3 h-s közoktatás: gyorsuló katasztrófa

0
816
Forrás: bakonyszentkiraly.hu

Egyre kevesebb a fiatalabb, és mind több az idősebb tanár a közoktatásban. Az amúgy is hátrányos helyzetű térségekben még rosszabb a helyzet, a folyamat talán megállíthatatlan.

Általában is megállapítható, hogy csökken a fiatalabb korosztály aránya a közoktatás legalsó szintjén, az általános iskolákban, a nyugdíjhoz közelítőké viszont nő, de ennél is sötétebb a kép a halmozottan hátrányos helyzetű (3 h-s) térségekben – állapítható meg a Policy Agenda (PA) írásából.

Tágul az életkori olló

A PA a folyamatos reformok, életpályamodellek és alaptantervek egymásutánisága közepette megvizsgálta az általános iskolai tanárok korösszetételét 2011-ben és 2017-ben.

Forrás: Policy Agenda

Eszerint 2011-ben a 35 év alattiak aránya 17 százalék volt, ez 2017-re 13-ra csökkent. Az 55 év feletti korosztály aránya ezzel szemben csaknem 10 százalékponttal 17-ről 26 százalékra növekedett. Vagyis az évtized elején hasonló volt a fiatal korosztály és a nyugdíj előtt állók aránya, de 6 év alatt teljesen eltolódott az arány az idősek felé. Ez azt mutatja, hogy

hiányzik az utánpótlás, és a folyamat nehezen látszik megállíthatónak

– fogalmaznak a PA-ban.

Közfoglalkoztatotti térségek: még rosszabb helyzet

Ha egy rosszabb gazdasági és ebből adódóan társadalmi helyzetű térségben nincsenek meg az alapvető lehetőségek a tanulásra, akkor ennek következményei már a munkaerőpiacon is nagyon hamar jelentkeznek. Ezért is fontos megnézni, hogy a különböző településtípusok alapján nézve mi látszik az alapfokú oktatásban dolgozók korösszetételében.

Külön megvizsgálva azokat a járásokat, ahol a közfoglalkoztatási mutató (azaz a közfoglalkoztatottak aránya a dolgozókon belül) 5 százalék feletti, azt tapasztjuk, hogy az ezeken a településeken működő általános iskolákban tanítók 14 százaléka 35 év alatti, és 25 százaléka 55 év feletti.

A változás iránya és sebessége az igazán aggasztó.

Ezeken a településeken 2011-ben a fiatal pedagógusok aránya még 21 százalék volt, vagyis 2017-re 7 százalékponttal csökkent. Eközben az 55 év felettiek aránya 10 százalékponttal emelkedett.

A három településtípust (főváros, közmunkával érintett települések és egyéb járásokba tartozó települések) tekintve viszonylag hasonló adatokkal találkozunk. De a legnehezebb helyzetben lévő településeken romlott leginkább a helyzet.

Gyorsuló leépülés

Ennek következményei pedig könnyen beláthatók, és sajnos elég lineárisak. Azokon a településeken, ahol egyre nehezebb lesz tanárt találni – mert többen mennek nyugdíjba, mint ahányan érkeznek –, ott romlik a színvonal. Ha ebbe nem nyugszanak bele a szülők, akkor két lehetőség között választhatnak:

távolabbi iskolában íratják át gyereküket vagy elköltöznek a településről.

A PA kutatói szerint mindkét út a helyi, körzetes iskola további romlását okozza, illetve erősíti azt a munkaerőpiaci katasztrófát, aminek már látjuk a következményeit. Ha nincs munkaerő egy térségben, akkor hiába érkezne munkahelyeket létrehozó tőke, nem találna alkalmazottakat. Ez pedig elriasztja azokat is, akik ezekben a térségekben befektetésen gondolkodnának.

Természetesen a fővárosban is megvan az a komoly probléma, hogy az általános iskolai tanári kar több, mint negyede 55 év feletti. Ez nem látszik visszafordíthatatlan problémának, ha azonban egy nehéz helyzetű térségben épül le az oktatás tanárhiány miatt, ott nagyon nehéz lesz újrateremteni azt a közeget, amely ismét jó szolgáltatást eredményez. Ez pedig nagyon gyorssá teszi ezeknek a térségeknek az elnéptelenedését, gazdasági értelemben véve leépülését.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .