Kezdőlap Címkék Tudás

Címke: tudás

Szeretet, idő, tudás – e három megérti egymást

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy sziget, ahol mindenféle érzés lakott: Boldogság, Szomorúság, Tudás és sok más, beleértve Szeretetet. Egy napon az érzéseknek bejelentették, hogy a sziget el fog süllyedni, így mindegyikük nekiállt csónakot építeni, hogy elhagyják a szigetet.

Csak Szeretet nem épített semmit.

Szeretet volt egyedül, aki maradt. Szeretet az utolsó pillanatig kitartott. Amikor a sziget már majdnem elsüllyedt, Szeretet segítségért kiáltott. Gazdagság éppen Szeretet felé haladt egy hatalmas csónakkal. „Gazdagság! Magaddal tudnál vinni?”, fordult hozzá Szeretet.
„Nem, nem tudlak, válaszolt Gazdagság. A csónakom tele van arannyal és ezüsttel. Nincs hely számodra.” Ekkor Szeretet Hiúsághoz fordul, aki éppen akkor evezett el előtte egy gyönyörű csónakkal. „Hiúság! Légyszíves segíts rajtam!” „Nem segíthetek, Szeretet. Te átáztál és kárt teszek a csónakomban, ha beszállsz!”, válaszolta Hiúság. Közeledett Szomorúság. „Szomorúság! Haddd menjek veled!”, kérlelte Szeretet. „Ó Szeretet! Annyira szomorú vagyok, magam akarok maradni!” Majd Boldogság úszott el Szeretet előtt, de az annyira boldog volt, hogy nem is hallotta, amikor Szeretet szólította.

Egyszer csak egy hang hallatszott.

„Gyere, Szeretet! Elviszlek magammal.” És megjelent egy öreg. Szeretet annyira örvendett az áldásnak, hogy elfelejtette megkérdezni az öreget, merre mennek. Amikor szárazföldet értek, az öreg saját útjára indult. Miután Szeretet felfogta, mennyivel tartozik az öregnek, megkérdezte a Tudást, egy másik öreget. „Ki segített rajtam?” „Az Idő volt az”, válaszolta a Tudás. „Idő?”, kérdezte Szeretet. „És miért segített rajtam az Idő?”

Tudás elmosolyodott és mély bölcsességgel így válaszolt: „mert csak az Idő képes megérteni a Szeretet értékét.”

A fenti példabeszédben a szeretet állt a mondanivaló központjában, ahogy az életben is az áll. De a szeretet tudás és idő nélkül béna. Ahogy a másik kettő is béna szeretet nélkül.
Idő érleli a tudást értékké, de a szeretetet is az idő hitelesíti. Mit ér a rideg, embertelen tudás, amit nem termékenyít meg a szeretet? Tudás és szeretet nélkül, pedig az idő is elfecsérelt idő.

Valamint mit ér e három, ha csupán üres szólam és nincs emberi szív, ki befogadja?

Miért ragad meg e három bennem? Mert egyik sem kötődik egy adott csoporthoz. Egyiket sem lehet privatizálni. Egyik sem csak a „mi kutyánk kölyke!” E három bont le határokat és köt össze identitásokat.

Miért rossz hely a világ jelenleg? Mert e három nem működik együtt.

Rossz kérdéseket teszünk fel magunknak és másoknak. Amíg automatikusan azt kérdezzünk, hogy mit kapok cserébe, addig üzleti kapcsolatban állunk a világgal és az üzlet rabbá tesz. Amikor az a kérdés és ez általános, hogy mit tehetek érted? Ekkor megszűnik az üzlet és elkezdődik az odaadás. Működésbe lendülnek házasságok, apa-fiú viszonyok, baráti, társadalmi viszonyok.

Se a tudás, se a szeretet, se az idő nem tűri, hogy beárazzák. A beárazott idő uzsora, vagy kamat. A beárazott szeretet prostitúció. A beárazott tudás falanszter.

Tehát a válasz a kérdésre, hogy miért rossz hely a világ: mert falanszterekben élünk, ahol minden időnkért kamatot fizetünk és ha szeretetre vágyunk…. tudjuk kit kapunk.

A tudás üldözésével a magyar nemzet felszámolása eddig ismeretlen fázisba ért

0

Az Orbán-rezsimmel a modern kori magyar történelem (amit csak azért nem bővítek a honfoglalás óta eltelt időszakra, mert nehézzé válik az összehasonlítás) legkárosabb tartós periódusa szabadult az országra. Rövidebb, kivált emberi életekben mérve sokkal károsabb politikai korszakaink voltak ugyan (1914-1918, 1919-1920, 1942-45, 1949-1953, 1956-1963), de ilyen tartós, szívós egyértelműséggel egyik kormányzat sem pusztította a saját népét, annak erkölcsi, tudásbeli és anyagi kompetenciáit – ráadásul, de csak ráadásul, önként és szuverén módon.

A konzervatív igazságosságkoncepciónak való megfelelés minden szempontja hiányzik ebből a kormányzatból: a közösség nem manipulált tudása, a személyek közösségi tudásra vonatkozó kritikájának szabadsága és a kettő reflexív (ugyanakkor multilaterális), a közösség objektív érdekének mérlegelésében megnyilvánuló gyakorlata. A hazai tudás szabályos üldözése, amely már több éve megkezdődött a politikai és eszmei ellenfelek hiteltelenítésével, a közösségi viták intézményes rendszerének rombolásával, a nyilvánosság frontvonalak mögé rendezésével, majd folytatódott – a teljesség igénye nélkül – a közoktatás lezüllesztésével és ma a CEU és az MTA tönkretételében éri el a szellemnek (na, rendben) a magyar történelemben páratlan rombolását, a nemzet elleni szisztematikus hadviseléssel felérő folyamat.

Ez a nemzet jövőjének felszámolásával ér fel

Minden valamennyire értelmes ember tudja, hogy ásványkincsek, tőke stb. híján ennek az országnak hagyományosan a legfontosabb erőforrása az emberi tehetség, tudás, aminek sűrűségére ezen a 93 ezer négyzetkilométeren méltán vagyunk büszkék. (Tegyük most zárójelbe a tehetségeink ugyancsak hagyományos elüldözését, a számolatlan kiirtásukat és a korrumpálásukat, amelyek a fenti dátumokat indokolják.) Ez ellen hadjáratot vezetni valóban a magyar nemzet gyilkolásával, a jövőjének felszámolásával ér fel, ha érti ezt a többség, ha nem. A manipulált etno-demokrácia abszolutizmusa tönkreteszi az emberi szellemet, az ország regenerációjának esélyeit és a maradék erkölcsi tartását.

Ha ebben az országban az óriási többség számára az Orbán környezetének minősége válik nemcsak mércévé (ez eddig is volt), hanem az egyetlen lehetőséggé, mert minden nemzetmegtartó (erkölcsi, szellemi) kiválóság és tudás elé akadályok gördülnek, akkor ennek a nemzetnek semmi esélye nincs a jövőben. Kis szavak ezek a tragikus valósághoz képest.

Béndek Péter

Kásler miniszter háborúra készül

Őseink generációi hozták létre egyedi kultúránkat, más nemzetektől megkülönböztető világszemléletünket” – ezt mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Rektori Konferencia ülésén.

Jelentsen ez bármit. Ha csak ennyi lenne, nem kellene foglalkoznunk vele, tegyük oda a NER többi baromsága közé, oszt jó napot!

Hanem hát, van még más is: azt is mondta még a miniszter, hogy „a negyedik ipari forradalom korszakában élünk, halmozódnak az ismeretek, ezért fel kell készülni az előttünk álló háborúra, amely nem feltétlenül véres háborúkat jelent.”

Nem feltétlenül. Ami azt jelenti, hogy azért a véres háború is benne van a pakliban.

Megszokhattuk már a kormánytól a háborús metodikát, emelik a hadkötelezettség korhatárát, puskaporszagról beszélnek, nemszeretem pocakos tábornokokról, zsoldosokról. Csapataik időtlen (idétlen) idők óta harcban állnak. Az ő csapataik. Nekünk, magyar polgároknak nincsenek csapataink. Nekünk gyerekeink vannak, családunk, barátaink. Mi nem harcolunk, mert békében élünk magunkkal és a világgal. Nem vágyunk háborúzni senkivel, utáljuk az ellenségeskedést, nem keressük a bajt ott, ahol nincs.

A kormány ezúttal is azt teszi, amihez egyedül ért. Nem igazgatja az országot, mert az macerás, helyette izgatja: uralkodik és csatázik. Harcban áll a világgal, megvédi a magyar embereket az őket bántó idegenszívűektől.

Abcúg Ejrópaji Junijó! Aggyad ide a pénzt, mi pedig nem leszünk gyarmat!

Sokkal egyszerűbb hülyeségeket gondolni a világról, mint reagálni a valóságra.

Harcban Orbán Viktor kormánya, de nem csupán a vélt ellenséggel, hanem a saját démonaival is küzd. Van egy kényszerképzete a világról, és ehhez próbálja igazítani a valóságot. Avítt, árvalányhajas, urambátyámos ez a valóság, félázsiai, vagy tán egészen az.

Idehaza ez még elmegy, mert a kétharmad mindent megszavaz, ami formailag törvénytervezetnek látszik. Ám a valódi világ, az, ami Magyarország határain kívül esik, bonyolultabb ennél. Vannak a Földnek olyan országai, ezeket általában demokráciának hívják, ahol a verseny nem bűn, hanem állapot, és a szabad véleménynyilvánítás nem kegy, hanem alapvető emberi jog.

Ebben a létező világban szintén vannak lököttek és normálisak, tisztességesek és gazemberek, ám ezeken a helyeken még véletlenül sem keverik őket össze egymással.

Magyarország mára egy ideges, rosszkedvű, magával és a világgal veszekedő, nemzetközi szinten lesajnált országgá vált. Versenyképességünk romlik, presztízsünk a béka feneke alatt.

Ne csodálkozzunk, hogy ilyenek lettünk. Megmondták a derék urak már 2010 előtt, hogy ha megszerzik a hatalmat, akkor úgy átalakítják az országot, hogy rá sem ismerünk.

Ha valamit, ezt az ígéretüket tényleg megtartották.

CEU-tüntetés után: tessék többen lenni!

Az MTI híradásával ellentétben nem néhány százan, hanem néhány ezren tüntettek pénteken este a CEU mellett. Ez sem sok, százszor ennyi ember kellett volna, de azok, akiknek módjuk lett volna ott lenni, ám abban az időben máshol voltak, nyilván azt gondolják, hogy a CEU nem az ő ügyük, mert a CEU és a többi egyetem, meg úgy általában az oktatás, az okosokról szól. Hogy aki már járt egyetemre, vagy még nem járt, de nem is fog soha, annak nincs köze ahhoz, hogy mi lesz a CEU-val.

Csakhogy ez nem igaz. Túl azon, hogy egy nemzetközi hírű egyetem szimbolikus jelentőséggel is bír egy ország számára, van még más is, ami miatt fontos az oktatás és a kutatás szabadsága.

Arról van szó, hogy Orbán és a Fidesz abban érdekelt, hogy a magyarok minél tájékozatlanabbak legyenek. Ezért szerezték meg gyakorlatilag a média egészét, hogy a magyarok millióit a saját valóságukkal etethessék. Sorossal és a migránsokkal riogassanak, s ezért fordult most figyelmük az egyetemek felé. Itt még nem minden az övék, vannak még szabad szigetek, bár ezek száma vészesen fogyóban.

A buta, tájékozatlan ember könnyebben manipulálható, vele a legképtelenebb hazugságokat is egyszerűbb elhitetni.. Ezt ismerték fel Orbánék, hogy a hatalmuk megőrzéséhez alulinformált, gondolkodásra képtelen, vagy legalábbis arról leszoktatott emberek tömegei kellenek.

Olyanok, akik nem feltétlenül szeretik Orbán rendszerét, de képesek együtt élni vele. Tudják, hogy milyen ez a rendszer: hogy lop, hazudik és a rendszer is tudja róluk, hogy milyenek. Ismeri alattvalóit, hisz ő is belőlük való.

Ezek az alattvalók jelenleg mi vagyunk. A rezsimnek nincs különösebb baja velünk, megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt. Nem kívánja, hogy szeressük, még csak úgy sem kell tennünk, mintha kedvelnénk. Neki az is elég, ha nem látványosan utáljuk, beéri azzal, ha nem megyünk ki túl sokan, és túl gyakran az utcára.

Kiegyeztünk ezzel a világgal: addig jó, míg Orbán él. Ő úgy tesz, mintha elhinné, amit mi hazudunk, mi pedig úgy csinálunk, mintha elhinnénk, amit ő hazudik. Jól ki lett találva a Nemzeti Együttműködés Rendszere: aki nem lop egyszerre, nem kap rétet estére.

Ránk épül ez a rendszer, mert tudja, hogy ránk lehet építeni. Ismer minket, mint a rossz pénzt, tudja rólunk, hogy milyenek vagyunk. Megbízhatók vagyunk, beletörődők, nem lázadók.

Az előző átkosban sem volt erre mentség, legföljebb magyarázat: az oroszok strázsáltak felettünk. Most nincs szükségünk smasszerekre, magunk vagyunk a saját kápóink. Körbekerítettük magunkat, még mielőtt a kerítés megépült volna a határon.

Megszoktuk Orbánt, és csak ritkán lázadunk ellene. Megvetjük és lenézzük, ő pedig, miután megvett minket, lenéz bennünket. A morgás joga megmaradt – ha jut mellé pacal és hosszúlépés, miénk itt a világ. Ne zavarjátok a köreinket, köszönjük, megvagyunk.

Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy a következő CEU melletti tüntetésen tessék többen lenni! A szabad, a kormánytól független tudás sokkal fontosabb annál, mint azt sokan gondolnák.

Másféle tanévnyitó

  1. Utálatos dolog a tanévkezdés. Tart még a nyár, csak a szünidőnek van vége, sok helyen kényelmetlen ünneplőbe kell bújniuk a gyerekeknek, és álmosító szónoklatokat hallgatniuk, hogy már az első nap elmenjen a kedvük az egésztől. Még utálatosabbá teszi az iskolai tanévnyitókat, ha a tömegoszlató hatású beszédeket mindenféle rendű-rangú politikusok követik el, és – ahogyan a fideszesek ezt gyakran teszik – nagy- és kisurak keverik össze az iskolai eseményeket a kampányrendezvényekkel. Pedig politikai beszédeknek és politikusoknak semmi keresnivalójuk az iskolákban.

Politikusoknak nem az iskolában, hanem az iskolával van dolguk – feltéve, hogy céljaik és vágyaik nem merülnek ki saját hatalmuk és vagyonuk gyarapításában, hanem közük van ennek az országnak a jövőjéhez. Mi egy igazságos, gyarapodó és modern Magyarországért politizálunk, és az idevezető úton iránymutatásnak vesszük Szent-Györgyi Albert szavait:

„olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”.

Ha a Nobel-díjas tudós mondata igaz – márpedig igaz! -, akkor van oka az aggodalomra mindenkinek, akinek számít Magyarország jövője. Leginkább a szülőknek, akik országszerte több mint egymillió magyar gyereket kísérnek el az iskoláig. Szülőként mi is osztozunk minden anya és apa álmában, hogy gyerekeink többre vigyék, mint mi magunk. Az iskoláknak ezt a közös szülői álmot kell szolgálniuk. De ma ezt nem szolgálják, hanem akadályozzák.

Rendes (és unalmas) tanévnyitóhoz méltóan hosszan sorolhatnánk adatokat a magyar iskolák helyzetéről. Hogy miközben az európai országokhoz képest bántóan keveset költ a magyar állam az oktatásra, addig a magyar szülők kétharmada érzi anyagi megterhelésnek a tanévkezdést. Hogy

a középiskolai tanárok fizetését tekintve az uniós tagállamok közül Magyarország hátulról a harmadik,

általános iskolai szinten hátulról a negyedikek vagyunk a 28-ból. Hogy miközben a túlterhelt tanuló és tanár egy évben több száz órával többet tölt az általános- és középiskolában, mint Európa más országaiban, addig a matematika, szövegértés és természettudomány mellett a problémamegoldás terén is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Ráadásul a számok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak.

De az adatoknál is világosabban fogalmazza meg a mai iskola legnagyobb baját, sőt bűnét Vekerdy Tamás: a magyar iskola kritikus gondolkodók helyett engedelmes alattvalókat akar nevelni, ezzel pedig szembemegy a világtrenddel. Tegyük hozzá: szembemegy a magyar gyerekek érvényesülésének vágyával, szembemegy a szülők álmával, vagyis szembemegy Magyarország jövőjével. Ezért nem túlzás Vekerdy Tamás fogalmazása: ez nemzetellenes bűn.

Nem lehet kétségünk,

ezt a nemzetellenes bűnt a kormány követi el a gyerekekkel és szüleikkel szemben

– szintén Vekerdy szavaival –, „a legfőbb hadúr parancsára”.

A kormányfő naftalinszagú, avítt világképét és önös hatalmi érdekét kényszeríti rá a magyar iskolarendszerre. Mert neki a legfőbb ellenfele a kritikus gondolkodásra, önálló érvényesülésre képes polgár, érdeke pedig az államnak kiszolgáltatott, engedelmes alattvalók tömege. Emiatt évente több tízezer magyar fiatalt kényszerít bele a közmunka – foglalkoztatást helyettesítő támogatás – alkalmi munka körforgásába. Emiatt mennek külföldre a legjobban teljesítő diákjaink, emiatt menekül, aki teheti az állami iskolákból a magániskolákba, és emiatt mindennapos tapasztalás és sok adattal alátámasztható tény, hogy az iskola nemhogy felszámolná, inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokat. A szemünk láttára, nap nap után vesztegetik el ennek az országnak a jövőjét.

Azok a gyerekek, akik most kezdik az iskolát, valamikor 2030 körül kezdenek majd el dolgozni, és ötven-hatvan évet is aktívan tölthetnek a munkaerőpiacon. A tudomány és a technológia fejlődési ütemét tekintve egy ekkora időtáv hatalmas változásokat fog hozni. Gyermekeinknek egy olyan világban kell majd helytállniuk, ahol folyamatos alkalmazkodásra és a változás képességére lesz szükségük. Állítólag Orbán Viktor is olvasta a világ egyik kedvenc jövőbe látó történészének, Yuval Noah Hararinak a könyveit. Ha olvasta is, meg nem értette, hiszen Harari is világossá teszi: a ma diákjainak jövőbeni érvényesüléséhez nem az évszámok bemagolására, nem is valamiféle nemzetieskedő hagymázra, hanem a „négy K”-ra van szükség, úgy mint

kommunikáció, kollaboráció (vagyis az együttműködés képessége), kritikus gondolkodás és kreativitás.

Olyan iskolarendszer szolgálja a magyar diákok és ennek az országnak is a jövőjét, amelyik nem kizárólag a XX. századi ismereteket sulykolja, hanem XXI. századi tudást is képes adni. A magyar kormány viszont azt hiszi, ha hatalmi érdekben fogant kultúrharcból épít szellemi kerítést az ország köré, akkor letagadhatja, elhazudhatja a jövő kihívásait. Mi abban hiszünk, a jövő elől nem elbújtatni kell a magyar fiatalokat, hanem fel kell rá készíteni őket. Míg a kormány oktatásért is felelős minisztere „a magyarság spirituális és szakrális” oktatását tartja fontosnak, mi inkább azt, hogy minden magyar diák kapjon megfelelő nyelvoktatást és modern tudást informatikából.

„Az oktatási rendszernek biztosítania kell, hogy a gyerekek és fiatalok képessé váljanak az emberiség által felhalmozott tudás megismerésére és alkotó alkalmazására, a nemzeti és nemzetiségi hagyományok ápolására” – így is összefoglalhatjuk, mit gondolunk mi a magyar iskolák feladatának. Ez egy idézet, az Oktatási Minimum című dokumentum kezdődik ezzel mondattal. Az a dokumentum, amit a választási kampány idején, februárban írtak alá oktatási szakmai és civil szervezetek, érdekképviseletek és az ellenzéki pártok közösen. Tartozunk azzal, hogy megküzdjünk a magyar iskolarendszer legfontosabb szereplőinek közös akaratáért, az Oktatási Minimumban foglalt elvek és programpontok megvalósításáért. Hogy negyedével csökkenjen a diákok óraszáma, hogy kisebbek legyenek az osztálylétszámok; hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni az iskolában, hogy mindenki számára lehetőség legyen az érettségi megszerzése, hogy a tanároknak visszaadjuk a tanszabadságot, emeljük a bérüket, és 7-8 évente kapjanak egy pihenőévet. Hogy az első diploma ingyenes legyen, és eltöröljük a tandíj-adósságokat. Mindezt annak érdekében, hogy kizárólag egy-egy gyerek személyes képessége, tehetsége és szorgalma határozza meg, mi lesz belőle felnőttként. Hogy a gyerekek továbbtanulási útját ne lakóhelye, bőrszíne, családjának szociális helyzete, vagy éppen olyan íróasztal mögötti döntéshozók határozzák meg, akik amúgy már rég kimenekítették a gyereküket az állami rendszerből.

Tisztában vagyunk vele, hogy a hatalmi kevélységben tobzódó kormányról és kormányfőről lepereg bármiféle szakmaiság. Elmúltak már azok idők, amikor a Fidesz oktatáspolitikusa, bizonyos Pokorni Zoltán még így beszélhetett: „Ha valaki oktatáspolitikusként körbenéz az időben, és találkozik a tekintete Klebelsberg Kunóéval, akkor ne felejtse el, hogy ez csak egy ok miatt lehet: azért, mert Klebelsberg Kunó nem visszafele nézett, hanem előre.”

Ez a Fidesz, ez a kormány, ez a miniszterelnök visszafelé néz, nem előre,

ezért már Pokornira sem hallgat, nemhogy az ellenzékre, sem semmilyen észérvre.

Ezért a magyar gyerekek jövője szempontjából kulcsfontosságú változáshoz újjá kell szerveznünk az együttműködést azok között, akik az Oktatási Minimum programját megalkották és elfogadták. Nem a közös fotózkodás, vagy a hangzatos sajtóközlemények reményében, hanem akár csöndben, de mindenképpen a közös célokon nyugvó egymás iránti bizalommal. Annak érdekében, hogy mihamarabb legyen olyan tanévnyitó Magyarországon, ami lehet bár utálatos esemény, de minden anya és minden apa szorongás nélkül engedhesse el a gyerekei kezét az iskola kapujában, mert biztos lehet benne: ott olyan tudást kapnak, ami lehetőséget teremt számukra, hogy többre vigyék, messzebbre jussanak, mint a szüleik.

Szerző: Tóth Bertalan, MSZP-elnök és Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke

LMP: a GDP 8 százalékát kell oktatásra fordítani

0

A Shanghai Ranking felsőoktatási ranglistája szerint magyar egyetem a legjobb 500-ban sincs benne. Az LMP egy Jövő Alapot hozna létre a felsőoktatás és a fiatalok általános helyzetének javítása érdekében. 

Az LMP-nek a Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy a felsőoktatás kapuit jobban ki kell tárni, mert az alapvető cél, hogy minél több fiatal tanuljon tovább vagy szerezzen használható szakmát. Ennek érdekében első körben meg kell szüntetni a felsőoktatási tandíjakat, bővíteni kell az ösztöndíjakat.

Az LMP Jövő Alapot hozna létre,

amelynek alapvetése, hogy mindenki számára biztosítani kell bármennyi diploma és a doktori fokozat tandíjmentes megszerzését, ugyanis a tudás a legkönnyebben és legfenntarthatóbb módon szaporítható, legértékesebb gazdasági erőforrás. Ehhez a GDP legalább 8 százalékát kell átfogóan az oktatásra, a jövőbe való befektetésre fordítani.

Mint írják, Magyarország alapvető érdeke, hogy a fiatalok minél nagyobb energiája irányuljon a tudásgyarapításra. Ez a költségvetés szempontjából a legfontosabb befektetés a jövőbe.

noÁr: Tanulni akarunk!

A tudás hatalom, ezért akarom, Hogy lelkem és szívem szállhasson szabadon, Elménk kulcsa a jövő kapuját nyithatja, Ezért a tudást nekünk senki meg ne.

Demokrácia, mellbimbók nélkül

Egykori főszerkesztőm, Árkus József járta ki annak idején a pártközpontban, hogy a Ludas Matyi karikaturistái mellbimbókat rajzolhassanak a hölgyeknek. Akkoriban még a pártközpontban lehetett ilyen dolgokat elintézni. Talán hamarosan megint így lesz, de ne szaladjunk ennyire előre.

Árkus előtt ugyanis a félmeztelen hölgyekről készült rajzokon nem volt látható mellbimbó, nyilván még érvényben volt A Tanú Virág elvtársának bölcs útmutatása: Gogolák elvtársnő, hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának.

Árkusnak sikerült kijárnia ezt a korszakos változást. Ennek a ma már mulatságosnak tűnő „szextett” hátterét később sokszor mesélte haknikon, Ludas-fórumokon, interjúkban. Azt szokta mondani: nem jó az, ha a lapban mellbimbó nélkül megjelenő hölgyek látványán nő fel egy nemzedék. Azért nem, mert ha az ily módon felserdült férfiember az életben találkozik az igazival, megijed, mert nem volt rá felkészítve, hogy egy számára ismeretlen kitüremkedés is van a nőkön.

Múlt hét péntekjéig én is azt gondoltam, hogy most megint felnő egy generáció, amelyik nem fogja tudni, hogy nem minden az, aminek látszik. Konkrétan a demokráciára gondolok. Arra, hogy azok a fiatalok, akik a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kezdtek eszmélni a világra, és mostanság igyekeznek értelmezni az őket körülvevő valóságot, hajlamosak lesznek azt hinni, hogy az a demokrácia, amelyet maguk körül látnak.

Vagyis, kétharmados felhatalmazással elfoglalni az ország háromharmadát, politikai és gazdasági ellenlábasainkat félreállítani, megnyirbálni a demokrácia valamennyi intézményét, saját embereinket ültetni és bebetonozni őket mindenhová. Magunk alá gyűrni a médiát, pártkatonákkal feltölteni az alkotmánybíróságot.

Azok a fiatal emberek, akik most lépnek a felnőtt korukba, más példa híján könnyen azt gondolhatják, hogy mindennek így kell lennie. Az a fiatalember, aki ma ismerkedik a politikával és a közélettel, azt gondolhatja, hogy ilyen a demokrácia. Mert naponta többször hallja a rádióban, a tévében, olvassa az újságokban: az emberek felhatalmazása alapján történik minden.

Ettől tartottam eddig. Ám a múlt héten tüntettek a diákok. Nem egyetemisták szervezték a tiltakozást, hanem középiskolások. Akik rájöttek arra, hogy mire megy a játék. Akik tudják, hogy versenyképes tudás nélkül nemcsak az ország marad le, de ők is rosszabb eséllyel indulnak a munkaerőpiacon.

Azok a fiatalok, akik múlt héten az utcára vonultak, hogy így fejezzék ki az oktatás színvonalával kapcsolatos elégedetlenségüket, tudják, hogy nem az a demokrácia, amit ma Orbán Magyarországán tapasztalnak. Tőlük van igazi félnivalója a mostani hatalomnak, miattuk nem lehetnek teljesen nyugodtak a hatalom jelenlegi urai.

Felnőtt egy már a demokráciában született nemzedék, amely nem hagyja magát becsapni. Nemcsak nőből, demokráciából is igazit akar.

Bokros Lajos: Jelentéktelenedünk

1

Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke országunk leszakadását elemzi Jelentéktelenedünk című legújabb blogbejegyzésében. A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere szerint rugalmasan alkalmazkodni képes, nyelveket beszélő, a mostaninál talán drágább, de világszínvonalú termelékenységre képes munkaerőre lenne szükség.

2017-ben a világ bruttó jövedelmének 25%-át az Egyesült Államokban, 15%-át Kínában állították elő. A sorrend a továbbiakban: Japán 6,2%, Németország 4,4%, azután India, Franciaország és Nagy-Britannia alig több mint 3%-kal. A 145 milliós Oroszország gazdasági összteljesítménye mindössze 2%, alig haladja meg a kicsi Dél-Koreáét.

Ez olyan sorrend, amiben nem érdemes Magyarországot megkeresni, hiszen a hazai teljesítmény világviszonylatban nem százalékban, hanem ezrelékben is alig mérhető.

Nem lenne ez baj, ha felismernénk: kis ország vagyunk, jelentéktelen gazdasággal, aminek a világpiac réseiben kell megkapaszkodni és ott nagyot alkotni. Hogyan lehetséges ez? Kivételes tudással felvértezett, rugalmasan alkalmazkodni képes, nyelveket beszélő, talán drága, de világszínvonalú termelékenységre képes munkaerő révén.

A nemzeti szégyen kormánya a kiműveletlen emberfők szolgalelkű hadseregének tenyésztésében érdekelt.

Szétverte mind a közoktatást, mind a felsőoktatást. Alacsony hozzáadott értékű és technológiai színvonalú feldolgozóipari termékek engedelmes összeszerelőivé igyekszik zülleszteni a jobb sorsra érdemes hazai munkaerőt.

Ez nem a multik hibája, hanem kizárólag a magyar kormányé.

Nem lesz ebből Szingapúr, de még Finnország sem. Ott ugyanis a fejlődés motorja a világszínvonalú oktatás, aminek első feltétele a tanszabadság és az oktatási autonómia. Második feltétele a nyitott szellem, a nyitott gazdaság és a nyitott, befogadó társadalom.

Harmadik feltétele a kivételesen alacsony társadalmi korrupció, állami korrupció nélkül.

Zsákutcába jutott a magyar gazdaság és társadalom fejlődése.

Az elmúlt évszázad folyamán sokadszor.

Magyar népem, nyisd ki a szemed és kezdj el gondolkodni. Amíg önkényuralom van, addig nem lesz nagyobb a torta. Mielőtt az elosztással bíbelődnénk, jó lenne nagyobb kenyeret sütni. Amihez ész, szív és lélek is kell. Magyar és nyitott.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK