Kezdőlap Címkék West Hungária Bau

Címke: West Hungária Bau

Tiborcz István újabb sötét üzlete? – 2018. február 19.

Mondhatnánk, hogy a családban marad! Ugyanis a vérből kinyerhető plazma felajánlói csak filléreket, a cégek viszont milliárdokat nyernek, azóta különösen, hogy Orbán Viktor veje is feltűnt a vér-bizniszben. Ugyanis egyetlen rendelettel növelték a vállalkozók profitját, miközben a véradóknak járó juttatás tovább csökkent. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő orvos szerint a vérüzlet Magyarországon igen fontos, de nagyon sötét.

Az öregedés ellen a vérplazma a leghatásosabb gyógyír! – legalábbis ezt igyekszik bizonyítani a Stanford Egyetem kutatója. Tony Wyss-Corray szerint a fiataloktól származó vérplazma segítségével javítható a memóriazavar, a pszichés elváltozás, és a fizikai leépülés is. A szabadalmi eljárás azért is kecsegtető, mert az állatkísérletek kedvezőek, az egerek idegsejtjeit már sikerült visszafiatalítani. S a módszert kipróbálták már a szörnyű Alzheimer-kórban szenvedők gyógyításában is. A kezdeti sikerek nem csak az orvostudományt, de az üzletemberek agyát is beindította, mert a kísérletek során a tudósokat korlátlan mennyiségű gyermekvér szállításának ajánlatával keresték meg. Vagyis vérre menő üzlet indult be világszerte, s persze a hazai piacon is.

A vérplazma ugyanis nemcsak a leendő fiatalság ígérete, hanem máris komoly gyógyszerek alapanyaga, ami szinte aranyat ér.

A vérplazma tehát gigantikus, tíz- és százmilliárdos üzlet a világban, de már itthon is, amelyet alapvetően az önkéntesek felajánlásai alapoznak meg.  Az elmúlt években Magyarországon hét európai cég alakított ki hálózatot, eddig 12 nagyvárosban, s készül az állomás újabb 3 településen, a fejlődés tehát töretlen. Az önkéntes plazmaadók eddig – helyszíntől függően – alkalmanként tízezer forint körüli összeget kaptak, amit azonban egy éve kormányrendelet útján 3665 forintra csökkentettek. Emiatt a facebookon is szerveződő donorok bejelentették, hogy felhagynak a plazmaadással. De erről majd később.

Mielőtt a kormányzati döntés további következményeit boncolgatnánk, érdemes tudni, hogy a plazmát, egy szalmasárga folyadékot a vénán keresztül veszik le, orvosi eljárás révén úgynevezett plazmaferézis útján vonják ki. Az összegyűjtött vérmennyiség fele lehet plazma, hivatalosan ugyan az alapanyagnak nincs ára, mert a nemzetközi jog szerint ez szervkereskedelemnek minősülne. (Ezért sem adhatnak költségtérítést a véradásért, de másmilyen vérkészítményért sem.) Viszont

a hatalmas nyereséggel működő plazmagyűjtő cégek, elsősorban németek, osztrákok és olaszok költségtérítést adtak a közel 10 ezer hazai donornak, elsősorban fiataloknak.

A plazmaadók a segítséget leginkább erkölcsi segítségnek tartják, de jól jön nekik a pénz is. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Nyíri László Ernő – aki a közösségi portálon közösséget vezet – azt vallja, hogy ebben az ügyben számára az életmentés a legfontosabb. Viszont a honlapunknak név nélkül nyilatkozó diákok, vagy munkanélküliek fájlalják, hogy a kormányzat leginkább a külföldi cégek profitját növeli. Illetve ezen a pályán is feltűnik Orbán Viktor veje, Tiborcz István, meg néhány Fidesz-közeli üzletember, akik számára kifejezetten előnyösnek látszik, hogy a kormányzat rendeleti úton beavatkozik a piaci viszonyokba.

A Magyarországon letelepedett plazmagyűjtő cégek külföldi gyógyszergyáraknak adják el a vérplazmát.

A 24.hu értesülése szerint a hazai nagyvárosokban működő német Plasma Service GmbH tulajdonában lévő Plazmaszolgálat Kft. például 2 milliárdnál is magasabb nettó bevételre tett szert, de nagyjából hasonló haszonnal dolgozik valamennyi ilyen profilú cég. A plazmadonorok szerint ebből a haszonból nyugodtan fizethetnének a plazmaadóknak, akik között – mint említettük – diákok, munkanélküliek, közmunkások is akadnak.

A „magyar vérből” megteremthető üzletre Tiborcz István figyelmét is a hatalmas haszon reménye kelthette fel, gyorsan belátta, hogy érdemes a gyógyszeripari alapanyag gyűjtésével foglalkozni. Tiborcz közreműködésével megalakult a Plazma Expert Kft.,  amelynek ügyvezetője – az atlatszo.hu oknyomozós portál szerint – az a Hauberl Gergely, aki igazgatósági tagja volt az Elios nevű cégnek, amely az uniós közvilágítási tenderen degeszre kereste magát. Lám’, milyen kicsit a világ, valamint nincsenek véletlenek, s persze sorolhatnánk a bölcsességeket. Ugyanis egészen a Tiborcz-közeli cég megjelenéséig a plazmadonorok a másfél órás elfoglaltságért megkapták a nagyobb összeget, a nyolc-tízezer forintot. Ám, miután a

kormányrendeletben 3665 forintra csökkentették a kiutalható összeget, ezzel az összeggel is nőtt Tiborcz cégének haszna.

Ennek következményeként persze mindenütt csökkent a donorok száma. Az összefüggésre a hazai korrupciót árgus szemmel figyelő Hadházy Ákos hívta fel a közvélemény figyelmét. Az LMP társelnöke szerint az államot foglyul ejtette a politika, a törvényeket ma már egy nagyon szűk kör érdekei diktálják.

A szerkesztőségünk viszont arra lett figyelmes, hogy néhány cég továbbra is magasabb összeget fizet a donoroknak, amit informátoraink szerint azért tehetnek, mert ezeknek a cégeknek a tulajdonosai „kormányközeli” pozícióban vannak, s így ellenőrzésre aligha számíthatnak.

„Adjunk többet, oszt jó napot!”

– tréfálkozott az egyik debreceni informátorunk, aki azt is állítja, hogy a magyarországi vérplazmagyűjtést is tönkre teheti az Emberi Erőforrás Minisztérium költségtérítést csökkentő rendelete.

Ugyanis az osztrák határ mentén már korábban is autóbuszokkal szállították a magyarokat Bécsbe, ahol a plazma-adásért 20-25 eurót adnak alkalmanként, néhol ennél is magasabb összeget. Van, aki hetente többször megfordul, s azért külön pénz is jár, ha valaki új donorokat szervez be.

A hatalom nemcsak a rendeletalkotást veti be a „véres üzletbe”, hanem a kormányzati ellenőröket is. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal emberei is, ugyanis a közelmúltban „felfedezték”, hogy a nyolc évvel ezelőtt regnáló kormány idején az Országos Vérellátó Szolgálat – ahol a vérvételek miatt szintén keletkezik vérplazma – az alapanyagot piaci ár alatt adta el a Humán Bio Plazma Kft.-nek. Azt azonban az ellenőrök nem feszegették, hogy az olcsó plazmáért cserébe a cég ellátta a magyar egészségügyet a hiánycikknek számító készítményekkel.

Informátoraink szerint a hazai kórházaknak előnyös megállapodást az egészségügyi kormányzat felrúgta, s az OVSZ-nél keletkezett vérplazmára közbeszerzési eljárást hirdetett, amit véletlenül szintén egy szegedi cég kormányközeli tulajdonosa nyert meg. A vérplazmát ő is olcsóbban kapja, de cserébe nem ad gyógyszer a hazai kórházaknak, hanem extra nyereséggel külföldön értékesíti, a haszon évente legalább 400 millió forintra rúg.

Egyébként kormányzathoz közel álló körökben divat lett a „vérplazma-üzlet”  nem csak Tiborcz István próbál tulajdonrészt szerezni a hazai cégekben, információk szerint a West Hungária Bau tulajdonosa, Paár Attila is beszállt az üzletbe, amit azonban a vállalkozó a 24.hu hírportálnak a leghatározottabban cáfolt. Mondván az nem az ő üzlete, s kiderült, hogy tényleg nem. Egy luxemburgi tanácsadóé, aki évtizedek óta alapítja a Paár cégeihez a külföldi stróman-cégeket. Időközben az is tudomásunkra jutott, hogy a békéscsabai Vascular Plazma tulajdonosa a kolbászfesztivált – Orbán kedvenc rendezvényét – is birtokolja.

„A vérüzlet fontos terület, de nagyon sötét”

– nyilatkozza egy neve elhallgatását kérő orvos, aki vezetőként évtizedeket töltött el a szakmában. Amikor a kormányzat csökkentette a donorok költségtérítését, akkor – másokkal együtt – azt hitte, hogy az egész akció mögött a vérhiány csökkentésének szándéka áll. Ugyanis vérplazmát kifizetőbb adni, mint vért, ami miatt rendre vérhiány alakul ki Magyarországon. Informátorunk viszont állítja: a vitatott kormányrendelet csak a plazma-cégek hasznát növelte – új szereplőként a Tiborcz Istvánét különösen – a kormányrendelet ugyanis leginkább a piac átrendezését szolgálta. A vérhiány azonban máig nem szűnt meg, ezért ma már egyre többen úgy látják, ahogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke: az államot foglyul ejtette a politika, a törvényeket ma már egy szűk kör érdekei diktálják.

Tiborcz: van cége vagy nincs cége?

A jelek szerint ma is van Green Investments nevű cége Tiborcz Istvánnak, noha eddig úgy tudtuk, hogy csaknem három éve eladta az Elios-ügyben megégett társaságot egy szintén „közeli” Kft.-nek. A több furcsaság egyike az, hogy a két cégnek egyazon banknál ugyanazt a számlaszámot tartja nyilván a cégbíróság.

 

Nem biztos, hogy fantomcég a Tiborcz Istvánhoz tartozó (?) Green Investments & Solutions Kft (GIS), ahogyan azt a Népszava felveti a furcsán megduplázódott cégre rábukkanva. Az adatokban kutatva azonban több legalábbis érdekes részlet került elő attól kezdve, hogyan „élhet” ugyanazon néven más és más székhellyel gazdasági társaság. Az alapkérdés az, amit a napilap rögzített a Pest megyei cégbíróság munkatársai közti tanakodásból, hogy „Nem kellett volna ezt a céget kivezetni a cégjegyzékből?”.

Arról a GIS-ről van szó, amely 50 százalékos tulajdonnal rendelkezett a közvilágítási botránysorozat főszereplőjében, az Eliosban. S amelyről eddig úgy tudtuk, hogy 2014 tavaszán Tiborcz kiszállt belőle, felvéve 486 millió forint osztalékot.

Nos, az Igazságügyi Minisztérium céginformációs szolgálata négy GIS-t mutat keresésre: kettőt már töröltek, kettő még működik. A szolgálat tavaly augusztus 11. adatok nyomán a mai napon kiadott cégadatait nézhettük meg, vagyis bő hét hónapja fennálló állapotot.

Forrás: IM céginformációs szolgálat

A részletekből először normális ügymenet bontakozik ki. A 2010. március 29-én Pécsett bejegyzett GIS-t székhelyváltás miatt 2014. június 19-én törölték. A GIS ezután Csabdiban, a Tiborcz család Tiborc tanyai címén tűnik fel.

Nem egészen egy év elteltével innen is törlik a társaságot, hogy aztán ugyanitt, ugyanezen néven már ma is működő cégként jegyezzék be új jegyzékszámon, de az előzőével azonos adószámmal. Az új csabdi székhelyet 2014. április 30-án jegyezték be (vagyis szűk egy évvel korábban, hogy az előző csabdi GIS-t törölték volna). Ezen a napon jegyzik fel a cég 5 milliós tőkéjét, lesz ügyvezetőként Tiborcz a képviselője, és egyben egyedüli tag, vagyis tulajdonos. S egy nappal korábban viszik be a regiszterbe a GIS bankszámlájának számát.

Alighanem a költözéssor része, hogy nem sokkal ezután, 2014. június 19-én jegyzik be változásként a GIS cégjegyzék-számát, ami azonban azonos az akkor még nem törölt csabdi elődjéével. Ez a nap pedig ugyanaz, amikor megszüntették a pécsi „őst”.

A most lekért cégadatok szerint tehát ez a csabdi című GIS

a mai napig működő társaság, Tiborczcal mint tulajdonossal és ügyvezetővel.

Holott eddig az volt ismert, hogy Orbán Viktor veje 2015-ben eladta részét a szintén „közeli”, például a Várkert Bazár újjáépítésével milliárdokat kereső West Hungária Bau pénzügyi cégének, a WHB Befektetési Kft.-nek.

Ez pedig már a sorban negyedik GIS, biatorbágyi címmel, a WHB Befektetési Kft. tulajdonaként, Hauberl Gergely László ügyvezetésével 2015. április 28-29-i bejegyzésekkel.

Vagyis

ettől a naptól kezdve „fut” egymás mellett a két GIS,

az egyik Tiborczcal, a másik a WHB-val.

Ez eddig bírósági adminisztrációs hiba is lehetne. Csakhogy a két önálló GIS-nek ugyanazon bankban és fiókban vezetett azonos számú számlája van a cégnyilvántartás szerint. Sőt, a két társaság kézbesítési címe a WHB belépéséig azonos, az elektronikus levélcím pedig a mai napig ugyanaz.

Az európai azonosító jelük viszont eltérő, s mindkettő tavaly június 9-i bejegyzésű. Tehát amikor az uniós azonosító jelet tavaly nyáron kérte és eltérő számon megkapta a két Green Investments, Tiborcz hivatalosan már több mint két éve kiszállt a kényelmetlenné vált cégből.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK