Vékony jégen táncol a sztrájkkezdeményezés

0
1313
tüntetők
MTI Fptó: Szigetvary Zsolt

Legalább egy stratégiai területnek kell élére állnia az esetleges sztrájkkezdeményezésnek, máskülönben kudarcra van ítélve a Policy Agenda szerint. Helyes, ha a szakszervezetek megmaradnak a „rabszolgatörvény” elutasítása mellett, mert ennek van nagy támogatottsága.

Egy esetleges kiterjedt sztrájkfelhívás sikere azon múlhat, hogy lesz-e olyan, a nemzetgazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű terület, amely élére áll egy ilyen eseménynek – írja elemzésében a Policy Agenda.

A politikai elemző műhely szerint csak ebből nőhet ki egy több ágazatot érintő, köznyelvi értelemben általános sztrájk. Egyébként az esemény kudarc lesz, amely biztosan visszahullik a teljes szakszervezeti mozgalomra, még a most passzív szervezetekre is.

A PA szerint a „rabszolgatörvény” társadalmi elutasítottsága óriási (83 százalék) a dolgozói társadalomban, ezért

a szakszervezeteknek érdemes erre összpontosítaniuk,

az ezzel szembeni fellépés tehát áttöri a pártpolitikai határokat és szimpátiákat. Ezért helyesen teszik, ha továbbra se szélesítik ki követeléseiket általános kormányellenes törekvésre.

A PA emlékeztet arra, hogy 2016 elején az elakadt bértárgyalások miatt alakult ki olyan helyzet, amely nagy közlekedési társaságoknál és a szociális területen haladt kiterjedt sztrájk irányába. A kormány akkor egyedi bérmegállapodásokkal hatástalanította a veszélyt.

Az elemzők úgy látják, hogy bár a törvényi szabályozás nehezíti a közszolgáltatások terén a munkabeszüntetést, segíthet a helyzeten, ha a versenyszférából érkezne szolidaritásképpen segítség. Ez úgy kelthetné átfogó sztrájk érzetét, hogy közben a lakosság mindennapi élete minimálisan van akadályozva.

A túlmunkaszabály elutasítása mellett azonban kellenek konkrét munkahelyek, amelyek nem csak arról döntenek, hogy nem értenek egyet a törvénnyel, hanem arról is, hogy hajlandók a munkabeszüntetésre – írja a PA.

A három évvel ezelőttivel szemben

most nehezebb a kormány helyzete,

mert a törvény az állami közlekedési vállalatoknál és a magáncégeknél egyaránt alkalmazható. Ebben a helyzetben pedig különmegállapodások aligha köthetők.

Ebben a helyzetben a PA szerint az a kérdés, melyik nagyobb ágazati, vagy munkahelyi szakszervezet lesz az, amely vállalja, hogy egyértelmű sztrájk-hajlandóságát kifejezi. Attól kezdve tudnak a többiek ehhez csatlakozni, és alakulhat ki több ágazatot érintő – kommunikációs értelemben általánosnak nevezhető – sztrájk.

A kutatók

érthetőnek tartják a szakszervezetek óvatosságát,

mert szerintük a 100 főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál dolgozó 1,1 millió dolgozók körében van lehetőség erős érdekképviseletre. Nekik kéne megszervezniük magukat és hajlandóságot mutatni sztrájkra.

A szakszervezeteknek fontos betartaniuk a törvény előírásait, fenntartani a párbeszédet a kormánnyal. A kormányt ugyanis szintén köti az öt napon belül kijelölendő tárgyalófél kényszere – fejtegetik a PA-ban. De fenn is kell tartani az elégedetlenséget, a munkahelyeken is, erre alkalmas lehet a jövő szombatra meghirdetett országos demonstrációsorozat.

A PA szerint mára egyértelművé vált, hogy ha nincs a kormányzat részéről korrekció, akkor a sztrájk jogi és szervezési előkészítése következik. Ebben a tekintetben kényszerpályán vannak a szakszervezetek, azaz hatalmas presztízsveszteség nélkül nem vonulhatnak le a pályáról „csak úgy”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .