Történelmi látogatás: Erdogan Athénban

0
33

65 éve nem járt török államfő Görögországban, mert a két állam viszonya hagyományosan feszült. Igaz, hogy Recep Tayyip Erdogan tárgyalt már Athénben, de akkor „csak” miniszterelnök volt. Most pedig Törökország majdnem teljhatalmú elnöke.

A két állam kapcsolatában a szimbólumoknak nagy jelentősége van. Különösen amióta a Thesszalonikiben született Musztafa Kemal pasa, vagyis a modern török állam megalapítója, Kemal Atatürk serege élén kiverte Kisázsiából az előrenyomuló görög csapatokat.

Görögország ma is az Európai Unió egyik legerősebb hadseregét tartja fenn mindenekelőtt Törökország miatt.

A két állam között régi ellentét Ciprus. A görög rész független és az Európai Unióhoz tartozik, a másik rész török fennhatóság alatt áll.

Ciprusról a tárgyalások a két közösség között nyáron megszakadtak.

Erdogan Athénban mindenekelőtt arról a menedékkérőket érintő egyezményről tárgyal, melyet Törökország az Európai Unióval kötött. Ez érinti Görögországot is, mely az EU délkeleti kapuja.

Görögországban senki sem szeretné, ha megismétlődne a 2015-ös vészhelyzet, amikor többszázezer menedékkérő masírozott át az országon az EU belső része felé. Törökország azzal fenyegetőzik, hogy felmondja az egyezményt, melyet Erdogan elnök még Merkel német kancellárral kötött meg. Kevesen gondolják Athénban, hogy ezt komolyan gondolja, hiszen az egyezmény szép pénzt hoz Törökországnak. Ráadásul Trump jeruzsálemi döntése miatt most épp lángba borul a Közel-Kelet. Erdogannak aligha van szüksége újabb konfliktusra.

Ahol a görög és a török érdekek találkoznak az a gazdaság és főképp a turizmus.

A török gazdaság jól muzsikál annak ellenére, hogy Erdogan összeveszett az Európai Unióval és nincs jóban Amerikával sem. Görögország viszont még mindig az EU beteg embere. Ezért az olyan elképzelés, hogy épüljön gyorsvasút Thesszaloniki és Isztambul között mindkét fél számára előnyös lehet.

Soha ilyen sok török turista nem járt még Görögországban. Úgyhogy Erdogan elnöknek bőven van miről tárgyalnia Athénban, de a látogatás mégis inkább szimbólumnak tekinthető. Hiszen, mint az elején írtuk, 65 éve nem járt török államfő Görögországban.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here