4iG itt, 4iG ott, de Orbán keze tiszta…

1
1533
Miniszterelnöki Sajtóiroda

A nemzeti együttműködés rendszere kielégíthetlen vágyat érez a még nem lojális média felfalására: a Euronews 88%-át vette meg a portugál Alpac csoport – írta a Telex.

Egészen véletlenül az Alpac cégnek vezetője az a Pedro Vargas David, aki benne van Orbán kedvenc cégének, a 4iG-nek igazgatótanácsában. Tudjuk, véletlen az egybeesés. Vargas Pedro ugyancsak tagja a Metalcom igazgatótanácsának is, akinek ilyen szerencsés egybeesései vannak ajánlom a már több mint kétmilliárdot fizető lottót! Persze ezen a szinten ez peanuts összeg, de hátha érdekli az urat az aprópénz is!

Ami még érdekesebb: az ügyletet Orbán kedvenc bankja, a Bankholding finanszírozta – legalábbis részben. Ez természetszerűleg egybeesések csalóka játéka csupán.

Aki pedig bármilyen összefüggést mer találni abban, hogy Pedro Vargas David édesapja néppárti politikus és Orbán politikai szövetségese azt azonnal bíróság elé fogják citálni a rosszindulatú rágalmazás bűntettének főbenjáró bűnével. Hogy jön ahhoz egy nyikhaj újságírócska, hogy a magyar miniszterelnök által adományozott Magyar Érdemrend közép keresztjével tüntett politikus családjával összefüggésben rút politikai cselszövést feltételezzen? Hallatlan.

A Euronews erősen veszteséges vagyis nyilvánvalóan nem a nyereség reményében vették meg Afrika leggazdagabb családjától. A cél csakis politikai lehetett: olyan médiabirodalmat létrehozni Magyarországon, amely teljesen marginálissá változtatja a nem kormánypárti sajtót, amely amúgy is pénzügyi gondokkal küszködik.

Mit szól ehhez Brüsszel?

Az Európai Uniónak létérdeke a média sokszínűségének biztosítása különösen azokban a tagállamokban, ahol az állam domináns szerepet játszik a tájékoztatásban. A Euronewst pontosan ezért hozták létre, de a pénzügyi támogatásáról elfelejtettek gondoskodni.

Így alakulhatott ki az a furcsa helyzet, hogy miközben Brüsszel bírálja a nemzeti együttműködés rendszerének médiabirodalmát, az alternatívaként elképzelt Euronews olyan üzleti vállalkozás kezébe került, amely szövetségben áll Orbán Viktorral.

Miniszterelnökünknek incsen szüksége újabb médiára Magyarországon, de az alternatíva megszüntetése nagyon is megfelel az érdekeinek. Az Európai Unió más tagállamaiban a Euronews Orbán nézeteinek szócsövévé válhat épp akkor amikor a francia, a német és az olasz kormány – Brüsszel egyetértésével – lépéseket kíván tenni az Európai Egyesült Államok irányába. Az új Euronews ezt a tendenciát akadályozhatja. Ráadásul mindez növelheti Orbán önbizalmát hiszen Brüsszel csak fenyegetőzik a média korlátozása miatt, ő azonban cselekszik. Tovább csökkenti a kritikus médiát. Felerősítheti az euroszkeptikus tendenciákat az egész Európai Unióban. Orbánnak túlságosan sok más mondanivalója nincs is, de a populista propaganda az Európai Unió sok frusztrált polgárát elérheti, akik a pandémia miatt kialakult válságban egyre rosszabbul érzik magukat a bőrükben.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .