Vona Gábor megkövette az MSZP-s Ujhelyit!

0
1078

„Szerintem sokakat meglepünk azzal, hogy most beszélgetünk!” – fogalmazott Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az általa indított „Heti Kettes Ujhelyivel” című videósorozat legfrissebb epizódjában, amelyben a Jobbik egykori elnöke, Vona Gábor volt az európai politikus vendége.

Az MSZP képviselője ezzel arra utalt, hogy az elmúlt években a legtöbb politikai és emberi vitája az akkor még szélsőséges Jobbik politikusaival volt, többek között a most vendégnek hívott Vona Gáborral. A szocialista politikus a beszélgetés egy pontját arra emlékeztette a korábbi pártelnököt, hogy a gárdisták egyszer napokon át hangosan tüntettek az Ujhelyi-család szegedi háza előtt, amely rendkívül fenyegető élmény volt a szocialista politikus kisgyermekei számára.

„Akkor rohadtul utáltalak benneteket és tudnod kell, hogy nagyon messziről indulunk ahhoz, hogy most normális hangon beszélgetni tudjunk és megvitassuk a hét legfontosabb eseményeit”

– tette hozzá az MSZP EP-képviselője.

Vona Gábor a közösségi oldalakon elérhető beszélgetésben erre válaszul nyilvánosan megkövette Ujhelyit. „Sok idő eltelt azóta és nyilván sok minden lezajlott és megváltozott bennem is.

Ha van valami, amit gusztustalannak tartok a mai fejemmel, ha a politikát a családdal összekeverjük, ha a családtagokat is bevonjuk a politikába. Ha ez számít bármit is, akkor most megkövetlek ezért és elnézést kérek”

– mondta Vona Gábor, akinek szavait Ujhelyi korrektnek és megnyugtatónak nevezte.

A jövőre esedékes választás kapcsán Vona többek között azt mondta, hogy nem normális állapot eltérő értékrendű pártokat „egybeterelni”, de a Fidesz rendszere ezt megköveteli a változás eléréséhez. Vona egyenesen arról beszélt, hogy nem csupán kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség, hiszen a Fidesz maga is rendszerként tekint arra, amit felépített az elmúlt években.

„Ebben nyilván vita van köztünk, de én a több lista híve lettem volna. Számomra a legszimpatikusabb és a leghatékonyabb módszer az lett volna, ha az egyéni képviselői mandátumok szintjén egy jelölt áll fel a kormánnyal szemben, pártlisták esetében viszont lett volna alternatíva.

A Fidesz által elfogadott törvénymódosítás persze ezt múlttá tette, de én olyan országban szeretnék élni, ahol van hat-hét párt a Parlamentben, amely között mindenkinek van olyan, amelyről úgy érzi, hogy őt képviseli” – fogalmazott a Jobbik egykori vezetője.

Arra a kérdésre, hogy vajon újra belépne-e a Fideszbe, mint tette ezt annak idején 2001-ben, Vona Gábor azt válaszolta: biztosan nem, de – tette hozzá – a mostani Fideszbe szerinte egyébként is kevés fiatal akar most csatlakozni, hiszen nem képvisel olyan értékrendet, amely vonzó lenne a számukra.

A Jobbik egykori kormányfőjelöltje azt sem tartotta kizártnak, hogy hamarosan újra aktívabb politikai-közéleti szerepet vállal,

mint fogalmazott: jelenleg „közéleten belül, de pártpolitikán kívül vagyok, amiben jól is érzem magam, de nem zárom ki, hogy ez megváltozik, hiszen a közéleti szoftverem nem változott”.

A „Heti Kettes Ujhelyivel” című videósorozat eheti epizódjában az egyik aktuális téma az önkormányzati bérlakások kötelező és nyomott áron történő kiárusítása volt. Ezzel kapcsolatban Vona többek között azt mondta: a Fidesz koncepciója ebben is a hatalom megtartása, vagyis még egy esetleges kormányváltás esetén is be akarnak rendezkedni egy olyan erőpozícióba, ahonnan könnyebben vissza tudnak majd térni.

„Orbán szeretné olyan helyzetbe hozni a 2022-ben következő, esetleges ellenzéki kormányt, hogy erőforrások, államigazgatási pozíciók és más eszközök nélkül kelljen egy gazdaságilag egyébként nem könnyű helyzetben irányítania az országot”

– kommentálta az ügyet a korábbi jobbikos politikus. Vona azt is hozzátette, hogy szerinte a vonatkozó törvényt benyújtó, fideszes Böröcz László azok közé tartozik (ide sorolta még Gulyás Gergelyt is), akiknek a gesztusain látszik, hogy nem érzik jól magukat jelenlegi helyzetükben és valójában azt várják, hogy kimentse őket valaki a NER-ből.

Ezzel kapcsolatban Ujhelyi is rámutatott, hogy számos – még a régi mozgalmi időkből meglévő – ismerőse van a Fidesz mostani vezetői között, akiknek rendszeresen felhívja arra a figyelmét, hogy

„Orbán után is lesz élet Magyarországon és akkor szembe kell majd nézzenek azzal, hogy mihez adták a nevüket”.

Az MSZP EP-képviselője szerint erre az egyik legjobb példa Gulyás Gergely, mert „rajta tényleg látszik, hogy beszorult az ügybe.”

A beszélgetés során szóba kerültek még az uniós helyreállítási alapból Magyarországnak járó források és azok felhasználása is, ezzel kapcsolatban Ujhelyi többek között arról beszélt, hogy a kormány láthatóan kapkod, hiszen az eredeti – több mint négyszáz oldalas és még az egyetemeknek 1500 milliárdos támogatást ígérő – nemzeti tervet Orbán brüsszeli tárgyalásai után elvetették és az új programot már úgy adták le, hogy érdemben senkivel nem is egyeztették.

Vona Gábor szerint a Fidesznek sürgősen kell a pénz, hogy a választások előtt bele tudják pumpálni a gazdaságba, és ezzel kapcsolatban

a kedvezőtlenebb kamattal felvehető orosz és kínai hitel is hasznosabbnak bizonyul a számukra, hiszen – az uniós forrásokkal szemben – ezek felhasználásába kevésbé szólnak bele.

Vona a Fidesz kormányfőjét egyébként a beszélgetés során az Európai Unió egyik olyan „trolljának” nevezte, akit külföldi hatalmak tartanak fenn.

A Jobbik korábbi elnöke hozzátette, hogy a jelenlegi EU rendkívül gyenge, ezért mielőbb az intézmény teljes reformjára van szükség. Ebben Ujhelyivel egyet is értettek,  n  a mostani uniós konstrukció nem maradhat működőképes hosszútávon, viszont szerinte az orbáni feszítéssel szemben inkább meg kell erősíteni az Unió rendszerét: bizonyos kérdésekben centralizáltabb formát kell létrehozni, de minél több helyi döntést és kompetenciát a lokális szinteknek adva.

Azzal kapcsolatban, hogy hányasra értékelné a kormány járványkezelését egészségügyi és gazdasági szempontból, Vona azt válaszolta: nem adna rá jegyet, mert értékelhetetlen.

„Túlértékeljük a kormány ráhatását a járványra. Úgy gondolom, hogy a vírus nem Orbán Viktor kottájából játszik. Orbán csak megpróbálja lekommunikálni, hogy épp azért megy arra a vírus, mert ő erre kérte (…) Amiben ez a kormány ’jól’ teljesített, hogy saját hatalmának megőrzésében kihasználta a lehetőségeket”

– fogalmazott Vona Gábor.

Az online beszélgetésben szóba került még a covid mentális hatása, amellyel kapcsolatban az elmúlt napokban Ujhelyi István szakmai kerekasztal-beszélgetést is szervezett és egy célzott, mentálhigiénés program létrehozását sürgette. Azt is elmondta, hogy sokgyermekes családapaként szorongott a covid-járvány kezdeti szakaszában, amelynek leküzdéséhez szakember segítségét kérte.

Vona Gábor ezt példaértékű és edukációs szempontból is kiemelkedően fontos nyilatkozatnak nevezte, támogatva Ujhelyit a mentálhigiénés program sürgetésében is. A Jobbik korábbi elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: gyermekkora óta „halálszorongása” volt, amelyről nemrég egy könyvet is írt, feldolgozva a problémát.

„Mindenkit arra bátorítok én is, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről,

mert nekem is jólesett olvasni ezeket a nyilatkozatokat. Jó tudni ilyen helyzetben, hogy nem vagyunk egyedül” – mondta a videóban Vona Gábor.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .