25 év után visszavonul a főszerkesztő

0
905

Graydon Carter, a Vanity Fair című magazin főszerkesztője 25 év után távozik a lap éléről.

A 68 éves, kanadai születésű Carter távozásával amerikai sajtóvélemények szerint egy korszak zárul le az amerikai sajtó történetében.     A korábban is népszerű és keresett Vanity Fair az ő vezetése alatt lett fontos társadalmi kérdésekkel is foglalkozó és átfogó oknyomozó riportokat is közlő tekintélyes folyóirat. A hírességek, koronás fők és szupergazdagok élete mellett hosszas elemző riportokat is közölt, például az iraki és az afganisztáni háborúról, vagy a newtoni Sandy Hook általános iskolában 2012-ben történt és egész Amerikát megrázó lövöldözésről.

A lapban a tavalyi elnökválasztás – illetve már a kampány – óta markáns Trump-ellenes írások jelentek meg. Carter már a nyolcvanas években Trump ádáz ellenfele volt, amikor még a mostani elnök a New York-i mágnás Fred Trump fiaként a Fehér Ház közelében sem volt. Carter a Spy magazinban már akkor „apró ujjú tuskónak” nevezte Trumpot.

Carter honosította meg az évente külön lapszámként megjelenő hollywoodi filmmellékletet,

valamint az amerikai társadalmi és kulturális élet egyik fontos eseményévé vált, évente megrendezett Vanity Fair-estélyt az Oscar-gála után. A főszerkesztő a riporterek mellett a legkiválóbb amerikai írókat kérte fel szerzőnek és állandó munkatársa volt a világhírű fotós, Annie Leibowitz is.

„A lap az ő érdeklődését és szenvedélyeit tükrözte” – nyilatkozta róla az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) David Remnick, a The New Yorker című hetilap főszerkesztője. A The New York Times pénteken külön portrét szentelt Carternek, aki Ottawában született, és sírásóként dolgozott, mielőtt az Egyesült Államokba költözött és a Time magazin munkatársa lett.

A Vanity Fair a hírességek életében és a politikai életben is nem egyszer elsőként írt meg történeteket:

2005-ben például címlapon volt és először ebben a lapban beszélt válásáról Jennifer Aniston színésznő,

majd ezt követően a Vanity Fair publikálta először, hogy Mark Felt, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa volt az az addig csak Mély Torokként ismert ember, akinek kiszivárogtatásai végül is a néhai Richard Nixon elnök bukásához vezettek.

A 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után a lap erőteljesebben fordult a politika világa felé és Graydon Carter havonta írt jegyzetei is politikai állásfoglalásairól váltak ismertté.

A visszavonuló Graydon Carter úgy nyilatkozott, hogy fél évre Dél-Franciaországba megy nyaralni, és csak aztán tér majd vissza az Egyesült Államokba, de nem árulta el, hogy az után mire készül.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .