Nem szeretjük Orbán rendszerét, de képesek vagyunk együtt élni vele.
Tudjuk, hogy milyen ez a rendszer: csalásra, lopásra, hazugságra épül.
A rendszer is tudja rólunk, hogy milyenek vagyunk.
Ismer bennünket, hisz ő is belőlünk való.
Mi teremtettük, a saját gyönyörűségünkre.
A mi virágunk, mi szakajtottuk, most meg szagolhatjuk napestig.
A rendszer megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt.
Nem kívánja, hogy szeressük, még csak úgy sem kell tennünk, mintha kedvelnénk.
Neki az is elég, ha nem látványosan utáljuk, beéri azzal, ha nem megyünk ki túl sokan, és túl gyakran az utcára.
Kiegyeztünk ezzel a világgal: addig jó, míg Orbán él.
Ő úgy tesz, mintha elhinné, amit mi hazudunk, mi pedig azt játsszuk, hogy elhisszük, amit ő hazudik.
Ez a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ki lett találva jól: aki nem lop egyszerre, nem kap rétet estére.
Ránk épül ez a rendszer, mert tudja, hogy ránk lehet építeni.
Megbízhatóak vagyunk, fásultak, nem lázadók.
Az előző átkosban sem volt erre mentség, legföljebb magyarázat: az oroszok strázsáltak felettünk.
Most nincs szükségünk smasszerekre, magunk vagyunk a saját kápóink.
Körbekerítettük magunkat, még jóval azelőtt, hogy kerítés épült volna a határon.
Megszoktuk Orbánt, és nem lázadunk ellene.
Megvetjük és lenézzük.
Megvett minket, ezért megvet és lenéz bennünket.
A morgás joga megmaradt – ha jut mellé pörkölt és uborka, miénk itt a világ.
Ne zavarjátok köreinket, köszönjük, megvagyunk.
