Kezdőlap Címkék Iskola

Címke: iskola

Rendőrök helyett szakembereket!

A Demokratikus Koalíció szerint az erőszaknak nincsen helye az iskolákban. Pedagógiai problémákat azonban pedagógiai és nem rendőri eszközökkel kell kezelni – áll a Demokratikus Koalíció közleményében.

Elhibázott és abszurd a kormánynak az a javaslata, amelyik nyugdíjas rendőröket tenne a tantestület tagjává, és még arra is felhatalmazná őket, hogy kényszerítő eszközöket alkalmazzanak a diákok ellen. Az, hogy a diákokat potenciális bűnözőként kezelik, nem megoldja, hanem súlyosbítja a problémát.

Az oktatási jogok biztosa 10 éve javasolja, hogy jöjjön létre nemzeti stratégia az iskolai erőszak visszaszorítására, a kormány ezzel ma is adós.  Az iskoláknak nem rendőrökre van szüksége, hanem iskolapszichológusokra, mentálhigiénés szakemberekre, szociális munkásokra és pedagógiai asszisztensekre, hogy meg tudják előzni az erőszakot. Több forrást, szakmai támogatást és több szabadságot kell kapniuk, és sokkal kevesebb bürokratikus terhet, hogy valóban hatékonyan tudjanak foglalkozni a problémás gyerekkel is.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy látszatintézkedések helyett a kormány a szakszervezetek, szakmai szervezetek, a tanárok, a diákok és a szülők képviselői bevonásával minél gyorsabban dolgozza ki az iskolai erőszak elleni nemzeti stratégiát és biztosítsa a szükséges forrásokat és szakmai támogatást ennek végrehajtásához.

Mi lesz a gyerekkel?

Talán még emlékszünk: amikor a járvány miatti korlátozások elkezdődtek, Orbán Viktor egy szép márciusi péntek reggel először nem akarta bezárni az iskolákat arra hivatkozva, hogy a gyerekek nem kapják el a betegséget, de azután a szakszervezetek és az ellenzék követelésére, amihez sietve és feltehetően Orbánnal egyeztetve a Fidesz-frakció is csatlakozott, péntek este már Orbán azt jelentette be, hogy áttérnek a távoktatásra, azaz mégis bezárják az iskolákat. Meg a bölcsődéket és óvodákat is. Ahogy ezt Svédországot kivéve előbb vagy utóbb minden európai országban megtették.

Eltelt két hónap, és most minden európai országban – persze Svédországot kivéve – a korlátozások fokozatos megszüntetése van napirenden. Megszűnnek, vagy legalábbis enyhülnek a kijárási korlátozások, megnyílnak a boltok, az orvosi rendelők ismét fogadják a nem koronavírusos betegeket, és a kórházakban is újraindulnak a műtétek, újra elkezdődnek – egyelőre még üres lelátókkal – a labdarúgó bajnokságok, nyitnak a vendéglők kerthelyiségei, a strandok is fogadják az úszni vágyókat, a kormányok már a nyári turistaszezonra készülnek és a határok megnyitásáról tárgyalnak.
Vidéken már nálunk is megtörtént a nyitás: nyitva vannak a boltok, a vendéglők, a sporttelepek és edzőtermek, a parkok és játszóterek, lassan a szállodák is újra fogadhatnak vendégeket, ha jönnek. Néhány hét elteltével Budapestre is elér majd a nyitás. Nálunk is újraindul, ha döcögve is, a normális orvosi ellátás. Marad azonban egy fontos különbség.
Más országokban a nyitásnak fontos része az iskolák, óvodák fokozatos újranyitása is. Elsőként talán Dániában jelentek meg újra az iskolákban a gyerekek, de a fertőzésveszély mérséklése érdekében kisebb csoportokban. Németországban is fokozatos a nyitás: napi vagy heti váltásban mennek a gyerekek iskolába, hogy egy-egy osztályteremben csak kevesen legyenek, betartható legyen a távolság, és csúsztatva kezdenek és csúsztatva tartják az óraközi szüneteket is, hogy ne legyen tömeg a folyosón vagy az iskolaudvaron. Ahol lehet, szabadban tartanak órákat. Minden iskolás gyerek a nyári szünetig eljut az iskolába. Még az olaszok is elkezdték megnyitni az iskolákat. Ezekben az országokban ugyanis úgy gondolják, hogy a hónapokig tartó otthonlét talán a gyerekeknek, különösen az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak a legrosszabb. El vannak zárva a többi gyerektől és a pedagógustól, el vannak zárva a kommunikációtól, annak tanulásától, el vannak zárva a közös játéktól. Így van ez az óvodásoknál is. Ezen pedig mielőbb segíteni kell.

A gyerekekkel otthon maradó szülőnek is hatalmas könnyebbség, ha a hétnek két vagy három napján nem neki kell egész nap a gyerekkel, gyerekekkel foglalkoznia. De, ismétlem, nem ez a fő, hanem a gyerekek igényei, érdekei.

Azért is tartják ott fontosnak, hogy minél előbb visszatérjenek a gyerekek legalább részlegesen az iskolába, mert tisztában vannak vele: a digitális oktatás a kedvezőbb hátterű gyereknél működik, a hátrányos helyzetűeknél viszont, ahol a családban nincsenek megfelelő informatikai eszközök, és a szülők sem tudnak eleget segíteni, alig, vagy egyáltalán nem. A több hónapos kiesés súlyosan fokozza az egyébként is meglevő lemaradást, és ezt talán sosem fogják tudni behozni.
Orbán Viktor viszont azt mondta legutóbb péntek reggel, hogy az iskolák megnyitására egyelőre nincs nyomás, ezért azzal nem kell sietni. Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján sem derült ki, hogy bármire készülnének ebben. Lássuk be: az iskolás és óvodás gyerekeknek nincs olyan lobbyereje, mint a sportegyesületeknek vagy a vendéglátósoknak, akikre a miniszterelnök mindig figyel.
Érdekes módon a pedagógus szakszervezetek sem akarnak már iskolai foglalkozásokat a nyári szünet előtt. Még a magát szívesen tanárembernek nevező Horn Gábor oktatáspolitikus is azt mondja az ATV-ben, hogy a nyári szünet előtt két hétre már nem érdemes.

Ez ügyben az ellenzék sem vitatja, amit Orbán csinál.

Láttam a televízióban, hogy milyen szépen mosnak kezet a dán kisiskolások, milyen fegyelmezetten tartják egymástól a távolságot az iskolaudvaron, és hogyan örülnek a rég nem látott tanító néninek. Ők tanulékonyak, ők megértik, ha elmondják nekik, hogy miért van szükség a megszokottól eltérő viselkedésre. Magyar társaikat még hónapokra megfosztja ettől a felnőtt társadalom, élén Orbánnal. A dán vagy német módszer biztosan nem egyszerű, de a gyerekeknek biztosan jól járnának vele.

Új iskola Kiskunfélegyházán

0

Új iskola épült mintegy hétszázmillió forintból Kiskunfélegyházán a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek fenntartásában működő Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos diákjai részére – tájékoztatta az intézmény vezetője az MTI-t.

Mindák József közölte: az új iskola építése már időszerű volt, hiszen a Constantinum Intézménybe – az óvodáskorúaktól a középiskolásokig – csaknem 760 gyermek jár. A folyamatosan emelkedő létszám miatt már az előző tanévben tanteremhiánnyal küzdöttek, amit átmenetileg megoldottak, de hosszú távon nem volt tartható a helyzet.

Továbbá a gyermekek korosztályi összetétele szempontjából is szerencsésebbnek tartották, ha

 az alsó tagozatosok külön épületben tanulhatnak és saját udvaron játszhatnak

– tette hozzá.

Hangsúlyozta: az intézmény – uszodát is magába foglaló – sportcentrumával szemben nagyjából egy év alatt felépült, nyolc tantermes iskolában a legmodernebb technikai eszközök, köztük digitális táblák segítik a tanítást. A háromszintes épületben a tantermeken, foglalkoztató csoportszobákon, tanári szobán kívül tornatermet és étkezőt, a több mint hétszáz négyzetméteres udvaron pedig modern, gumiborítású sportpályát és árnyékoló napvitorlával ellátott játszóteret alakítottak ki.

A korszerű iskolában a legmodernebb fűtésrendszert építették ki, amely a nyári melegben hűtésre is képes, az épület energiaellátását pedig részben napelemek biztosítják.

Mindák József elmondta: az új iskola helyén eredetileg egy huszadik század elején épült, jellegzetes téglahomlokzata miatt védetté nyilvánított polgári lakóház állt. Az építkezés során ezért különös figyelmet fordítottak arra, hogy a homlokzat eredeti állapotában megmaradjon.

A kiskunfélegyházi iskolát Schuhster Constantin váci püspök emlékére nevezték el Constantinumnak. A leánynevelés és -oktatás elkötelezett híve ugyanis adománnyal segítette az intézmény felépülését. Az 1908-ban megnyitott iskolában a püspök hívására érkező Kalocsai Iskolanővérek kezdték meg a tanítást.

Magyarország még mindig nagyon keveset költ oktatásra

0

Bár az Európai Parlament vitája a Sargentini-jelentésről majdnem homályba borította az OECD legfrissebb oktatásról szóló jelentését, azért Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár megtette, amit aznap megtehetett. Sajtótájékoztatón jelentette be ugyanis, hogy pozitív jelentést adott ki az OECD a magyar oktatás helyzetéről. Mi azért – nem minden pontjában – a számok mögé is néztünk.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) “Education at a glance” címmel szeptember 11-én hozta nyilvánosságra az oktatásról szóló több száz oldalas éves jelentését. Maruzsa véleménye szerint a jelentésben foglalt megállapítások nem okoztak meglepetést az oktatási kormányzatnak. Viszont mielőtt mi meglepődnénk, nézzünk egy kicsit a számok mögé.

Az MTI azt írta:az OECD kiadványa dicsérően szól a kormány kisgyerekkori nevelés terén tett intézkedéseiről. Magyarországon kiemelkedően sok hároméves vagy fiatalabb gyerek jár óvodába (és bölcsődébe), és hangsúlyos az állami szerepvállalás és finanszírozás is.

A magyar gyerekek 95 százaléka jár óvodába,

és az óvodai ellátás GDP-arányos finanszírozása 0,9 százalék, szemben az OECD 0,8 százalékos átlagával.

A KSH jelentése szerint a 2017/2018-as nevelési évben összesen 4579 óvoda működött hazánkban, 5-tel több, mint egy évvel korábban. A beíratott gyerekek száma 322,7 ezer volt, 5,3 ezerrel több az egy évvel korábbinál. Az óvodai férőhelyek száma közel azonos volt (379,3 ezer) az előző évivel. Országos szinten 100 férőhelyre kicsivel több mint 85 gyerek jutott, ugyanakkor helyi, települési szinten előfordult, hogy a férőhely-kihasználtság meghaladta a 100 százalékot. Az óvodákban foglalkoztatott pedagógusok létszáma 31,5 ezer volt, közel azonos az egy évvel korábbival. Egy óvodapedagógus átlagban 10,3 gyerekre vigyázott, egy óvodai csoportba átlagban 21,7 gyerek járt. Az óvodás gyerekek közül 9200 sajátos nevelési igényű (SNI) volt, 580-nal több, mint az előző évben, integrált nevelésben viszont csak 82,2 százalékuk részesült.

Magyarországon jelenleg

a legalacsonyabb jövedelmi harmadba tartozó gyereknek mindössze 6 százaléka kerül intézménybe,

míg a leggazdagabbaknál 21 százalék ez az arány.

Bár az OECD idei jelentése szerint probléma, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere még mindig nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz, úgy tűnik, oktatásirányítóinknak mégis fontosabb volt kiadni egy kormányrendeletet. A 2018. július 25-én a Magyar Közlönyben előzetes egyeztetés nélkül megjelent, az Óvodai nevelés országos alapprogramjának módosításáról szóló rendelet azt írja elő, hogy szeptembertől a nemzeti identitástudat erősítése az eddiginél is hangsúlyosabb feladata lesz az óvodapedagógusoknak a magyar óvodákban.

Ezt nem nagyon értették az óvónők, hisz eddig is ezt csinálták a gyerekek fejlettségének, életkorának megfelelően. Ám a munkát a minisztérium a többi között saját gyártású kisfilmek készítésével is segíteni akarja, az előkészületek már tartanak, hamarosan minden magyar óvodába eljuttatják a magyar népmesék ajándékcsomagot. Az óvodapedagógusok ingyenesen hozzáférhetnek módszertani-digitális tartalmakhoz a nemzeti köznevelési portálon. A kapcsolódó tartalmi fejlesztésekre a jövő évi költségvetés további 500 millió forintot biztosít.

Igaz,

valódi fejtörést az óvodákban (is) leginkább a pedagógushiány okoz.

A legnagyobb gond vidéken van, nem annyira a városokban. Hiába próbálják sok helyen lakhatási támogatással és egyéb juttatásokkal magukhoz vonzani a friss diplomásokat. Idén óvodapedagógusként 1379-en diplomáztak, 906 óvónő pedig nyugdíjba ment, így ugyan pótolhatnák az idősebb kollégákat, de a legtöbben inkább bébiszitternek állnak külföldön.

Maruzsa szerint az OECD jelentés adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy 2013-tól jelentősen emelkedtek a pedagógusfizetések, bár megjegyezte, ezek egyelőre alacsonyabbak a nemzetközi szintnél. Úgy vélte, a mostani adatokban realizálódik a pedagógus életpálya bevezetésének hatása, 2016-ban és 2017-ben is emelkedtek a pedagógusbérek, és megjegyezte, további kormányzati intézkedések várhatóak ezen a területen. Azt viszont már nem mondta el, hogy a pedagóguséletpálya-modell bevezetésekor

azt ígérte a kormányzat, hogy a mindenkori minimálbér lesz a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, gyógypedagógusok fizetésnek alapja,

így az évről évre emelkedni fog.

Az ígéret nem sokáig, mindössze egy évet élt, 2015-től ugyanis egy úgynevezett vetítési alap (a 2014-es minimálbér összege, vagyis 101 500 forint) a pedagógusbérek kiszámításának alapja, és ez az összeg azóta sem emelkedett. Hiába kérték a pedagógus szakszervezetek és a Nemzeti Pedagóguskar, hogy emeljenek a vetítési alap összegén, az nem változik, sőt, a 2019-es költségvetésben is ugyanaz a 101 500 forintos alap szerepel, mint a korábbi években. Ezzel viszont havonta több tízezer forintot vesznek ki a pedagógusok zsebéből. Arról sem szólt Maruzsa, hogy a beígért béremelés mindenkinek egyformán járó utolsó bérelemét nem mindenki kapta meg, azt differenciálásra használták fel az elvont minőségi pótlék helyett.

Summa summárum, az OECD-tagállamok közül Szlovákia és Csehország után Magyarországon kapják a legalacsonyabb fizetést az általános iskolai tanítók és tanárok, bérük a diplomás átlagbér 70 százalékát sem éri el.

És mivel a világon minden mindennel összefügg, már el is érkeztünk a mai magyar oktatás egyik legnagyobb gondjához: a pedagógushiányhoz. A szaktárca szerint nincs, ha egyre-másra (bármilyen szakos) pedagógust kereső hirdetésekre bukkanunk, az mindössze azért van, mert a pedagógusok többsége nyáron, a tanév végén vált munkahelyet, ezért évtizedek óta ebben az időszakban a legmagasabb az álláshirdetések száma is. Betöltetlen pedagógusállások jelenleg is vannak, de ez nem azt jelenti, hogy országos pedagógushiány lenne.  A sajtóban megjelent (2-3 ezres – a szerk.) számok a teljes pedagóguslétszám 2 százalékát sem érik el. Ahol pedig nehéz egyes tantárgyhoz pedagógust találni, ott a tankerületi központok egymással összefogva mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a szükséges személyi feltételeket.

Csakhogy akár az álláshirdetések számát nézve, akár a mintegy 150 ezer pedagógus létszám 2 százalékát,

legalább 3 ezer pedagógus hiányzik jelenleg a magyar oktatásból.

Elsősorban is a természettudományos tárgyak oktatói. És ezen még az sem változtat, ha a biológia, kémia, fizika és egyéb természettudományi tárgyakat egy tárgyba sűrítik, ugyanis ennek oktatására nincsenek kiképzett pedagógusok, nincsenek tankönyvek. Így aztán, ha egy iskolában mondjuk sikerül egy kémiatanárt szerződtetni, a természettudományi órákon leginkább kémiát fognak tanulni a nebulók.

Az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerint évek óta folyamatosan növekszik a pedagógusok száma, köszönhetően annak, hogy külön programokkal próbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy a tanári pályát válasszák. Így 30 százalékkal többen is jelentkeztek pedagógusnak.

Ugyanakkor a  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint hiába jutnak be egyre többen pedagógiai szakokra, a bekerülők 45 százaléka lemorzsolódik, míg

a pályakezdő tanárok fele 1-2 éven belül elhagyja a pályát.

Tavaly 4000 jogviszony szűnt meg a közoktatásban, és mindössze 800 létesült.

A Pedagógusok Szakszervezete évek óta sürgeti, hogy úgy foglalkoztassák vissza a nyugdíjas pedagógusokat, hogy megtarthassák a fizetésük mellett a nyugdíjukat is, de süket fülekre találtak. Új javaslatuk, hogy a fiatalabb kollégák – akik főiskolák, egyetemek utolsó évesei – gyakorlati képzési helyét kellene adott iskolához kötni. Erről tárgyalásokat is kezdenek az Emmivel.

Végül beszéljünk arról, ami a legkevesebb: a pénzről.

Az OECD-jelentés kitér a GDP-arányos oktatási kiadásokra, ami 2015-ben Magyarországon valamivel 4 százalék alatt volt. Maruzsa Zoltán megjegyezte: ezzel az adattal „nem állunk előkelő helyen”, de hozzátette, 2015 óta folyamatosan nőttek az oktatás szánt költségvetési források. Összehasonlításként elmondta, míg 2010-ben erre a területre 1571 milliárd forint forrás jutott, addig 2015-ben már 1874 milliárd, a jövő évi költségvetési terv pedig már 2039 milliárd forinttal számol.

Bár az OECD 2015-2016-os adatokat vett alapul legújabb jelentésében, Maruzsa szerint az azóta eltelt években további pozitív változások történtek a magyar oktatás területén.
Ám azért, ami a GDP-arányos oktatási ráfordítást illeti, van még mit behoznunk.  A bruttó hazai termék 3,8 százaléka jut az oktatásra – és ebbe a magánpénzek is beleértendők –, az OECD-átlag 5, az EU-23-nál pedig 4,5 százalék.

Rangsor-helyezések 137 országból:

  • Elemi oktatás minősége: Észtország 5., Magyarország 87.
  • Matematika oktatás minősége: Észtország 8., Magyarország 78.
  • Internet az iskolákban: Észtország 7., Magyarország 97.
  • Oktatási rendszer hatékonysága: Észtország 23., Magyarország 111.

(World Economic Forum, 2018)

Az OECD jelentése  Magyarország oktatási rendszeréről a következőket emelte ki:
– Bár az óvodai képzés Magyarországon igen jól fejlett, probléma, hogy a gyerekek szocio-ökonómiai háttere még mindig nagymértékben meghatározza, hogy hozzájutnak-e a kora gyerekkori ellátáshoz.
– Az OECD-tagok közül Magyarországon jár az egyik legnagyobb kereseti előnnyel, ha valaki felsőfokú képesítést szerez. A diplomások jóval több állás közül is válogathatnak, különösen, akik mester-, illetve doktori fokozatot szereznek. Ugyanakkor igen kevesen jutnak el a felsőfokú képzésig.
– A szakképzésben részesültek körében a munkanélküliségi ráta alacsony, keresetük azonban nem is közelít az érettségizettekéhez és a diplomásokéhoz.
– Óriási fizetéskülönbség van a 25-64 éves diplomás férfiak és nők között. A felsőfokú képesítést szerzett nők átlagosan 67 százalékát keresik a diplomás férfiak fizetésének. Ez a legalacsonyabb ráta az EU-ban is tag OECD-országok körében. Az OECD-tagok közül Mexikót, Izraelt, Brazíliát és Chilét előzzük meg.
A 2005 és 2013 közötti tartós relatív csökkenés után 2013-2014-ben nagyot nőtt a tanárok fizetése, de még mindig alacsonynak számít az OECD- és az EU-tagországoka jellemző tanári fizetésekhez képest.

Millei Ilona

Másféle tanévnyitó

  1. Utálatos dolog a tanévkezdés. Tart még a nyár, csak a szünidőnek van vége, sok helyen kényelmetlen ünneplőbe kell bújniuk a gyerekeknek, és álmosító szónoklatokat hallgatniuk, hogy már az első nap elmenjen a kedvük az egésztől. Még utálatosabbá teszi az iskolai tanévnyitókat, ha a tömegoszlató hatású beszédeket mindenféle rendű-rangú politikusok követik el, és – ahogyan a fideszesek ezt gyakran teszik – nagy- és kisurak keverik össze az iskolai eseményeket a kampányrendezvényekkel. Pedig politikai beszédeknek és politikusoknak semmi keresnivalójuk az iskolákban.

Politikusoknak nem az iskolában, hanem az iskolával van dolguk – feltéve, hogy céljaik és vágyaik nem merülnek ki saját hatalmuk és vagyonuk gyarapításában, hanem közük van ennek az országnak a jövőjéhez. Mi egy igazságos, gyarapodó és modern Magyarországért politizálunk, és az idevezető úton iránymutatásnak vesszük Szent-Györgyi Albert szavait:

„olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”.

Ha a Nobel-díjas tudós mondata igaz – márpedig igaz! -, akkor van oka az aggodalomra mindenkinek, akinek számít Magyarország jövője. Leginkább a szülőknek, akik országszerte több mint egymillió magyar gyereket kísérnek el az iskoláig. Szülőként mi is osztozunk minden anya és apa álmában, hogy gyerekeink többre vigyék, mint mi magunk. Az iskoláknak ezt a közös szülői álmot kell szolgálniuk. De ma ezt nem szolgálják, hanem akadályozzák.

Rendes (és unalmas) tanévnyitóhoz méltóan hosszan sorolhatnánk adatokat a magyar iskolák helyzetéről. Hogy miközben az európai országokhoz képest bántóan keveset költ a magyar állam az oktatásra, addig a magyar szülők kétharmada érzi anyagi megterhelésnek a tanévkezdést. Hogy

a középiskolai tanárok fizetését tekintve az uniós tagállamok közül Magyarország hátulról a harmadik,

általános iskolai szinten hátulról a negyedikek vagyunk a 28-ból. Hogy miközben a túlterhelt tanuló és tanár egy évben több száz órával többet tölt az általános- és középiskolában, mint Európa más országaiban, addig a matematika, szövegértés és természettudomány mellett a problémamegoldás terén is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Ráadásul a számok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak.

De az adatoknál is világosabban fogalmazza meg a mai iskola legnagyobb baját, sőt bűnét Vekerdy Tamás: a magyar iskola kritikus gondolkodók helyett engedelmes alattvalókat akar nevelni, ezzel pedig szembemegy a világtrenddel. Tegyük hozzá: szembemegy a magyar gyerekek érvényesülésének vágyával, szembemegy a szülők álmával, vagyis szembemegy Magyarország jövőjével. Ezért nem túlzás Vekerdy Tamás fogalmazása: ez nemzetellenes bűn.

Nem lehet kétségünk,

ezt a nemzetellenes bűnt a kormány követi el a gyerekekkel és szüleikkel szemben

– szintén Vekerdy szavaival –, „a legfőbb hadúr parancsára”.

A kormányfő naftalinszagú, avítt világképét és önös hatalmi érdekét kényszeríti rá a magyar iskolarendszerre. Mert neki a legfőbb ellenfele a kritikus gondolkodásra, önálló érvényesülésre képes polgár, érdeke pedig az államnak kiszolgáltatott, engedelmes alattvalók tömege. Emiatt évente több tízezer magyar fiatalt kényszerít bele a közmunka – foglalkoztatást helyettesítő támogatás – alkalmi munka körforgásába. Emiatt mennek külföldre a legjobban teljesítő diákjaink, emiatt menekül, aki teheti az állami iskolákból a magániskolákba, és emiatt mindennapos tapasztalás és sok adattal alátámasztható tény, hogy az iskola nemhogy felszámolná, inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokat. A szemünk láttára, nap nap után vesztegetik el ennek az országnak a jövőjét.

Azok a gyerekek, akik most kezdik az iskolát, valamikor 2030 körül kezdenek majd el dolgozni, és ötven-hatvan évet is aktívan tölthetnek a munkaerőpiacon. A tudomány és a technológia fejlődési ütemét tekintve egy ekkora időtáv hatalmas változásokat fog hozni. Gyermekeinknek egy olyan világban kell majd helytállniuk, ahol folyamatos alkalmazkodásra és a változás képességére lesz szükségük. Állítólag Orbán Viktor is olvasta a világ egyik kedvenc jövőbe látó történészének, Yuval Noah Hararinak a könyveit. Ha olvasta is, meg nem értette, hiszen Harari is világossá teszi: a ma diákjainak jövőbeni érvényesüléséhez nem az évszámok bemagolására, nem is valamiféle nemzetieskedő hagymázra, hanem a „négy K”-ra van szükség, úgy mint

kommunikáció, kollaboráció (vagyis az együttműködés képessége), kritikus gondolkodás és kreativitás.

Olyan iskolarendszer szolgálja a magyar diákok és ennek az országnak is a jövőjét, amelyik nem kizárólag a XX. századi ismereteket sulykolja, hanem XXI. századi tudást is képes adni. A magyar kormány viszont azt hiszi, ha hatalmi érdekben fogant kultúrharcból épít szellemi kerítést az ország köré, akkor letagadhatja, elhazudhatja a jövő kihívásait. Mi abban hiszünk, a jövő elől nem elbújtatni kell a magyar fiatalokat, hanem fel kell rá készíteni őket. Míg a kormány oktatásért is felelős minisztere „a magyarság spirituális és szakrális” oktatását tartja fontosnak, mi inkább azt, hogy minden magyar diák kapjon megfelelő nyelvoktatást és modern tudást informatikából.

„Az oktatási rendszernek biztosítania kell, hogy a gyerekek és fiatalok képessé váljanak az emberiség által felhalmozott tudás megismerésére és alkotó alkalmazására, a nemzeti és nemzetiségi hagyományok ápolására” – így is összefoglalhatjuk, mit gondolunk mi a magyar iskolák feladatának. Ez egy idézet, az Oktatási Minimum című dokumentum kezdődik ezzel mondattal. Az a dokumentum, amit a választási kampány idején, februárban írtak alá oktatási szakmai és civil szervezetek, érdekképviseletek és az ellenzéki pártok közösen. Tartozunk azzal, hogy megküzdjünk a magyar iskolarendszer legfontosabb szereplőinek közös akaratáért, az Oktatási Minimumban foglalt elvek és programpontok megvalósításáért. Hogy negyedével csökkenjen a diákok óraszáma, hogy kisebbek legyenek az osztálylétszámok; hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni az iskolában, hogy mindenki számára lehetőség legyen az érettségi megszerzése, hogy a tanároknak visszaadjuk a tanszabadságot, emeljük a bérüket, és 7-8 évente kapjanak egy pihenőévet. Hogy az első diploma ingyenes legyen, és eltöröljük a tandíj-adósságokat. Mindezt annak érdekében, hogy kizárólag egy-egy gyerek személyes képessége, tehetsége és szorgalma határozza meg, mi lesz belőle felnőttként. Hogy a gyerekek továbbtanulási útját ne lakóhelye, bőrszíne, családjának szociális helyzete, vagy éppen olyan íróasztal mögötti döntéshozók határozzák meg, akik amúgy már rég kimenekítették a gyereküket az állami rendszerből.

Tisztában vagyunk vele, hogy a hatalmi kevélységben tobzódó kormányról és kormányfőről lepereg bármiféle szakmaiság. Elmúltak már azok idők, amikor a Fidesz oktatáspolitikusa, bizonyos Pokorni Zoltán még így beszélhetett: „Ha valaki oktatáspolitikusként körbenéz az időben, és találkozik a tekintete Klebelsberg Kunóéval, akkor ne felejtse el, hogy ez csak egy ok miatt lehet: azért, mert Klebelsberg Kunó nem visszafele nézett, hanem előre.”

Ez a Fidesz, ez a kormány, ez a miniszterelnök visszafelé néz, nem előre,

ezért már Pokornira sem hallgat, nemhogy az ellenzékre, sem semmilyen észérvre.

Ezért a magyar gyerekek jövője szempontjából kulcsfontosságú változáshoz újjá kell szerveznünk az együttműködést azok között, akik az Oktatási Minimum programját megalkották és elfogadták. Nem a közös fotózkodás, vagy a hangzatos sajtóközlemények reményében, hanem akár csöndben, de mindenképpen a közös célokon nyugvó egymás iránti bizalommal. Annak érdekében, hogy mihamarabb legyen olyan tanévnyitó Magyarországon, ami lehet bár utálatos esemény, de minden anya és minden apa szorongás nélkül engedhesse el a gyerekei kezét az iskola kapujában, mert biztos lehet benne: ott olyan tudást kapnak, ami lehetőséget teremt számukra, hogy többre vigyék, messzebbre jussanak, mint a szüleik.

Szerző: Tóth Bertalan, MSZP-elnök és Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke

A nap kérdése – Hazafias füzetek

1

Budapest XVIII. kerületének fideszes vezetésű önkormányzata turulos és Nagy-Magyarországos füzetekkel kedveskedett a kerület diákjainak.

Ön szerint a gyerekek ettől hazafiasabban fognak majd gondolkodni?

Ezer iskolatáskát töltött meg az Ökumenikus Segélyszervezet

0

A nyári szünidő utolsó napján játékos foglalkozásra invitált Országos Segélyközpontjába egy osztálynyi rászoruló gyereket az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON. Az Iskolakezdés együtt! segélyakció záró rendezvényének keretében kapták meg a gyerekek az utolsó tanszercsomagokat.

A vidám gyermekprogramba és az adományok átadásba bekapcsolódott Wolf Kati, a kampány arca, továbbá Károlyi Zsuzsanna, az akció támogató partnere, az E.ON Hungária Zrt. marketing és kommunikációs vezetője és Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Az E.ON amellett, hogy a figyelemfelhívó kampánnyal és munkatársi gyűjtéssel is segítette az akció sikerét,

5 millió forintot adományozott a segélyakció célkitűzéseire.

„Az iskolával kapcsolatos első élmények meghatározóak a gyerekek életében, ezért szeretnénk azt örömtelivé tenni. Ezek a tanszerekkel megtöltött iskolatáskák többet jelentenek, mint szép és hasznos tárgyakat. Abban is segítenek, hogy a gyerekek vidáman, optimistán vágjanak neki egy új életszakasznak és egyenlő csapattagként élvezhessék mindennapjaikat az iskolában, és alapozzák meg jövőjüket. Néha csak ennyi, egy hiánytalanul megtöltött iskolatáska hiányzik ahhoz, hogy elindítson egy ifjú embert saját lehetőségei felfedezésének, képességei kibontakoztatásának útján” – mondta el Károlyi Zsuzsanna az E.ON marketing és kommunikációs vezetője az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli Szociális és Fejlesztő Központjában rendezett eseményen.

Az energiavállalat bejelentette, az iskolások mellett az óvodát kezdő kisgyerekekre is gondoltak – a jövő hét folyamán további 5 millió forint értékben, 500 óvodakezdő csomaggal is támogatja az E.ON az örömteli évkezdést, az óvodások új életszakaszba lépését. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat kedden Szolnokon vehetik át a kisgyermekek.

Fotó: Fekete Dániel / MÖS

Gáncs Kristóf megköszönte a vállalat adományát, majd az idén már 7. alkalommal elindított kampány bő két hetét összegezve kifejtette: egymást követték a Segélyszervezet figyelemfelhívó akciói azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az adománygyűjtéshez.

A terv összesen 10 millió forint összegyűjtése volt, amelyből a Segélyszervezet 1000 gyermek számára tud fejenként tízezer forint értékű segítséget nyújtani.

A támogatott gyermekek elsősorban a Segélyszervezet intézményeiben (Kaposvár, Kastélyosdombó, Budapest, Szolnok, Orosháza, Miskolc, Debrecen, Szendrő, Olaszliszka és Eger) és azok látókörében élő családok gyermekei.

Fotó: Fekete Dániel / MÖS

A kommunikációs igazgató bejelentette: a kampány üzenetét idén is nagyon sokan meghallották, és a legfrissebb adatok szerint már több mint 40 ezren tárcsázták a 1353-as adományvonalat, így nagy öröm, hogy idén is megtelt az 1000 iskolatáska! Az e fölött beérkező pénzadományokból egyrészt év közben is segítenek iskolaszerekkel rászoruló családokat, másrészt a gyermekek felzárkóztatását egész évben elősegítő „Kapaszkodó” gyermekfejlesztő programjára fordítja a segélyszervezet. Az 1000 magyarországi csomagon túl vajdasági, erdélyi és kárpátaljai rászoruló családok gyermekeit is segíti az Ökumenikus Segélyszervezet – tette hozzá Gáncs Kristóf.

A rendezvényen részt vevő gyerekek számára külön öröm volt, hogy olyan hírességtől vehették át a tanszereket személyesen, mint Wolf Kati, aki az Iskolakezdés együtt! kampány arca. Az ezredik csomag átadása után az énekesnő köszönetet mondott minden adományozónak, aki a 1353-as adományvonalon, a www.iskolakezdesegyutt.hu weboldalon vagy tárgyi adománnyal segítette a rászoruló gyerekek tanévkezdését az elmúlt hetekben.

Az én népem, az én bűnöm, az én hazám

Mindig azt mondom, hogy nem érdekel, nem tartozom oda, le van ejtve, de azért ez nem teljesen igaz.

Tegnap, mikor megszavazták azt az ocsmány törvényt, tényleg nem érdekelt különösebben, meggyőződésem, hogy most már el kell menni a falig, különben érdemi változás megint nem lesz, ahogy a rendszerváltás idején sem volt.

Viszont amikor a fehér bőrű és keresztény gyökerű emberekről , illetve munkavállalókról olvastam, akkor összeszorult a torkom, ahogy akkor is, amikor láttam azt a képet, amin egy fehér család van feliratozva, hogy “azonos rasszú fiatalok ismerkednek”, meg a kisfiúra, hogy “nincs átoperáltatva”, a többire már nem is emlékszem.

Személyes érintettség ez, persze. Az én családom nem fehér, a gyermekeim félvérek, a férjem ázsiai, apám fehér, anyám is részben, részben mongol, én is mongol folttal születtem, de fehérnek nézek ki, az is vagyok javarészt, bár ezt mostanában kimondottan szégyellem.

Elsős gimnazista volt a fiam, és én bementem minden tetves szülői értekezletre, pedig gyűlöltem azokat, de bementem a gyerek miatt. Nagyon kedvesnek tűntek a tanárok a Budenz József gimnáziumban, franciát tanult a fiam második nyelvnek, mert a német betelt, és az a nő, a franciatanár lett az osztályfőnöke is.

A magyar tanár szélsőjobbos volt, nem hiszem, hogy akkor a Jobbik már létezett, de az igény erős volt rá. Persze, okosak a gyerekeim, ahogy általában a különböző rasszok keveredéséből születettek, szépek is, nem volt velük semmi baj, de valahogy mégis szúrta a szemét a létezésük néhány tanárnak. Nem voltak nyíltan rasszisták, ugyan! Csak olyasmi hangzott el órán, tollbamondáskor, hogy “kisfiam neked nem okoz gondot magyarul írni?”

Akkor még a gyerekek csak vendégségben jártak itt, alig beszéltek koreaiul, Magyarországon születtek, ott éltek, ott nőttek fel, és én vagyok az anyjuk. A tanárnő ezzel tökéletesen tisztában volt, és mégis megkérdezte. Pici, apró szúrások történtek, de ilyesmiből nem kell sok, a gyerekek hamar ráéreznek az ellenszenvre, és máris megvan, hogy miért kell valakit utálni, kiközösíteni, megalázni. Akkor a fiam már hosszú évek óta taekwondózott, nyaranta Koreában. Itt levizsgázott egy danra, hol máshol, ha nem Koreában, ahonnan ez a harcművészet származik. Néhányan örültek, a többség a klubban irigy lett. Érdekes módon nem a gyerekek, a felnőttek. Az edző, a helyettese, más felnőttek. Azt mondták nekem, hogy gratulálnak, de rövid idő elteltével a fiam nem akart edzésre menni, holott korábban imádta.

Kiutálták maguk közül negyvenes felnőtt férfiak a gyereket, mert nekik hosszabb időre volt szükségük ugyanazon teljesítmény elérésére, mint a fiamnak. A kislányomat egy fiú hetedikben fogdosni próbálta. Ő akkor még Rózsadombra járt, a Törökvészi úti általános iskolába. Nem engedte, de a gyerek nagyon erőszakos volt, ráadásul a többi lányt ez nem zavarta, így még erőteljesebben próbálkozott, nem kellett volna. Megfogta a lányom a fejét, és egyszer, de jó alaposan, beleverte az ajtóba. Az ajtó kiszakadt, az akkor 18o centis fiú orra eltört, egy foga kiesett. Hiába tanúsította az osztály többsége, hogy a gyerekem csak magát védte, ki akarták rúgni, behívattak és azt mondták, hogy a “gyerek ne vigye be az ázsiai kultúráját az iskolába”.

A javítást ki kellett fizetni. Elhoztam, mentünk másik iskolába, ott jobb volt, egy évig, aztán gimnázium, és kezdődött minden elölről. Apám beteg lett, vidékre költöztünk közben. Minden hónapban cirkusz volt a MÁV bérlet vásárlásakor, mert nem tudták, és nem akarták leírni a nevüket. Minden áldott nap, ugyanaz az ellenőr, ugyanazon az agresszív, arrogáns hangon, csak az én gyerekeimtől kérte el a bérletet, esténként a helybeli neonáci huszonévesek kiabáltak az iskolából hazaérkező kislány után, hogy “adok pénzt, jössz baszni?”. Legtöbbször futva jött az állomásról, sokszor sírva.

Én akkor Budapesten dolgoztam, a férjem Svédországban, anyám ugyan mit tehetett volna egymaga. Voltak barátaik, persze. De sokkal több ellenség, akiket még csak nem is ismertek. Gengekbe tömörültek a helybéli fiatalok, voltak cigányok, és neonácik. Voltak, akik nem akartak bandákat, és valahol a semmi közepén az én gyerekeim, akik megpróbáltak beilleszkedni, a siker legkisebb reménye nélkül. A fiam egész apró betűkkel kezdett írni, akkor már két danos volt, a másodikat is Koreában tette le, Magyarországon nem volt hajlandó taekwondózni többet, meghúzta magát, félt, érzékeny, sérült lelkű gyerek lett, míg a lányom épp ellenkezőleg, csak azért is megvédett mindenki mást, aki gyenge volt, mint valaha ő, nem engedte, hogy bárki bántsa őket.

Aztán egy nap négyen jöttek ellene, felnőttek, és kis híján megölték. A fejét rúgták Martens bakanccsal, elájult, bele az árokba, azt hitték talán, hogy vége, ott hagyták. Akkoriban történt, hogy az egyik zaklató anyja bement a polgármesterhez, hogy “vegyék el tőlünk a magyar állampolgárságot, mert nem vagyunk rá méltók”. A postaládánkba szemetet és döglött madarat dobáltak, apám meghalt, egy rokona, egy ismerőse, egy állítólagos barátja sem jött, hogy kifejezze a részvétét, két koreai pap búcsúztatta a kérésemre.

Eljöttünk, hogyne jöttünk volna el. És ez már nem számít, és tényleg nem fáj, több, mint tíz éve magunk mögött hagytuk Magyarországot, soha nem vágytam vissza, egy pillanatig sem volt honvágyam, gondolom érthető. Ma felmerült, pont itt a Facebookon, hogy legyek büszke a hazámra, jót nevettem rajta. Igazából, mikor ilyeneket olvasok, nem is a régi történéseket élem újra, hanem azt érzem, hogy talán más gyerekek, más szülők, és más nagyszülők most élik át azt, amit nekünk kellett. Talán mert homoszexuális a gyerekük, talán mert félvér, mint a mieink, talán mert cigány, vagy bármiben más, és mint ilyen, gyengébb, támadhatóbb, a horda pedig meg fogja támadni minden esetben, hiszen így működik, lám, hogy félnek a migránsoktól azok, akik soha nem láttak még bevándorlót, vagy menekültet, lám az elhíresült pirézes kísérlet is milyen eredménnyel járt, és az arab számok?

Nagyon sok ismerősömnek ez szomorú, meg kellemetlen, és sajnálja, de soha nem élte át, mit jelent kitaszítottnak lenni, és mennyire szörnyű úgy az élet minden egyes pillanata, amit odakint, más emberekkel kell tölteni. Mindkét gyerekem lelkileg súlyosan sérült, ahogy nem véletlen, hogy a 61 éves korában Magyarországról eljött anyám azóta egyszer sem ment vissza, még látogatóba sem. A férjem nagyon sok mindenről nem is tud, egyszerűen szégyelltem elmondani, mert az én népem, az én bűnöm, az én hazám…..volt.

Büntetésként élnék meg a diákok a tanév meghosszabbítását

Vekerdy Tamás semmiképpen sem tartaná jónak a tanév meghosszabbítását, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint pedig átgondolatlan a javaslat, amellyel a Népszava értesülései szerint a kormány megváltoztatná jövő évtől a tanév rendjét. Az Emmi arra hivatkozva cáfol, hogy a táboroztatás nem változtatná meg a tanév rendjét, így az nem is lenne hosszabb.

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy semmiféle szakmai egyeztetésre nem kérték fel a szakszervezetet, így ő is csak a sajtótól értesült arról, hogy újra napirenden van a tanév meghosszabbítása. Már tavaly is napvilágot láttak hírek erről, de akkor sem derültek ki konkrétumok, végül pedig elhalt az ügy – mondta.

A Népszava cikke szerint a kormány azzal indokolná a tanév rendjének megváltoztatását, hogy sok szülőnek nehézséget okoz a hosszú nyári szünet alatt megoldania a gyerekek felügyeletét. Ezen a terhen a lap szerint iskolai keretek között szervezett, két hetes, „táborszerű” foglalkozással akarna könnyíteni a kormány.

Szűcs Tamás elmondta, hogy

valóban létező problémáról van szó,

de első körben azért fel kellene mérni, hogy mekkoráról. A PDSZ elnöke úgy gondolja, hogy egy nagyon egyszerű kérdőíves megkérdezéssel ki lehetne deríteni, hogy mennyire lenne igény a szülők részéről a hosszabb iskolai felügyeletre.

Ha ez megvan, akkor lehetne kidolgozni, hogy milyen módszerrel történjen mindez. Szűcs Tamás szerint lehetetlen, hogy egyszerű kormányrendeletben dönteni lehessen erről, hiszen számos munkajogi és egyéb kérdést felvet. A szakszervezet elnöke hangsúlyozta, hogy a tanárok munkája nem ér véget az utolsó tanítási nappal, június 15-én, hiszen ezután még számos feladatuk van a tanév lezárásával kapcsolatban. Ha erre az egyébként is sűrű időszakra még két hét táboroztatást beiktatnának, az nagyon megnövelné a pedagógusok terheit és később tudnának szabadságra menni.

A Népszavában közöltek alapján ráadásul nem normális tanórákban kéne gondolkodni, hanem olyan foglalkozásokban, programokban, amelyek ettől eltérő módon kötik le egész napra a gyerekeket. Értelemszerűen erre jó előre fel kellene készülni.

„Le kellene kötni egy iskolányi gyereket tíz napon keresztül. Nem tudom, hogy erre fel tud-e készülni a pedagógustársadalom év végén”

– mondta.

Jelentős anyagi terhekkel is járna a javaslat megvalósítása, hiszen mivel nem normális tanítási napokról van szó, ügyeleti és készenléti díjat is fizetni kellene a pedagógusoknak. A PDSZ elnöke szerint kérdés, ki finanszírozná mindezt.

Az is felmerül Szűcs Tamás szerint, hogy hogyan lehetne a plusz munkaterhet arányosan elosztani a tanárok között, és mi lenne a szabadságokkal, amelyekről a jogszabályok előírják, hogy csak tanítási szünetekben lehet kiadni. Ha két héttel kitolódna a tanév, sokan nem is tudnák kivenni az összes szabadságukat a rövidebb nyári szünet miatt.

Diákok a vakáció szót írják a táblára az utolsó tanítási napon a debreceni Hunyadi János Általános Iskolában 2017. június 15-én MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Arra a kérdésre, hogy a gyerekek oldaláról mit jelentene mindez, Szűcs azt válaszolta, hogy szerinte

lehetetlen lenne eladni úgy a plusz két hetet, hogy ne büntetésnek érezzék azt a diákok.

Még ha nem is a tanév meghosszabbításának neveznék a „táborszerű” foglalkozásokat, a gyerekek akkor is annak éreznék, és nem a nyári szünet remek indításának. Hiszen a tanév végének közeledtével már mindenki nagyon várja, hogy kiszabaduljon az iskolai falai közül, amiben az is közrejátszik, hogy már most nagyon meleg van.

Szerinte egyébként sem jó megoldás, ha az egész rendszerre akarnak ráhúzni egyetlen megoldást.

„Ez egy nagyon átgondolatlan ügy”

– összegzett a PDSZ elnöke. Hozzátette, hogy ugyan nem látták a részleteket, de magát az elvet és a tervezett megvalósítást is ellenzik az eddig napvilágot látott információk alapján, annál is inkább, mert nem előzte meg egyeztetés.

Vekerdy Tamás gyerekpszichológus nem szerette volna részletesen kommentálni a tervet, amíg nincsenek pontosabb információk, annyit azonban elmondott, hogy

semmilyen formában nem tartja jó ötletnek a tanév meghosszabbítását.

Szerinte Magyarországon túl meleg van nyáron ahhoz, hogy ilyen módon változtatni lehessen a tanév rendjén. Illetve arról beszélt, hogy ez a központilag szervezett táborozás eleve rosszul hangzik. „Nem is értem, mi ez” – mondta arról, hogy nem látja szükségét gyerekek államilag szervezett táboroztatásának.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumát is megkerestük a kérdéseinkkel. A minisztérium végül kiadott egy közleményt, melyben azt írják, hogy a Népszava cikkében leírtak “nem igazak”. A tárca nem tervez változtatást a tanév hosszát illetően, a 2018/2019-es tanév rendje változatlan marad, és várhatóan a napokban meg is jelenik a Magyar Közlönyben. “Ennek megfelelően a kormányzati támogatással működő nyári táboroztatási programok nem lehetnek kötelezőek,

az ingyenes részvétel egy lehetőség a gyermekek és a családjuk részére”

– írták.

Ebből arra lehet következtetni, hogy a cáfolat ellenére mégiscsak napirenden van a táboroztatás kérdése, csak nem számítana bele a tanévbe, és nem lenne kötelező. “Az érintett pedagógusok juttatásban részesülnek, a részvétel számukra sem kötelező” – zárják a közleményt, amelyből az még mindig nem derül ki, mit takarnának a “táboroztatási programok”, és hogyan tervezné őket lebonyolítani a kormány.

Hetilapszem – 2018. június 7.

0

Épp hogy elkezdtük a hetilapok szemlézését, egyik alanyunktól máris búcsuznunk kell. Ma jelent meg a Heti Válasz utolsó száma, nyomtatásban legalábbis nem találkoznak a jövőben ezzel a lappal az olvasók. Béke soraira! A HVG-ben arról olvashatnak, hogy menekülnek a diákok az állami közoktatásból, a magán- és alapítványi iskoláők alig tudnak megbirkózni a korábban soha nem tapasztalt túljelentkezéssel. A 168 órában Juhász Péter, a megszűnt Együtt egykori elnöke arról beszél, hogy a Fidesz mozgatja a szocialistákat, de az LMP politikájára is hatással van.

 

Heti Válasz: Korszakzárás a Heti Válasznál

„A múlt héten visszakoztak Amerikából. Egy magyar gyökerű, republikánus üzletember mondott le a választások után eladósorba került Heti Válasz megvásárlásáról. Arra kellett rádöbbennie, hogy a kormányzati bojkottal veszteségessé tett lapunk nem fordítható termőre az erős politikai ellenszélben. A kétharmados erő ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a kívánt környezetet nem adja meg akárkiknek.”

Ezekkel a sorokkal kezdi Borókai Gábor a lap utolsó számának vezércikkét. Majd így folytatja:

„Előbb a kormányzati üzenetekből gyorsan értő itthoni vállalkozások fordultak le a tárgyalásokról, majd a külföldi kapcsolatunk menedzselte amerikai is. A régi tulajdonos már nem tudott/akart finanszírozni bennünket, az új meg nem érkezhetett meg. Így a kiadó csődeljárást kezdeményezett a tulajdonosoknál, hogy legyen idő a gazdasági helyzet rendezésére. A lap ezért – a helyzet rendeződéséig – június 7-én jelenik meg utoljára nyomtatásban.

Nem kérdés, a Heti Válasz alkotóközössége az úgynevezett G-nap (2015. február) után szorult helyzetbe került. Az egyik tulajdonos súlyosan összekülönbözött korábbi harcostársával, a miniszterelnökkel. Kormányzati körök távozásra biztattak bennünket, stabil anyagi bázist ígérve, de a gáláns ajánlat, hogy zöldmezősen új újságot hozhatunk létre, csak egzisztenciális biztonsággal kecsegtetett. 2015-ben már képtelen vállalkozásnak tűnt olyan nyomtatott sajtótermékkel a piacra lépni, amely az ellenoldali konkurencia, a HVG, a 168 Óra vagy az akkori Figyelő vásárlóközönségének nyomába érhetett volna. A nyomtatott sajtó egyre töpörödő helyzetében kellett volna számottevő tábort toboroznunk magunknak. Úgy értékeltük, hogy a kudarc borítékolható. Ezért maradtunk.

Próbáltuk meggyőzni a tulajdonost, hogy adjon túl rajtunk, de ő többszöri kérésünkre is nemet mondott, ellenben megígérte, hogy politikai elképzeléseit nem érvényesíti nálunk. S aki olvasott bennünket, tudja, hogy a Heti Válasz és a Jobbik viszonya nem változott.

Egyre levegőtlenebb és egyre szűkebb térben állítottuk elő az újságot. Mindannyiszor támogattuk, bátorítottuk a kormány ország javát szolgáló HVG: erőfeszítéseit, de nem takarékoskodtunk a nemkívánatos jelenségek kritikájával sem. A kormányzati irányok többségét helyeseltük, de erősebb kontrollt kívántunk a hatalmat gyakorlóknak.

És most sem gondolunk mást.”

HVG: Menekülés a közoktatásból

Alig tudnak felvenni gyerekeket magániskolákba, annyira sokan keresnek az állami intézményeken kívül lehetőséget – olvasható a legfrissebb HVG cikkében. – Jobb híján a szülők arra vállalkoznak, hogy magántanulói csoportokat alakítanak a legkülönbözőbb igényekkel.

„Éveken át a magántanulói státuszt az egyedi életforma velejárójaként választhatták, például az élsportoló fiatalok éltek ezzel a lehetőséggel. Később azonban elszaporodtak azok az esetek, amikor egyes intézmények nem voltak képesek integrálni a nehezebben kezelhető gyermekeket, akkor magántanulói státuszt javasoltak számukra. Erről sokszor maga az intézmény döntött, illetve dönthet ma is, ha nem tud megbirkózni egy-egy diák nevelésével.

Mára megfordult ez a tendencia, sokan önként veszik ki a gyermekeiket a közoktatásból azzal, hogy tanulócsoportba „íratják”. A státusz megszerzésével a tanulói jogviszony, a támogatások megmaradnak, de a gyermek oktatásáról, arról, hogy félévenként osztályozó vizsgát tegyen, a szülőnek kell gondoskodnia. A félévenkénti vizsgát abban az iskolában kell letennie a gyerekeknek, amellyel a tanulói jogviszonyt létesítették.

A szülők többsége, társulva más családokkal, megszervezi a tanulócsoportokat, ezzel persze vállalva a tanítás költségeit is. Ez a „tandíj” attól függően is változik, hogy milyen és mennyi pedagógusra van szükség az adott programban. Ha speciális fejlesztéseket vállal egy ilyen tanuló közösség, akkor nyilván több pedagógus, fejlesztő szakember kell, ami növeli a költségeket. Ugyanakkor, ha a közösség szervez mondjuk szakköröket „külsősök” számára is, akkor ez a bevétel csökkentheti a családok hozzájárulását. Így a fizetendők tekintetében nagy a szórás, nagyjából harmincezer és nyolcvanezer forint között vannak a különböző csoportoknál.

A csoportok hátterét többnyire alapítványok, egyesületek, nonprofit szervezetek adják. Így a befizetett forintokat az utolsó fillérig a gyerekekre költik. Tehát a szülők számára jelent ez a taníttatás vállalkozást, nem pedig a csoportokat működtető nonprofit szervezetek szempontjából. Az ilyen tanközösségekből van egyre több országszerte, amelyek az elmúlt időszakban egyre gyakrabban találnak egymásra, támogatják, mentorálják az újonnan létrejövőket, azaz hálózatosodnak.”

168 óra: Juhász Péter: Az MSZP-t a Fidesz pénzeli és irányítja, de az LMP-ben is van Fidesz-hatás

Juhász Péter, a megszűnt Együtt volt elnöke szerint azzal követett el hibát a választási kampányban, hogy rosszul mérték fel, ki akar valójában kormányváltást Magyarországon – olvasható a ma meghjelent 168 órában. Ma már világos számára, hogy az MSZP-t a Fidesz irányítja és pénzeli, és az is, hogy az LMP-ben igenis van Fidesz-hatás.

Botka László tavaly ősszel szocialista árulókról beszélt, miután lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, erről Juhász Péter azt mondja, hogy pont az elvtelenség volt az ok, ami miatt az Együtt nem volt hajlandó az MSZP-vel együtt közös listán indulni.

„A volt párt volt elnöke szerint az Együtt szenvedte talán a legnagyobb választási vereséget április 8-án. Nem érték el az 1 százalékos parlamenti küszöböt, ezért a kampánytámogatást vissza kell fizetniük, körülbelül 153 millió forintot. A vereség után gyűjtést szerveztek, a pénz nagy része összejött, a párt mégis megszűnt.

A volt pártelnök elismeri, hogy kudarcot vallottak, de véleménye szerint a gyűjtés eredménye mégis azt mutatja, hogy morálisan helyt álltak a választók előtt. Arra a kérdésre, hogy lehet, Orbán Viktor jobban ismeri az országot, ezért jobban meg tudja szólítani a magyar embereket, Juhász Péter úgy felelt, hogy csak jobban tudja befolyásolni őket hatalmi eszközökkel.”

Magyar Narancs: Toroczkai, Emberevők, Királyhágómellék, Stop Soros

A Magyar Narancs Az Út Orbánig című cikkében Toroczkai László tényekkel és homályokkal teli pályaképét vázolja fel, ír arról, hogy kormány harmadszor fut neki a Stop Sorosnak, valamint Emberevők címmel egy összeállítást közöl az 1946-os magyarországi antiszemita erőszakhullámról. Olvashatnak a lapban az új olasz kormányról (Kényszerházasság), valamint a kirrályhágómelléki református püspök elleni újabb ügynökvádról.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK