- Utálatos dolog a tanévkezdés. Tart még a nyár, csak a szünidőnek van vége, sok helyen kényelmetlen ünneplőbe kell bújniuk a gyerekeknek, és álmosító szónoklatokat hallgatniuk, hogy már az első nap elmenjen a kedvük az egésztől. Még utálatosabbá teszi az iskolai tanévnyitókat, ha a tömegoszlató hatású beszédeket mindenféle rendű-rangú politikusok követik el, és – ahogyan a fideszesek ezt gyakran teszik – nagy- és kisurak keverik össze az iskolai eseményeket a kampányrendezvényekkel. Pedig politikai beszédeknek és politikusoknak semmi keresnivalójuk az iskolákban.
Politikusoknak nem az iskolában, hanem az iskolával van dolguk – feltéve, hogy céljaik és vágyaik nem merülnek ki saját hatalmuk és vagyonuk gyarapításában, hanem közük van ennek az országnak a jövőjéhez. Mi egy igazságos, gyarapodó és modern Magyarországért politizálunk, és az idevezető úton iránymutatásnak vesszük Szent-Györgyi Albert szavait:
„olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”.
Ha a Nobel-díjas tudós mondata igaz – márpedig igaz! -, akkor van oka az aggodalomra mindenkinek, akinek számít Magyarország jövője. Leginkább a szülőknek, akik országszerte több mint egymillió magyar gyereket kísérnek el az iskoláig. Szülőként mi is osztozunk minden anya és apa álmában, hogy gyerekeink többre vigyék, mint mi magunk. Az iskoláknak ezt a közös szülői álmot kell szolgálniuk. De ma ezt nem szolgálják, hanem akadályozzák.
Rendes (és unalmas) tanévnyitóhoz méltóan hosszan sorolhatnánk adatokat a magyar iskolák helyzetéről. Hogy miközben az európai országokhoz képest bántóan keveset költ a magyar állam az oktatásra, addig a magyar szülők kétharmada érzi anyagi megterhelésnek a tanévkezdést. Hogy
a középiskolai tanárok fizetését tekintve az uniós tagállamok közül Magyarország hátulról a harmadik,
általános iskolai szinten hátulról a negyedikek vagyunk a 28-ból. Hogy miközben a túlterhelt tanuló és tanár egy évben több száz órával többet tölt az általános- és középiskolában, mint Európa más országaiban, addig a matematika, szövegértés és természettudomány mellett a problémamegoldás terén is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Ráadásul a számok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak.
De az adatoknál is világosabban fogalmazza meg a mai iskola legnagyobb baját, sőt bűnét Vekerdy Tamás: a magyar iskola kritikus gondolkodók helyett engedelmes alattvalókat akar nevelni, ezzel pedig szembemegy a világtrenddel. Tegyük hozzá: szembemegy a magyar gyerekek érvényesülésének vágyával, szembemegy a szülők álmával, vagyis szembemegy Magyarország jövőjével. Ezért nem túlzás Vekerdy Tamás fogalmazása: ez nemzetellenes bűn.
Nem lehet kétségünk,
ezt a nemzetellenes bűnt a kormány követi el a gyerekekkel és szüleikkel szemben
– szintén Vekerdy szavaival –, „a legfőbb hadúr parancsára”.
A kormányfő naftalinszagú, avítt világképét és önös hatalmi érdekét kényszeríti rá a magyar iskolarendszerre. Mert neki a legfőbb ellenfele a kritikus gondolkodásra, önálló érvényesülésre képes polgár, érdeke pedig az államnak kiszolgáltatott, engedelmes alattvalók tömege. Emiatt évente több tízezer magyar fiatalt kényszerít bele a közmunka – foglalkoztatást helyettesítő támogatás – alkalmi munka körforgásába. Emiatt mennek külföldre a legjobban teljesítő diákjaink, emiatt menekül, aki teheti az állami iskolákból a magániskolákba, és emiatt mindennapos tapasztalás és sok adattal alátámasztható tény, hogy az iskola nemhogy felszámolná, inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokat. A szemünk láttára, nap nap után vesztegetik el ennek az országnak a jövőjét.
Azok a gyerekek, akik most kezdik az iskolát, valamikor 2030 körül kezdenek majd el dolgozni, és ötven-hatvan évet is aktívan tölthetnek a munkaerőpiacon. A tudomány és a technológia fejlődési ütemét tekintve egy ekkora időtáv hatalmas változásokat fog hozni. Gyermekeinknek egy olyan világban kell majd helytállniuk, ahol folyamatos alkalmazkodásra és a változás képességére lesz szükségük. Állítólag Orbán Viktor is olvasta a világ egyik kedvenc jövőbe látó történészének, Yuval Noah Hararinak a könyveit. Ha olvasta is, meg nem értette, hiszen Harari is világossá teszi: a ma diákjainak jövőbeni érvényesüléséhez nem az évszámok bemagolására, nem is valamiféle nemzetieskedő hagymázra, hanem a „négy K”-ra van szükség, úgy mint
kommunikáció, kollaboráció (vagyis az együttműködés képessége), kritikus gondolkodás és kreativitás.
Olyan iskolarendszer szolgálja a magyar diákok és ennek az országnak is a jövőjét, amelyik nem kizárólag a XX. századi ismereteket sulykolja, hanem XXI. századi tudást is képes adni. A magyar kormány viszont azt hiszi, ha hatalmi érdekben fogant kultúrharcból épít szellemi kerítést az ország köré, akkor letagadhatja, elhazudhatja a jövő kihívásait. Mi abban hiszünk, a jövő elől nem elbújtatni kell a magyar fiatalokat, hanem fel kell rá készíteni őket. Míg a kormány oktatásért is felelős minisztere „a magyarság spirituális és szakrális” oktatását tartja fontosnak, mi inkább azt, hogy minden magyar diák kapjon megfelelő nyelvoktatást és modern tudást informatikából.
„Az oktatási rendszernek biztosítania kell, hogy a gyerekek és fiatalok képessé váljanak az emberiség által felhalmozott tudás megismerésére és alkotó alkalmazására, a nemzeti és nemzetiségi hagyományok ápolására” – így is összefoglalhatjuk, mit gondolunk mi a magyar iskolák feladatának. Ez egy idézet, az Oktatási Minimum című dokumentum kezdődik ezzel mondattal. Az a dokumentum, amit a választási kampány idején, februárban írtak alá oktatási szakmai és civil szervezetek, érdekképviseletek és az ellenzéki pártok közösen. Tartozunk azzal, hogy megküzdjünk a magyar iskolarendszer legfontosabb szereplőinek közös akaratáért, az Oktatási Minimumban foglalt elvek és programpontok megvalósításáért. Hogy negyedével csökkenjen a diákok óraszáma, hogy kisebbek legyenek az osztálylétszámok; hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni az iskolában, hogy mindenki számára lehetőség legyen az érettségi megszerzése, hogy a tanároknak visszaadjuk a tanszabadságot, emeljük a bérüket, és 7-8 évente kapjanak egy pihenőévet. Hogy az első diploma ingyenes legyen, és eltöröljük a tandíj-adósságokat. Mindezt annak érdekében, hogy kizárólag egy-egy gyerek személyes képessége, tehetsége és szorgalma határozza meg, mi lesz belőle felnőttként. Hogy a gyerekek továbbtanulási útját ne lakóhelye, bőrszíne, családjának szociális helyzete, vagy éppen olyan íróasztal mögötti döntéshozók határozzák meg, akik amúgy már rég kimenekítették a gyereküket az állami rendszerből.
Tisztában vagyunk vele, hogy a hatalmi kevélységben tobzódó kormányról és kormányfőről lepereg bármiféle szakmaiság. Elmúltak már azok idők, amikor a Fidesz oktatáspolitikusa, bizonyos Pokorni Zoltán még így beszélhetett: „Ha valaki oktatáspolitikusként körbenéz az időben, és találkozik a tekintete Klebelsberg Kunóéval, akkor ne felejtse el, hogy ez csak egy ok miatt lehet: azért, mert Klebelsberg Kunó nem visszafele nézett, hanem előre.”
Ez a Fidesz, ez a kormány, ez a miniszterelnök visszafelé néz, nem előre,
ezért már Pokornira sem hallgat, nemhogy az ellenzékre, sem semmilyen észérvre.
Ezért a magyar gyerekek jövője szempontjából kulcsfontosságú változáshoz újjá kell szerveznünk az együttműködést azok között, akik az Oktatási Minimum programját megalkották és elfogadták. Nem a közös fotózkodás, vagy a hangzatos sajtóközlemények reményében, hanem akár csöndben, de mindenképpen a közös célokon nyugvó egymás iránti bizalommal. Annak érdekében, hogy mihamarabb legyen olyan tanévnyitó Magyarországon, ami lehet bár utálatos esemény, de minden anya és minden apa szorongás nélkül engedhesse el a gyerekei kezét az iskola kapujában, mert biztos lehet benne: ott olyan tudást kapnak, ami lehetőséget teremt számukra, hogy többre vigyék, messzebbre jussanak, mint a szüleik.
Szerző: Tóth Bertalan, MSZP-elnök és Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke
