Védelmi Tanács – orosz módra

0
685
Youtube

Orbán Viktor az ukrajnai háborúra hivatkozva vészhelyzetet hirdetett, és létrehozta a Védelmi Tanácsot. Ennek ő az elnöke, tagjai pedig a külügy, a belügy és a hadügyminiszter valamint a nemzetbiztonsági főtanácsadó. Ez utóbbi eddig Bakondi György tábornok volt, de nem valószínű, hogy a mindenki által bohócnak tartott főtanácsadó megőrzi ezt a tisztséget. Rogán Antal nem került be a testületbe noha ő ellenőrzi a polgári titkosszolgálatokat.

A Nemzeti Információs Központ elnevezésű szupertitkos szolgálatnak immár megvan a parancsnoka is: Kovács Zoltán András dandártábornok, aki eddig az Alkotmányvédelmi hivatal helyettes vezetője volt.

Putyin nyomában

Moszkvában működik a Védelmi Tanács, amely állítólag meghozta a döntést az ukrajnai háború megindításáról. Ebben lényegében kizárólag titkosszolgálati vezetők vannak. Az elnök természetesen Vlagyimir Putyin. A hadsereget Sojgu tábornok képviseli, de ő nem katona hanem a titkosszolgálat megbízásából figyelte a hadsereg vezetőit. Sokan azzal magyarázzák az ukrajnai háború kudarcát, hogy a Védelmi Tanácsban nincsenek jelen a katonák, akik reálisabban ítélhették volna meg a villámháborús terveket mint a titkosszolgálatok vezetői. A Védelmi Tanácsban diplomaták sincsenek, ezért is következhetett be az, hogy Putyin végzetesen alábecsülte a nyugati reakciókat az Ukrajna elleni agresszióra.

Érdekes, hogy Orbán Viktor pontosan akkor hoz létre orosz mintára Védelmi Tanácsot amikor a NATO és az Európai Unió minden eszközzel Ukrajnát támogatja, az USA pedig nem is nagyon titkolja, hogy meg akarja buktatni Vlagyimir Putyint.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .