Tisztelt Miniszterelnök úr! II. rész

0
528
Facebook

Kilenc éve kezében volt a korlátlan lehetőség. Bármit megtehetett. A maguk képére formálhatták az alkotmányt és a jogszabályokat, megteremtve annak feltételeit, hogy az ország javaihoz csak azok férhessenek hozzá, akiket Ön arra méltónak talál.

Így lett az Ön Mészárosa nem csak a gázszerelés kimagasló tudású mestere, hanem minden anyagi hasznot hozó tulajdonnak birtokosa is. És mészárosok vannak még néhányan. Mindannyian igazán tisztes, a keresztény szabadságban hívő emberek. Lehet, vasárnap nem mindig misére járnak – csak mert sok a dolog. Ám azt azért nem ártott volna a keresztény szabadság piedesztáljára emelésük előtt megtudni, hogy ismerik-e a tízparancsolatot. Vagy legalább néhányat a tízből. Mind a tízet biztosan nem ismeri egyikük sem. Pedig az kőbe van vésve, át nem írható és ilyenek vannak benne: ne törj házasságot; meg olyan is, hogy ne lopj. Ez utóbbit egyikük sem ismeri, vagy ha mégis, akkor a Hofi-féle változatot „ne lopj, majd mi ellopjuk”.

El tudja képzelni, milyen amoralizáló hatása van annak, ha a teljesítményt nem     objektív mércével mérve jutalmazzák, hanem az Ön kormányához mért lojalitáshoz? Ez amolyan Rákosi-, ha egy kissé finomabb akarok lenni, Kádár-vircsaft.

Emlékszik arra az inkriminált mondatára, amit a tokaji szőlőbirtokok elnyerése kapcsán mondott?

„Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”

Ezt nevezhetjük az ősbűnnek. Tudom, finoman szólva sincsen különösebben oda Gyurcsányért, de most mégiscsak idecitálom. Már csak azért is, mert főbűne neki is van. Hazudott reggel, éjjel, meg este – szokták idézni bűnbánatát. Most nem akarom ezt boncolgatni, de neki legalább van “őszödi beszéde” – nem tudom Ön olvasta-e -, viszont az öné azóta is várat magára.

Az Ön politikai fejlődéstörténete az ősbűne óta csak annyiban módosult, hogy a cél ma már nyíltan szentesíti az eszközt, nincsen arról szó, hogy a látszat kedvéért „ne mi kapjuk a legtöbbet” mára csak egy a szempont: „mindent mi kapjunk”!

“Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Minden újraválasztásánál azt mondtam: most aztán mindent elért, jöhet a megtisztulás és a közös béke meghozhatja a jólétet is. Hát nem jött. Sem a béke, sem a jólét.

Pedig tulajdonképpen sok figyelmeztető jelet kaphatott az irányváltás elmaradása miatt. A keresztény konzervatív értelmiség szépen lassan lemorzsolódott holdudvarából, csak azok maradtak, akik feláldozták értelmiségi mivoltukat a dagadó pénztárcáért, no és azok a másod-, harmadrangú talpnyalók, akikre sok szót nem érdemes vesztegetni.

Ne feledkezzen meg az unió jóindulatú pofonjairól sem. Most bánhatja igazán, hogy egy Juncker nevű öregember hóbortjának vette azt a taslit, amit Európa szeme láttára kapott, pedig az figyelmeztetés volt a javából: „ezen most kényszeredetten mosolyogsz fiam, de ne adja neked az úristen, hogy egyszer ne tudj arra hivatkozni: a magyarok nagy fölénnyel, demokratikusan megválasztott vezetője vagy!”

Eddig Önnel volt a jóisten! Sőt, a tenyerén hordozta.

De ez már múlt idő. Nem jöttek be számításai. Az összeurópai szintű politikusi ambíciói nem hogy kiemelték volna a kis ország szemétdombján kaparászó kiskakas pozíciójából, hanem lassan tényleg abba a megítélésű kategóriába sorolják, amibe a kisegeret az oroszlán hátán. Ismeri azt a viccet, hogy az elefánt hátára veszi a kisegeret és battyognak át egy hídon? Szóval battyognak, battyognak, az elefánt súlya alatt minden lépésnél rezdül a híd, mire a kisegér megszólal. –  Csak finoman, mert kettőnket nem biztos, hogy elbír ez a tákolmány.

Csakhogy, a tákolmányról kiderült akár három elefántot is elbírna, de a kisegeret már senki nem akarja átvinni a túlsó partra.

Nem értem, miből gondolta, hogy a jól kiválasztott migránsozás, pláne a hozzá párosuló sorosozás után Európa hasra fog esni a keresztény védőbástya szerepének eljátszásától, vagy éppen a kimenekített keresztény menekültek elködösítik szemüket és nem veszik észre, hogy ez ugyanolyan pozőrség önnél, mint korábban a liberalizmus hazai bástyáján Dugovics Titusz szerepe. Utólag belegondolva nagyon is illik önhöz a szerep, mert ugye kiderült, Dugovics Titusz sosem létezett, ahogy ön sem volt soha védőbástyája semmilyen elvnek, ideológiának. Az Ön istenét hatalomnak hívják, minden más csak eszköz a kezében.

Vezérfonala egy olyan ember útmutatása, aki nem sokkal a halála előtt a következőt mondta magáról:

„Meg akartam változtatni a világot, és ezt meg is csináltam. Rosszabbá tettem.”

Elismerem én, hogy az erkölcs és politika nincsen mindig szimbiózisban egymással. Minden egyén politikáról kialakított képét saját értékítéleti fokmérője határozza meg, ezért is gondolkodunk eltérően a jó és a rossz fogalmáról.

A politikai pártok és az erkölcs kapcsolata talán abban érhető tetten igazán, hogyan lavíroznak a politika világában és milyen mértékben áldozzák fel saját elveiket a politikai haszonszerzés és a hatalomtechnikai sikerek oltárán. E mellett fontos még az a kérdés, hogy az erkölcsösség miként mutatkozik meg a politikai döntésekben és a hatalommal való bánásmódban.

Ön jól tudja politikát csinálni erkölcs nélkül csak diktatórikusan lehet. Ha ráadásul még meg is akarja magyarázni, sőt erkölcsi magaslatra is szeretné emelni cselekedeteit, ehhez csak tirannusi koszorúval a fején képes valaki. Bár hosszabb távon még így sem lehetséges.

Miniszterelnök úr!  Úgy néz ki, a rövid távot már lefutotta, a hosszabb meg nem megy.

Ha tetszik, ha nem, az emberek sokféleképpen gondolkodnak és cselekednek bizonyos szituációkban, ez pedig megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy mi az igazán jó és mi a rossz. A politika világára ez hatványozottan igaz. Ön a legnagyobb hibát akkor követi el, amikor politikai, erkölcsi, morális meggyőződéseit – ha van ilyen Önnek (sokan kétségbe vonják) – általános igazságnak képzeli és szeretné azt mindenkire rákényszeríteni.  Általános igazság egyszerűen nem létezik. Ezért csak ellenségként képes tekinteni azokra, akik nem érzik magukénak gondolatait.

Magyarországon is, ahogyan minden más országban, létezik egyfajta közerkölcs. Általában ezekre az erkölcsi alapokra épülnek a társadalom életét szabályzó törvények is.

A törvények meghozataláért, kigondolásáért és végrehajtásáért a politikai vezetők felelnek.

Ennek következtében az erkölcs és a politika valamilyen mértékben mindenképpen találkozik egymással. Ön legnagyobb bűne, hogy törvényei a megágyaztak az intézményesített korrupciónak, csalásnak, lopásnak.

Magasztos szólamok mellett az ország erkölcsi szintjét olyan alacsonyra süllyesztette, hogy  látszólag érzéketlenné vált mindenféle frusztrációra. Látszólag. Jobb lett volna tudnia, hogy attól, mert kényszerből – ez lehet anyagi érdek vagy egyszerűen a retorziótól való félelem – elhallgattatja ezt a képességet, megszüntetni nem tudja: az ítélet megszületik csak egy adott pillanatban hirdetik ki.

A Borkai-ügy komoly dilemmát okozhatott Önnek. El kellett dönteni, hogy ebben a politikailag kényes időpontban és kérdésben

az erkölcs alakítja a politikát vagy a politika az erkölcsöt.

Ha azonnal eltávolítja a botrányba keveredett polgármestert, nemcsak az ellenzéki jelölt győzelmének ágyazott volna meg – igaz, csak időlegesen –, hanem az időközi választás megtartásáig olyan mennyiségű csontváz hullott volna ki az iratszekrényekből, ami után lehetetlen lett volna bármilyen nyerésre esélyes jelöltet találni.

Így látszatmegoldásként Borkai selyemzsinórral a nyakán “önként” kilépett a Fideszből, de csak azután, hogy megvették a négy jobbikos képviselő-jelöltet, biztosítva ezzel a választási győzelmet, és teljes fideszes mozgósítás mellett be is jött a számítása, ha csak néhány szavazattal is, de megnyerték a választást.

Bárki támadhatja a Borkait, szabad préda, viszont nem kell beengedni a polgármesteri hivatal iratszekrényébe a csontvázvadászokat.

Ügyes, és hatalomtechnikai szempontból hibátlan gondolatmenet lehetne, ha… Ha el tudták volna bárkivel hitetni, hogy Borkai, a bűnét belátó és megvilágosodó halandó, nem akarva rossz hírbe hozni az amúgy makulátlan közösségét, krokodilkönnyek között elhagyja szeretett pártját.

Az Ön által választott megoldás etikai szempontból maga a teljes csőd. Nem a botrány okozta feltálalt magas labdát tartom a fontosnak – a látható ellenzéke még ezt a magas labdát is majdnem elhibázta -, hanem elsősorban saját táborára gondolok. Azokra, akik tisztességes és ne adj, isten még őszinte hitből és meggyőződésből tartoznak szavazótáborukba – akik nincsenek kevesen -, azokra, akiknek az erkölcs nem eszköz, hanem hétköznapjaik útmutatója, azok Ön szerint mit szólnak a „botrány” ilyetén megoldásához?

Szokás szerint látszatmegoldáshoz folyamodott. Olyan ez, mint ha úgy válik el tőlem a feleségem, hogy kimondják a válást, van róla papírja, visszaveszi leánykori nevét, de egy lakásban lakunk, minden este együtt fekszünk, egymással szeretkezünk, egymás mellett ébredünk, közös a pénztárcánk és közös az örömünk-bánatunk is.

Viszont a papírra nem kell ráírni, hogy házas, hivatalos státusza: független.

Ezzel a megoldással Ön már nem hányhat semmit Borkai szemére. Ezzel a lépéssel önmagát sározta be, Borkai megítélésén ez nem változtatott. Hagyta, hogy a keresztény szabadság felkent apostolai, a KDNP-s színekben versenyzők, de még az egyházi vezetők is semmitmondó, mellékes megjegyzésekkel menjenek el a történtek mellett. A legnagyobb irgum-burgum szerint ez “már nem fér bele”. Pedig ha jól láttam bőven belefért…

Valójában a szexparti csak elfedi az igazi botrányt, azt a 18 milliárd forintos síbolást, amit az Ön jóváhagyása mellett Borkai és bűntársai elkövettek ellenünk. Az Ön mindent látó szeme pontosan tudott minden visszaélésről, és nem állítom, hogy engedélyezte, netán jóvá is hagyta, azt meg pláne nem, hogy anyagilag is érdekelt volt benne, de hallgatólagosan tudomásul vette, hogy az állami vagyon jelentős része elveszítette „közpénz jellegét”.

A hatalmat egy demokratikus rendszerben addig tudja birtokolni egy párt vagy pártszövetség, ameddig a választók bizalmát élvezi. Amint a bizalom elvész, úgy a hatalom is. Ezen a ponton a politika és az erkölcs élesen elválnak egymástól. A politikusok cselekedeteit a legtöbb esetben nem csupán a közjó elérésének álma befolyásolja, hanem hogy megszerezhessék és megtarthassák a hatalmat.

Azzal, hogy a hatalom megtartása előfeltétele a döntéshozatal lehetőségének megtartásához az erkölcs alárendelt szerepbe kerül a politika világán belül.

A hatalomtechnikai racionalitás képes felülírni az elvek és az erkölcsi szabályok betartásának fontosságát.

Egy tisztességes ember – még ha miniszterelnök is – előbb elhatárolódik Borkaitól, megfosztja közösségéhez tartozó összes korábbi tisztségétől, támogatásától, majd elkönyveli a politikai vereséget a tisztesség oltárán, és közösségén belül erényt kovácsol a vereségből.

Ha ezt tette volna, Ön nem csak tisztességesnek látszik, hanem valóban tisztességes polgárként járt volna el.

Így marad az az egyetlen, de, megsúgom, hosszú távon semmit nem érő szócska: ügyes.

Mit is írtam korábban a hosszú távról? „Úgy néz ki, a rövid távot már lefutotta, a hosszabb meg nem megy.”

Egy ideje sajátjaival is leszámol. Számuk egyre csak nő. Finkelstein halálával egyértelműen leszálló ágba került. Mára már ott tart tévedhetetlenségének kényszerképzetében, hogy az Ön nagy mágusa is hiába beszél, nem hallgat rá. Pedig a piros popsifoltokon kívül valamit ért is ahhoz, amit csinál. Hazardőr, és jó kollégákkal veszi körül magát.

Az a fránya unió is nagyon unja Önt. Ha tényleg harminc százalékkal kevesebb pénz jut hazánknak az unió közös pénzéből, ha nem lesz egyszerű a túlárazott másfél méter magasságú kilátók építése, akkor miből fogja a sarzsit fizetni vazallusainak? Ha pedig ők nem kapnak, akkor az alattuk levő szint is rögvest elégedetlenné válik és nem lesz annyi folt, amivel eltakarhatná zsákján az egyre szaporodó lyukakat.

Belülről fogják szétfeszíteni a gondok, s ha ez eléri a szakítószilárdság határát, hát nem sok jövőt jósolok Önnek.

Levelem első részében a szocik kilátástalanságát legfőként abban láttam, hogy elfordult tőlük az ifjúság. Meg tudná nekem mondani az idén hányan léptek be a Fidelitasba? És a Momentumba?

A lázadás mindig azzal kezdődik, hogy a türelem elfogy, a lázadó szembeszegül a számára elviselhetetlenné vált akaratnak. És, hogy mikor fogy el, azt még Ön sem tudhatja.

Szerintem, ne várja meg mindezt.

A levél első részét itt olvashatják.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .