Kétszeres olimpiai bajnokként érkezett Kínába, ma pedig egy elmaradott tartomány kajak-kenu sportját próbálja felrázni. Vereckei Ákos szerint a kínai sport egyszerre elképesztően ambiciózus és meglepően gyenge alapokra épül – miközben az ország olyan tempóban modernizálódik, amelyet Magyarország csak távolról figyelhet.
Vereckei Ákos kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki ma már Kínában dolgozik edzőként, Anhuj tartományban – távol Pekingtől és Sanghajtól, az ország középső részén. A mindennapjai szigorú ritmusban telnek: az edzések reggel hatkor kezdődnek és egész nap tartanak, ami még a kínai „699-es” munkarendhez képest is kemény tempó. A sportban ugyanis még magasabbak az elvárások, hiszen a cél az olimpiai és világbajnoki szereplés.
Vereckei neve sokaknak a 2004-es athéni aranyéremmel forrt össze: a Kammerer–Storcz–Horváth–Vereckei kajaknégyes akkor a világ tetejére ért. A sikert azonban belső konfliktusok követték, és – ahogy ma fogalmaz – a pekingi olimpia aranyérme „elúszott”.
A kínai sport helyzetéről markáns véleménye van
Szerinte a kínaiak bizonyos területeken hihetetlenül szorgalmasak, de a sportban meglepően lusták.
Az iskolai testnevelés gyenge, a mozgáskultúra hiányos, és sokszor inkább videókat néznek a sportról, mintsem hogy valóban gyakorolnák is.
Ennek okát a hagyományos kínai kultúrában látja: Konfuciusz a szellemi tudást helyezte előtérbe, a fizikai képességek fejlesztése nem kapott szerepet. A tömegsport csak a kommunista hatalomátvétel után, 1949-től kezdett terjedni, lassan és nehézkesen. A sport diplomáciai eszközzé is vált – elég csak a pingpongdiplomáciára gondolni –, majd a 2008-as pekingi olimpia hatalmas presztízst és pénzt hozott a kínai sportnak.
Ez a lendület vezetett oda, hogy Vereckei Ákost a 2020-as évek közepén meghívták Anhuj tartományba, hogy fejlessze a kajak-kenu sportágat.
A magyar olimpiai bajnok ugyanakkor azt is látja, hogy Kína közben a digitális korszakban óriási előnyre tett szert.
„Ma már szinte minden attól függ, hogy látható vagy-e az interneten. Ha nem vagy fenn a neten, olyan, mintha nem is léteznél”
– mondja. Szerinte még az olimpiai programnál is figyelik az online aktivitást, és sokszor nem a valódi sportérték számít, hanem a követők száma. Úgy érzi, ő és generációja „egy letűnt kor bajnokai”, akik még az adófizetők pénzéből sportoltak, és ezért felelősséggel tartoznak.
Miközben hazafelé készül, elismeri: Kína az elmúlt húsz évben hatalmasat lépett előre. Óriási metróhálózatok épültek, az utakon elektromos autók tömege közlekedik, a városokból eltűnt a szmog, és reggeli csúcsforgalomban is hallani a madarak csicsergését. „Ámulva nézem, mennyi minden változott itt” – fogalmaz.
