Tiborcz István újabb sötét üzlete? – 2018. február 19.

22
72244
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Mondhatnánk, hogy a családban marad! Ugyanis a vérből kinyerhető plazma felajánlói csak filléreket, a cégek viszont milliárdokat nyernek, azóta különösen, hogy Orbán Viktor veje is feltűnt a vér-bizniszben. Ugyanis egyetlen rendelettel növelték a vállalkozók profitját, miközben a véradóknak járó juttatás tovább csökkent. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő orvos szerint a vérüzlet Magyarországon igen fontos, de nagyon sötét.

Az öregedés ellen a vérplazma a leghatásosabb gyógyír! – legalábbis ezt igyekszik bizonyítani a Stanford Egyetem kutatója. Tony Wyss-Corray szerint a fiataloktól származó vérplazma segítségével javítható a memóriazavar, a pszichés elváltozás, és a fizikai leépülés is. A szabadalmi eljárás azért is kecsegtető, mert az állatkísérletek kedvezőek, az egerek idegsejtjeit már sikerült visszafiatalítani. S a módszert kipróbálták már a szörnyű Alzheimer-kórban szenvedők gyógyításában is. A kezdeti sikerek nem csak az orvostudományt, de az üzletemberek agyát is beindította, mert a kísérletek során a tudósokat korlátlan mennyiségű gyermekvér szállításának ajánlatával keresték meg. Vagyis vérre menő üzlet indult be világszerte, s persze a hazai piacon is.

A vérplazma ugyanis nemcsak a leendő fiatalság ígérete, hanem máris komoly gyógyszerek alapanyaga, ami szinte aranyat ér.

A vérplazma tehát gigantikus, tíz- és százmilliárdos üzlet a világban, de már itthon is, amelyet alapvetően az önkéntesek felajánlásai alapoznak meg.  Az elmúlt években Magyarországon hét európai cég alakított ki hálózatot, eddig 12 nagyvárosban, s készül az állomás újabb 3 településen, a fejlődés tehát töretlen. Az önkéntes plazmaadók eddig – helyszíntől függően – alkalmanként tízezer forint körüli összeget kaptak, amit azonban egy éve kormányrendelet útján 3665 forintra csökkentettek. Emiatt a facebookon is szerveződő donorok bejelentették, hogy felhagynak a plazmaadással. De erről majd később.

Mielőtt a kormányzati döntés további következményeit boncolgatnánk, érdemes tudni, hogy a plazmát, egy szalmasárga folyadékot a vénán keresztül veszik le, orvosi eljárás révén úgynevezett plazmaferézis útján vonják ki. Az összegyűjtött vérmennyiség fele lehet plazma, hivatalosan ugyan az alapanyagnak nincs ára, mert a nemzetközi jog szerint ez szervkereskedelemnek minősülne. (Ezért sem adhatnak költségtérítést a véradásért, de másmilyen vérkészítményért sem.) Viszont

a hatalmas nyereséggel működő plazmagyűjtő cégek, elsősorban németek, osztrákok és olaszok költségtérítést adtak a közel 10 ezer hazai donornak, elsősorban fiataloknak.

A plazmaadók a segítséget leginkább erkölcsi segítségnek tartják, de jól jön nekik a pénz is. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Nyíri László Ernő – aki a közösségi portálon közösséget vezet – azt vallja, hogy ebben az ügyben számára az életmentés a legfontosabb. Viszont a honlapunknak név nélkül nyilatkozó diákok, vagy munkanélküliek fájlalják, hogy a kormányzat leginkább a külföldi cégek profitját növeli. Illetve ezen a pályán is feltűnik Orbán Viktor veje, Tiborcz István, meg néhány Fidesz-közeli üzletember, akik számára kifejezetten előnyösnek látszik, hogy a kormányzat rendeleti úton beavatkozik a piaci viszonyokba.

- Hirdetés -

A Magyarországon letelepedett plazmagyűjtő cégek külföldi gyógyszergyáraknak adják el a vérplazmát.

A 24.hu értesülése szerint a hazai nagyvárosokban működő német Plasma Service GmbH tulajdonában lévő Plazmaszolgálat Kft. például 2 milliárdnál is magasabb nettó bevételre tett szert, de nagyjából hasonló haszonnal dolgozik valamennyi ilyen profilú cég. A plazmadonorok szerint ebből a haszonból nyugodtan fizethetnének a plazmaadóknak, akik között – mint említettük – diákok, munkanélküliek, közmunkások is akadnak.

A „magyar vérből” megteremthető üzletre Tiborcz István figyelmét is a hatalmas haszon reménye kelthette fel, gyorsan belátta, hogy érdemes a gyógyszeripari alapanyag gyűjtésével foglalkozni. Tiborcz közreműködésével megalakult a Plazma Expert Kft.,  amelynek ügyvezetője – az atlatszo.hu oknyomozós portál szerint – az a Hauberl Gergely, aki igazgatósági tagja volt az Elios nevű cégnek, amely az uniós közvilágítási tenderen degeszre kereste magát. Lám’, milyen kicsit a világ, valamint nincsenek véletlenek, s persze sorolhatnánk a bölcsességeket. Ugyanis egészen a Tiborcz-közeli cég megjelenéséig a plazmadonorok a másfél órás elfoglaltságért megkapták a nagyobb összeget, a nyolc-tízezer forintot. Ám, miután a

kormányrendeletben 3665 forintra csökkentették a kiutalható összeget, ezzel az összeggel is nőtt Tiborcz cégének haszna.

Ennek következményeként persze mindenütt csökkent a donorok száma. Az összefüggésre a hazai korrupciót árgus szemmel figyelő Hadházy Ákos hívta fel a közvélemény figyelmét. Az LMP társelnöke szerint az államot foglyul ejtette a politika, a törvényeket ma már egy nagyon szűk kör érdekei diktálják.

A szerkesztőségünk viszont arra lett figyelmes, hogy néhány cég továbbra is magasabb összeget fizet a donoroknak, amit informátoraink szerint azért tehetnek, mert ezeknek a cégeknek a tulajdonosai „kormányközeli” pozícióban vannak, s így ellenőrzésre aligha számíthatnak.

„Adjunk többet, oszt jó napot!”

– tréfálkozott az egyik debreceni informátorunk, aki azt is állítja, hogy a magyarországi vérplazmagyűjtést is tönkre teheti az Emberi Erőforrás Minisztérium költségtérítést csökkentő rendelete.

Ugyanis az osztrák határ mentén már korábban is autóbuszokkal szállították a magyarokat Bécsbe, ahol a plazma-adásért 20-25 eurót adnak alkalmanként, néhol ennél is magasabb összeget. Van, aki hetente többször megfordul, s azért külön pénz is jár, ha valaki új donorokat szervez be.

A hatalom nemcsak a rendeletalkotást veti be a „véres üzletbe”, hanem a kormányzati ellenőröket is. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal emberei is, ugyanis a közelmúltban „felfedezték”, hogy a nyolc évvel ezelőtt regnáló kormány idején az Országos Vérellátó Szolgálat – ahol a vérvételek miatt szintén keletkezik vérplazma – az alapanyagot piaci ár alatt adta el a Humán Bio Plazma Kft.-nek. Azt azonban az ellenőrök nem feszegették, hogy az olcsó plazmáért cserébe a cég ellátta a magyar egészségügyet a hiánycikknek számító készítményekkel.

Informátoraink szerint a hazai kórházaknak előnyös megállapodást az egészségügyi kormányzat felrúgta, s az OVSZ-nél keletkezett vérplazmára közbeszerzési eljárást hirdetett, amit véletlenül szintén egy szegedi cég kormányközeli tulajdonosa nyert meg. A vérplazmát ő is olcsóbban kapja, de cserébe nem ad gyógyszer a hazai kórházaknak, hanem extra nyereséggel külföldön értékesíti, a haszon évente legalább 400 millió forintra rúg.

Egyébként kormányzathoz közel álló körökben divat lett a „vérplazma-üzlet”  nem csak Tiborcz István próbál tulajdonrészt szerezni a hazai cégekben, információk szerint a West Hungária Bau tulajdonosa, Paár Attila is beszállt az üzletbe, amit azonban a vállalkozó a 24.hu hírportálnak a leghatározottabban cáfolt. Mondván az nem az ő üzlete, s kiderült, hogy tényleg nem. Egy luxemburgi tanácsadóé, aki évtizedek óta alapítja a Paár cégeihez a külföldi stróman-cégeket. Időközben az is tudomásunkra jutott, hogy a békéscsabai Vascular Plazma tulajdonosa a kolbászfesztivált – Orbán kedvenc rendezvényét – is birtokolja.

„A vérüzlet fontos terület, de nagyon sötét”

– nyilatkozza egy neve elhallgatását kérő orvos, aki vezetőként évtizedeket töltött el a szakmában. Amikor a kormányzat csökkentette a donorok költségtérítését, akkor – másokkal együtt – azt hitte, hogy az egész akció mögött a vérhiány csökkentésének szándéka áll. Ugyanis vérplazmát kifizetőbb adni, mint vért, ami miatt rendre vérhiány alakul ki Magyarországon. Informátorunk viszont állítja: a vitatott kormányrendelet csak a plazma-cégek hasznát növelte – új szereplőként a Tiborcz Istvánét különösen – a kormányrendelet ugyanis leginkább a piac átrendezését szolgálta. A vérhiány azonban máig nem szűnt meg, ezért ma már egyre többen úgy látják, ahogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke: az államot foglyul ejtette a politika, a törvényeket ma már egy szűk kör érdekei diktálják.

- Hirdetés -

22 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Aha.., durvan kamu az egesz cikk…, egy evig volt magasabb osszeg, elotte 3000 ezret fizettek a cegek 10 evig. Drasztikusan csokkent a verdonorok szama a veradokban, ezert hatosagilag szabalyoztak a plazma koltsegteritest. A levett plazmabol keszult gyogyszerek visszakerulnek Mo-ra.., soha nem kerul esztetikai celra eladasra.
    A Humanplazma Kedrion elbukta a plazmatendert, mert gyengebb – tobbszaz millioval- ajanlatott adtak. A nyertes az Octapharma lett, ami a legnagyobb plazmagyogyszer gyarto a vilagon.
    Az unio legtobb orszagaban legalis a plazmagyujtes, de igy is az Usabol importalja az EU a plazmagyogyszerek 75%-at, mert keves a plazma…

    A bekescsabai plazmagyujto tulaja nem a kolbaszfesztival tulaja. LMP hazudik, mint mindig!

    • Valóban nem pontos a cikk néhány részen. De ez a komment hasonlóan nem pontos. Olyan cég hogy Humanplazma biztosan nem indult plazmatenderen. Az Octapharma meg nincs a Top 3-ban. Talán a 4. messze az első 3-tól. A komment többi tartalma is erősen megkérdőjelezhető.

  2. „Időközben az is tudomásunkra jutott, hogy a békéscsabai Vascular Plazma tulajdonosa a kolbászfesztivált – Orbán kedvenc rendezvényét – is birtokolja.”

    Békéscsabán nincs Vascular Plazma!

  3. Rendkívül rosszul megírt, inkonzisztens, feltehetőleg egyes piaci szetlreplők által fizetett szóhalmaz. A cikkből talán a névelők tartalmaznak valóságot.
    1. Érdekes módon nem fejti ki, hogy miert jó az egyik cégnek az a szabályozás, mely az összes többit hátrányosan érinti. A plazmacégek mindegyikének rosszul jött a kifizethető összeg korlátozása, mert így jelentősen csökkent a hajlandóság. Ugyanakkor a jogszabály előírja, hogy donáció csak önkéntes, anyagi ösztönzőktől mentes lehet. A példának felhozott Ausztriában a minimálbér mintegy 2,5x-e a hazainak, az ottani 25 EUR arányaiban 10 EUR-nak felel meg. Kb. ennyit fizethetnek költségtérítésre a cégek.
    2. Az OVSZ nem csökkentette a donormegbecsülésre fordított összeget, továbbra is apró ajándékokkal fejezi ki megbecsülését.
    3. A plazmát senki nem használja fiatalításra, több évtizede készítik belőle a vérzékenység életmentő gyógyszerét, valamint egyéb korképek egyedüli, nem helyettesíthető gyógyszerét.
    4. Gyermekektől vért gyűjteni a világ minden részen tilos.
    5. Senki nem ad a kórházaknak gyógyszert. Különösen nem ár alatt történő értékesítésért cserébe. A plazmából készült gyógyszereket a NEAK (OEP) szerzi be közbeszerzési eljárásokon. A hazai betegek ellátása biztosított, hiszen a hazai plazmát feldolgozó gyógyszercégnek vállania kell, hogy a szükséges mennyiségű gyógyszert visszahozza Mo.-ra. Függetlenül attól, hogy az a Kedrion, Octapharma, CSL, Biotest, Shire.
    6. Az elmúlt években egyszer sem alakult ki vérhiány Mo.-on. Az előfordulhat, hogy egy-egy előre tervezett, de halasztható műtétet eltolnak egy-egy nappal, de eddig még mindenki megkapta szükség esetén a kellő mennyiségű és minőségű vérkészítményt.

    • Ez korrekt.

      Nekem az azért nem szimpi, amikor a műtétre várók hozzátartozóit azzal riogatják, hogy nincs vér és az ismeretségi kört ezzel akarják irányított véradásra rávenni.

  4. Latom, „nagy” erökkel folyik a szerecsen mosdatas!! Nyaljatok be csontig ezeknek a nepnyuzo geciknek!!

  5. Na ez lehet az oka,hogy 1 rákos betegnek 3 !!!héttel eltolták a műtétjét: vérhiányra hivatkozva!!!!A család,és a barátok adtak aztán névre szólóan!Hova jut a világ,ha mindenből üzletet csinálnak???

      • Nem ettől nincs vér. Attól nincs, hogy ma már a fiatalok nagy része nem ad vért úgy mint régen. Viszont a régi és új véradókat nézzük le azzal ha azt gondoljuk, hogy most pénzért elmennek vérplazmát adni. Egyébként rendelet kötelezi a plazmaadókat, hogy évente egyszer vért is adjanak.

        • Jó ideje a 65 év feletti egészséges idösektöl nem vesznek vért.Pedig sok szivesen adna remdszeresen.Ugyanis a véradás ebben a korban (de minden korban) egészséges emberre jó hatással van minden téren.Sok betegség elözhetö meg a rendszeres véradással.

  6. Valójában nem jó ötlet fizetni a plazmadonoroknak, ahogy a teljes vér donoroknak sem. A térítést kapó donorok között sokkal magasabb a kockázatos donorok aránya, és nem lehet mindent kiszűrni.

    • Ezzel szemben a teljes vér adásából származó vért megkapni még kockázatosabb. Az OVSZ kevesebb vírusra vizsgál, mint a plazmát feldolgozó cégek. Egyébként a kockázatos donort kizárják. Ki tud eladni olyan plazmát ami bármilyen vírussal fertőzött.

  7. Nyáron meg télen sajnos kevesebb a véradó, de tényleges vérhiány nincs, vagy igen ritkán. Az ovsz.hu veboldalon a bal felső sarokban meg lehet nézni a mindenkori vérkészleteket.

  8. Hol és kinek fizettek azért, hogy vérplazmát adott????? Én ugyanis évekig adtam vérplazmát, ez annyival volt több egy rendes véradásnál, hogy reggelit is kaptam és dupla véradásnak számított. Ezt a rendes véradások számához hozzá adták és így a 100 illetve 110 véradást ünnepélyes keretek között meg is köszönték a megyeszékhelyen. Aztán a megyében ez meg szűnt (Szegedre lehetne menni) maradt a rendes véradás. Lás csodát az összes véradások számából kivették a plazmás véradást és elismerték, hogy 70 szeres véradó vagyok. (Még egyszeres véradásnak sem ismerték el.) Tehát kétszer lett elismerve csak pár év különbséggel. Ki érti ezt. Rá lett kérdezve, de egyenes válasz az nincs. Ne is csodálkozzanak, hogy csökken a véradók száma. Hol a megbecsülés. Persze nem ezért adunk vért. Pedig ennek ellenére nálunk a család minden tagja véradó. Azért szeretném ha válaszolnának, ez nem nagy kívánság.

  9. Mièrt hazudtok,libsi csürhe?Soha nem volt 10.000 Ft körüli tèrítès a donációèrt…
    Azt hiszitek csürhe,hogy ettől majd 4 èv múlva választást nyertek?
    Na,ezèrt vagytok ott ahol,csürhe..

  10. Vért szoktam adni, eddig már kb. 30x, plazmát nem akarok, ugyanis több esetet láttam, ahol gyanítható, hogy a kialakult immunbetegséghez (SM) hozzájárult, hogy az illető rendszeres vérplazmadonor volt korábban. A véradás 3x évente egészséges, a plazmaadás nem az.

  11. 110- SZERES VÉRADÓ VAGYOK ÉS 66-ÉVES SOHA NEM KAPTAM PÉNZT A VÉRADÁSÉT….DE HA NEKEM KELLENE AKKOR FIZETNI KELL ÉRTE.KÉRDEM MIEZ A FASZSÁG…KI ADJA EL , ÉS VALÓBAN MOSTMÁR ODA JUTUNK HOGY A BÖRÜNKET IS EL ADJÁK…. EGY KORUPT400-EMBER MIATT…AKIK MÉG A PARLAMENTBEN MEGMONDJÁK MIKOR HUZAK KI ÉJSZAKA PISÍLNI….DE MIEZ NEMZETEM „””TITANIK MAGYAR MÓDRA AHOL STATISZTÁLUNK??????NEM AKAROM, NEM IS TESZEM VAZE!!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .