Szeletelve jobb? Összeomlott Jemen

0
639

A “Hódítók Temetője” – ez egyike azon “beceneveknek”, amelyekkel az Arab-félsziget délnyugati részét illeték. A történelem során már többször bebizonyosodott, hogy a helyi törzsek által alapított Jemen valóban méltó erre a névre: az Oszmán Birodalom, a Brit Birodalom, Egyiptom soha nem tudta teljes egészében elfoglalni vagy megtartani, s mindig egy szégyenletes kivonulás lett a vége. Az elmúlt napokban pedig Szaúd-Arábia győződhetett meg ennek a kifejezésnek a valóságtartamáról. 

A frontvonalak hónapok óta változatlanok voltak a jemeni háborúban, amelyet a Független Hírügynökség a 2017-es évértékelőben a legnagyobb fegyveres konfliktusnak nevezett. Kevés ezzel kapcsolatos hír törte át a média ingerküszöbét, és a feleknek politikai téren sem sikerült semmi komolyabb eredményt elérni. Egyetlen sikerként azt lehetett elkönyvelni, hogy Abd-Rabbuh Manszúr Hádi, a 2015-ben megbuktatott és Szanaaból elüldözött elnök visszatérhetett az országba, létrehozhatott egy nemzetközileg elismert kormányt Ádenben, amely az Öböl-menti monarchiák pénzéből és katonai segélynyújtásból tartotta fenn magát.

Egy gyorstalpaló a háborúról. 

Azonban 2017 végén hirtelen felgyorsultak az események és érezni lehetett, hogy az idén jelentős változások várhatóak. Decemberben ugyanis Ali Abdullah Száleh, aki korábban negyven évig irányította az országot, elárulta a húszi – Irán által támogatott zaidita irányzatot követő – szövetségeseit, akikkel korábban közösen harcolt a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció és a jemeni kormány ellen. Habár korábban már elemzések tucatjai figyelmeztettek arra, hogy a Száleh-húszi szövetség nem tarthat sokáig, az árulás még az előzetes elképzeléseket is felülmúlta, hiszen minden jel szerint ők álltak győzelemre.

Ali Abdullah Száleh. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Száleh nyíltan “oldalt váltott”, és a koalíciós légierővel kezdte el bombázni a húszi állásokat. Maga mellett tudhatta a Hásid-törzset – Jemen legnépesebb törzsének – és a jemeni hadsereg maradékát. A jemeni fővárosban utcai harcok sorozatai robbantak ki és úgy tűnt, hogy a szaúdiak segítségével megsemmisítő vereséget mér az egykori szövetségesire. Ám Száleh akciója kudarcot vallott: a húsziknak sikerült akkora erőket mozgósítaniuk, amivel legyőzték az őket eláruló elnök csapatait. Két nappal a Rijád oldalára való átállás után pedig Száleh – egyelőre tisztázatlan körülmények között – életét vesztette. Az Észak-Jemenben zajló “polgárháborún belüli polgárháború” aktuális állásáról egyelőre nagyon keveset tudni, annyi biztos, hogy a húszik megerősítették a pozícióikat, de a meggyilkolt elnök szövetségeseiről egyelőre semmiit nem tudni. A legrosszabb félelmek szerint a Kelet-Jemenben lévő sivatagba menekültek, ahol csatlakoztak a helyi Iszlám Állam (ISIS) és az al-Kaida (AQAP) terrorista szervezeteihez.

Mozgásban a billiárdgolyók

Abd-Rabbuh Manszúr Hádi. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Ezután már csak idő kérdése volt, hogy mikor terjednek át ezek az események a déli területekre. Ugyanis nemcsak Szálehnek a húszikkal kötött szövetsége állt ingatag lábakon: Hádinak szintén meggyűlt a baja a helyi erőkkel. Már eleve azzal elvesztette a legitimitását, hogy elmenekült az országból, és mióta visszatért többször tartózkodott Rijádban, mint Ádenben. Emiatt sokan egy szaúdi bábnak tartották, aki szándékosan belerángatta az országát Szaúd-Arábia és Irán között évek óta zajló regionális “proxyháborúba” és mindenben kiszolgálja a szaúdi uralkodóházat. Sokkal inkább a kényszer, a külföldi támogatás és a Száleh-húszi szövetség ellen érzett ellenszenv miatt törődtek bele Hádi uralmába.

Csakhogy nem mindenki értett ezzel egyet. A legtöbb vita egy bizonyos Dél-Jemeni Szeparatista Mozgalommal (al-Hírák) alakult ki. Nem akármilyen szervezetről van szó: egy nyíltan szocialista ideológiát követő mozgalomról, amely a déli területek elszakadását tűzte ki célul. Egy független Dél-Jemen egyáltalán nem számít idegen vagy újszerű gondolatnak. A hidegháború korszakában ugyanis két Jemen létezett. Az egyik az 1962-es puccsot követően az arab nacionalizmuson alapuló Jemeni Arab Köztársaság volt; a másik pedig kezdetben brit protektorátus alatt lévő, majd 1967-ben függetlenné váló és pár évvel később az arab világban egyedülálló módon „tudományos szocialista” utat járó Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság (JNDK). Habár 1990-ben Áden egyesült Szanaaval, ez sokkal inkább egy geopolitikai és gazdasági kényszer volt a részükről: a berlini fal összeomlásával ugyanis elvesztették a keleti blokkot, amely lényegében fenntartotta az egész kommunista rezsimet. Ám az egyesülés korántsem jött be, mivel Száleh az évek során csírájában fojtott el minden autonóm kezdeményezést.

A déliek számára annyira rosszul végződött a két ország összeolvadása – ami 1994-ben egy rövid, de intenzív polgárháborúhoz is vezetett – hogy az Egyesülés Napja (május 22) nem hivatalosan nemzeti gyásznapnak számított.

A szeparatista törekvések 2015 óta viszont jelentősen megerősödtek, hiszen a Száleh-húszi erők az al-Hírák miatt nem tudta elfoglalni Áden városát. Ez a győzelem azóta jelentősen megnövelte a magabiztosságukat, a retorikában és a médiájukban is egyre inkább a megosztottságra és az “északiaktól” való különbözőségre fókuszáltak, ami pozitív visszhangra lelt más, nemcsak dél-jemeni városokban. Szúrós szemmel nézték, ahogyan Hádi és a szaúdiak nyitottak voltak a jemeni Muszlim Testvériség (Al-Iszláh Párt) irányában, hiszen az al-Hírák elutasított mindenfajta iszlamizmust és a mai napig erősen szekuláris, nacionalista és kismértékben marxista (!) nézeteket vallanak. Végül pedig amiatt orroltak meg Hádira, mert ő az egységes jemeni állam mellett foglal állást, s a déliek függetlenségének megadása helyett csak a pár évvel ezelőtt meghirdetett föderalizációs program megvalósítását ígérte, ami nagyobb autonómiát biztosított volna. Viszont ennél nekik több kellett, vagyis a húszik legyőzése után teljes függetlenség.

Az al-Hírák vezette tüntetés Ádenben. A vörös csillag maradt a zászlóban. A kép forrása: Link

Az al-Hírák és Hádi közötti ellentét pedig gyakran a tettlegességig fajult. Például tavaly februárban az ádeni repülőtérért törtek ki harcok, amelyek a Hádihoz hű biztonsági erők visszavonulásával ért véget. Ezt azóta több kisebb incidens követte és az al-Hírák vezetői többször kijelentették, hogy „nem fogjuk vérünket ontani a környező hatalmak és az északiak ügyeiért”, ami rohamosan növelte a támogatottságukat a körülbelül hat millió fős dél-jemeni lakosság körében. Habár végül a “külső hatalmak” közbenjárásával elsimították ezeket az incidenseket, a déli szeparatisták óriási politikai győzelmet könyvelhettek el: 2017 áprilisába felállították a Déli Átmeneti Tanácsot (STC), amely minden déli politikai és fegyveres csoportot, kormányzót és minisztert egy zászló alá terelt.

Az STC pedig nem egészen egy év alatt megerősödött annyira, hogy úgy érezze, többé már nincs szüksége Hádira. 2018. január 28-án látták elérkezettnek az időt arra, hogy átvegyék a hatalmat. Aznap Ádenben fegyveres harcot provokáltak ki a Hádi-párti erőkkel. Miután a következő napokban megérkezett az utánpótlás, heves tüzérségi és harckocsitűzzel megszerezték az utolsó negyedet is a kikötővárosban. A legutóbbi megerősített hírek szerint az elnöki palota ostroma jelenleg is zajlik, és Hádi amolyan “utolsó töltényig zajló harcra” szólította fel a híveit. Ez érthető a részéről, hiszen könnyen ugyanolyan sorsra juthat, mint az “északi kollégája”, s immáron nincs vesztenivalója.

Helyzetkép Ádenből: az STC egyik fegyverese a Jemeni Nemzeti Bank előtt. A kép forrása: MTI/EPA.

Megrendült szövetség

Alakuljanak bárhogyan is a déli események és Hádi sorsa, egy dolog már most biztos: az elmúlt napokban lezajlott jemeni történések alaposan átrendezik a nemzetközi viszonyokat, különösen a Perzsa-öbölben. Ugyanis az történt, hogy a déli szeparatistákat leginkább az Egyesült Arab Emírségek (UAE) támogatta diplomáciailag, fegyveresen, katonailag és pénzzel egyaránt, miközben az STC pont azokat támadta meg, akiknek Szaúd-Arábia nyújtott nagy segítséget.

Ez pedig azonnal beindította a találgatásokat a nemzetközi médiában: Vajon Jemen miatt  Abu Dhabi és Rijád között nyílt törés következik be? 

Eddig ugyanis minden külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a két ország messzemenőkig egyetértett egymással és közösen harcolnak a “szunnita szélsőségesek és a síita félhold” ellen. A jemeni háborúkban Szaúd-Arábia után a legnagyobb erőkkel az UAE vett rész. Ők hajtották végre a 2015-ös ádeni partraszállást és a legnagyobb szárazföldi fegyveres kontingenssel, egész harckocsi századokkal voltak jelen az arab országban. A szaúdi és az emírségi gazdaság ezer szállal fonódik össze. Sőt, a két ország diplomáciája már tavaly év végén beharangozta, hogy egy külön politikai-gazdasági szervezetet állítanak fel, amellyel egyszerre ellensúlyozhatják Iránt, a síitákat és Katart, hiszen ezzel az országgal tavaly komoly válságba keveredtek.

Amikor az emírségiek és a szaúdiak egy zászló alatt harcoltak Jemenben…

Habár Jemenben korábban is előfordult, mint például tavaly az ádeni repülőtérnél, hogy az emírségek és a szaúdiak által támogatott csoportok egymásnak esetek, de Abu Dhabi és Rijád gyorsan akcióba léptek, elsimították az incidenst és erőteljes nyomást gyakorolt a felekre. Viszont most januárban erre már nem került sor: a szaúdiak szinte csendben figyelték az eseményeket, a lanyha próbálkozásiakat senki nem vette komolyan és mintha már teljesen lemondtak volna Jemenről, s csak az indokot keresnék a kivonulásra. Ráadásul egyenesen úgy tűnik, hogy az UAE nemcsak tudott az STC közelgő hatalomátvételéről, hanem egyenesen fegyveres támogatást adott hozzá. Az emírségi vezetők nem törődtek azzal sem, hogy ez pedig miképp érintheti a legfontosabb regionális szövetségesét vagy a szaúdi uralkodóház hogyan reagálhat rá.

Egyelőre még élénk vita folyik azzal kapcsolatban, hogy az Emírségek esetében mitől telt be a pohár. Indokokból akad bőven: a szaúdiakkal ellentétben nem ítélték olyan veszélyesnek Iránt; az STC-t tartják az egyetlen reális és erős szereplőnek; szintén nem tetszett nekik, hogy a jemeni Muszlim Testvériséget szponzorálják; nagy gazdasági és geopolitikai előnyökre tennének szert egy független Dél-Jemennel, stb. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az UAE számára szintén komoly fejfájást okoz Jemen, hiszen a szaúdiak után könyvelhették el a legnagyobb veszteségeket. Ezért inkább hajlandóak vállalni a nyílt konfliktust a szaúdiakkal, de már az országon belül túl sok vitát és ellentétet váltott ki a jemeni politika, amely már magát a monarchia intézményét veszélyeztette.

Az egyik legnagyobb emírségi veszteséget az jelentette, amikor 2016-ban kilőtték az emírségiek egyik szállítóhajóját. A kép forrása: Link.

Bellum omnium contra omnes

Van egy latin kifejezést, amelyet Thomas Hobbes alkotott meg először: “Mindenki háborúja mindenki ellen.” Habár a filozófus ezt az “állapotot” más értelemben használta, talán mégis ezzel a mondattal lehetne a legtökéletesebben leírni azt, ami ma Jemenben zajlik. Hiszen itt már minden csoport háborúzott mindenkivel, és talán nem áll messze a valóságtól az állítás, hogy igazából senki sem tudja miért is harcol valójában. Ez a megállapítás korántsem kizárólag az ottani felekre vonatkozik, hanem az olyan külső szereplőkre is, mint Szaúd-Arábia.

Rijádban ugyanis már nem tudják, hogy egyáltalán ki mellé álljanak, miközben attól rettegnek, hogy egyedül maradhatnak a jemeni mocsárban, avagy inkább homokviharban. Ezzel pedig csak tovább növelik az anyagi-katonai kiadásaikat, miközben a veszteséglistájuk egyre hosszabb lesz. Ha pedig megtörténik a kivonulás, azzal Szaúd-Arábia lényegében elismeri, hogy vereséget szenvedett. Ez már önmagában egy óriási “arcvesztést” jelentene, ami könnyen magával hozhatja az országgal kapcsolatos “erős középhatalom” képének összeomlását és a korábbi – akár a nyugati – szövetségeseinek elvesztését. Ezért a szaúdiak számára Jemen már nemcsak a “Hódító Temetője” , hanem egyben a “Szövetségek Sírkertje”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .