3 milliárd eurós gyorssegély a német autóiparnak

0
1336
volkswagen.de

Az újabb 3 milliárdos támogatással összességében már 5 milliárd euróra emelkedik az állami támogatás összege, mellyel a gyengélkedő ágazatot próbálja versenyképessé tenni Németország.

1 milliárd euró jut ebből a csomagból az elektromos autóipar támogatására – hangsúlyozta a berlini kormányszóvivő. Steffen Seibert elmondta, hogy a kormány „hosszú távú strukturális változást” akar elérni ezzel a támogatással.

„Tudjuk, hogy az ágazat nehéz helyzetben van, és ez több százezer ember munkahelyét fenyegeti”

– mondta Peter Altmaier gazdasági miniszter.

Korábban Merkel kancellár összehívta az iparág vezetőit és a szakszervezetek képviselőit, hogy tisztázzák a nehéz helyzetet, melyet elsősorban a pandémia okoz, de nemcsak az. A német autóipar versenyképessége csökkenőben van, különösen az elektromos autók terén.

Mi sem mutatja ezt jobban minthogy az amerikai Tesla Berlin környékén építi új, elektromos autókat gyártó üzemét. Ilyen kihívás évtizedek óta nem érte a németek autóiparát.

Franciaország hasonló gondokkal küzd – ott Macron elnök 8 milliárd eurós támogatást nyújtott az autóiparnak.

A környezetvédők tiltakoznak

A Németországban különösen erős zöldek nem örülnek igazán a támogatási csomagnak – amint a Deutsche Welle erről beszámol.

A Péntek a jövőért környezetvédő mozgalom azt kifogásolja, hogy a támogatás késlelteti a gyors áttérést a benzin és dízel járművekről a környezetkímélő autókra.

A Bund környezetvédelmi szervezet szerint a hibrid autók támogatása hátráltatja a klímavédelmet, mert a járművek csak részben használnak elektromosságot

Volkswagen beruházás Pozsonyban

Hétfőn jelentették be, hogy 500 millió eurós  beruházással fejlesztik a gyárat, és a közeljövőben 1 milliárd eurós fejlesztést terveznek Csehországban és Szlovákiában.

A kínai piac a fő vonzerő: a világ legnagyobb autós piaca gyorsan magára talált a Covid-19 járvány után. Ezért a német autóipart akár az anyaországban akár külföldön elsősorban erre a piacra alapozza a számításait miközben az európai piacokon stagnálás vagy visszaesés mutatkozik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .