Trump szétverheti a NATO-t

0
905

Itt nem egy golfklubról és nem a pénzről van szó. Utóbbi az egyetlen, amit a politikus díjaz, ám az messze nem az egyetlen, amit mérlegelni kell a tagsággal járó előnyök és kötelezettségek vizsgálatakor. A szövetség sokkal fontosabb annál, hogy bárki csak azt nézze, befizetik-e időben a tagsági díjat.

A New York Times szerkesztőségi vezércikke (Why NATO Matters) szerint több tagállam is rettegve néz a szerda-csütörtöki NATO-csúcs elé, mármint hogy az amerikai elnök vajon tényleg szét akarja-e verni a szervezetet. Trump és rajta kívül sokan mások megkérdőjelezik, hogy a szövetségnek van-e még bármi értelme.

Annak idején nem csupán a kölcsönös védelem érdekében hozták létre a NATO-t

– írják a New York Times szerkesztői – hanem azért is, hogy terjessze a demokratikus kormányzást, a jogállamot, a polgári és emberi jogokat, valamint a mind nyitottabb gazdaságot. A szervezet továbbra is központi szerepet tölt be az amerikai nemzetbiztonsági kezdeményezések szempontjából, egy olyan világban, amelyben Kína egyre jobban nyomul, és erősödik a migráció.

A NATO belülről gyengült meg, mert a tagok nem költenek eleget a védelemre, továbbá főleg Törökországban, Magyarországon és Lengyelországban felemelkedőben a nacionalizmus és a tekintélyelvűség. De talán mindenekelőtt Trump miatt, aki a jelek szerint fontosabbnak tartja a putyini Oroszországot, mint az európai partnereket.

Az elnök csakis úgy tekint a szervezetre, hogy ott a tagok perkálnak a védelemért.

Ám itt nem egy golfklubról és nem a pénzről van szó. Utóbbi az egyetlen, amit a politikus díjaz, ám az messze nem az egyetlen, amit mérlegelni kell a tagsággal járó előnyök és kötelezettségek vizsgálatakor. A szövetség sokkal fontosabb annál, hogy bárki csak azt nézze, befizetik-e időben a tagsági díjat.

A Fehér Ház lakója felégeti az USA által évtizedek alatt szerzett hitelt és Putyin kezére játszik,

hiszen az meg akarja osztani a tagállamokat. A csúcsértekezleten várhatóan fontos döntéseket hoznak Oroszország feltartóztatására, miután Moszkvát az elnök legtöbb tanácsadója is fenyegetésnek tekinti. Azután el kell dönteni, mi legyen a törökökkel és a többi kormánnyal, amelyek a demokratikus elvek megtagadásával pusztítják a szövetség szövetét. Jó volna, ha Trump kinyilvánítaná elkötelezettségét az erős NATO mellett, illetve méltányolná az Egyesült Államok barátait.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .