Kezdőlap Címkék Levél

Címke: levél

Orbán és a CDU

Amerika után Németországban is elbukott a magyar miniszterelnök kedvenc jelöltje. Donald Trump a végóráit éli a Fehér Házban. Németországban a CDU élére Angela Merkel és nem Orbán Viktor jelöltjét választották meg.

A magyar kormánypárti sajtó nem is titkolta, hogy a markánsan jobboldali, Merkellel szembenálló Mercket látná szívesen a CDU vezetőjeként. Az erőviszonyokat Németországban is rosszul mérte fel a magyar miniszterelnök: a mérsékelt Armin Laschet futott be, aki minden tekintetben Angela Merkel óvatos középutas politikáját kívánja követni mind Németországban mind pedig az Európai Unióban.

Savanyú a szőlő

Orbán Viktor gratulált a CDU új elnökének: „Meggyőződésem, hogy a Fidesz és a CDU nagy hagyományokkal bíró együttműködése az elmúlt két és fél évtizedben nagymértékben hozzájárult a magyar-német kapcsolatok fejlődéséhez, országaink kiemelkedő gazdasági sikereihez. Ennek szellemében várakozással tekintek az előttünk álló közös munka elé, és biztosíthatom, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus együttműködésünk továbbvitelében a jövőben is számíthat jómagam és a Fidesz támogatására.”

Két dolgot érdemes kiemelni: a gazdasági együttműködést és a pragmatizmust. Európáról szó sem esik pedig függőben a Fidesz kizárása az Európai Néppárttól. Ez pedig elsősorban a CDU-tól függ.

Armin Laschet most a CDU elnöke lett, de nem biztos, hogy ő lesz a kancellár is Merkel után. Mindenesetre komoly szava lesz abban, hogy a nagyobbik német kormánypárt milyen viszonyt ápol Orbán Viktorral, akinek munka kapcsolata Angela Merkellel „pragmatikus” volt…

Melléklet Orbán Weberhez írt leveléhez

Tisztelt Manfred Weber úr!

A Népszava nevű magyar napilap, megszerezte Orbán Viktor miniszterelnök Önhöz írott levelének másolatát és annak tartalmát közzé is tette.

„Új típusú együttműködést javasol a Fidesz EP delegációja és az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciója között Orbán Viktor… a kormányfő arra hivatkozik, hogy a nézet- és érdekkülönbségek, valamint a kommunikációs problémák elkerülése érdekében a jövőben fűzzék lazábbra a fideszesek és a néppártiak kapcsolatait. Orbán szerint ez megoldás lenne arra a problémára is, hogy miközben a Fideszt “közös akarattal” felfüggesztették a pártcsaládban, tagjai mégis a néppárti frakcióban maradhattak. Ezt a kérdést sohasem vettük elő és tárgyaltuk meg alaposan, húzza alá levelében a pártelnök-miniszterelnök.”

Orbán egy olyasfajta együttműködést javasol melyben a Fidesz kilépne az EPP pártcsaládból, de nem kötelezné el magát semmilyen másik csoportosulás felé, hanem függetlenként, kívülről támogatva a Néppártot együtt szavazna továbbra is korábbi pártcsaládjával. Ez kézenfekvő és csábos lehetőséget biztosítana az EPP-nek, hogy a Fidesz tíz voksát megőrizve kellő súllyal rendelkezzenek az Unió parlamentjében.

Sajnos ami jelen esetben csábító lehet Önöknek, egyszerre megszabadulni a kolonctól és a szavazatukat mégis továbbra is bezsebelni az Magyarországnak újabb tragédiát jelentene, mert itthon úgy lehetne kommunikálni, hogy a Fidesz hagyta ott a Néppárt családját, amiért Önök is a liberális fertő és Soros György fennhatósága alá kerültek, elárulva a kereszténydemokráciát, amelyről magunk között szólva Orbán és társai azt sem tudják mi fán terem, de hivatkozni így is lehet, és is tudnak rá, másrészt diadalittasan harsoghatnák győzelmüket és folytathatnák a magyarországi demokrácia megmaradt csíráinak megsemmisítését.

A Néppárttól jobban fél Orbán, mint az unió egészétől. Láthatják, mi meg bőrünkön tapasztalhatjuk minden szankciós fenyegetés ellenére Orbán illiberalizmusa és antidemoratikus látszat-demokráciája jól elevickél az EU bürokráciájának útvesztőiben.

Tisztelt Weber úr!

Ha valamihez, hát a zavarosban halászáshoz nekünk  magyaroknak különös tehetségünk volt és van. Így volt ez a korábbi rendszerben és így maradt ez azóta is. Ha nekünk ebben különös tehetségünk van, minden  büszkeség nélkül kijelenthetjük, Miniszterelnökünk  ebben a műfajban zseninek számít!

Végezetül elmesélnék Önnek  egy velem megesett történetet. Magyarországon is jelen lévő multinacionális cégnél dolgoztam. Beosztásomból eredően sokszor kellett Svájcba utaznom. Gazdag sosem voltam, de a svájciakhoz képest még inkább szegénynek éreztem magam. Mint kreatív magyar hamar rájöttem a svájci egyfrankos pénzérme méretre és súlyra megegyezik az akkori magyar ötforintossal. A két pénzérme vásárlóértéke közötti különbség nagyon jelentős. Mai árfolyamon egy forint 0.00300 CHF-nek felel meg, azaz egy svájci frank 333 magyar forintot ér. Svájcban egy frankkal lehetett telefonálni, egy frankot kellett bedobni a parkolóautomatába és négy-öt frank volt egy doboz cigaretta.

Munka végeztével svájci kollégámmal jöttünk ki az irodából, aki meghívott egy italra valamelyik hangulatos kávéházba. Egy autóval mentünk. Svájciak mentalitását követve megspóroltuk a második autó benzinköltségét. A kávéházhoz érve kollégám leparkolt autójával és éppen a parkolóórába igyekezett egy frankot bedobni, amikor kreativitásom fitogtatva szóltam, hogy majd én bedobok pénzt, hagyja csak. Be is dobtam egy ötforintost és büszkén néztem a kollégára, aki kérdőn nézett vissza rám. Dagadó kebellel elmondtam neki, hogy egyfrankos helyett a magyar ötforintost dobtam be, ami sokkal kevesebbet ér, így jelentősnek nevezhető összeget megspóroltunk. A kolléga pestiesen mondva: lefagyott.

Tudod – mondta komoly arccal -, egy svájcinak ilyen az eszébe sem jutna, de ettől tartotok ti ott ahol tartotok, s mi itt, ahol mi tartunk.

Arcomra fagyott a mosoly.

Tisztelt Weber úr! Ennek tudatában olvassa el Orbán levelét és kérem ne engedje, hogy Orbán ötforintossal parkoljon, s ne hagyja, hogy minden magyar arcára ráfagyjon a mosoly.

Baráti üdvözlettel, Kenderessy Milán

Tisztelt Miniszterelnök úr! II. rész

Kilenc éve kezében volt a korlátlan lehetőség. Bármit megtehetett. A maguk képére formálhatták az alkotmányt és a jogszabályokat, megteremtve annak feltételeit, hogy az ország javaihoz csak azok férhessenek hozzá, akiket Ön arra méltónak talál.

Így lett az Ön Mészárosa nem csak a gázszerelés kimagasló tudású mestere, hanem minden anyagi hasznot hozó tulajdonnak birtokosa is. És mészárosok vannak még néhányan. Mindannyian igazán tisztes, a keresztény szabadságban hívő emberek. Lehet, vasárnap nem mindig misére járnak – csak mert sok a dolog. Ám azt azért nem ártott volna a keresztény szabadság piedesztáljára emelésük előtt megtudni, hogy ismerik-e a tízparancsolatot. Vagy legalább néhányat a tízből. Mind a tízet biztosan nem ismeri egyikük sem. Pedig az kőbe van vésve, át nem írható és ilyenek vannak benne: ne törj házasságot; meg olyan is, hogy ne lopj. Ez utóbbit egyikük sem ismeri, vagy ha mégis, akkor a Hofi-féle változatot „ne lopj, majd mi ellopjuk”.

El tudja képzelni, milyen amoralizáló hatása van annak, ha a teljesítményt nem     objektív mércével mérve jutalmazzák, hanem az Ön kormányához mért lojalitáshoz? Ez amolyan Rákosi-, ha egy kissé finomabb akarok lenni, Kádár-vircsaft.

Emlékszik arra az inkriminált mondatára, amit a tokaji szőlőbirtokok elnyerése kapcsán mondott?

„Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”

Ezt nevezhetjük az ősbűnnek. Tudom, finoman szólva sincsen különösebben oda Gyurcsányért, de most mégiscsak idecitálom. Már csak azért is, mert főbűne neki is van. Hazudott reggel, éjjel, meg este – szokták idézni bűnbánatát. Most nem akarom ezt boncolgatni, de neki legalább van „őszödi beszéde” – nem tudom Ön olvasta-e -, viszont az öné azóta is várat magára.

Az Ön politikai fejlődéstörténete az ősbűne óta csak annyiban módosult, hogy a cél ma már nyíltan szentesíti az eszközt, nincsen arról szó, hogy a látszat kedvéért „ne mi kapjuk a legtöbbet” mára csak egy a szempont: „mindent mi kapjunk”!

„Az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.”

Minden újraválasztásánál azt mondtam: most aztán mindent elért, jöhet a megtisztulás és a közös béke meghozhatja a jólétet is. Hát nem jött. Sem a béke, sem a jólét.

Pedig tulajdonképpen sok figyelmeztető jelet kaphatott az irányváltás elmaradása miatt. A keresztény konzervatív értelmiség szépen lassan lemorzsolódott holdudvarából, csak azok maradtak, akik feláldozták értelmiségi mivoltukat a dagadó pénztárcáért, no és azok a másod-, harmadrangú talpnyalók, akikre sok szót nem érdemes vesztegetni.

Ne feledkezzen meg az unió jóindulatú pofonjairól sem. Most bánhatja igazán, hogy egy Juncker nevű öregember hóbortjának vette azt a taslit, amit Európa szeme láttára kapott, pedig az figyelmeztetés volt a javából: „ezen most kényszeredetten mosolyogsz fiam, de ne adja neked az úristen, hogy egyszer ne tudj arra hivatkozni: a magyarok nagy fölénnyel, demokratikusan megválasztott vezetője vagy!”

Eddig Önnel volt a jóisten! Sőt, a tenyerén hordozta.

De ez már múlt idő. Nem jöttek be számításai. Az összeurópai szintű politikusi ambíciói nem hogy kiemelték volna a kis ország szemétdombján kaparászó kiskakas pozíciójából, hanem lassan tényleg abba a megítélésű kategóriába sorolják, amibe a kisegeret az oroszlán hátán. Ismeri azt a viccet, hogy az elefánt hátára veszi a kisegeret és battyognak át egy hídon? Szóval battyognak, battyognak, az elefánt súlya alatt minden lépésnél rezdül a híd, mire a kisegér megszólal. –  Csak finoman, mert kettőnket nem biztos, hogy elbír ez a tákolmány.

Csakhogy, a tákolmányról kiderült akár három elefántot is elbírna, de a kisegeret már senki nem akarja átvinni a túlsó partra.

Nem értem, miből gondolta, hogy a jól kiválasztott migránsozás, pláne a hozzá párosuló sorosozás után Európa hasra fog esni a keresztény védőbástya szerepének eljátszásától, vagy éppen a kimenekített keresztény menekültek elködösítik szemüket és nem veszik észre, hogy ez ugyanolyan pozőrség önnél, mint korábban a liberalizmus hazai bástyáján Dugovics Titusz szerepe. Utólag belegondolva nagyon is illik önhöz a szerep, mert ugye kiderült, Dugovics Titusz sosem létezett, ahogy ön sem volt soha védőbástyája semmilyen elvnek, ideológiának. Az Ön istenét hatalomnak hívják, minden más csak eszköz a kezében.

Vezérfonala egy olyan ember útmutatása, aki nem sokkal a halála előtt a következőt mondta magáról:

„Meg akartam változtatni a világot, és ezt meg is csináltam. Rosszabbá tettem.”

Elismerem én, hogy az erkölcs és politika nincsen mindig szimbiózisban egymással. Minden egyén politikáról kialakított képét saját értékítéleti fokmérője határozza meg, ezért is gondolkodunk eltérően a jó és a rossz fogalmáról.

A politikai pártok és az erkölcs kapcsolata talán abban érhető tetten igazán, hogyan lavíroznak a politika világában és milyen mértékben áldozzák fel saját elveiket a politikai haszonszerzés és a hatalomtechnikai sikerek oltárán. E mellett fontos még az a kérdés, hogy az erkölcsösség miként mutatkozik meg a politikai döntésekben és a hatalommal való bánásmódban.

Ön jól tudja politikát csinálni erkölcs nélkül csak diktatórikusan lehet. Ha ráadásul még meg is akarja magyarázni, sőt erkölcsi magaslatra is szeretné emelni cselekedeteit, ehhez csak tirannusi koszorúval a fején képes valaki. Bár hosszabb távon még így sem lehetséges.

Miniszterelnök úr!  Úgy néz ki, a rövid távot már lefutotta, a hosszabb meg nem megy.

Ha tetszik, ha nem, az emberek sokféleképpen gondolkodnak és cselekednek bizonyos szituációkban, ez pedig megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy mi az igazán jó és mi a rossz. A politika világára ez hatványozottan igaz. Ön a legnagyobb hibát akkor követi el, amikor politikai, erkölcsi, morális meggyőződéseit – ha van ilyen Önnek (sokan kétségbe vonják) – általános igazságnak képzeli és szeretné azt mindenkire rákényszeríteni.  Általános igazság egyszerűen nem létezik. Ezért csak ellenségként képes tekinteni azokra, akik nem érzik magukénak gondolatait.

Magyarországon is, ahogyan minden más országban, létezik egyfajta közerkölcs. Általában ezekre az erkölcsi alapokra épülnek a társadalom életét szabályzó törvények is.

A törvények meghozataláért, kigondolásáért és végrehajtásáért a politikai vezetők felelnek.

Ennek következtében az erkölcs és a politika valamilyen mértékben mindenképpen találkozik egymással. Ön legnagyobb bűne, hogy törvényei a megágyaztak az intézményesített korrupciónak, csalásnak, lopásnak.

Magasztos szólamok mellett az ország erkölcsi szintjét olyan alacsonyra süllyesztette, hogy  látszólag érzéketlenné vált mindenféle frusztrációra. Látszólag. Jobb lett volna tudnia, hogy attól, mert kényszerből – ez lehet anyagi érdek vagy egyszerűen a retorziótól való félelem – elhallgattatja ezt a képességet, megszüntetni nem tudja: az ítélet megszületik csak egy adott pillanatban hirdetik ki.

A Borkai-ügy komoly dilemmát okozhatott Önnek. El kellett dönteni, hogy ebben a politikailag kényes időpontban és kérdésben

az erkölcs alakítja a politikát vagy a politika az erkölcsöt.

Ha azonnal eltávolítja a botrányba keveredett polgármestert, nemcsak az ellenzéki jelölt győzelmének ágyazott volna meg – igaz, csak időlegesen –, hanem az időközi választás megtartásáig olyan mennyiségű csontváz hullott volna ki az iratszekrényekből, ami után lehetetlen lett volna bármilyen nyerésre esélyes jelöltet találni.

Így látszatmegoldásként Borkai selyemzsinórral a nyakán „önként” kilépett a Fideszből, de csak azután, hogy megvették a négy jobbikos képviselő-jelöltet, biztosítva ezzel a választási győzelmet, és teljes fideszes mozgósítás mellett be is jött a számítása, ha csak néhány szavazattal is, de megnyerték a választást.

Bárki támadhatja a Borkait, szabad préda, viszont nem kell beengedni a polgármesteri hivatal iratszekrényébe a csontvázvadászokat.

Ügyes, és hatalomtechnikai szempontból hibátlan gondolatmenet lehetne, ha… Ha el tudták volna bárkivel hitetni, hogy Borkai, a bűnét belátó és megvilágosodó halandó, nem akarva rossz hírbe hozni az amúgy makulátlan közösségét, krokodilkönnyek között elhagyja szeretett pártját.

Az Ön által választott megoldás etikai szempontból maga a teljes csőd. Nem a botrány okozta feltálalt magas labdát tartom a fontosnak – a látható ellenzéke még ezt a magas labdát is majdnem elhibázta -, hanem elsősorban saját táborára gondolok. Azokra, akik tisztességes és ne adj, isten még őszinte hitből és meggyőződésből tartoznak szavazótáborukba – akik nincsenek kevesen -, azokra, akiknek az erkölcs nem eszköz, hanem hétköznapjaik útmutatója, azok Ön szerint mit szólnak a „botrány” ilyetén megoldásához?

Szokás szerint látszatmegoldáshoz folyamodott. Olyan ez, mint ha úgy válik el tőlem a feleségem, hogy kimondják a válást, van róla papírja, visszaveszi leánykori nevét, de egy lakásban lakunk, minden este együtt fekszünk, egymással szeretkezünk, egymás mellett ébredünk, közös a pénztárcánk és közös az örömünk-bánatunk is.

Viszont a papírra nem kell ráírni, hogy házas, hivatalos státusza: független.

Ezzel a megoldással Ön már nem hányhat semmit Borkai szemére. Ezzel a lépéssel önmagát sározta be, Borkai megítélésén ez nem változtatott. Hagyta, hogy a keresztény szabadság felkent apostolai, a KDNP-s színekben versenyzők, de még az egyházi vezetők is semmitmondó, mellékes megjegyzésekkel menjenek el a történtek mellett. A legnagyobb irgum-burgum szerint ez „már nem fér bele”. Pedig ha jól láttam bőven belefért…

Valójában a szexparti csak elfedi az igazi botrányt, azt a 18 milliárd forintos síbolást, amit az Ön jóváhagyása mellett Borkai és bűntársai elkövettek ellenünk. Az Ön mindent látó szeme pontosan tudott minden visszaélésről, és nem állítom, hogy engedélyezte, netán jóvá is hagyta, azt meg pláne nem, hogy anyagilag is érdekelt volt benne, de hallgatólagosan tudomásul vette, hogy az állami vagyon jelentős része elveszítette „közpénz jellegét”.

A hatalmat egy demokratikus rendszerben addig tudja birtokolni egy párt vagy pártszövetség, ameddig a választók bizalmát élvezi. Amint a bizalom elvész, úgy a hatalom is. Ezen a ponton a politika és az erkölcs élesen elválnak egymástól. A politikusok cselekedeteit a legtöbb esetben nem csupán a közjó elérésének álma befolyásolja, hanem hogy megszerezhessék és megtarthassák a hatalmat.

Azzal, hogy a hatalom megtartása előfeltétele a döntéshozatal lehetőségének megtartásához az erkölcs alárendelt szerepbe kerül a politika világán belül.

A hatalomtechnikai racionalitás képes felülírni az elvek és az erkölcsi szabályok betartásának fontosságát.

Egy tisztességes ember – még ha miniszterelnök is – előbb elhatárolódik Borkaitól, megfosztja közösségéhez tartozó összes korábbi tisztségétől, támogatásától, majd elkönyveli a politikai vereséget a tisztesség oltárán, és közösségén belül erényt kovácsol a vereségből.

Ha ezt tette volna, Ön nem csak tisztességesnek látszik, hanem valóban tisztességes polgárként járt volna el.

Így marad az az egyetlen, de, megsúgom, hosszú távon semmit nem érő szócska: ügyes.

Mit is írtam korábban a hosszú távról? „Úgy néz ki, a rövid távot már lefutotta, a hosszabb meg nem megy.”

Egy ideje sajátjaival is leszámol. Számuk egyre csak nő. Finkelstein halálával egyértelműen leszálló ágba került. Mára már ott tart tévedhetetlenségének kényszerképzetében, hogy az Ön nagy mágusa is hiába beszél, nem hallgat rá. Pedig a piros popsifoltokon kívül valamit ért is ahhoz, amit csinál. Hazardőr, és jó kollégákkal veszi körül magát.

Az a fránya unió is nagyon unja Önt. Ha tényleg harminc százalékkal kevesebb pénz jut hazánknak az unió közös pénzéből, ha nem lesz egyszerű a túlárazott másfél méter magasságú kilátók építése, akkor miből fogja a sarzsit fizetni vazallusainak? Ha pedig ők nem kapnak, akkor az alattuk levő szint is rögvest elégedetlenné válik és nem lesz annyi folt, amivel eltakarhatná zsákján az egyre szaporodó lyukakat.

Belülről fogják szétfeszíteni a gondok, s ha ez eléri a szakítószilárdság határát, hát nem sok jövőt jósolok Önnek.

Levelem első részében a szocik kilátástalanságát legfőként abban láttam, hogy elfordult tőlük az ifjúság. Meg tudná nekem mondani az idén hányan léptek be a Fidelitasba? És a Momentumba?

A lázadás mindig azzal kezdődik, hogy a türelem elfogy, a lázadó szembeszegül a számára elviselhetetlenné vált akaratnak. És, hogy mikor fogy el, azt még Ön sem tudhatja.

Szerintem, ne várja meg mindezt.

A levél első részét itt olvashatják.

Egy elfogott kancellári levél

Tisztelt Kancellár Úr!

Több éve nem volt módunk személyesen, négy szemközt meghányni-vetni országaink dolgait, de most – a világháború lezárásának évfordulója után néhány hónappal – kiváló alkalom kínálkozik ennek pótlására. Engedje meg, hogy ennek örvén megosszam néhány gondolatomat Önnel, amelyekre, remélem, személyesen Öntől fogom megkapni véleményét.

Szeretném előrebocsátani, hogy mennyire nagy tisztelettel adózok az Ön kormányának, amely a pár évvel ezelőtti világgazdasági válság mélységéből kivezette országát. Ipara magára talált, a munkanélküliség szinte eltűnt, a közmunkaprogrammal is megtámogatott infrastrukturális beruházások valósággal átrajzolták országát. A megépült autósztrádák alighanem a jövőbe vezető utat szimbolizálják.

Országaink gazdasági együttműködése a tartópillérei a szoros politikai kapcsolatnak, amelyet az elmúlt idők katonai fejlesztései is csak tovább cementeznek. Köszönetemet fejezem ki Önnek az ebben elért eredményekért. Különösen azért, hogy országom vállalatai ennyire kedvező körülmények közt járulhatnak hozzá országa gyarapodásához.

Engedje meg, hogy mindezek mellett említést tegyek néhány olyan történésről, amelyek országom mértékadó intelligenciájának egy részében aggodalmat keltenek mostanában.

Amiután Ön meggyőző választói támogatással kormányra került, magukról megfeledkezett emberek könyveket vetettek máglyákra, állítólagosan ellenséges szerzőktől származókat. Az elmúlt időben több információ jutott el hozzánk arról, hogy számos polgárukat elviszik otthonukból, és kerítéssel körbevett táborszerű létesítményekben tartják fogva bírósági ítélet nélkül. Továbbá ezeket az embereket állítólag különböző jelzésekkel látják el ruházatukon.

Néhány hónapja tömegek tódultak az utcákra, és megtámadtak zsinagógákat, sokat felgyújtottak. Egyes hírek szerint a tűzoltók tétlenül nézték mindezt.

A közelmúltban pedig olyan hangok jelentek meg sajtójukban, amelyek hátrányos helyzetű emberekkel szemben kívánnak meg elkülönítést. Egyes hírek szerint a szellemi fejlődésükben visszamaradottak közt hirtelen megnőttek az elhalálozások.

Arra kérem Önt, nyugtassa meg országom közvéleményét, hogy ezek legfeljebb félreértések, és hatóságai mindent megtesznek az efféle kilengések elkövetőinek szigorú megbüntetésére.

Biztos vagyok abban, hogy tavaly Münchenben Ön szavahihetően mondta azt, hogy ez a béke biztosítéka. Chamberlain miniszterelnök úr is ekként értékelte ezt, nekem pedig meggyőződésem, hogy ez találkozik az Ön álláspontjával.

Remélem, hogy minapi személyes találkozónkon Ön megnyugtató választ ezekre az aggodalmakra, amelyek semmiképpen se árnyékolhatják be országaink elsősorban kiemelkedő gazdasági kapcsolatát.

1939. augusztus

Őszinte nagyrabecsüléssel barátja

Angéla

Levél Orbán Viktorhoz

Tisztelt Orbán Viktor!
Ne haragudjon a zavarásért, de föl kell tegyek Önnek néhány kérdést, amely az Ön által a magyar polgárok figyelmébe nyomatékkal ajánlott sajtótermékek olvasása nyomán tolult föl bennem az elmúlt hetekben.

Engedjen meg néhány idézetet:

„Nem lesz csend, nem lesz maszatolás, nem lesz fellélegzés. Naponta lépünk egyet előre. Át az utcán, be a kapun, fel a lépcsőn, rá a vörös szőnyegre. Kopogtatunk azon a díszes faragott ajtón. Be is megyünk, egészen az íróasztalig. Ül ott egy köztisztviselő, akit le lehet váltani legitim eszközökkel is. Ő a miniszterelnök.”

„A jobboldal meg fogja nyerni a legközelebbi választást, legyen az bármikor. Ott már nem lesz elég a szavazatszámlálók kegye. Ugye nem gondolják, ott a baloldalon, hogy azok után, amit velünk most művelnek, lesz számukra hely a narancsszínű nap alatt? Ha így vélik, tévednek. Ugye nem gondolják, hogy lesz egy semleges sarok, ahová elbújhatnak? Nem lesz.”

„Az emberek egyszer csak elindulnak az utcákon egy tér felé. Talán bejelentett tüntetés lesz ott, talán semmi sem, csak egy hír fut végig a városon. Talán engedélyezett lesz a gyűlés, talán nem… Talán utasítást ad egy moslék lelkű belügyminiszter a tüntetés feloszlatására, talán nem. Talán elindulnak a rendőrök a tömeg ellen, talán tétováznak. De az emberek nem futnak majd el a rendőrök elől, hanem szembefordulnak velük. És a rendőrök visszavonulnak. És tagadhatatlan, hogy ezt követően elindul a nép, hogy a betegség fertőző gócait kitakarítsa. Elfoglalja a legkártékonyabb médiumokat és kiűzi onnan a ragály terjesztőit, a történelmi pornográfia bűzös leheletű, sunyi tekintetű iparosait. És elkergeti a pénzvilág foltos lelkű hiénáit, amint elűzi majd azokat a hazaárulókat is, akik az ő nevében egy álszent és gonosz áldemokrácia hamis és még így is kijátszott szabályaira hivatkozva rombolják önbecsülését…”

Tisztelt Orbán Viktor!

Ezek nem az Ön szavai, de ezek a szavak az ön embereinek a szavai. Az első két idézet szerzője az ön kormányzása idején a közszolgálati Magyar Rádió vezető munkatársa volt, most pedig a Magyar Nemzet című napilap vezető publicistája. Az utóbbi idézet pedig attól a főszerkesztőtől való, akinek lapja az Ön köreinek félhivatalos orgánuma. E főszerkesztő a napokban együtt szerepelt Nagyváradon (Oradea néven pillanatnyilag Románia) az Ön második emberével, az egykori olimpiai bajnokkal. Ezek a publicisták az Ön vállalt emberei, akik az Ön lelkéből szólottak. A fent idézettek tehát mégiscsak az Ön szavai is. Ezeknek a publicistáknak Ön a miniszterelnöke ma is. Ön a főnök, tisztelt Orbán úr. Ezért fordulok Önhöz néhány kérdéssel, e szavakkal kapcsolatosan.

Tisztelt Orbán Úr!

Mit kell érteni azon az Ön lapjában megjelent kitételen, hogy a miniszterelnököt le lehet váltani legitim eszközökkel is? Milyen más eszközökkel lehet még leváltani egy miniszterelnököt a mai Magyarországon?

Mit kell érteni azon, hogy a baloldalnak nem lesz helye a narancsszínű nap alatt? Meg hogy egy sarok sem lesz, ahol elbújhatunk – magamra is kell értsem a kitételt, baloldali-féleség lévén? Meg leszünk találva, nem lesz helyünk? Tisztelt Orbán Viktor! Nekünk itt élnünk, halnunk kell. Vagy Önök csak az egyiket teszik lehetővé a számunkra majd? Érdeklődéssel várom válaszát.

Továbbá kíváncsi lennék arra is, tisztelt Orbán Úr, ki jelölte ki – mert ki vannak jelölve, az nem lehet kétséges –, hogy például a pénzvilágban ki a foltos lelkű hiéna és ki nem az? Ehhez jól kell ismerni a pénzvilágot, ugye. Tán-tán Járai Zsigmond úr végezte el ezt a megtisztelő munkát? Vagy esetleg Varga Mihály úr?

Tisztelt Orbán Viktor!

Szemernyi kétség nem lehet afelől, hogy – az Ön szavaival élve – ha eljön az idő, eljön a nagy mozdulás ideje, s megindulnak a térre az emberek, az Ön hívei, és aztán nekiveselkednek a fertőző gócok kitakarításához, akkor eme köztisztasági ténykedés egyik első színtere az én munkahelyem, a Népszabadság szerkesztősége lesz. De nem konkretizálná kicsit jobban: mit is fognak majd önök csinálni, mikor megvizitálnak egy ilyen munkahelyet majd? Átnevelőtréningeket indítanak? Esetleg átnevelő táborokat nyitnak? Az újságírókat kidobják majd, efelől az Ön publicistái kétséget egy pillanatra sem hagynak. De hova és hogyan? És hanyadikról?

És arra vonatkozólag született-e már direktíva, hogy mi történjen azon munkatársakkal, akik munkájukat otthon végzik, s ezért a mozdulás időpontjában nem lesznek föllelhetők majd a ragályt terjesztő médiumok székházaiban?

Én például itthon dolgozom, fertőzöm Verőcén. Gondolom tehát, hogy engem Önök, illetve az Ön elvbarátai itthon fognak fölkeresni majd.

Arról már volt szerencsém meggyőződni, hogy a telefonszámomat az Ön köreihez tartozók gondosan regisztrálták már. De nem tudom, hogy a pontos lakcímem megvan-e Önöknek. Kérem ezért, Tisztelt Orbán Viktor Úr, küldje el e-mail címét, hogy arra én azonnal visszaválaszolhassam elérhetőségem koordinátáit. Igazán nem szeretném, ha a megmozdult csapatok túl sokat bolyonganának e kies, békés, polgári községben, megzavarva esetleg ezzel kedves szomszédaim, barátaim nyugalmát.

Ne vegye akadékoskodásnak, de a várható vizittel kapcsolatosan lenne még egy-két további kérdésem Önhöz.

Mik a terveik a fertőző gócokhoz tartozó magamféle bűzös leheletű, sunyi tekintetű iparosok családtagjaival kapcsolatosan? Az unokáknak végig kell nézniük majd, ahogy a nagypapákat kitakarítják? Vagy kitakarítják az unokákat is? És a feleségeket, a gyerekeket, a nagymamákat is?

Ha igen, akkor fölhívnám a figyelmét arra, hogy erre nézvést fölösleges fejüket új megoldásokon törniük; a múlt század történelme során rengeteg tapasztalat halmozódott föl a hatékony kitakarításokkal kapcsolatosan, e tapasztalatokat pedig könyvtárnyi szakirodalom taglalja immár.

És végül engedjen meg még egy utolsó kérdést, tisztelt Orbán Úr: mik a terveik a kitakarított elemek hátramaradott macskáival?

Azért kérdem, mert ha az Önök takarítógépezete megindul, embereimet megóvni aligha tudom majd; a macskákat azonban talán még el tudom altatni időben.

Érdeklődéssel várom válaszait.

Üdvözlettel: Bächer Iván

NSZ • 2003. november 20. • Szerző: Bächer Iván

Levélhullás Európában  

Orbán Viktor levelét megírta. De meg ám, habár szerelmes könnyekről, mint Szilágyi Örzsébetnél, szó sem eshet: tulajdonképen az sem világos első látásra, mit akart elérni ezzel a levéllel, amint az sem, hogy igazából miről szól. Illetve világos: Orbán megint Mátyás király okos lányát játssza, aki úgy jön, hogy megy, úgy ad, hogy nem ad. Csak ez Európában nem fog működni.

Annyiról van szó, hogy Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből. Csak hozzájuk, másokhoz, például Junckerhez nem. Írásában bocsánatot kér „a támadó nyelvezetért”, de fenntartja politikai álláspontját – értesült a Reuters.

De lássuk magát a levelet:

„Tisztelt Elnök Úr (a flamand kereszténydemokrata párt (CD&V) vezetőjének, Wouter Bekenek címzett levélről van szó)

A közelmúltban tudomásomra jutott Joseph Daul elnök révén, hogy – pártjuk a CD&V részéről – ön kezdeményezte a Fidesz kizárását közös politikai családunkból, az Európai Néppártból.

Nem titok, hogy komoly nézeteltérések vannak a Fidesz és a CD&V között a migráció ügyében, a keresztény kultúra és Európa jövőjének védelmében. Az sem titok, hogy nem kívánjuk megváltoztatni a pozíciónkat ezekben az ügyekben. Mégis, nem tartom észszerűnek, hogy effajta nézeteltéréseket úgy oldjunk meg, hogy kizárunk egy pártot a politikai családunkból. Ezért tisztelettel azt szeretném kérni, hogy vizsgálja felül a kizárásra vonatkozó javaslatát.

Ugyanakkor, Daul elnök úr és Weber frakcióvezető úr tiltakoztak az ellen, hogy „hasznos idiótáknak” neveztem a kizárásunkat kezdeményező pártokat – folytatja a miniszterelnök. – Ez valójában egy idézet Lenintől, amellyel bizonyos politikai döntéseket szándékoztam kritizálni, nem pedig egyes politikusokat.

Ezúttal szeretnék elnézést kérni, ha személyesen sértőnek találta a megjegyzésemet. Ezúton kívánok Önnek jó egészséget és sok siker nagy felelősséggel járó feladatainak ellátásában. Őszinte híve: Orbán Viktor” (miniszterelnöki pecséttel)

Hát ez bizony nem sokat ér. Nem kér bocsánatot a minősíthetetlenül durva kampányért, nem kér bocsánatot a közös európai értékek megsértéséért, nem kér bocsánatot a Juncker képével való visszaélésért, nem kér bocsánatot tulajdonképpen semmiért sem, kivéve egy kifejezést, amit tévesen titulál Lenin-idézetnek, és most úgy tesz – ha elfogadják ezt a bocsánatkérését, márpedig erre van némi esély, ha nem akarják valóban kizárni a Fideszt a Néppártból – hogy ez volt az egyetlen hibája.

Annak a két szónak a használata, hogy „hasznos idióták”.

Csapda ez a levél, nem bocsánatkérés: ha ugyanis ezt a címzettek zsebre rakják, úgy lehet tekinteni, Orbán legalábbis úgy fogja, hogy minden egyéb lépése is meg van bocsátva, sőt: legitimálták is ezáltal az összes aljas sakkhúzását.

Egyelőre azonban nem fogadják el.

A másik belga kereszténydemokrata párt, a francia nyelvű közösség Humanista Demokratikus Centruma (cdH) megerősítette, hogy megkapták a levelet. „Valóban kaptunk egy levelet Orbán miniszterelnök úr nézőpontjával, de ez semmiben nem változtatja meg a mi álláspontunkat”.

Nem is lehet azon az állásponton változtatni: nem igaz, hogy Orbán nem tudja, miszerint magát az európai alapeszméket sértette ő meg, folyamatosan és éveken keresztül (csak idáig nem volt alkalom ezt felróni neki), nem pedig néhány politikust két szóval.

Neki a teljes tevékenységéért kellene bocsánatot kérnie, arról kéne belátnia, hogy hiba volt, sőt: bűn volt. Erre viszont sosem lesz képes.

A következő fejlemények várhatóak.

Ma március 14. van, csütörtök, déli 12:40-et mutat az óra. Eddigre már mind az összes címzett megkapta a levelet – ha valóban csak a kizárást kérő pártoknak írt, akkor tizenhárom pártelnök olvassa most Orbán csöppet sem szerény és őszinte sorait.

Valószínű, hogy vegyes érzelmeket fog belőlük kiváltani az illatosnak és rózsaszínnek nem mondható levélke: nincs kizárva, hogy lesz, amelyik elfogadja bocsánatkérésként, de a többségnek valószínűleg ennél több esze van.

Holnap március 15. péntek, Magyarország nemzeti ünnepe, miniszterelnöki beszéddel, sőt, beszél a Múzeumkertben Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is. Ha és amennyiben szóba kerül Orbán beszédében ez a bocsánatkérés vagy az, hogy nem fogadták el, tudhatjuk: szándékosan írt elfogadhatatlan levelet.

Utána hosszú hétvége következik, de hétfőn kérlelhetetlenül be fog indulni a kormánymédia propagandagépezete, és a csapból is a tizenhármak árulása, Brüsszel ármánya fog folyni, végeérhetetlenül: egyszerűen kampányeszközzé alakítják a történteket, Orbánt ártatlan, jóindulatú, naiv, őszinte úriembernek beállítva, akinek csak „kicsit eljárt a szája”, de ezért nem érdemelne ilyen komoly büntetést. Ez tovább távolítja a Fideszt a Néppárttól, annyira is talán, hogy elkerülhetetlenné válik akár a kizárása, akár az önkéntes kilépése.

Ami azért nem lenne a legjobb ötlet, és még a Fidesznek is sokat ártana – a költségvetés befolyásolása miatt nekik az lenne fontos, hogy idén év végéig mindenképpen bent maradjanak a pártcsaládban. De hát nem lehet úgy bent tartani a pártot, hogy az elnöke nem hagyja…

Azonban ha esetleg mégis elfogadnák ezt a pár kósza sort bocsánatkérésnek, az azt jelenti, hogy egyrészt az Európai Néppártban hihetetlenül erős a pártfegyelem, sokkal erősebb, mint hinnénk, másrészt Weber és Daul úgy döntöttek, hogy bizonyos ideig minden áron soraikban tartják ezt a tékozló fiút, vagyis a Fideszt Orbán Viktorral az élén.

Egyik lehetőség sem ad okot különösebb ünneplésre.

No, meglátjuk, mi történik: nagy meglepetésre ne számítsunk.

Egy kislány levele a kormány tagjaihoz és képviselőihez

„Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek! Kedves nénik és bácsik odafent, Pesten! Ma rántott leves volt reggelire is, mert tegnap megettük mind a húsit, ami maradt, amit anyu eltett, mert ő nem evett, azt mondta, nem éhes.

Már száraz kenyér sincs, amiből törtünk a levesbe, mert Bodri kapta belőle a maradékot. Hűtőgépünk sincs már, mert apu eladta, így a kútba engedjük vödörben, amit kell. A nagymamák is így csinálták régen, – mondta anyu –, és az is jó volt.

Apu egyébként közmunkás itt a faluban most, de nem tudni még, mi lesz, ha a szomszéd faluba kell majd neki menni. Most villany sincsen nálunk, és amikor hideg van odakint, akkor szoktunk fázni egy kicsit, nem nagyon, de azért fázunk. Fát apu a haverokkal azért még tud szerezni.

A nagy tesóm segít megírni ezt a levelet, mert ő most jött haza Németországból, aztán megy majd vissza dolgozni, jó pénzért mosogatni. Hozott csokikat, meg konzerveket, nekem meg egy babát is, kicsit, de jót. Kocsival jöttek, mert többen összeálltak és Peti, aki hentes odakint és jól keres, már kocsit is tudott venni. Igaz, hogy öreg Opelt, pirosat, de gurul – az a lényeg.

Kicsi kertünk is van, nem sok minden terem benne. Főleg egy kis krumplit, meg kevés zöldséget adott csak, mert anyu nem ér rá mostanában, sokat megy takarítani. Már bogarak is előjöttek, meg a betegségek a kiskertben. Elmondom, hogy van két gyöngyösünk is, majd karácsonyra vágjuk le őket, amikor a tesónk hazajön a barátnője esküvőjére.

Édességet nem szoktam enni, csak akkor, ha a tesóm hoz németből, vagy ritkán, ha valaki jön hozzánk és ad. A nagyi most éppen kórházban van megint, mert a szemén hályog van. Ő szokott finom sütiket sütni, de már régen, mostanában nem. Szeretem még a zsíros kenyeret, abból kettőt is meg tudok enni, meg szeretem még a jégkrémet is, de már régen ettem, pedig jön erre a trillázó kisautó minden pénteken, meg a gázos és a kenyeres.

Nagy lavórunk van, abban mosakszunk. Én minden nap fürdöm, de apu nem. Ő kétnaponta azért szokott. Kint van a vécénk az udvaron, hátul, a trágyadomb mellett, ahová kidobunk mindent, ami nem kell. Az iskolában tollbamondás volt, hogy írjunk levelet néniknek és bácsiknak Pestre, kérjünk tőlük valamit a fa alá, ki mit szeretne és írjuk azt is le, hogyan élünk.

Jó, hogy a tesóm hazajött, mert így tudott nekem segíteni a fogalmazásban. Most meg leírom azért azt is, amit szeretnék kérni. Nem sokat, csak annyit, hogy a mama gyógyuljon meg, anyu meg ne dolgozzon annyit. És apunak legyen rendes munkahelye, a tesóm meg legyen egészséges, hogy ha hazajön, mindig tudjon hozni valamit. Bodri is lakjon jól minden nap, mert már kinn vannak a bordái szegénynek. Én meg csak annyit kérek, hogy mindaz, amit leírtam előbb, az teljesüljön, és ha lehet, akkor a nénik és a bácsik küldjenek csak bármit, ígérem, hogy elfogadjuk majd.

Még egyszer boldog karácsonyt mindenkinek!”

Utóirat: a kislány nem tudta, hogy tegnap hazájában, a harmadik évezred elején az ország házában mik is történtek valójában. Szerencsére, mert ilyen cirkuszt, felfordulást még odahaza sem látott soha!

Vona Gábor nyílt levele a francia köztársaság elnökéhez

0

Vona Gábor, a Jobbik elnöke nyílt levelet írt Emmanuel Macron-hoz, a Francia Köztársaság elnökéhez az általa kezdeményezett európai konzultáció kapcsán.

Az alábbiakban ezt a levelet közöljük.

Tisztelt Elnök Úr!

„Annak ellenére, hogy a közöttünk lévő politikai nézetkülönbségek nyilvánvalóak, pártom, a Jobbik Magyarországért Mozgalom örömmel gratulált Önnek, amikor Önt Franciaország elnökévé választották. Az Ön sikere ugyanis nem egy politikai irányvonal győzelmét jelentette, hanem azt, hogy egy friss, a XXI. század kihívásaira választ kereső politikus képes volt meghaladni a múltat képviselő pártok jelentette vitákat.

Tudom, hogy sok tekintetben másképpen gondolkodunk országaink, vagy az Európai Unió jövőjéről. Ám abban egyetértünk, hogy a változás szükséges és elodázhatatlan. Éppen ezért örömmel fogadtam az Ön által meghirdetett európai konzultációt, melynek során polgáraink közvetlenül mondhatnának véleményt arról, merre haladjanak közösségünk és kontinensünk államai. Ez a demokrácia valódi lényege, ez az, amely politikai nézetektől függetlenül mindannyiunk számára irányt mutathat.

Tavaly tavasszal a mi pártunk is hasonló célokat tűzött ki, amikor partnereinkkel egy európai polgári kezdeményezést, a Béruniót meghirdettük. Sikereinket immár kilenc ország pártjainak és szakszervezeteinek csatlakozása jelzi. Külön öröm számomra, hogy a novemberben az Európai Parlamentben megtartott „Egyenlő munkáért egyenlő bért!” című konferenciánkon az Ön pártjának parlamenti képviselőjét, Frederic Petit urat is előadóink között üdvözölhettük.

Éppen ezért bízom az Ön által meghirdetett európai konzultációban is.

Egy dologban azonban mégsem tudok egyetérteni Önnel és helyre kell igazítanom a sajtótájékoztatóján elmondottakat: Elnök úr állításával ellentétben Magyarország csatlakozni fog és részt fog venni a konzultációban. Április 8-án ugyanis hazánkban parlamenti választások lesznek, melynek során a magyar polgárok a nemzeti ügyeinket elszabotáló és nemzetközi megítélésünket tönkretevő Fidesz-kormányról fogják elmondani véleményüket.

Az április 8-a után felálló új, a Jobbik által vezetett kormányra pedig bizton számíthat abban, hogy közös európai ügyeinket megvitassuk és az Európai Uniót egy valóban a polgárai érdekeit szolgáló szervezetté tegyük.

Kérem, fogadja Elnök úr őszinte nagyrabecsülésemet.”

Tisztelettel:
Vona Gábor

Az Orbán-erejű szél fúj, avagy Honfitársam újabb levele

0

Most jelen pillanatban Budapest felől Orbán-erejű szél fúj, Belgrád felől meg érkezik a Farkasordító hideg. Ez a kettős éppen a fejünk felett találkozik… Harmadszor kéri, biztat, hogy éljek a demokratikus jogommal, és vegyek részt a magyar országgyűlési választásokon. Döntsünk közösen, írja, és még azt is, hogy számít rám. Harmadszor is elmondom, hogy tudom a dolgom. Van magamhoz való eszem…

Tisztelt Honfitársam!

Levelezgetünk, levelezgetünk… Már a harmadik levelét küldi nekem. Én meg jó kislányhoz illően válaszolok. Mert húzza a nyelvem…Azért ír nekem, mert december hónapban letette az állampolgársági esküt az egymilliomodik új magyar állampolgár. Szép szám. Külön öröm számunkra, hogy egy délvidéki, gunarasi fiatalember és családja tehette le ünnepélyes keretek között az állampolgársági esküt Budapesten, a Sándor-palotában. Magyarok. Külhoni magyarok. Magyarok az őseik, magyar iskolába jártak, magyarul beszélnek a mindennapokban. Magyarul gondolkodnak, magyarul álmodnak. Szorgalmasan dolgoznak, nevelik a gyerekeiket. Nem akarnak innen elmenni. Egy tanyán élnek, etetik az állatokat, művelik a földjeiket. Jó emberek. Megjelentek a tévében, az újságok címlapjain, most meg még az Ön levelében is.

Az írja, hogy mi, magyarok nagy lehetőség előtt állunk. A szűkösség évei után most a növekedés, a gyarapodás és a nemzeti büszkeség korszaka következik. Meggyőződése, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében magyar nyelven írják a jövőt. Optimista hozzáállása van, nem vitás. Mi már itt, a Délvidéken megéltünk jó pár szűkös évet. Most jelen pillanatban Budapest felől Orbán-erejű szél fúj, Belgrád felől meg érkezik a Farkasordító hideg. Ez a kettős éppen a fejünk felett találkozik. Van itt minden, front, ciklon, anticiklon. Mindez idegességgel, ingerlékenységgel, fejfájással jár. A tüneteket nem mindig tudjuk csillapítani. Még nem érkezett meg a gyógyszer. Elégedetlenkednek sokan a közösségi oldalakon, a fodrásznál, a munkahelyükön, azután meg, ha lehetőség mutatkozik változtatni a dolgokon, akkor behúzódnak az egérlyukukba, és elfogyasztják a kapott szendvicsüket. A gyarapodásra ilyen körülmények között nem is gondolnak. A már meglévő éhes szájakat is nehéz etetni. Minimálbérből lehetetlen. A magyar-magyar kapcsolatok az egekben vannak, soha nem voltak még ilyen jók, mondják. Más a valóság, tájékozódjon egy kicsit tisztelt Honfitársam… Kérdezzen rá a magyar nyelvhasználatra, a magyar nyelvű tagozatok állapotára, a Nemzeti Tanácsok hatásköreire, az egyetlen magyar nyelvű napilapunk tájékoztatására, a délvidéki magyar emberek mindennapi harcaira… A büszkeségüket sokan feladták. Beálltak a sorba. A bólogatók sorába. Sokan kiléptek, elmentek külföldre. És még maradtak, akik itt akarnak élni, itt szeretnének boldogulni. És néha hallatják a hangjukat…

Harmadszor kéri, biztat, hogy éljek a demokratikus jogommal, és vegyek részt a magyar országgyűlési választásokon. Döntsünk közösen, írja, és még azt is, hogy számít rám. Harmadszor is elmondom, hogy tudom a dolgom. Van magamhoz való eszem…

Tisztelettel,

Egri Emma, valahonnan a Délvidékről

A Nemzet Kéregetője

Tisztelt Honfitársam!

Látszólag azért kérek pénzt Öntől, hogy folytathassuk a Soros elleni kampányunkat. Ön azonban ne hagyja magát megtéveszteni, a pénz nekünk valójában nem a kampányra kell. Ha arra kellene, van annyi, mint égen a csillag.

Ez a mostani akciónk csupán álca, s bár egy részét valóban plakátokra, valamint uszító hangú hirdetésekre költjük, nem ez a lényeg. A lényeg az, Tisztelt Honfitársam, hogy Ön érezze: hozzánk tartozik. A mi alattvalónk, és Ön ezért támogat bennünket. Nem a Soros elleni harcunkban, mert azon mi magunk is csak röhögünk. Kit érdekel egy 87 éves öregember, aki, nem mellékesen, jót tett Magyarországgal, és személy szerint velem is.

Ha valaki, én aztán tudom, hogy a Soros-terv csak azok számára létezik, akik hisznek benne. És Ön, Tisztelt Honfitársam, ilyen ember. Mi azért szeretjük Önt, mert Ön nem akarja látni, ami ebben az országban történik.

Ön a mi emberünk: aki nem lát, nem hall, nem beszél. Nem látja, nem hallja, nem mondja, amit sajnos, minden igyekezetünk ellenére, egyre többen tudnak: hogy a mi egyetlen célunk az, hogy folytathassuk, azt, amit elkezdtünk.

Az ország szétlopásáról van szó Tisztelt Honfitársam, ha még nem esett volna le a tantusz. Ehhez kell nekünk az Ön pénze.

Ha Ön most támogat bennünket, akkor megígérhetem, hogy Mészáros Lőrinc nevén újabb újságokat, televíziós csatornákat vásárolok, hogy a hangom még az eddiginél is több helyen, és hangosabban legyen hallható.

Ehhez kérem az Ön segítségét Tisztelt Honfitársam. Küldjön nekem pénzt, mert én anélkül létezni sem birok. Még emlékszem arra, hogy nem voltam ilyen, régebben más céljaim is voltak. Például gólt rúgni az ellenfél kapujába, tért ölelő átadással helyzetbe hozni valamelyik csapattársamat. Mára egyetlen szenvedélyem maradt: a pénz.

Most megint Ön a soros Kedves Honfitársam. Öntől kérek pénzt, mert hát ki mástól is kérhetnék. Ön az én egyetlen bevételi forrásom, úgyis, mint magyar adófizető.

Arra kérem Önt, hogy adakozzon egy jobb sorsra érdemes ország szerencsétlen miniszterelnökének. Mert bármekkora is a hatalmam, Önnek, akiből élek, tudnia kell, hogy én valójában szerencsétlen vagyok. Nagy az én szomorúságom, ráadásul múlhatatlan: nem lehettem igazi futballista, csak egy leharcolt ország miniszterelnöke.

Várom a pénzét,

Orbán Viktor, sk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK