A Washington Post úgy látja, hogy a történelem ismételi önmagát. Ha ez így van, akkor viszont Trump bajban van. Európát az utóbbi 4 évben az egykori náciból lett liberális-demokratikus Németország vezeti.
Az USA más úton halad, de a kettő most közelít egymáshoz. Merkel a hatalom csúcsán nehezen ugyan, de megbirkózik elismerésre méltó bevándorlási politikájának árával. A másik oldalon az amerikai elnök ahelyett, hogy megtámogatná a kancellárt, lefitymálja, pedig az az egyetlen olyan vezető, akit fenntartás nélkül dicsérni lehet. De ha valaki jó ember, attól még nem bölcs politikus. A nyitott kapuk visszaütöttek, belső határok emelkednek, Schengen levegő után kapkod.
Minden más amerikai elnök felismerné, hogy ha a történelem visszafelé fordul, akkor senki sem tudja megmondani, hol áll meg. A határok nélküli Európa azért jött létre, hogy orvosolja a heveny nacionalizmus betegségét. A legfontosabb állam, Németország keleti szomszédjai, Ausztria, Lengyelország és Magyarország jobbra tolódtak. A lengyeleknél és a magyaroknál lopakodik a tekintélyelvűség, de ebben nincs semmi új. Mindkét országban illiberális rezsimek voltak hatalmon a háború előtt, most úgy tűnik, hogy megint afelé tartanak. Trump pedig örül, hogy a világban sokfelé újjászületik a durva ostobaság. Semmit sem tud a történelemről, így arról, hogy az európaiak az emlékek folytán miért vannak a nyitott határok mellett. És hogy miért tartanak a szélsőjobbtól.
Az elnök belerúgott Merkelbe, amikor az a földön volt, pedig annak egyetlen hibája az volt, hogy túlhajtotta a kontinens alapelvét: az emberséget. Pont ott tartunk, mint amikor Franklin Roosevelt kijelentette, miután a fasiszta Olaszország hadat üzent Franciaországnak – utóbbit akkorra már megtámadta Németország: a tőrt tartó kéz hátba döfte a szomszédot. Lehet, hogy a történelem tényleg ismételi önmagát.
