni.

Nézzük magát a szavazást! Tételezzük fel, ami nem is olyan nehéz, hogy nem lesz teljes koordinálás az ellenzéki párok között az arra érdemes egyéni kerületekben. A fülkéhez érkező nemfideszes szavazó honnan tudhatja, hogy kire érdemes szavaznia?

Ez szerintem a legnehezebb és egyben a legfontosabb kérdés az ellenzéki térfélen. A választópolgárnak számtalan jelölt közül kell kiválasztania azt az egyet, aki esélyes a Fidesz helyi képviselőjelöltjének legyőzésére. Minden valószínűség szerint, ha nincs előzetesen semmiféle tudása az erőviszonyokról, akkor az alapján fog dönteni, hogy melyik jelöltről, de leginkább melyik pártról mit hallott a választási kampányban. Ha a pártok nem segítik elő a választópolgárok tájékozódását egyértelmű üzenetekkel, és itt nem konkrét visszalépésekről beszélek, komoly káosz, egymást kioltó, szétszavazó választói döntések is lehetségesek. Az a sajátos helyzet alakult ki 2018 tavaszán, hogy sok választókerületben a szavazók nem tudják elkerülni, hogy minimálisan ne tájékozódjanak, pedig az elmúlt évtizedekben többnyire érzelmi alapon pro- vagy kontra döntöttek. A politikusok a választópolgárok bölcsességére hivatkoznak, elsősorban az időközi választások eredményeire utalva. Pedig az időközi választások teljesen más helyzetek, ahol az ellenzéki, de helyenként még a kormánypárti média is az adott üggyel foglalkozott heteken keresztül, megadta a súlyát, kiemelte a fontos szereplőket, azaz elvégezte azt a munkát, amit a politikusoknak mostanában el kellett volna, illetve a következő két hétben el kellene végezniük.

Káosz és porno – ’18

0

A rommagyar politikai képviselet egységének az újabb felületes és kényszeredett, kívülről diktált, kinyilatkoztatása, mégpedig egy tartalmatlan autonómiázás mellett, a gyengeség, a kiszolgáltatottság, a hatalomnélküliség és rossz pozicionálás biztos jele. Lassan a 18-as év mellé a 18-as piros karika is dukál ahhoz, amit ma rommagyar politikának lehet(ne) még nevezni (igaza van Kelemen Attila Árminnak, hogy már nem is kurvák, hanem stricik bonyolítják azt, amit politikának mondanak még): pornó a javából.

„Az igazat megvallva, semmi sem maradt, csak a szédület érzése, amivel semmit sem lehet kezdeni.” – Baudrillard

Éppen csak újévre fordult, s már körvonalazódik az év politikai üzenete: marad a KÁOSZ, a politikai osztály és a román, valamint a rommagyar polgárság napirendjének (ágendájának) egymástól való eltávolodása (Magyarország másik képlet, mely hosszabb kifejtésre érdemes), és a perverz populista-demagóg diskurzusok, melyek ezt elfedni igyekeznek. Példátlan dolog a politizálás színvonalának, olyan mélységekbe való süllyesztése, mint ami a jelenlegi – reménytelenségében is perverz, egyenesen pornográf – kormányzati intézkedések és kommunikáció, valamint a rommagyar politikát uraló, elkeseredett és kívülről irányított (decentrált) kaotikus kommunikációból (a szokványostól eltérő Brown-féle követhetetlen politikai mozgások) kiolvasható. Nincs itt hely és idő a kifejtésre, csak utalásszerűen jelzem, az elmúlt év vége megmutatta, hogy a korrupt politikusok mentegetésére épített kormányzás ismételten megbukott. Jön a kormányátalakítás (esetleg a saját miniszterelnök elzavarása), az örökös és perverz kétfrontos harc, egyfelől a priuszos pártvezér, Liviu Dragnea, és a mindenkori kormánya között, másfelől az államelnökkel. Aztán a reakciós és kiszámíthatatlan parlamenti mozgások (nem is igazán törvénykezés, hiszen ahhoz átgondolt stratégia, és szakértelem kellene, ami szemmel láthatóan hiányzik a jelenlegi képviselők és szenátorokból. Nem mellesleg a reakciósok közt is az egyik legreakciósabb a rommagyar képviselő, Márton Árpád, aki a békés civil tüntetésekben bányászjárást vél fölfedezni.), a korrupció legalizálási kísérletei, lehetetlenné teszik a kormányzást, és a nemzetközi mezőnyben is hiteltelenítik a román és rommagyar politikai kurzust.

És akkor jön az újabb, újfent hiteltelen, autonómiázás, ráadásul a legbutább és képtelenebb, a legkevésbé esélyes, (eszentés) tervezetre való utalással tett közös nyilatkozat formájában (Jól jön ez Szili Katalinnak, aki évente egyszer úgy tehet mintha dolgozna, mintha autonómia tervezeteket koordinálna, mintha egyáltalán létezne. És persze Dragneanak is jól jöhet még egy kis figyelemelterelő nacionalista uszításra, ha a téma még eléri a román médiák ingerküszöbét, a legnagyobb orvosi korrupciós ügy kellős közepén. Az aláírók még azt is elfelejtették, hogy nem 25, hanem 26 éve született a hivatkozott Kolozsvári Nyilatkozat, ezért az évforduló sem negyedszázados, de hát kit is érdekelhet ez? Ad-e még bárki is a kicsire?).

Jellemző a perverz és kaotikus politizálásra, hogy Kelemen Hunor, a legfőbb itteni Fidesz-fiókpárt vezére, még azon melegében, a közös nyilatkozat aláírását követve elsasszézott annak tartalma mellől, mondván: bár már két benyújtott autonómia-tervezet a parlamentben van, ezek mégsem a „nagy közös” tervezetek, mert az alkotmánymódosítást igényelne, és az ugye – gyakorlatilag – még hosszú távon is kivihetetlen. Azért persze a nyilatkozók, a jövőben, egyeztetni fognak autonómiázás, illetve tervezet-ügyben, magyarán együtt nyomják a süketet, ha arra kapnak Budapestről ukázt, ha kell ellentmondva minden józan észnek és figyelmen kívül hagyva a kedvezőtlen konjunktúrát. (Van, aki érti még ezt?). Márpedig a konjunktúra, a katalán függetlenségi-kísérlet és a nyomában, valamint a Brexit miatt is, elhúzódó válság okán is, különösen kedvezőtlen, az „autonómiák kiharcolásához”.

De az autonómiázás hitelteleníti a MinoritySafePack elfogadásáért folyó kampányt is, mert vagy európai védelem, a jelenlegi adminisztratív struktúrákban, a kisebbségeknek, vagy etno-territoriális és vegyes (illetve meghatározatlan) autonómia a cél, a kettő egyszerre nem megy, lényegében ellentmondanak egymásnak. A kisebbségi jogok terén való előrelépést sem az Orbán-féle Brüsszel-ellenes retorika, sem az autokráciák kiépítését, a jogállamiság csorbítását célzó politikák mellé való rommagyar politikai fölzárkózás, eufemisztikusan szólva, nem támogatja.

Aztán vannak azok a rusnya tartalmi dolgok, amiért állítólag a közös nyilatkozatot aláírták. És ha sorra vesszük a kitételeket, amiben a Fidesz itteni fiókszervezetei egyetértenek, akkor azt látjuk, hogy csupa ellentmondásos és tartalmatlan kijelentés alatt áll a vezérek aláírása. Elveket és vágyálmokat, egymással is összeférhetetlen kijelentéseket olvashatunk a nyilatkozatban. Mert a regionális autonómia, mint neve is jelzi terület-alapú, ezért nem (csak) a „tömbben élő magyarokra”, hanem mindenkire érvényes, aki adott területi egység lakója. Ráadásul – visszakanyarodva az SzNT-s tervezethez – ezt a területet immár, a „történelmi” székely székek, határainak rekonstrukciójával („az egykori székely székekre alapozva”) fogják meghatározni (Hol van már a legutóbbi autonómia-statútum, mely Maros-megyei prefektust rendel Kovászna és Hargita megyék fölé?), ne is kérdezzük, hogy kik és főleg hogy mikor. (Partium, határainak kialakítására még utalás sincsen, viszont másféle autonómiát, “kétnyelvű közigazgatást” kapna, meddig lehet még tarkítani a képet?). De különös az is, hogy a nyelvi jogokat, mint “az erdélyi magyarok összességének önkormányzatát” igyekeznek majd elfogadtatni, már-már a felismerhetetlenségig tágítva az önkormányzatiság – a román (és nemcsak) adminisztrációban amúgy is ismeretlen – fogalmát. Minden bizonnyal ezért is sikeredett értelmetlenre a mondat, mely körül írni kívánja ezt az „személyes önkormányzatiságot” „Erdély” (s persze értsd, Partium és Bánság) minden egyes magyar identitású személyére nézve. Ezért aztán a dadaista, kaotikus nyilatkozat, mely végül sem értelmet, sem érzelmet meg nem céloz, perverz politikai közjáték. Nyakkendősen előadott kis rommagyar politikai pornográfia, árnyékbokszolást előrevetítő káoszteremtés, a rend, a kiút fölvázolásának az ígérete nélkül.

Márpedig a spontánul előálló vagy mesterségesen gerjesztett káosz soha nem a kisebbségeknek, a hatalomnélkülieknek kedvez, hanem a hatalmasokat segíti, nem egyszer perverz, céljaik elérésében. A politikai szcéna káosza erőskezű politikusokat kíván, akik rendet, törvényt és biztonságot hoz(hatná)nak, illetve annak az illúzióját, szimulákrumát kommunikál(hat)ják, de akik mindig a kisebbségeket okolják a felfordulásért, és magukat dicsérik a „rendért”. Tudta ezt eddig a rommagyar politikai elit, de önállóságuk elvesztésével, szemmel láthatóan, ezt a gyakran csak ösztönös tudást is elveszítették, termelik a káoszt, de helyzetüknél fogva nem élhetnek a rendcsinálásnak még csak halovány ígéretével sem.

A rommagyar politikai képviselet egységének az újabb felületes és kényszeredett, kívülről diktált, kinyilatkoztatása, mégpedig egy tartalmatlan autonómiázás mellett, a gyengeség, a kiszolgáltatottság, a hatalomnélküliség és rossz pozicionálás biztos jele. Lassan a 18-as év mellé a 18-as piros karika is dukál ahhoz, amit ma rommagyar politikának lehet(ne) még nevezni (igaza van Kelemen Attila Árminnak, hogy már nem is kurvák, hanem stricik bonyolítják azt, amit politikának mondanak még): pornó a javából.

Magyari Nándor László

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK