Szérum mégsincs, a gazdasági járvány viszont most jön

0
968
Járványellenőrzés a letenyei határállomáson határátkelőhelyen. MTI/Varga György

Nem találták meg az ellenszert a koronavírus ellen a WHO szerint. A járvány gazdasági pusztítása viszont ezután érkezhet. Három magyar szorult a japán hajókaranténba, a kínai elnök szerint „kritikus ponthoz érkeztek”.

Három magyarról tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium, aki a Japán mellett karanténba helyezett tengerjáró hajón dolgozik, ők nincsenek a fertőzöttek között – mondta a tárca államtitkára. Menczer Tamás kifejtette: az ottani követség mindent megtesz azért, hogy telefonon kapcsolatba lépjen velük. Emellett tudnak egy magyarról, akit a Fülöp-szigeteken vizsgálnak, ő korábban lázas volt, de már nem az, és jól van. Hozzátette: még várnak a koronavírus-teszt elvégésére. Tudnak egy lázas magyarról, akit Vietnámban vizsgálnak.

Egy reménnyel kevesebb – egyelőre. A kínai Changjiang napilap arról számolt be, hogy a Csöcsiang Egyetem kutatói előállítottak két olyan szert, ami hatékony a koronavírus ellen. Lehűtötte a kedélyeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Tarik Jasarevic, a WHO szóvivője kijelentette:

nincsenek ismert terápiák a koronavírus ellen,

és a WHO véletlenszerű ellenőrző próbákat javasol a hatékonyság és a biztonságosság mérésére. Egy kórokozó elleni védőoltás kidolgozása és tesztelése

rendszerint éveket vesz igénybe,

és gyakran jár „csapdákkal és kudarcokkal” – tette hozzá.

A vírus terjedésének megállítására Kína közlekedési korlátozásokat rendelt el, ami az alacsonyabb üzemanyag-igény miatt több finomítónál is a termelés csökkentéséhez vezetett. Ennél sokkal enyhébb intézkedések Magyarországon is történtek. Kedd óta hat közúti határátkelőhelyen kiemelten ellenőrzik az érkező utasokat, különösen a kínai állampolgárokat. Ártánd, Csanádpalota, Röszke, Tompa, Udvar és Letenye azok a pontok, amelyeken az Országos Mentőszolgálat munkatársaival közösen folyamatosan ellenőrzik a belépésre jelentkező utasokat, elsősorban a kínaiakat.

Közben Kínában a legfelső szinten határozták el az intézkedések megerősítését, és rendelték el például az információk azonnali nyilvánosságra hozatalát. Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán

fokozottabb igazságügyi erőfeszítéseket sürgetett.

Kijelentette: a betegség elleni küzdelem törvényi alapjainak megerősítéséhez törvényhozási, végrehajtási, igazságszolgáltatási és jogkövetési erőfeszítések szükségesek.

Hszi, aki a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára is, arról beszélt, hogy

a fertőzés elleni küzdelem kritikus ponthoz érkezett.

A kínai elnök kemény fellépést szorgalmazott a fertőzés terjedése elleni küzdelmet gátló illegális tevékenységekkel és bűncselekményekkel szemben. A kínai elnök a többi között az egészségügyi hatóságok intézkedéseivel szembeni ellenállást, a mentőszolgálatok tagjai elleni támadásokat, a hamis egészségügyi termékek gyártását és árusítását, valamint az álhírterjesztést említette. Hangsúlyozta azt is, hogy a járványügyi törvényeket és szabályozásokat szigorúan ki kell kényszeríteni, a kockázatelemzéseket javítani. Hszi emellett szólt arról is, hogy

a járvánnyal kapcsolatos pontos információkat időben közzé kell tenni.

A koronavírus – talán lassuló tempóban – tovább terjed.Ma délután

már 24 630 a fertőzöttek száma, 494-en haltak meg eddig,

ellenben már 1029-en megerősítetten felgyógyultak.

A járvány gazdaságai hatásai már kezdik éreztetni hatásukat. Szakértői becslések szerint a járvány 0,5 százalékkal is csökkentheti a globális olajkeresletet idén. A koronavírus korlátozta a világ második legnagyobb olajfelhasználója, Kína gazdasági aktivitását. (Az ellenszer hírére azonban délelőtt három százalékot is meghaladó áremelkedéssel reagáltak az olajpiacok.)

Londoni pénzügyi elemzők szerint

a járvány várhatóan meredek ívben lassítja rövid távon a kínai gazdaság növekedési ütemét,

és ennek hatásai is valószínűleg járványszerűen átterjednek számos más térségre. Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics főközgazdásza szerdán ismertetett tanulmányában közölte: az általuk eddig várt

5,5 százalékról 3 százalékra módosították az idei első negyedévi,

éves összevetésben számolt kínai gazdasági növekedésre szóló előrejelzését.

Shearing szerint nem érdemes párhuzamba állítani a súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) elnevezésű, 2003-ban kitört járvány gazdasági hatásait a jelenlegi helyzettel, mivel a kínai gazdaság azóta sokkal nagyobb lett és sokkal szorosabban integrálódott a globális beszállítói hálózatokba. Ezért most valószínűbb, hogy a kínai gazdaságot érő esetleges sokk átterjed az egész világgazdaságra. Ennek konkrétumait érintettük korábbi írásunkban.

A Capital Economics vezető londoni elemzője hangsúlyozza, hogy a mostani piaci környezet is egész más, mint a 2003-as SARS-járvány idején volt. Akkoriban a globális értéktőzsdék éppen a dot-com buborék kipukkadása utáni mélypontról indultak felfelé, a mostani koronavírus viszont olyan időszakban bukkant fel, amikor a tőzsdék tíz éve tartó, felfelé ívelő szakaszban járnak. Mivel a vállalati papírok most már nem olcsók, sőt, egyes esetekben kissé túlértékeltek,

a befektetők nagyobb valószínűséggel keresnek okot az eladásra, semmint a vásárlásra.

Mindezek alapján a mostani vírusjárványnak sokkal nagyobb a potenciálja arra, hogy jelentős piaci kiigazítást okozzon, mint a 2003-as járványnak volt – fejtegeti szerdai elemzésében a Capital Economics főközgazdásza. Shearing kiemeli azt is, hogy nem elsősorban a vírus, hanem a terjedésének megakadályozására tett lépések,

például a kiterjedt gyárbezárások okozzák a gazdasági károk zömét.

Mivel Kína ma már számos globális beszállítói láncolat kiindulópontja, ennek az egész világ érezhető tovaszűrődő hatása lesz. A legsebezhetőbbek az ázsiai gazdaságok, mindenekelőtt Vietnam és Thaiföld.

És minél nagyobb lesz a felfordulás a kínai gazdaságban, annál magasabb a kockázata annak, hogy

a járvány hatása még távolabbi gazdaságokra is átterjed.

Például olyan árupiaci nyersanyagtermelőkre, mint Chile vagy Ausztrália, valamint az elsősorban feldolgozó jellegű gazdaságokra, köztük Dél-Koreára, Japánra és Németországra – hangsúlyozza a Capital Economics főközgazdásza.

Egy másik nagy londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, az Oxford Economics szerdai tanulmányában közölte, hogy az általa eddig várt 6 százalékról 5,4 százalékra gyengítette a kínai hazai össztermék (GDP) idei növekedésére szóló előrejelzését. Ők eddig 2,3 százalékos globális növekedést valószínűsítettek 2020 egészére, de a lassabb kínai növekedés átszűrődő hatásai a világgazdaság idei növekedési ütemét 0,25 százalékponttal csökkenthetik.

A cég rövid időn belül másodszor rontja kínai és globális prognózisait a koronavírus-járvány miatt: a múlt héten ismertetett előző előrejelzésében a kínai gazdaságban 5,6 százalékos növekedést valószínűsített, és akkori számításai még arra mutattak, hogy a globális növekedésre gyakorolt negatív hatás 0,20 százalékpont lesz.

Az Oxford Economics felülvizsgált helyzetértékelésükben kiemelték, hogy

azok a tartományok, amelyekben termelési zárlatot rendeltek el, Kína hazai össztermékének több mint felét állítják elő.

Hangsúlyozza azt is, hogy a járvány gócpontjának számító Vuhan városa olyan globális autóipari konglomerátumok helyi gyártási központja, mint a General Motors, a Peugeot, a Citroen, a Nissan, a Renault és a Honda.

Sok cég máris közzétett adatokat arról, hogyan reagálnak a betegségre – derül ki a Portfólió összeállításából.

Az Apple amerikai technológiai óriásnak több beszállítója van Vuhan környékén. A gyárak legkorábban február 10-én nyithatnak ki az eredetileg tervezett január végi időpont helyett, ami miatt elképzelhető, hogy a cég legfontosabb terméke, az iPhone gyártása nem a tervek szerint alakul. Emellett üzleteket is bezárt Kínában az Apple, mert elmaradoztak a személyesen besétáló vásárlók. A kínai internetes óriásvállalat, a Baidu elhalasztja negyedik negyedéves gyorsjelentésének közzétételét. A sanghaji tőzsdefelügyelet engedélyezte a kínai cégeknek, hogy a tervezettnél később hozzák nyilvánosságra a tavalyi évről szóló eredményeiket, ezt most legkésőbb április végéig kell megtenniük.

A svéd Electrolux háztartásigép-gyártó közölte, hogy

szignifikáns hatása lehet

a járványnak az üzletére, ha beszállítói tevékenységét befolyásolják az események és elkezdett pótmegoldásokat kidolgozni. Az elektronikai készülékeket bérgyártásban készítő tajvani Foxconn

csaknem teljesen leállította a gyártást Kínában,

amit ügyfelei, például az Apple is megérezhetnek, főleg ha még egy héttel ki kell tolni a munkaszünetet.

A svéd ruházati cég, az H&M közölte, hogy 45 üzletet zárt be átmenetileg Kínában, ami a januári értékesítési adatokra negatív hatással lehet. De mivel beszállítói lánca rugalmas, egyelőre nem panaszkodik a vállalat. A Levi Strauss ruházati gyártó kínai üzletei felét bezárta és rövid távon lehet hatása az eseményeknek.

A McDonald’s gyorsétteremlánc

3300 kínai üzletéből több százat bezárt,

de várakozásai szerint ha Kínára korlátozódik a járvány, akkor csak meglehetősen csekély hatása lehet a profitra.

A Mitsui japán kereskedőház várakozásai szerint néhány szektorban, például

az autóiparban a gyártás visszaesésére lehet számítani,

ami az acél keresletét visszaveti. Az ékszereket forgalmazó Pandora lánc

példa nélküli visszaesést tapasztal Kínában és Hongkongban

a forgalomban, de egyelőre nem tudja megbecsülni a számszerű hatásokat.

A francia Remy Cointreau italgyártó szerint a járvány kitörésének jelentős hatása lehet üzletére, mert nagy kitettséggel rendelkezik Kína felé.

A hajós utazásokat végző Royal Carribean Cruises három utat is lemondott a járvány miatt és csökkentette 2020-as profitvárakozását, hozzátéve, hogy ha február végéig eltartanak az utazásokra bevezetett korlátozások Kínában, akkor még ennél is gyengébb lehet az éve.

A dél-koreai Samsung Electronics a kínai kormány ajánlásával összhangban néhány gyárában meghosszabbította a leállás időszakát, de a pénzügyi hatásokról egyelőre nem nyilatkozott. Leányvállalata, az akkumulátorokat gyártó Samsung SDI, amelynek olyan ügyfelei vannak, mint a Volvo, azt közölte, hogy az első negyedév eredményeire negatív hatása lehet a járványnak. A japán Sony nemrég megemelte éves profitvárakozását, most azt közölte a cég, hogy lehet, hogy a koronavírus miatt ezt vissza kell vonnia.

Az amerikai kávézóhálózat, a Starbucks

4300 kínai egységének több, mint felét bezárta,

de csak átmeneti üzleti hatást vár a járványtól.

Az indiai Tata Motors, a Jaguar és a Land Rover anyavállalata arra számít, hogy a járvány terjedése visszaveti a termelést és nyomást gyakorol a profitra. Az első számú villanyautó-gyártó amerikai Tesla egy-másfél hetes csúszásra számít sanghaji gyárában, ahol Model 3 autókat állítanak elő, miután a kínai állam leállíttatta az üzemet. Az első negyedév profitjára ez hatással lehet és vizsgálja a cég, hogy kaliforniai gyárának beszállítói láncánál lesz-e valamilyen következményük az eseményeknek a termelésre.

A gyorsétteremláncok Burger King és a Yum China alá tartozó KFC és Pizza Hut is több éttermét bezárta. A Walt Disney bezárta helyi szórakoztatóparkjait Sanghajban és Hongkongban. A svéd IKEA és az óragyártó svájci Swatch is becsukott boltokat átmenetileg.

Az autógyártók közül a Toyota február 9-ig leállítja a termelést, a Hyundai pedig az első autógyártó, amely Kínán kívül leállítja a gyártást, a dél-koreai gyárában szünetelteti a termelést a koronavírus miatt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .