Már a gazdaságban pusztít a vírus

0
1305
Kínai tőzsdeindex az összeomlás után. Forrás: business-standard.com

Még nem tudják, hogy koronavírusos-e a hétfőn a ferihegyi repülőtéren lázzal kórházba vitt kínai nő. Éjszaka egy hongkongival 427-re emelkedett a halottak száma, a fertőzés túllépte a 20 ezret. Kínában egymásra mutogatnak, közben a Hyundai leállította termelését. Globális ellátási problémák a láthatáron.

Jobban van a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre hétfőn lázzal érkező kínai nő, akit a reptéri elkülönítés után a Szent László Kórházba vittek – közölte a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedden. Szlávik János azt írta közleményében, hogy a nőnek reggel már csak hőemelkedése volt, és biztató, hogy nem köhög.

Pontos diagnózist azonban csak a laboreredmények ismeretében tudnak közölni.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfői tájékoztatása szerint a magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező kínai nő január 12-én hagyta el Magyarországot, és hétfőn érkezett vissza. Vuhanban sem ő, sem családtagjai nem jártak.

Belehalt az egyik hongkongi fertőzött a Közép-Kínából kiindult új koronavírus okozta betegségbe,

ezzel a járvány első halálos áldozatát szedte a városállamban

– írta kedden internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A 39 éves hongkongi férfi helyi idő szerint kedden reggel hunyt el a hongkongi Princess Margaret Kórházban, halálát váratlan szívleállás okozta – erősítette meg a lapnak három egészségügyi forrás.

Újabb fertőzöttet találtak Németországban is.

A kórokozót országszerte 12 fő hordozza bizonyítottan. A bajor tartományi egészségügyi minisztérium hétfő késő este kiadott közleménye szerint az új fertőzött is a Webasto nevű autóipari beszállító cég munkatársa, ahogyan a korábbiak is. Ezzel egy nap alatt két fővel emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma Németországban.

Ezzel

427-re emelkedett az elhalálozások száma világszerte,

túlnyomó részük Kínában, azon belül Hupej tartományban és a gócpont 11 milliós Vuhan városban. A nyilvántartott fertőzöttek száma pedig túllépte a 20 ezret (20 679). Bár mindkét adatot sokan fenntartással fogadnak, ahogyan erről ugyancsak a hongkongi lapra hivatkozva éjszaka írtunk. Szerintük decemberben még egyáltalán nem vizsgálták, hogy a betegek és a meghaltak „rendes” influenzát, vagy a nagyon hasonló tünetű koronavírust kapták-e el. Most pedig nincs elég tesztkészlet, s eleve csak azok kerülnek bele a statisztikába, akik eljutnak kórházba. Az adatok pedig az elemzések átfutási ideje miatt két nap késést mutatnak.

Az események sodrásában a szinte minden területre kiterjedő szigorú állami ellenőrzés dacára

nyilvános egymásra mutogatás kezdődött Kínában.

A vuhani városvezetést élesen bírálják Kínában amiatt, hogy a helyi orvosok figyelmeztetéseinek ellenére megpróbálták elkendőzni a helyzet súlyosságát. Csou Hszien-vang, Vuhan polgármestere a CCTV kínai állami hírcsatornán sugározott, vele készült interjújában beismerte: „nem csak a kellő tájékoztatást mulasztottuk el időben megtenni, de még csak nem is használtuk a rendelkezésünkre álló információt a munkánk javítására”.

A polgármester mindazonáltal arra is rámutatott, hogy a fertőző betegségek terjedésének megelőzéséről szóló törvény szerint a helyi kormányzatok csupán a központi kormányzat engedélyének birtokában nyújthatnak tájékoztatást a járványhelyzetről, és kezdhetik meg a szükséges óvintézkedések életbe léptetését. Arról azonban

nem nyilatkozott, hogy a város pontosan mikor jelentette az ügyet

a magasabb szintek felé. A polgármester az adásban felajánlotta saját, valamint Ma Kuo-csiang, a Kínai Kommunista Párt (KKP) vuhani titkárának a lemondását. A KKP politikai bizottságának állandó bizottsága hétfői ülését követően kiadott jelentésében szintén elismerte, hogy a pekingi vezetés nem megfelelően reagált a járványra.

Közben egyre közelebb kerülhet az a pillanat, amikor

a járvány következményei komoly gazdasági problémákat okoznak.

A koreai Hyundai mától fokozatosan felfüggeszti az autógyártást hazai üzemeiben. Korábban a Ford, a francia PSA-Peugeot, a Nissan és a Honda döntött a termelés leállítása mellett kínai üzemeiben. A felfüggesztések összhangban vannak a kínai kormány döntésével, hogy meghosszabbítják a Holdújévet februárra, és nagyjából húsz lezárt térségben otthon tartják a lakosságot.

Egyébként éppen a járvány miatt megdermedt tartományban és Vuhanban több nagy nyugati autógyár található, az előbb említettek némelyike is, kínaiakkal együtt. Ezekben is jelenleg áll a termelés. Kérdés, meddig tartható fenn ez az állapot anélkül, hogy megrogyna a kínai gazdaság – ha nem tudják megállítani a járványt és villámgyorsan visszafordítani a folyamatot. Elemzők azt találgatják, hogy az évek óta lefelé tartó

kínai gazdaság a tavalyi – hivatalosan – 6,1 százalék növekedés mennyit eshet a járvány miatt.

A kínai börzéken hétfőn mintegy 420 milliárd dollárnyi értékvesztés következett be a beomló indexek miatt. Sok vélemény nem tartja kizártnak, hogy az első negyedévben a kínai gazdaság 5 százalékot esik (év per év alapon).

Ezek a gyárleállások azonban csak részben magának a vírusnak tudhatók be. A Kínán kívüli üzemek rendkívüli módon függenek az onnan származó alkatrészektől: ha ezek termelése megszűnik, lehetetlenné válik a termelés. És az idő múltával ez egyre szélesebb körre terjedhet ki egy sor ágazatban.

Kína a nemzetközi ipari termelési láncolat legfontosabb beszállítója.

A globális gyártásban kis készletekkel dolgoznak takarékossági megfontolásból. Ha ezek egyike-másika elfogy, leáll a termelés. Ebben

a globális láncban Európa részeként Magyarország is egy szem.

Sokan hozzák párhuzamként a 2003-as SARS-járványt, amelyet végül egésze jól megúszott a világ. Csakhogy azóta Kína sokszorosára növelte részesedését a globális fogyasztásban. Olajból 6,6-ról 13 százalékra, személykocsikból 7-ről 34-re, mobiltelefonból 11-ről 30-ra, számítógépből 2,5-ről 20 százalékra. A félvezetőkből hétszeresére nőtt a kínai részesedés (szinte mindenki ott gyártat), szinte az összes nyersanyag nagyjából felét veszi fel az ország, 2-7-szer annyit, mint 17 éve.

És akkor még nem is beszéltünk a turizmusról. Kína mára a talán legnagyobb kibocsátóvá vált, és sokan közülük sokat is költenek. A belső utazások pedig a saját gazdaságot táplálják. Mostanában mindkettő kizökkent a kerékvágásból, százmilliók nem mennek sehova.

Ahogyan erről a Concordeblog szerzője írt, jelenleg három forgatókönyv ismert. Az enyhétől a katasztrofálisig 5-35 százalékos gazdasági eséssel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .