Kezdőlap Címkék Hollywood

Címke: Hollywood

A forgatókönyv írók sztrájkja csapás Hollywood gazdasági életére

Kevesebbet forgatnak az USA film fővárosában, és ezt nagyon is megérzik azok, akik ebből élnek. A forgatókönyvírók májusban léptek sztrájkba, mert attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan leváltja őket.

A filmszínész szövetség is sztrájkra készül péntektől ugyanebből az okból. Rohamosan csökken a forgatások száma: idén 56%-kal kevesebb filmes illetve televíziós produkcióhoz kezdtek hozzá mint tavaly. Ilyenkor nagyüzem szokott lenni Hollywoodban, mert az őszi szezonra készülnek, de jelenleg mindössze három forgatásról tud a Reuters Los Angelesben.

Mekkora a veszteség? Ezt ma még felbecsülni sem lehet, de korábban a forgatókönyvírók sztrájkja miatt 37700 munkahely veszett el Kaliforniában. 2007-2008-ban száz napig tartott a munkabeszüntetés.

2,1 milliárd dollárra becsülték a kiesett produkciók értékét. Minthogy a sztrájk egybeesett a nagy pénzügyi válsággal, ezért különösen sújtotta Kalifornia államot, amely az USA többi tagállamához képest csak lassabban tért magához a krízis után.

Most mindenki még rosszabb következményekre számít, mert a Covid pandémia után épphogy megindultak a forgatások Hollywoodban. A jelmezkölcsönzőknek, a hot dog és pizza árusoknak nincs meg a pénzügyi tartalékuk ahhoz, hogy átvészeljenek egy hosszabb munkabeszüntetést. A kirúgások már megkezdődtek: az elbocsátások általában meghaladják a munkaerő egyharmadát a különböző kölcsönzőknél.

A Sassy Craft Services ételt italt visz a forgatásokra olyan nagy cégeknek mint például az HBO vagy a Netflix. A sztrájk előtt átlagosan nyolc forgatás volt, most csak három.

Kalifornia állam igyekszik megakadályozni az elbocsátásokat, ezért alkut ajánl a munkaadóknak: ha négynaposra csökkentik a munkahetet ahelyett, hogy kirúgnának valakit, akkor az ötödik napi munkabért az állam állja.

A cowboy csizmák sem kelendőek

A Kowboyz kisáruház turista attrakció is Santa Fében, de jelentős részben abból élnek, hogy cowboy felszerelést kölcsönöznek vagy adnak el a film és televíziós forgatásoknak. A Waco minisorozat például 150 cowboy csizmát vásárolt az FBI ügynököknek. A forgatás nekik úgy is hasznot hoz, hogy a színészek és a személyzet más tagjai szívesen vásárolnak náluk a forgatás szünetében.

A kisáruház még nem tudta feltölteni a raktárkészletét teljesen a Covid pandémia után amikor leállt minden.

“Nehéz visszaállnunk arra a szintre, ahol a járvány előtt voltunk, és most itt ez a forgatókönyv író sztrájk. A filmforgatások nekünk aranyat értek. Cowboy csizmából most csak 1500 pár van raktáron, ez csak a fele a szokásosnak” – mondja Cristina Iverson, a tulaj a Reuters tudósítójának.

A History for Hire kölcsönző a forgatásokból élt Los Angelesben , és most bajban van: a sztrájk előtt hetenként átlagosan 53 filmes kelléket kölcsönöztek tőlük a kamerától kezdve a kemping felszerelésig. Most ez lement heti 26-ra.”A profit 60%-kal csökkent a sztrájk miatt” – panaszkodott Pam Elia, aki a férjével együtt viszi a boltot. Elmesélte a Reuters tudósítójának, hogy beállított hozzájuk egy forgatókönyv író, aki el akarta adni a kilencvenes évekből megmaradt elektronikai készülékeit.

“Sajnos nem tudom öntől megvenni éppen, mert önök sztrájkolnak, és nincs rá kereslet” – közölte a kissé meglepett forgatókönyv íróval Hollywoodban a kölcsönző főnökasszonya.

Andy Landy mosolyalbuma – Elk*rtuk

0

Hollywood-i tudósítónk jelenti az Elk*rtuk amerikai bemutatójáról.

AL

Andy Landy mosolyalbuma – Csak nézünk, mint a moziban!

A több százmilliós költségvetésű filmeket forgatnak Budapesten a Lionsgate Films, MGM, Paramount TV, Sony, Marvel, Netflix és az Amazon Studios stábjával.

AL

 

Neom, a jövő városa?

Szaúd-Arábia egy 500 milliárd dolláros nagyváros építését tervezi, amely a Vörös-tenger feletti hídon keresztül kapcsolódik Afrikához. A fejlesztés része Mohammed bin Salman koronaherceg Vision 2030 jövőképének, amely Szaúd-Arábia olajvezérelt gazdaságának diverzifikálására irányul.  A becslések szerint a projekt 30-50 évig tart, míg az első szakasz 2025-re esedékes.

Mohamed bin Szalman herceg annak ellenére nem mondott le hollywoodi álmáról, hogy a kínai korona vírus a padlóra vitte az olaj árát pedig jórészt ebből kell finanszíroznia a jövő városát. A párizsi Le Monde szerint a majd mindenható trónörökös Hollywood imádatában nőtt föl, ezért a városnak adott furcsa név, a Neom. Amelyet persze azért meg is lehet magyarázni: neo görögül újat jelent, az m pedig az arab jövő szóból ered: mosztagbal!

20-szor akkora mint Los Angeles

Az új csoda várost a sivatag szélén 16400 négyzetkilométeresre tervezik – jórészt olyanok, akik Hollywoodnak szoktak filmes városokat építeni. Persze mindez kicsit nagyobb de hát területe bőségesen van a sivatagi királyságnak. És akkor még pénze is volt amikor 2017-ben a „sivatagi Davos” keretében ünnepélyesen elővezette tervét Mohamed bin Szalman trónörökös.

Megújuló energia források

16 400 négyzetkilométeren a megacity 33-szor nagyobb, mint New York City és a világ egyik legnagyobb városa lesz, amely száz százalékban megújuló energiával üzemel, de vannak más futurisztikus tervek is hiszen például tenger vízből fedeznék a lakosság vízellátását! Az első szakaszt 2025-re tervezik átadni, mely nincsen oly messze már. „Nem vesztegethetjük az időt a szélsőséges gondolatokra. Szaúd Arábia a fiatalok országa. A lakosság 70%-a 30 év alatt van” – hangsúlyozta a herceg, aki maga is a harmincas éveiben jár. Ez egy önálló zóna lesz a tervek szerint, saját szabályokkal és társadalmi normákkal, amelyet kifejezetten a gazdasági haladás és polgárainak jóléte érdekében működtetnek, azzal a reménnyel, hogy idevonzza a világ legtehetségesebbjeit és Neomot kereskedelemi csomóponttá, innováció és kreativitás fellegvárává tegye.

Mindezt miből?

A sajtónak abban a Ritz-Carlton hotelben mutatták be az álomvárost, ahol korábban szaúdi oligarchák váltak meg vagyonuk egyharmadától – Mohamed bin Szalman herceg embereinek nem épp baráti biztatásától kísérve. Még hercegek is voltak a elfogottak között, de a király parancsára őket is megdolgozták kicsit, hogy adakozzanak az új város javára. Így jött össze a szilárd alap. Becslések szerint mintegy 40 milliárd dollárt sikerült összeszednie ily módon Mohamed bin Szalman hercegnek a 2030-as Vízió programhoz, melynek legfontosabb eleme az új város. 40 milliárd dollár sok pénz de hát ehhez mégiscsak ez is kevés volt. Ezért jött az Aramco privatizálása. A világ legnagyobb olajtársasága a fénykorában 2000 milliárd dollárt ért vagyis a világ legdrágább cége volt. Az aranyérem maradt, de az érték csökkent, mert a kínai korona vírus miatt a Mennyei Birodalom egyre kevesebb olajat vásárol. Napi három millió hordó olaj esik ki emiatt a világpiacról. Így Szaúd Arábiának is meg kell húznia a nadrágszíjat: napi félmillió hordós kitermelés csökkenést javasolnak.

Az álmok és a valóság

Csodálatos tervekben a múltban sem szűkölködött Szaúd Arábia. A korábbi király, Abdallah idejében hat új városról határoztak, de ebből csak egy épült meg. Az természetesen az előző uralkodó, Abdallah nevét viseli. A mostani uralkodó, Szalman öreg és beteg. A hatalmat helyette kedvenc fia, Mohamed bin Szalman herceg gyakorolja, aki kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkezik. Legjobb barátai közé tartozik Jared Kushner, Trump elnök veje és közel-keleti főtanácsadója. Travis Kalanick egykori washingtoni miniszter is benne van a Neom programban. Csakhogy ők viszik a pénzt. Szakértők szerint az álomváros sokkal több pénzbe  kerül majd mint 500 milliárd dollár, de jelenleg ennyi sincsen Szaúd Arábiában a trónörökös álmára, egy megapoliszra a sivatag szélén a tenger mellett…

Woody Allen leáll, bár nem éppen önszántából

0

Jövőre lesz az első olyan év, amikor nem mutatnak be új Woody Allen filmet. 1974 óta nem történt ilyen az amerikai rendezővel, aki a 48. filmjénél tart. Az eddigi utolsó filmjét (Egy esős nap New Yorkban) az idén ősszel mutatják be.

Woody Allen közismerten munkamániás, aki soha nem megy szabadságra. Mindig dolgozik, feltéve, hogy talál szponzort. Nos, ez 45 évig folyamatosan sikerült is neki, de most nem. Elvben most is lenne szponzor, hiszen az Amazonnal öt filmre kötött szerződést, s ebből még csak kettő készült el. A Hollywood Reporter viszont azt írja: a szexuális zaklatási botrányok miatt az Amazon felbontja vele a szerződést.

A neves rendezőt már régen kísérti nevelt lányának, Dylan Farrow-nak a vádja, mely szerint gyerekkorában szexuálisan molesztálta őt Woody Allen, aki persze mindent tagad. A család több ismerőse szerint a vádak mögött Woody Allen volt felesége, Mia Farrow áll, a pszichológus-szakértő is azt találta, hogy ő befolyásolta lányát. Az ügy akkor kerül újra elő, amikor lelepleződött Harvey Weinstein mint szexuális ragadozó, ami lavinát indított el, s ennek nyomán Dylan Farrow újra előállt a vádakkal.

Woody Allen nem ismeri el a vádak jogosságát, mint ahogy azt sem, hogy nincs szponzor az új filmjéhez. Ugyanakkor nem forgat. A rajongók tehát be kell, hogy érjék a már elkészült 48. filmmel. Lehet, hogy nem is lesz 49..

Ő a legjobban fizetett színésznő a világon

0

Scarlett Johansson kereste a legtöbbet a színésznők közül 2018-ban a Forbes magazin szerint.

A Marvel Bosszúállók-sorozatának Fekete Özvegye 40,5 millió dollár (11,5 milliárd forint) adózás előtti bevételre tett szert 2017 júniusa és 2018 júniusa között a magazin becslése szerint. A 33 éves színésznő 2017-es bevételeinek megnégyszerezésével taszította le trónjáról Emma Stone-t, és a szuperhősmozi negyedik, jövőre bemutatandó részében is szerepel majd.

A legjobban fizetett színésznők rangsorában

második lett Angelina Jolie

28 millió dollárral. Az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő visszatérése a listára elsősorban a Demóna című családi film második részéért kapott gázsijának köszönhető.

Harmadik helyen Jennifer Aniston végzett 19,5 millió dollárral. Az ő bevételeinek döntő hányadát a reklámszerződéseiből befolyó összegek teszik ki. Jövőre még többet kereshet majd, hiszen elkezdik az Apple cég drámasorozatának forgatását. A sorozatban a lista ötödik helyén álló Reese Witherspoon (16,5 millió dollár) lesz a partnere,

a két színésznő állítólag 1,25 millió dollárt kap majd fejenként és epizódonként.

Negyedik lett Jennifer Lawrence, akinek két legutóbbi filmje, az anyám! és a Magyarországon forgatott Vörös veréb ugyan nem teljesített jól a mozikban, de a színésznő számára még mindig biztos bevételi forrást jelent az X-Men sorozatban való közreműködése, valamint a Dior divatházzal való szerződése.

Az első 10 között szerepel még Mila Kunis, Julia Roberts, Cate Blanchett, Melissa McCarthy és Gal Gadot.

A tíz színésznő összesen 186 millió dollár adózás előtti bevételre tett szert a vizsgált időszakban, ami 16 százalékkal haladja meg a 2017-es évben elért 172,5 millió dollárt. A Forbes adatai a Nielsen, a ComScore, a Box Office Mojo és az IMDB adatbázisaiból, valamint filmipari szakemberekkel készült interjúkból származnak.

Egy 2016-os tanulmány szerint

a szöveges szerepek mindössze 28,7 százalékát kapják női karakterek a filmekben.

Mindez azt jelenti, hogy a színészekhez képest a színésznőknek kevesebb lehetőségük van nagy bevételhez jutni.

Idén mindössze két színésznőnek sikerült átlépnie a 20 millió dolláros határt, 2017-ben még háromnak, 2016-ban pedig négynek. Az idei tízes mezőnyből kimaradt Amy Adams, Emma Watson, Charlize Theron és a tavalyi első helyezett Emma Stone is, a vizsgált időszakban ők 10 millió dollárnál kevesebbet kerestek.

Sylvester Stallone ellen szexuális bűncselekmény miatt nyomoznak

A Los Angeles-i kerületi ügyészség rövid közleményben tudatta, hogy a szexuális bűntetteket vizsgáló nyomozók újra elővették a színész ügyét.

A panaszt Santa Monicában nyújtották be még tavaly, a Weinstein-botrány kirobbanása után. Újabb részleteket most nem közöltek az állítólagos szexuális visszaélésről, amely még a kilencvenes években történt, és 2017 novemberében tettek feljelentést róla.

Stallone ügyvéde, Martin Singer közölte, hogy a színész kategorikusan tagad minden vádat. A CNN-nek kifejtette, hogy Sylvester Stallone kapcsolata a panaszt benyújtó nővel teljes mértékben közös megegyezésen alapult. Az ügyvéd felháborítónak tartja, hogy nyilvánosan bejelentették, hogy előveszik az ügyet, mert szerinte ezzel azt sugallják, hogy van valamiféle alapja, holott nincs.

Sylvester Stallone 1976-ban lett világhírű a Rocky című filmmel, melyet számos folytatás követett. Hollywood egyik legnagyobb akciósztárja lett, másik legendás szerepe, a Rambo is több folytatást megélt.

Feladta magát Weinstein, de szabadon engedték

0

Nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt elindult az első eljárás Harvey Weinstein ellen. A híres hollywoodi producer önként ment be a New York-i rendőrségre, de egymillió dolláros óvadék fejében már szabadon is engedték.

 

Weinstein péntek reggel adta fel magát a New York-i rendőrségen, mert a bíróság még aznap vádat emelt ellene. A rendőrség közleménye szerint a producert két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel vádolják.

A rendőrségről a producert megbilincselve szállították át egy manhattani bíróságra, ahol ismertették a vádakat, és az óvadék ellenében való szabadlábra helyezés feltételeit.

Weinstein a rövid bírósági meghallgatáson végig csöndben marad, az ügyvédei pedig beleegyeztek az egymillió dolláros óvadékba, így szabadon távozhatott. A bíróság elrendelte, hogy elektronikus nyomkövetőt kell viselnie. Továbbá nem hagyhatja el New York és Connecticut államot, és útlevelét is bevonták.

A meghallgatáson az ügyész arról beszélt, hogy folyamatban van a nyomozás, és minden áldozatot bátorított, hogy forduljon a bírósághoz.

„A vádlott pozícióját, pénzét és hatalmát használta fel, hogy olyan helyzetekbe csaljon fiatal nőket, amelyekben képes volt szexuálisan erőszakoskodni velük” – hangzott el a Guardian beszámolója szerint.

Összesen már több mint 70 nő vádolta a producert erőszakkal vagy zaklatással,

mióta tavaly októberben a New York Times majd a New Yorker részletesen írt a sok esetben nyílt titokként kezelt erőszakos közeledéseiről, de ezek az első esetek, amelyekből büntetőeljárás indult ellene. A mostani bírósági ügyről annyit lehet tudni, hogy Lucia Evans is érintett benne, akit állítólag orális szexre kényszerített Weinstein. Erről a New Yorkernek beszélt októberben.

Weinstein elismerte, hogy helytelenül közeledett nőkhöz, de a szexuális erőszakot és a bűncselekményeket következetesen tagadja.

Közben tovább gyűrűzik a Weinstein ügyei által kirobbant hollywoodi zaklatási botrány: csütörtökön nyolc nő vádolt meg Morgan Freemant a CNN riportjában. A színész a CNN-hez eljuttatott közleményében bocsánatot kért mindenkitől, akit viselkedésével kényelmetlen helyzetbe hozott, vagy aki úgy érezte, hogy tiszteletlenül bánt vele.

Ilyen lett a legújabb Star Wars-történet

Ha egy szóval kellene jellemezni a legújabb Star Wars-filmet, amely a Han Solo történetét középpontba állító spin-off, azt mondhatnánk, hogy mindenféle szempontból korrekt. Nem ezért a filmért fog valaki beleszerezni a Csillagok háborúja univerzumába, de csalódást sem okoz a Solo – Egy Star Wars történet.

 

Habár ez utóbbi mondat nem hangzik túl nagy dicséretnek, tulajdonképpen az, hiszen nehéz feladatra vállalkozott a kreatív stáb és Ron Howard rendező. Egy mindenki által jól ismert, ikonikus karakter előtörténetét kellett bemutatni, és meg kellett találni azt a színészt is, aki eladható a fiatal Harrison Fordként, miközben a Solónak önmagában is meg kellett állnia a helyét. Nagyon sok buktató rejlett tehát a vállalkozásban, míg a 2016-ban bemutatott első spin-offal, a Zsivány Egyessel több szempontból egyszerűbb volt a helyzet. Ott a szó szoros értelmében mellékszálról volt szó, ezért teljesen új, ismeretlen karakterekre lehetett építeni a sztorit, akiknek története gyakorlatilag le is zárult a film végén. A Solo esetében ez nyilvánvalóan nem volt opció: ezt a filmet sokkal jobban be kellett ágyazni a fő történetszálba, és Han Solón kívül más ismert karakterek is megjelennek benne.

Tulajdonképpen a spin-offok létének két oka van (mármint ha eltekintünk a piszkos anyagiaktól, ami nyilvánvalóan a legfontosabb, mindent megmagyarázó ok): a messzi-messzi galaxisban rengeteg még a potenciál Skywalkerék és kapcsolt részeik történetén kívül, számos új bolygót, lényt, gonoszt lehet bemutatni, azaz szó szerint új világokat megnyitni a nézők előtt, plusz ott van a rengeteg esemény és karakter, akiket vagy amiket megéri jobban, más nézőpontból is megismerni. A Solo ezeknek az elvárásoknak is tökéletesen megfelel: kapott egy saját filmet egy közönségkedvenc karakter, akiről ezáltal kicsit többet megtudhatunk, és sikerült tovább tágítani a Csillagok háborúja univerzumát is.

Spoilerezni nem szeretnénk, ezért a történetről legyen elég annyi, hogy tulajdonképpen azt mutatja be a film, hogy

hogyan lett Han Solóból az Új reményben megismert Han Solo, a hivatásos űrcsempész.

Hogyan vált azzá a kissé mogorva, magányos farkassá, aki nem szívesen szövetkezik senkivel, és fennen hangoztatja, hogy csak a saját érdekeit nézi, de azért világos, hogy ha arra kerül sor, lehet rá számítani az erő jó oldalán.

A Solót játszó Alden Ehrenreich, Csubakka és Emilia Clarke Csillagok háborúja ûreposz legújabb része, a Solo: Egy Star Wars-történet bemutatója előtt Cannes-ban (MTI/EPA/Franck Robichon)

Mindez persze nem működne, ha nem lenne hihető, hogy ez ugyanaz a karakter, mint akit Harrison Ford alakításában megismertünk. Kijelenthetjük, hogy a viszonylag ismeretlen Alden Ehrenreich személyében nagyjából hiteles Han Solóra bukkantak az alkotók. Ehrenreich nem értelmezi újra Solo figuráját, és nem mutat be nagy ívű karakterfejlődést sem, de hát a Star Wars filmeket soha nem a kiemelkedő színészi teljesítmény miatt nézték az emberek. Sőt, igazából ebben az esetben talán jobb is, hogy Ehrenreich nem tűnik annyira karizmatikus figurának. Nem lehet azzal vádolni, hogy saját egyénisége átütne a vásznon, ezért nem is áll előttünk egy teljesen új Han Solo, hanem tudja hozni a már megismert figurát, csak annak egy naivabb, csillogó szeműbb verzióját. Azt sem lehet ráfogni, hogy utánozná Harrison Fordot, de azért van bennük kellő hasonlóság ahhoz, hogy működjön az összekapcsolás. És itt nem csak a külsőségekre gondolok, bár nyilvánvalóan erre is odafigyeltek.

Ehrenreich alakítása összességében pontosan olyan, mint maga a film: korrekt.

Nagyjából ez mondható el a többiekről is, hiszen kifejezetten izgalmas új szereplőt nem ismertünk meg. Woody Harrelson megbízhatóan hozza a saját figuráját, aki azonban nem kifejezetten érdekes, Daniel Glover viszont kifejezetten jó a tenyérbemászó Lando Calrissian szerepében. Benne azért még bőven van potenciál. A Trónok harca sztárja, Emilia Clarke ellenben nem alkotott igazán maradandót a szerepében. Pedig a karaktere elég összetett lenne, bár mentségére legyen mondva, hogy igazából pont az nem derül ki, hogy miért lett ilyen Qi’ra, így pedig elég nehéz bárhogy viszonyulni hozzá, és mintha a színésznőnek sem sikerült volna. És, ha már szóba került a Clarke-ból sztárt csináló sorozat: talán még annyit elárulhatunk a Solo történetről, hogy kis túlzással több árulás, átverés és háttérben zajló mesterkedés van benne, mint egy évadnyi Trónok harcában. Ami egy ponton már feldolgozhatatlanul sok is lesz, és mi is legalább annyira belezavarodunk abba, hogy ki kivel és hogy, mint maguk a szereplők.

Donald Glover Lando Calrissian szerepében. Forrás: Fórum Hungary

Ráadásul a motivációk sincsenek a legjobban kidolgozva, de pont ezért is mondhatjuk korrekt, és nem kiemelkedően jó filmnek a Solót. Hiszen

sikerült megfelelnie a vele szemben támasztott komplex elváráshalmaznak, de igazán maradandó élmény nem lett.

Önálló alkotásként is értékelhető, amihez nem kell kívülről fújni az összes korábbi Star Wars-filmet (bár, ha létezik olyan néző, aki meg egyetlen epizódot sem látott még, azért nem feltétlenül ezzel kezdje), viszont rengeteg olyan kisebb-nagyobb utalás van benne, ami fellelkesítheti a keményvonalas rajongókat is, és még azt is sikerült elhitetni, hogy Han Solót lájtuk. Az már inkább csak kötözködés, hogy Ehrenreich igazából nem tűnik fiatalabbnak, mint Harrison Ford

Kérdés, hogy milyen lett volna a film, ha nem küldik el az eredetileg a rendezésre felkért Phil Lord és Chris Miller alkotópárost (21 Jump Street, Lego Batman), akik helyett aztán a veterán Ron Howardra (A Da Vinci-kód, Egy csodálatos elme, Apollo 13) bízták a Solót. Úgy tűnik, nagy törést nem okozott a munkálatokban a rendezőváltás, a háttérbeli kreatív viták egyáltalán nem látszódnak a filmen. Valószínűleg egyedibb alkotás született volna Lord és Miller keze nyomán, bár az korántsem biztos, hogy jobb.

A víz érintése az Oscar-díjátadó legnagyobb nyertese

Meglepetések nélkül zajlott le a 90. Oscar-díjátadó: sajnos a legjobb idegennyelvű film kategóriájában is a legesélyesebbnek tartott jelölt, A Fantastic Woman kapott díjat, nem a Testről és lélekről. A víz érintése négy Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járót. A legjobb női főszereplő Francis McDormand lett, és Gary Oldman Churchill alakítása is Oscart ért. A show-ra a pedig az nyomta rá a bélyegét, hogy a díjakat átadó Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia mindent megtett azért, hogy minél nyitottabbnak és befogadóbbnak tűnjön.

 

A 90. Oscar-gála nem sikerült olyan emlékezetesre, mint a 89. Ezúttal nem volt nagy baki vagy botrány, de az este folyamán többször felemlegették a tavalyit, amikor a legjobb film díjánál először rossz nyertest hirdettek ki. Az Oscar-gála házigazdája, Jimmy Kimmel is ezzel kezdte a show-t. Arról beszélt, hogy a PricewaterhouseCoopers – amely a szavazatok számlálását végzi – megígérte, hogy a megfelelő borítékok átadása lesz a legfontosabb számukra idén. Ezt Jimmy Kimmel úgy kommentálta, hogy nagyszerű, de kérdés, hogy akkor az elmúlt 89 évben mi lehetett számukra a legfontosabb. Ezután a zaklatási botrányra és a metoo mozgalomra tért rá, és az Oscar-szoborral példálózott, ami a kezeit megfelelő helyen tartja, és még pénisze sincs. Majd komolyra fordította a szót és arról beszélt, hogy éppen ideje volt kiállni a visszaélések ellen, annál is inkább, mert Hollywoodnak jó példát kellene mutatnia a világnak. Kimmel szerint pozitív változás jöhet a filmiparban, és ezzel kapcsolatban beszélt arról is, hogy mekkora siker jelenleg a mozikban a Fekete Párduc, amely az első fekete szuperhősfilm – pár éve pedig még senki sem akart volna ilyet csinálni.

2017 az az év volt, amikor a férfiak annyira elszúrták, hogy a nők halakkal kezdtek randizni

– foglalta össze az évet Jimmy Kimmel A víz érintésére utalva, amely a legtöbb, 13 jelölést gyűjtötte be.

Ennek megfelelően a legtöbb, összesen 4 Oscart is A víz érintése kapta: a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek (Guillermo del Toro) járó díj mellett a látványt és a film zenéjét (Alexander Desplat) díjazták. A 8 Oscarra jelölt Dunkirk három díjat kapott (legjobb vágás, legjobb hangvágás, legjobb hang), a 7 Oscarra jelölt Három óriásplakát Ebbing határában alkotói pedig a színészi díjakkal vigasztalódhattak.

A legjobb férfi mellékszereplő díját a várakozásoknak megfelelően Sam Rockwell kapta, a legjobb női főszereplőnek járó Oscart pedig Frances McDormand vehette át, akinek a Fargo után ez már a második szobrocskája. Frances McDormand valószínűleg köszönőbeszédével is bevonul majd az Oscar-történelembe: vitathatatlanul a legkülönlegesebb volt, amit az este hallhattunk, és a gála egyik legemlékezetesebb pillanata is neki köszönhető. Arra kérte az összes női Oscar-jelöltet a teremben, hogy álljanak fel vele együtt, és így mutassák meg, mennyien vannak. Ezután arról beszélt, hogy mindannyiuknak vannak tervei, amelyek megvalósulásra várnak, de ne a ma esti partikon akarjanak erről beszélni velük, hanem az irodákban.

A beszédét két szóval zárta le, amit mindenki figyelmébe ajánlott: „inclusion rider”.

Ez azt a kikötést jelenti, amelyet a színészek a szerződésükbe iktathatnak arról, hogy minél sokszínűbb stábot szeretnének a filmjükbe.

A legjobb férfi főszereplő esetében szintén a papírforma érvényesült: Gary Oldman vehette át a díjat Winston Churchill megformálásáért A legsötétebb órában. A brit színésznek meglepő módon ez volt az első jelölése, és látszott rajta hogy nagyon meg is hatódott, mikor átvette a díjat. Korábban, a vörös szőnyeges bevonuláskor Oldman arról beszélt, hogy szinte ő maga sem ismerte fel magát a filmben: nem meglepő módon A legsötétebb óra a legjobb maszkmesteri munkáért járó díjat is elnyerte.

A legjobb női mellékszereplő Allison Janney lett (Én, Tonya), akinek a legjobb köszönőbeszéd díját is odaítélhetnék. Mikor átvette a díjat azt mondta: „Teljesen egyedül csináltam”, majd a meglepett nevetés után hozzátette, hogy igazából semmi sem áll távolabb a valóságtól, és persze ő is felsorolta, ki mindenkinek köszöni az Oscart.

Fontos kiemelni a legjobb operatőri munkának járó Oscart is. Ugyan a kategória első női jelöltje, Rachel Morrison nem nyert a Netflix által gyártott Mudbounddal, ezt most valószínűleg senki sem hányja majd az akadémia szemére.

Nagyon kijárt már a díj a tizennégyszeres Oscar-jelölt Roger E. Deakins-nek,

akinek győzelmét hatalmas ováció fogadta. A 68 éves Deakins-t korábban olyan filmekért jelölték, mint A remény rabjai, a Fargo, A felolvasó, a Skyfall vagy a Sicario. Végül ennyi jelölés után a Szárnyas Fejvadász új részével nyert, amelyet Budapesten forgattak, és Deakins ezt köszönőbeszédében meg is említette. A Szárnyas Fejvadász 2049 egyébként a vizuális effektekért járó Oscart is elvitte.

Emlékezetes volt James Ivory győzelme is, aki 89 évesen nyerte meg a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat a Szólíts a nevedenért, és ezzel ő lett a legidősebb Oscar-nyertes. A tavalyi év legnagyobb meglepetés filmsikere, a Tűnj el! is kapott egy Oscart: Jordan Peele, akit rendezőként is jelöltek, a legjobb eredeti forgatókönyvárt járó szobrocskát kapta meg. Greta Gerwig filmje, a Lady Bird viszont hoppon maradt, hiszen az öt jelölésből egyet sem tudott díjra váltani.

Az érdekességek sorát gyarapította a korábbi NBA-sztár, Kobe Bryant feltűnése a színpadon, aki a legjobb animációs rövidfilmért (Dear Basketball) kapott Oscart. Az egész estés animációnak járó díjat pedig a Pixar fimje, a Mexikóban játszódó Coco kapta, amely a legjobb betédal Oscarját is elvitte.

A minket leginkább érdeklő Oscart, a legjobb idegennyelvű filmnek járó díjat az előzetesen legesélyesebbnek tartott chilei film, az A Fantastic Woman nyerte meg, így 2016 és 2017 után idén nem lett magyar Oscar. A Testről és lélekről stábja ettől függetlenül úgy tűnik, jól érezte magát a gálán: a film női főszereplője, Borbély Alexandra több képet is posztolt az Instagramjára.

https://www.instagram.com/p/Bf665SEhYFN/?taken-by=szandraborbelyova

Összességében – valószínűleg a hollywoodi zaklatási botrányok miatt – idén

komolyabbra sikerült a díjátadó, mint a korábbi években.

Nagyon látszódott, hogy a szervezők minden eddiginél több figyelmet fordítottak arra, hogy ne csak fehér férfiakról szóljon a show, és lépten-nyomon ki is emelték a női és színes bőrű alkotókat. Ez mindenképpen értékelendő gesztus, de néha már erőltetetten hatott, és izgalmas semmiképpen nem lett tőle a műsor.

A nők és a színes bőrű filmesek helyzete mellett a bevándorlás témája is sokszor szóba került, minden bizonnyal az amerikai elnök migrációs politikájára utalva. Amikor Guillermo del Toro megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat, azzal kezdte a köszönőbeszédét, hogy ő is bevándorló. Meglepetést jelentett, hogy ezt a díjat Emma Stone adta át, akinek a hagyományok szerint a legjobb férfi főszereplőt kellett volna bejelentenie, mivel tavaly ő nyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. A változtatás oka az volt, hogy a tavalyi férfi győztes, Casey Affleck a szexuális zaklatási vádak miatt idén távol maradt a díjátadótól, tehát nem tudta volna átadni a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. Végül a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Jane Fonda és Helen Mirren adta át, akik arról beszéltek, hogy rengeteg minden változott az elmúlt 90 évben Hollywoodban, többek között az is, ahogy a férfiak és nők egymáshoz viszonyulnak. A legjobb női főszereplőnek járó díjat is nők adták át: Jodie Foster és Jennifer Lawrence.

Nemes gesztus volt, hogy a tavalyi botrány ellenére nemcsak a műsorvezetőt, Jimmy Kimmelt hívták vissza, hanem a Faye Dunawaye-t és Warren Beatty-t is, akik 2017-ben elszúrták a legjobb film díjának átadását. Idén újra megpróbálhatták, és gond nélkül prezentálták A víz érintése Oscarját, Guillermo del Toro rendező pedig a díjat a fiatal filmeseknek, a következő generációnak ajánlotta.

A legnagyobb showelem az volt, hogy Jimmy Kimmel idén is megtalálta a módját annak, hogy hétköznapi embereket is bevonja a díjátadóba. Arról beszélt, hogy a nézőknek is illő köszönetet mondani, ezért míg tavaly „turistákat” hozott a gálára, idén a show közepén összegyűjtött egy csapat sztárt, hogy átmenjenek a szomszédos TCL Chinese Theater nevű legendás moziba, és „meglepjék” a nézőket. Többek között Margot Robbie, Gal Gadot, Mark Hamill és Guillermo del Toro volt a társaságban, akik vittek egy kis nasit a mozi közönségének, és az egyik néző még a következő díj átadóit is felkonferálhatta.

Az este visszatérő poénja pedig az volt, hogy Jimmy Kimmel felajánlott egy jetskit annak, aki a legrövidebb beszédet mondja az idén, és sok díjazott utalt is rá a beszédben, hogy örülne a nyereménynek. Ettől persze nem lettek rövidebbek a köszöngetések: végül a Fantomszál jelmezeiért díjazott Mark Bridges kapta a jetskit.

Jimmy Kimmel egyébként elég jó házigazdának bizonyult idén is, de nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a majd négyórás műsor továbbra is unalmas és nagyon kiszámítható. Ráadásul idén a díjazottak névsora is annyira a várakozásoknak megfelelően alakult, hogy még ennyi izgalmat sem tartogatott a show.

A legfontosabb díjazottak:

Legjobb film

  • Szólíts a neveden
  • A legsötétebb óra
  • Dunkirk
  • Tűnj el!
  • Lady Bird
  • Fantomszál
  • A Pentagon titkai
  • A víz érintése
  • Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb rendező

  • Christopher Nolan (Dunkirk)
  • Jordan Peele (Tűnj el!)
  • Greta Gerwig (Lady Bird)
  • Paul Thomas Anderson (Fantomszál)
  • Guillermo del Toro (A víz érintése)

Legjobb női főszereplő

  • Sally Hawkins (A víz érintése)
  • Francis McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Margot Robbie (Én, Tonya)
  • Saoirse Ronan (Lady Bird)
  • Meryl Streep (A Pentagon titkai)

Legjobb férfi főszereplő

  • Timothée Chalamet (Szólíts a neveden)
  • Daniel Day-Lewis (Fantomszál)
  • Daniel Kaluuya (Tűnj el!)
  • Gary Oldman (A legsötétebb óra)
  • Denzel Washington (Roman J. Israel, Esq.)

Legjobb női mellékszereplő

  • Mary J. Blige (Mudbound)
  • Allison Janney (Én, Tonya)
  • Lesley Manville (Fantomszál)
  • Laurie Metcalf (Lady Bird)
  • Octavia Spencer (A víz érintése)

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Willem Dafoe (Floridai álom)
  • Woody Harrelson (Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Richard Jenkins (The Shape of Water)
  • Christopher Plummer (A világ összes pénze)
  • Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

Legjobb idegennyelvű film

  • A Fantastic Woman (Chile)
  • The Insult (Libanon)
  • Szeretet nélkül (Oroszország)
  • Testről és lélekről (Magyarország)
  • A négyzet (Svédország)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!