Nem a származása minősíti az uralkodóházat, hanem tettei:
Amint említettük, 1744-ben az Al-Szaúd dinasztia királya, Mohammed bin Al-Szaúd szövetséget kötött Mohammed bin Abdel Wahab sejkkel. Az egyezség lényege: Al-Szaúd adja a királyokat, a Wahab nemzetség pedig az ideológiát.
Ez egy olyan Iszlámra hivatkozó ideológia volt, ami nem tűrt meg semmilyen gondolati elemet. Mindent hithamisításnak, vagy újításnak (bida’a) tartott, ami nem azt a szó szerint vett Iszlámot jelenti, amit ők hirdetnek. Így minden más Iszlám felfogás is Bida’a, ezért ellenségnek tekintették. Az ábrázolást, képi, formai megjelenítést annyira tiltották, hogy 1805-től a Medinát és Mekkát elfoglaló wahabita fanatikusok nekiláttak azoknak síremlékeknek a lerombolásához, ahol a Próféta (béke reá) leszármazottai nyugodtak.
A Próféta lánya, Fatima nyughelye is így semmisült meg sok mással együtt a Dzsannat ul-Baqi temetőben. Az ok: ne járjon ide senki emlékezni, látogatni a sírokat, mert ez bálványimádás stb… 1925-ben ez odáig fajult, hogy a Próféta nyughelyét is fel akarták dúlni Medinában.
A 20. század elején a Kába megsemmisítésére is kísérletet tettek, de ezt a nemzetközi tiltakozás meghiúsította.
Szóval, létrejött 1744-ben, durván ezer évvel a Próféta (béke reá) után egy Iszlám irányzat, amely minden más Iszlám irányzatot ellenségnek tekint. Dúl-fúl, rombol, gondolkodásnak, elmélkedésnek nem hagy teret.
Akkor ez miért Iszlám?
Említettem, hogy Szaúd Arábia mennyire nem egységes. Hát, az uralkodó ház sem az. Tagjai kb. 15 ezer főt számlálnak, közülük durván 2000 van a vagyon és hatalom birtokában. De a kétezer fő is megosztott ezért disztingválni kell, kiről, hogy nyilatkozunk.
Pl. meg kell emlékeznünk Talal bin Abdul Aziz Al-Szaúdról, a jelenlegi egyik leggazdagabb herceg, Al-Waleed apjáról, akit „vörös hercegnek” neveztek és elfogató parancsot adtak ki ellene a házat kritizáló megnyilatkozásai miatt. Rajta kívül számos családtag emelte fel a hangját, de ezek egy része nyomtalanul eltűnt, vagy külföldre menekült.
Így akkor járunk el helyesen, ha egy tettet, nyilatkozatot adott személyhez, uralkodóhoz és névhez kötünk. Mert az az állítás, hogy Szaúd Arábia wahabita, csak az uralkodó házra és követőire áll. És az, hogy Szaúd Arábia háborút visel Jemennel, szintén nem igaz. Salman király és a trónörökös, Mohammed bin Salman visel jelenleg háborút Jemennel. Az ország most az ő tulajdonukban van és a tulajdonoshoz kötődik minden felelősség, ami az országgal történik.
Lássuk, mit ír a hadisz
Fitna (kísértés, zavarkeltés, ármány) könyve, Bukhary 1037 és Muszlim 2905 nyomán Szahih, tehát a tudósok által autentikusnak elfogadott:
Ibn Omar nyomán, akik következőt idézték a Prófétától (Béke reá):
„Ó Allah áldd meg a mi Shamunkat (Szíriánkat), Ó Allah áldd meg a mi Jemenünket!” És mi van a mi Nadzsdunkkal (a mai Rijad tartománya) ó Próféta? Erre ő: „Ó Allah áldd meg a mi Shamunkat (Szíriánkat), Ó Allah áldd meg a mi Jemenünket!” A követők: Mi van a mi Nadzsdunkkal, ó Próféta? Majd harmadszor is elismételte és hozzátette: Azon a helyen földrengés és Fitna (ármány) hatalmasodik el és a Sátán kora (szarva) onnan jön el.”
Hát nem érdekes, hogy pont Szíriában és Jemenben folyik háború?
Napjainkban egyre nyilván valóbb, hogy mindaz, ami a Közel keleten, Irakban, Szíriában, Jemenben Palesztinában történik Szaúd Arábia és csatlósállamai finanszírozásában, egy nagy terv része. E tanulmánynak nem célja összeesküvés elméletekről írni, itt csupán a Szaúdi dinasztia tündökléséről, tombolásáról és közeli bukásáról szólok.
A cionista hatalmak számára végzetes lenne egy Irán, Irak, Szíria, Libanon tengely kialakulása, márpedig ez minden nappal erősebben rajzolódik ki. Az Al-Szaúd dinasztia egyre idegesebb lépéseket tesz. Jemen megtámadásával a sok harctéri vereség után egy gyors sikert remélt, de nem jött össze.
A jemeni nép hiába él törzsekben, tradicionális vezetés alatt, tudatilag több száz évvel előrébb tart, mint az Al-Szaúd uralkodóház. Nem tűrték tovább a dinasztia által fenntartott bábállamokat Jemenben és fellázadtak.
Jemen stratégiailag kiemelkedő fontosságú. A Bab Al-Mandeb szoros a Vörös tenger kikerülhetetlen pontja, ahol olajszállító tankerek haladnak a Szuezi csatorna felé. Aki ezt a pontot kezében tartja, az óriási stratégiai értéket kontrollál. Szó sincs itt a szaúdiak propagandájában elhangzó vádaskodásról:
1. Jemenben síita kisebbség veszi át a hatalmat, melyet Irán támogat. Ez sántít. Irán katonailag nem avatkozott be az eseményekbe. Humanitárius segélyt szállított, majd fegyvereket is, de katonákat nem. Irán nem síita alapon nyújtotta a támogatást, hanem egy olyan erőt támogat, aki meg akar szabadulni a zsarnokságtól, elejét akarja venni az Al-Kaida által okozott káosznak és rendezni akarja saját sorsát külső beavatkozás nélkül.
2. A másik szaúdi vád: Jemen az arabságot veszélyezteti fellépésével. Ez is sántít, mert Jemen az Arab félsziget egyetlen kultúrhatalma, ahol több ezer évvel ezelőtt civilizáció volt. Itt alakult ki az arab nyelv és kultúra alapja. A Hymiar dinasztia több ezer évvel ezelőtt az Iram folyó vizéből és a hegyekből lezúduló patakokból egy gátrendszert épített, akvakultúrát hozott létre. Ez az akvakultúra, valamint a kereskedelem, karavánutak adták az itt élő népek lehetőségét egymás gondolatainak, kultúrájának cseréjére. A Maarebi gát átszakadásával mindez megsemmisült és a Hymiar dinasztia törzsei vándorlásra kényszerültek. Ez a diaszpóra adta a mai arab népek genetikai alapját. E törzsek voltak a gyökerei a mai szaúdi, szíriai, iraki arab törzseknek. Jemen maga az arabság, tehát nem fenyegetheti az arabságot. Aki igazán fenyegeti, az Al Szaúd ház, aki nem is arab.
3. A harmadik vád: Jemen fenyegeti az Iszlámot, a Kába kövét és Medinát, a próféta sírját. Ez is sántít. Ma a legnagyobb iszlám ország Indonézia. Ha nincsenek jemeni muszlim kereskedők, akkor ez a hatalmas szigetvilág nem ismerkedik meg a középkorban az Iszlámmal. Akik pedig a Kábát, Mohamed próféta (béke reá) medinai koporsóját valóban fenyegetik, azok a vahabiták, akik 1936-ben ezeket meg akarták semmisíteni.
4. Negyedik vád: Az Al-Houthi család, akik a jemeni felkelést vezetik síiták és Iszlám felekezetek közti konfliktust szítanak. Ez is sántít, mert az Al-Houthi valóban vezeti a harcokat, de ehhez a harchoz nem csak síiták csatlakoztak. Ez egy öntudatra ébredt nép harca. Aki viszont a síita-szunnita konfliktusban érdekelt, az Szaúd Arábia, hisz az elmúlt hetven évben másról sem szólnak erőfeszítései. A jelenlegi Iszlám Állammal, Szíriával, Irakkal kapcsolatos hírszerzési, majd felforgató tevékenységei is erről szólnak.
5. Ez nem vád, hanem szaúdi állítás: a támadások kizárólag a felkelők bázisait, logisztikai központjait, állásait célozzák. Ez is sántít, mert célkeresztbe kerültek kórházak, vízművek, polgári infrastruktúrák, közművek, tehát minden, ami a jemeni nép életének, alapvető szükségletének szolgálatában állt.
Nos, ha ennyi vád nem áll meg, sőt, bebizonyosodik, hogy a Szaúdi támadásokat izraeli gépek is támogatják, az USA pedig jogosnak tartja ezeket, akkor nem vitás ki milyen oldalon áll és mit akar. Ez a könnyű harci siker nem jött össze és az arab országok Jemen elleni koalíciója sem volt sikeres.
A kezdeti szólamok után sorra kifaroltak a hadműveletekből. Az Al-Szaúd dinasztia pedig amortizálódik és egyre felvállalhatatlanabb mindenki számára. Anakronisztikus volta miatt 21. századi demokráciák nem vehetik komolyan, agresszív politikája, cionista rendszere az arab-Iszlám világban csökkenti jelentőségét, Izrael és USA számára pedig továbbra is fizeti a térség számláit, de egyre cikibb felvállalhatósága.
Meddig tartható a dinasztia?
Erőlködik. Modernizációt erőltet az országra úgy, hogy nem tartja be a fokozatokat. Bárok nyílnak, szórakozóhelyeken ömlik be a nyugati divat, ami önmagában nem rejt semmi kivetnivalót, de egy olyan országban, ahol tilos volt a zene, a nők nem vezethettek járműveket, erős cenzúra alatt él a nép, ez a hirtelen nyitás nem tudjuk mit hoz.
Akármi is lesz a játszma vége, Szaúd Arábia proxi háborúkra bevont szövetségese az USA-nak. Ha pedig ez a helyzet, a Szaúdi pénzekkel fenntartott sok terrorszervezet és más, funkciójában megkérdőjelezhető szerveződés, ami a világon Szaúdi pénzekkel működik, nem egyértelműen a Szaúdi igényeket elégíti ki.
Bár az USA nyilvánosság elé tárt kommunikációjában ott szerepel a szörnyülködés, tágra nyílt pupillák, mint aki nem érti, hogy történhet meg a sok vérontás, valójában az USA és Izrael érdekei szerint történik minden. A királyság a káoszalkotás, erőviszonyok, egyensúlyok megbontásának eszköze.
Koldus szegény árvagyerek volt Zecharia és Shama Jemenben, ahol a zsidó közösség igyekezett gyorsan összeházasítani őket, hogy megőrizhessék vallásukat a muzulmán országban.
A fiú 12, a lány 10 éves volt a házasságkötés idején. Különösebb támogatást a hitközségtől nem kaptak. Egy szamár istállóban volt az első otthonuk – mesélték el a BBC-nek. Nem is igen jutottak sokra a szülőföldjükön, ezért ahogy megalakult Izrael állam, siettek kivándorolni.
11 gyerekük született
Nevüket a több mint százéves édesapa már nemigen tudja felsorolni. Azt viszont számontartják, hogy az unokák és dédunokák száma 64.
A jemeni zsidók kitűnnek Izraelben a vallásosságukkal és az elkötelezettségükkel. Sok jemeni zsidó fiatal szolgált és szolgál a hadsereg elit alakulataiban Izraelben.
A most is folyó polgárháború miatt a megmaradt jemeni zsidók jórésze is elmenekült. Az Irán által támogatott huti lázadók ugyanis vegzálták a megmaradt kisszámú zsidó közösséget.
Joseph Dunford vezérkari főnök bejelentette Washington megerősíti Szaúd Arábia légvédelmét. Eza z USA egyik válasza a néhány nap előtti dróntámadásra amely Szaúd Arábia legfontosabb kőolaj kitermelő helyét érte. Ennek következtében napi 6 millió hordóval csökkent a szaúdi olaj kitermelés felborítva ezzel az egyensúlyt a globális piacon.
Putyin orosz elnök azt ajánlotta Szaúd Arábiának, hogy vásároljon orosz légvédelmi rendszereket, melyek a dróntámadásoktól is képesek megvédeni a világ egyik legjelentősebb olajexportáló országát. Erre reagált úgy Trump elnök, hogy engedélyezte amerikai katonák küldését Szaúd Arábiába, hogy megerősítsék az ország légvédelmét.
Szaúd Arábia és az Egyesült Államok Iránt vádolja a drón támadással, de Teheránban azt állítják: a drónok irániak voltak, de nem ők lőtték ki azokat, hanem a szövetségeseik, a huthi lázadók Jemenből. A Szaúd Arábiával szomszédos arab államban évek óta véres polgárháború dúl , melyben a szunnita törzseket Szaúd Arábia míg a síita huthi lázadókat Irán támogatja. A huthi lázadók főnöke bejelentette: nem lesz több hasonló dróntámadás Szaúd Arábia ellen. Cserébe azt kérte, hogy Szaúd Arábia állítsa le hadműveleteit Jemenben.
Az orosz elnök Ankarában tette ezt az ajánlatot a sivatagi királyságnak, amelyet nemrég súlyos drón támadás ért. Legalább 17 találat érte a világ legnagyobb olaj kitermelését. Ennek következtében Szaúd Arábia napi 6 millió hordó olajjal kevesebbet tud csak kitermelni.
Drámai áremelkedés okozott a globális olajpiacon
A dróntámadásért az USA Iránt teszi felelőssé. Oroszország viszont elfogadja az iráni érvelést miszerint Jemenből lőtték ki a drónokat Szaúd Arábia felé. Putyin a Koránt idézte: csakis az önvédelmi erőszak jogos! Ezért fontos, hogy véget érjen a háború Jemenben, ahol Szaúd Arábia és a szövetségesei támadják az Iránnal szövetséges síita lázadókat.
Putyin felhívta a figyelmet arra, hogy Irán fel van szerelve Sz 300-as orosz rakétavédelmi rendszerrel, Törökország pedig megvette az Sz 400-as orosz rendszert. Törökország a NATO tagja, ezért Amerika szankciókkal fenyegeti az orosz rakéták megvásárlása miatt. Arról Putyin nem beszélt, hogy tavasszal megtagadták Iránnak azt a kérését, hogy ők is kapjanak Sz 400-as orosz rakétavédelmi rendszert. Oroszország ezt az Egyesült Államok és Izrael kérésére tette meg. A három állam vezetőinek nemzetbiztonsági tanácsadói nemrég Izraelben tárgyaltak egymással, hogy megpróbáljanak valamiféle rendezést elérni a Közel Keleten.
Azóta újra megnőtt a feszültség az USA és Irán között a drón támadás miatt. Trump katonai csapással fenyegetőzik. Legutóbb az amerikai elnök tíz perccel a bevetés előtt hívta vissza az amerikai harci gépeket, melyeknek parancsuk volt Irán bombázására.
Pár hete látott napvilágot Dél-Korea első komolyabb problémája a bevándorlással kapcsolatban, illetve annak is egy sajátos szegmense, az iszlám vallású menekültek be, illetve nem befogadása. Láttam a híradásokat a Csedzsu szigetére csempészett jemeni menekültekről, láttam a sziget lakosainak tüntetését ellenük, láttam ugyanezt, manipulált BBC változatban, amin kicsit csodálkoztam, hogy lám, még ők is, olvastam fórumokat a témáról, az átlag koreai átlag véleményét, és annak az ellenkezőjét is.
Tény, hogy jelenleg
Dél-Korea nem ismeri el Jement háború sújtotta területnek.
Márpedig az ilyen területekről menekültstátuszt kérvényezők mindössze három százaléka kapott eddig pozitív elbírálást, azaz maradhatott itt menekültként. A háborús országokból, mint például Szíria, közel húszezer menekült él itt, ők addig maradhatnak, amíg nem válik biztonságossá a hazájuk, utána nekik is menniük kell.
Gazdasági bevándorlók természetesen vannak jóval többen, ők általában vendégmunkások, itt letelepedni kívánó európaiak vagy amerikaiak. Iszlám országokból is jöttek sokan, bevették magukat Itewonra az amerikai negyedbe, amiből aztán késelések, bandaháborúk, kábítószerkereskedelem lett, amit itt nemigen tűrnek meg, úgyhogy kiutasítottak törököket, marokkóiakat, nem tudom, még milyen nemzetiségű állampolgárokat, akik bűnözőkké váltak, vagy ki tudja, talán eleve azok voltak, ez nemrégiben történt. Az egyszeri koreainak tehát semmi jó nem jut eszébe az iszlám vallás híveiről, mert eddig csak baj volt velük, pedig azok nem is menekültek.
A Csedzsu szigeti tüntetésen
azt követelték a lakók, hogy küldje haza az állam a HAMIS menekülőket, nem pedig azt, hogy minden menekült menjen haza,
ez azért lényeges különbség, ami valahogy a BBC videoriportjából kimaradt, ki tudja miért.
Másrészt kétségtelen, hogy a Szauli Námbu terminálban, ami egy nagy forgalmat bonyolító tömegközlekedési csomópont, roppant illetlen módon viselkednek az ott heverésző muszlim vallású arab férfiak, gyakorlatilag semmibe veszik Korea kultúráját, szokásait, a nőket itt övező tiszteletet, és ezt én magam is láttam nem egyszer, nem kétszer, mindig. A koreaiak udvariasak, és zavarban is vannak külföldiekkel, nem utasítja senki őket rendre, ezzel pedig nagyon gusztustalanul élnek vissza. Természetesen nem szeretnék általánosítani, nem gondolom, hogy minden egyes muszlim vallású férfi ilyen, azt tapasztalom, hogy a döntő többség viszont bizony így viselkedik, és nyugat-európai éveim után már nem is érdekel, hogy mindezt miért, egyszerűen nem kell ez ide, van enélkül is bajunk épp elég, bármilyen rasszistán hangzik is ez, ha valaki képtelen beilleszkedni a befogadó társadalomba, az menjen haza, ennyi. Aki beilleszkedik, annak welcome, minden egyébre való tekintet nélkül.
Épp mesélte a gyerek, hogy ha ő itt kimegy az utcára, legyen akár negyven fok, akkor is eltakarja a vállát, mert itt az kihívónak számít, ha nem teszi, hosszú nadrágban jár, mert magasabb, mint az átlag, senkit nem szeretne feleslegesen provokálni. Ha Magyarországon jár, akkor a márkásabb dolgait nem viszi, ha Hollandiában öltözködik, akkor az ottani trendet követi, oda illeszkedik be, ahol épp van, és bár ez nem mindig könnyű, de ez a minimálisan elvárható mindenkitől.
Visszatérve a jemeni fiatal férfiakra, készült velük egy riport, mondták, hogy dolgoznának itt, meg, hogy van köztük diplomás, és beszélnek néhányan angolul is, nem értik miért nem maradhatnak, elmondásuk szerint a jobb élet reményében jöttek Dél-Koreába.
A koreaiak ezzel szemben igen pragmatikusan állnak a kérdéshez, azaz az eddigi tapasztalataik, és a világból érkező hírek alapján
inkább elutasítóak, mintsem befogadóak az iszlám vallás követőivel, ámbár a háború elől menekülőket a közvélemény-kutatások szerint túlnyomó többségük befogadná.
Azt, hogy Jemen háborús terület-e vagy sem, nem érdemes most vitatni, mert a koreai rendelkezés érvényében nem számít annak.
Olyan érvek merültek még fel a gazdasági menekültekkel szemben, hogy azok az országok oldják meg, amelyek gyarmatosították őket, meg, hogy nem akarnak Európa sorsára jutni, ami már erősen rasszista kijelentés, de tény, hogy ilyen is volt. Nagyjából azt lehet mondani, hogy azokat látják szívesen, akik hajlandóak a normáikat betartani, és azokat nem látják szívesen, akik már bizonyították, hogy erre nem képesek, vagy nem áll szándékukban. Nyilván, ez is egyféle általánosítás, de ez van.
Nem tudom, hogy ez helyes vagy sem, nem is tisztem eldönteni, vagy megítélni, hogy így kell-e egy magyarországnyi, hetven százalékban lakhatatlan, hegyvidékes területen élő ötvenmilliós nációnak ezt a kérdést megítélnie, vagy sem, kétségtelen azonban, hogy nagyon összezárva élünk, itt senki sem engedheti meg magának, hogy a viselkedésével megszegje a közösségi normákat.
A „Hódítók Temetője” – ez egyike azon „beceneveknek”, amelyekkel az Arab-félsziget délnyugati részét illeték. A történelem során már többször bebizonyosodott, hogy a helyi törzsek által alapított Jemen valóban méltó erre a névre: az Oszmán Birodalom, a Brit Birodalom, Egyiptom soha nem tudta teljes egészében elfoglalni vagy megtartani, s mindig egy szégyenletes kivonulás lett a vége. Az elmúlt napokban pedig Szaúd-Arábia győződhetett meg ennek a kifejezésnek a valóságtartamáról.
A frontvonalak hónapok óta változatlanok voltak a jemeni háborúban, amelyet a Független Hírügynökség a 2017-es évértékelőben a legnagyobb fegyveres konfliktusnak nevezett. Kevés ezzel kapcsolatos hír törte át a média ingerküszöbét, és a feleknek politikai téren sem sikerült semmi komolyabb eredményt elérni. Egyetlen sikerként azt lehetett elkönyvelni, hogy Abd-Rabbuh Manszúr Hádi, a 2015-ben megbuktatott és Szanaaból elüldözött elnök visszatérhetett az országba, létrehozhatott egy nemzetközileg elismert kormányt Ádenben, amely az Öböl-menti monarchiák pénzéből és katonai segélynyújtásból tartotta fenn magát.
Egy gyorstalpaló a háborúról.
Azonban 2017 végén hirtelen felgyorsultak az események és érezni lehetett, hogy az idén jelentős változások várhatóak. Decemberben ugyanis Ali Abdullah Száleh, aki korábban negyven évig irányította az országot, elárulta a húszi – Irán által támogatott zaidita irányzatot követő – szövetségeseit, akikkel korábban közösen harcolt a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció és a jemeni kormány ellen. Habár korábban már elemzések tucatjai figyelmeztettek arra, hogy a Száleh-húszi szövetség nem tarthat sokáig, az árulás még az előzetes elképzeléseket is felülmúlta, hiszen minden jel szerint ők álltak győzelemre.
Ali Abdullah Száleh. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Száleh nyíltan „oldalt váltott”, és a koalíciós légierővel kezdte el bombázni a húszi állásokat. Maga mellett tudhatta a Hásid-törzset – Jemen legnépesebb törzsének – és a jemeni hadsereg maradékát. A jemeni fővárosban utcai harcok sorozatai robbantak ki és úgy tűnt, hogy a szaúdiak segítségével megsemmisítő vereséget mér az egykori szövetségesire. Ám Száleh akciója kudarcot vallott: a húsziknak sikerült akkora erőket mozgósítaniuk, amivel legyőzték az őket eláruló elnök csapatait. Két nappal a Rijád oldalára való átállás után pedig Száleh – egyelőre tisztázatlan körülmények között – életét vesztette. Az Észak-Jemenben zajló „polgárháborún belüli polgárháború” aktuális állásáról egyelőre nagyon keveset tudni, annyi biztos, hogy a húszik megerősítették a pozícióikat, de a meggyilkolt elnök szövetségeseiről egyelőre semmiit nem tudni. A legrosszabb félelmek szerint a Kelet-Jemenben lévő sivatagba menekültek, ahol csatlakoztak a helyi Iszlám Állam (ISIS) és az al-Kaida (AQAP) terrorista szervezeteihez.
Mozgásban a billiárdgolyók
Abd-Rabbuh Manszúr Hádi. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ezután már csak idő kérdése volt, hogy mikor terjednek át ezek az események a déli területekre. Ugyanis nemcsak Szálehnek a húszikkal kötött szövetsége állt ingatag lábakon: Hádinak szintén meggyűlt a baja a helyi erőkkel. Már eleve azzal elvesztette a legitimitását, hogy elmenekült az országból, és mióta visszatért többször tartózkodott Rijádban, mint Ádenben. Emiatt sokan egy szaúdi bábnak tartották, aki szándékosan belerángatta az országát Szaúd-Arábia és Irán között évek óta zajló regionális „proxyháborúba” és mindenben kiszolgálja a szaúdi uralkodóházat. Sokkal inkább a kényszer, a külföldi támogatás és a Száleh-húszi szövetség ellen érzett ellenszenv miatt törődtek bele Hádi uralmába.
Csakhogy nem mindenki értett ezzel egyet. A legtöbb vita egy bizonyos Dél-Jemeni Szeparatista Mozgalommal (al-Hírák) alakult ki. Nem akármilyen szervezetről van szó: egy nyíltan szocialista ideológiát követő mozgalomról, amely a déli területek elszakadását tűzte ki célul. Egy független Dél-Jemen egyáltalán nem számít idegen vagy újszerű gondolatnak. A hidegháború korszakában ugyanis két Jemen létezett. Az egyik az 1962-es puccsot követően az arab nacionalizmuson alapuló Jemeni Arab Köztársaság volt; a másik pedig kezdetben brit protektorátus alatt lévő, majd 1967-ben függetlenné váló és pár évvel később az arab világban egyedülálló módon „tudományos szocialista” utat járó Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság (JNDK). Habár 1990-ben Áden egyesült Szanaaval, ez sokkal inkább egy geopolitikai és gazdasági kényszer volt a részükről: a berlini fal összeomlásával ugyanis elvesztették a keleti blokkot, amely lényegében fenntartotta az egész kommunista rezsimet. Ám az egyesülés korántsem jött be, mivel Száleh az évek során csírájában fojtott el minden autonóm kezdeményezést.
A déliek számára annyira rosszul végződött a két ország összeolvadása – ami 1994-ben egy rövid, de intenzív polgárháborúhoz is vezetett – hogy az Egyesülés Napja (május 22) nem hivatalosan nemzeti gyásznapnak számított.
A szeparatista törekvések 2015 óta viszont jelentősen megerősödtek, hiszen a Száleh-húszi erők az al-Hírák miatt nem tudta elfoglalni Áden városát. Ez a győzelem azóta jelentősen megnövelte a magabiztosságukat, a retorikában és a médiájukban is egyre inkább a megosztottságra és az „északiaktól” való különbözőségre fókuszáltak, ami pozitív visszhangra lelt más, nemcsak dél-jemeni városokban. Szúrós szemmel nézték, ahogyan Hádi és a szaúdiak nyitottak voltak a jemeni Muszlim Testvériség (Al-Iszláh Párt) irányában, hiszen az al-Hírák elutasított mindenfajta iszlamizmust és a mai napig erősen szekuláris, nacionalista és kismértékben marxista (!) nézeteket vallanak. Végül pedig amiatt orroltak meg Hádira, mert ő az egységes jemeni állam mellett foglal állást, s a déliek függetlenségének megadása helyett csak a pár évvel ezelőtt meghirdetett föderalizációs program megvalósítását ígérte, ami nagyobb autonómiát biztosított volna. Viszont ennél nekik több kellett, vagyis a húszik legyőzése után teljes függetlenség.
Az al-Hírák vezette tüntetés Ádenben. A vörös csillag maradt a zászlóban. A kép forrása: Link
Az al-Hírák és Hádi közötti ellentét pedig gyakran a tettlegességig fajult. Például tavaly februárban az ádeni repülőtérért törtek ki harcok, amelyek a Hádihoz hű biztonsági erők visszavonulásával ért véget. Ezt azóta több kisebb incidens követte és az al-Hírák vezetői többször kijelentették, hogy „nem fogjuk vérünket ontani a környező hatalmak és az északiak ügyeiért”, ami rohamosan növelte a támogatottságukat a körülbelül hat millió fős dél-jemeni lakosság körében. Habár végül a „külső hatalmak” közbenjárásával elsimították ezeket az incidenseket, a déli szeparatisták óriási politikai győzelmet könyvelhettek el: 2017 áprilisába felállították a Déli Átmeneti Tanácsot (STC), amely minden déli politikai és fegyveres csoportot, kormányzót és minisztert egy zászló alá terelt.
Az STC pedig nem egészen egy év alatt megerősödött annyira, hogy úgy érezze, többé már nincs szüksége Hádira. 2018. január 28-án látták elérkezettnek az időt arra, hogy átvegyék a hatalmat. Aznap Ádenben fegyveres harcot provokáltak ki a Hádi-párti erőkkel. Miután a következő napokban megérkezett az utánpótlás, heves tüzérségi és harckocsitűzzel megszerezték az utolsó negyedet is a kikötővárosban. A legutóbbi megerősített hírek szerint az elnöki palota ostroma jelenleg is zajlik, és Hádi amolyan „utolsó töltényig zajló harcra” szólította fel a híveit. Ez érthető a részéről, hiszen könnyen ugyanolyan sorsra juthat, mint az „északi kollégája”, s immáron nincs vesztenivalója.
Helyzetkép Ádenből: az STC egyik fegyverese a Jemeni Nemzeti Bank előtt. A kép forrása: MTI/EPA.
Megrendült szövetség
Alakuljanak bárhogyan is a déli események és Hádi sorsa, egy dolog már most biztos: az elmúlt napokban lezajlott jemeni történések alaposan átrendezik a nemzetközi viszonyokat, különösen a Perzsa-öbölben. Ugyanis az történt, hogy a déli szeparatistákat leginkább az Egyesült Arab Emírségek (UAE) támogatta diplomáciailag, fegyveresen, katonailag és pénzzel egyaránt, miközben az STC pont azokat támadta meg, akiknek Szaúd-Arábia nyújtott nagy segítséget.
Eddig ugyanis minden külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy a két ország messzemenőkig egyetértett egymással és közösen harcolnak a „szunnita szélsőségesek és a síita félhold” ellen. A jemeni háborúkban Szaúd-Arábia után a legnagyobb erőkkel az UAE vett rész. Ők hajtották végre a 2015-ös ádeni partraszállást és a legnagyobb szárazföldi fegyveres kontingenssel, egész harckocsi századokkal voltak jelen az arab országban. A szaúdi és az emírségi gazdaság ezer szállal fonódik össze. Sőt, a két ország diplomáciája már tavaly év végén beharangozta, hogy egy külön politikai-gazdasági szervezetet állítanak fel, amellyel egyszerre ellensúlyozhatják Iránt, a síitákat és Katart, hiszen ezzel az országgal tavaly komoly válságba keveredtek.
Amikor az emírségiek és a szaúdiak egy zászló alatt harcoltak Jemenben…
Habár Jemenben korábban is előfordult, mint például tavaly az ádeni repülőtérnél, hogy az emírségek és a szaúdiak által támogatott csoportok egymásnak esetek, de Abu Dhabi és Rijád gyorsan akcióba léptek, elsimították az incidenst és erőteljes nyomást gyakorolt a felekre. Viszont most januárban erre már nem került sor: a szaúdiak szinte csendben figyelték az eseményeket, a lanyha próbálkozásiakat senki nem vette komolyan és mintha már teljesen lemondtak volna Jemenről, s csak az indokot keresnék a kivonulásra. Ráadásul egyenesen úgy tűnik, hogy az UAE nemcsak tudott az STC közelgő hatalomátvételéről, hanem egyenesen fegyveres támogatást adott hozzá. Az emírségi vezetők nem törődtek azzal sem, hogy ez pedig miképp érintheti a legfontosabb regionális szövetségesét vagy a szaúdi uralkodóház hogyan reagálhat rá.
Egyelőre még élénk vita folyik azzal kapcsolatban, hogy az Emírségek esetében mitől telt be a pohár. Indokokból akad bőven: a szaúdiakkal ellentétben nem ítélték olyan veszélyesnek Iránt; az STC-t tartják az egyetlen reális és erős szereplőnek; szintén nem tetszett nekik, hogy a jemeni Muszlim Testvériséget szponzorálják; nagy gazdasági és geopolitikai előnyökre tennének szert egy független Dél-Jemennel, stb. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az UAE számára szintén komoly fejfájást okoz Jemen, hiszen a szaúdiak után könyvelhették el a legnagyobb veszteségeket. Ezért inkább hajlandóak vállalni a nyílt konfliktust a szaúdiakkal, de már az országon belül túl sok vitát és ellentétet váltott ki a jemeni politika, amely már magát a monarchia intézményét veszélyeztette.
Az egyik legnagyobb emírségi veszteséget az jelentette, amikor 2016-ban kilőtték az emírségiek egyik szállítóhajóját. A kép forrása: Link.
Bellum omnium contra omnes
Van egy latin kifejezést, amelyet Thomas Hobbes alkotott meg először: „Mindenki háborúja mindenki ellen.” Habár a filozófus ezt az „állapotot” más értelemben használta, talán mégis ezzel a mondattal lehetne a legtökéletesebben leírni azt, ami ma Jemenben zajlik. Hiszen itt már minden csoport háborúzott mindenkivel, és talán nem áll messze a valóságtól az állítás, hogy igazából senki sem tudja miért is harcol valójában. Ez a megállapítás korántsem kizárólag az ottani felekre vonatkozik, hanem az olyan külső szereplőkre is, mint Szaúd-Arábia.
Rijádban ugyanis már nem tudják, hogy egyáltalán ki mellé álljanak, miközben attól rettegnek, hogy egyedül maradhatnak a jemeni mocsárban, avagy inkább homokviharban. Ezzel pedig csak tovább növelik az anyagi-katonai kiadásaikat, miközben a veszteséglistájuk egyre hosszabb lesz. Ha pedig megtörténik a kivonulás, azzal Szaúd-Arábia lényegében elismeri, hogy vereséget szenvedett. Ez már önmagában egy óriási „arcvesztést” jelentene, ami könnyen magával hozhatja az országgal kapcsolatos „erős középhatalom” képének összeomlását és a korábbi – akár a nyugati – szövetségeseinek elvesztését. Ezért a szaúdiak számára Jemen már nemcsak a „Hódító Temetője” , hanem egyben a „Szövetségek Sírkertje”.
A támadás Jemen délnyugati részén történt. A légicsapásban többen életüket vesztették és sokan megsebesültek.
A halálos áldozatok számáról ellentmondóak a hírek: legalább 15-ről szólnak, de van olyan forrás, amely több mint 40-et említ. Úgy tudni, hogy az at-Taizíja körzetre mért légicsapásban 59-en sebesültek meg.
Az áldozatok civilek és húszi lázadók voltak.
A húszi felkelők korábban azt állították, hogy a bombázásban kizárólag civilek, köztük gyerekek és nők vesztették életüket. A húszik szócsövének számító Maszirah tévécsatorna több mint 50 polgári halálos áldozatról számolt be.
A jemeni fővárostól, Szanaától 275 kilométerre délre található Taizban évek óta véres összecsapások zajlanak az Irán pártfogását élvező síita húszi lázadók és a Szaúd-Arábia támogatta kormányerők között.
Az elmúlt napokban az arab koalíció légiereje több jemeni tartományt hevesen bombázott. Az al-Dzsazíra pánarab hírcsatorna úgy tudja, hogy országszerte legalább 71-en vesztették életüket az elmúlt 48 órában ezekben a légicsapásokban. Vasárnap 51 támadásban 48-an haltak meg, köztük 11 gyerek vesztette életét.
A több mint két és fél éve tartó jemeni polgárháború eddig legalább tízezer halálos áldozatot követelt. Az összecsapások miatt hárommillióan kényszerültek arra, hogy elmeneküljenek otthonukból.
Irán tűnik győztesnek a Szaúd-Arábiával a Közel-Kelet feletti hegemóniáért vívott csatában. Ebbe persze sokan nem akarnak belenyugodni, és megpróbálják Irán befolyását csökkenteni. Több országban Irán és Szaúd-Arábia közvetett háborút vív már egymással – vagyis egyelőre szövetségeseik csapnak össze, de sokan már azt találgatják, hogy lesz-e ebből nyílt háború a két ország között.
Haszan Róháni iráni elnök Fotó: MTI/EPA/Iráni elnök sajtóhivatala
Az amerikaiak iraki inváziója, majd az arab tavasz forradalmai teljesen megváltoztatták a Közel-Kelet képét. Ezt előbb az Iszlám Állam használta ki, majd a vereségek miatt új stratégiára kényszerülő terrorszervezet visszaszorulásával megnyílt az ajtó Iránnak – annak az országnak, amely mindig is az Öböl-régió feletti vezető szerepért küzdött az arab államokkal.
Nem mindig álltak persze nyerésre: a nyolcvanas években az iraki-iráni háború katasztrofális hatással volt Irán gazdaságára, majd az atomvita miatti gazdasági szankciók korlátozták erősen a gazdaságát. Ennek a 2015-ben megkötött alku vetett véget. Irán politikai befolyása már előtte is folyamatosan nőtt, de azóta ez gazdasági növekedéssel is párosul.
A Geopolitical Futures elemzése szerint Irán erejét nem kell túlbecsülni, de nem szabad alulbecsülni sem. Azt ugyanis ki lehet jelenteni, hogy
a Közel-Kelet romjain most gyakorlatilag háború zajlik, még ha nem is nyíltan, és ennek a háborúnak Irán eddig a nyertese a nagy ellenféllel, Szaúd-Arábiával szemben.
A két állam között a konfliktus nem újkeletű. A hatvanas években, amikor Iránban még a sah volt hatalmon, a két ország az ománi polgárháborúban már szembekerült egymással. A viszony azóta is feszült, ráadásul az 1979-es iszlám forradalom óta Irán rendszeresen fellép a térségben a síiták védelmezőjeként. A viszony tavaly év elején mélypontra került. Ennek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Szaúd-Arábiában kivégeztek egy síita papot, válaszul Iránban megtámadták a szaúdi konzulátust.
Az iráni Forradalmi Gárda felvonulása Forrás: Wikimedia Commons
Persze ez csak a szikra volt, ugyanis
az ellentét jóval mélyebb és több rétegű. Egyrészt etnikai: arab államok állnak szemben a perzsa Iránnal. Másrészt vallási: szunniták rivalizálnak síitákkal,
ez a konfliktus pedig közel 1400 évvel ezelőttre megy vissza.
Mohamed halála után ugyanis a muszlimok nem tudtak megegyezni, hogy ki vezesse a kalifátust: az első utód a próféta egyik legrégibb híve, egyben apósa lett, de sokan már ekkor azt mondták, hogy Mohamed legközelebbi férfi rokona, Ali a legitim kalifa, aki a próféta veje és unokatestvére volt. Az őt követőket nevezték el Ali pártjának – ebből jön a síita kifejezés.
Ali végül a negyedik kalifa lett, miután elődjét, Oszmánt megölték – emiatt azonban polgárháború is kitört, amely Ali meggyilkolásával ért véget, és az Omajjád-dinasztia került hatalomra. Ali fia, vagyis Mohamed unokája, Huszein még folytatta a háborút, de 680-ban meghalt a kerbalai csatában – a város azóta fontos síita zarándokhely, az iszlám pedig végérvényesen kettészakadt.
A síiták és a szunniták abban sem értenek egyet, hogy mi számít a vallás autentikus forrásának. Az iszlámban ugyanis a Koránon kívül a szunna, vagyis a próféta cselekedeteinek és tanításainak gyűjteménye is fontos, a két irányzat pedig eltér abban, hogy ezekből mit tekint hitelesnek. További eltérés, hogy a síitáknál az imámok, a vallási vezetők szerepe is nagyon fontos.
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfõbb vallási és politikai vezetõje Fotó: MTI/EPA/Szajed Ali Hamenei ajatollah hivatalos honlapja
Az is fontos, hogy
a térségbeli országok egyáltalán nem homogénok, mindenhol jelen vannak síiták és szunniták is.
Irakban például sokáig a szunnita kisebbség nyomta el a többségi síitákat – ez Szaddám Huszein bukásával fordult meg. Szíriában viszont a diktátor, Bassár el-Aszad a síitákhoz sorolható alavita kisebbséghez tartozik.
Újabb feszültségforrásként pedig még ott az olaj is, amelynek kitermelését jórészt Szaúd-Arábia ellenőrzi.
Iránnak ugyan van választások útján hatalomra kerülő elnöke, de hatalmát a vallástudósokból álló Őrök Tanácsa korlátozza, az állam első embere pedig a legfőbb vallási vezető, az ajatollah: Ali Hámenei. Óriási a befolyása a névleg a hadsereghez tartozó, valójában teljesen önállóan működő Forradalmi Gárdának is. Ennek feladata a rendszer fenntartása, de hírszerzési tevékenységet is végez, valamint gazdasági ága is van. A gárda különleges egységének parancsnoka, Kászim Szulejmáni az egész Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb embere.
Az iraki-iráni háború óta Irán elkerülte a nyílt konfliktust másokkal, szövetségesekre támaszkodott inkább, hogy céljait elérje. Ez látható most is. Négy olyan országot kell kiemelni, ahol a két nagyhatalom, Irán és Szaúd-Arábia közvetlenül szembekerült egymással az utóbbi időben:
Libanont,
Szíriát,
Irakot,
Jement.
Libanonban Irán nyerő helyzetben van: a 2016 decemberében megalakult kormányban komoly a Hezbollah befolyása, amely a Reuters elemzése szerint soha nem volt olyan erős, mint most. A Hezbollah pedig Irán legfontosabb szövetségese, az iráni Forradalmi Gárda segítségével alakult meg 1982-ben, hogy harcoljon az izraeli-libanoni háborúban – és azóta is támogatja az irániak és a velük szövetséges szíriaiak érdekeit.
Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetõje Fotó: MTI/EPA/Nabil Mounzer
A jelenlegi elnök, Michel Aún az ő szövetségesüknek számít, Szaúd-Arábiának ráadásul Szaad Haríri miniszterelnök lemondatása sem sikerült – a kormányfő visszavonta korábbi lemondását.
A sok országban a terrorista szervezetek listáján szereplő Hezbollah segített több iraki síita milícia létrehozásában, valamint kulcsszerepe volt abban, hogy Aszad hatalmon tudott maradni Szíriában.
A szervezet 1500 embert veszített a harcokban, több fontos vezetőt is. Szíriában ölték meg például Musztafa Badreddint, a katonai főparancsnokot, aki bombaszakértő is volt, és sokan a modern terror atyjának tartották, az ő ötlete volt ugyanis, hogy terroristák egyszerre több helyszínen hajtsanak végre összehangolt merényleteket. Kulcsszerepe volt abban, hogy a szervezet jelentősége folyamatosan nőtt, emellett az ENSZ szerint ő koordinálta a Rafik Haríri libanoni miniszterelnök elleni 2005-ös merényletet, miközben gyakorlatilag szellemként élt.
Ugyanakkor a Hezbollah komoly harci tapasztalatokat szerzett Szíriában, hiszen nem csak az irániaktól, hanem az oroszoktól is tanulhattak.
A Hezbollah tüntetése Fotó: MTI/EPA
Szíriában ugyanúgy szembekerült egymással Irán és Szaúd-Arábia: utóbbi ugyanis a mérsékelt szunnita lázadókat támogatta, az utóbbi hónapokban azonban, az iráni és orosz támogatás miatt, nem tűnik úgy, hogy Aszad elvesztené a hatalmát.
Iránnak Irakban is komoly befolyása van:
egyrészt a síiták vezette kormány miatt, másrészt mert rengeteg a síita milícia, amelyek közül több a Forradalmi Gárda közvetlen irányítása alatt áll, és a hadseregben is sok az iráni tanácsadó, akik gyakorlatilag egész osztagokat irányítanak.
Jemenben az irániak a síita húszi lázadókat támogatják, akikkel nem bír a Szaúd-Arábia vezette koalíció. A húszik ugyan nem tudták elfoglalni az egész országot, de a lázadást sem sikerült leverni, sőt, néhány napja a húszik a rijádi repülőtérre lőttek ki rakétát – amiért a szaúdiak persze azonnal Iránt okolták.
Vagyis:
az irániak gyakorlatilag győztek Libanonban, győzelemre állnak Szíriában és Irakban, és lassan kivéreztetik a szaúdiakat Jemenben.
Ráadásul a Katar elleni bojkott aláásta az Öböl-menti Együttműködési Tanácsot – amiből megint csak Irán profitált.
Ráadásul esnek az olajárak, ez feszültséget is okoz Szaúd-Arábiában, amiből reformokkal próbál a vezetés menekülni. Csakhogy az új trónörökös, Mohamed bin Szalman lépései a Foreign Policyt egyenesen arra a leszámolássorozatra emlékeztették, amelyet Michael Corleone hajtott végre a Keresztapa első részében – kérdés, hogy ugyanannyira sikeres lesz-e.
Mohamed bin Szalman Forrás: kremlin.ru
Az viszont biztos, hogy Szaúd-Arábia rájött arra, hogy az irániak növekvő befolyásának megállításához külföldi segítségre lenne szüksége. Már csak azért is, mert a két ország most limitált, úgynevezett proxy-háborút vív egymással, és Szaúd-Arábia erejéből önállóan legfeljebb ennyire is futja, Jemenben is az derült ki, hogy nyílt háborúra nem lenne képes.
van esély arra, hogy nyílt háborúig erősödjön a konfliktus:
az irániak ugyanis mindenáron meg akarják védeni elért eredményeiket, Mohamed bin Szalman kiszámíthatatlan, és az iráni szövetségesek sem irányíthatók teljesen – a húszik és a Hezbollah is tehetnek olyat, amivel Irán amúgy nem értene egyet, és provokálhatnák Szaúd-Arábiát, ez is látszik a rakétatámadásból.
Szövetségesként Szaúd-Arábiának elsősorban Amerika és, még néhány éve is elképzelhetetlen módon, Izrael jöhet szóba. Az már nyílt titok, hogy
Szaúd-Arábia és Izrael között tárgyalások vannak
– de az eredmény kérdéses, a palesztin ügynek ugyanis szimbolikus jelentősége van, bármennyire is fontosabbnak tartják Szaúd-Arábiában a közös ellenség, Irán megállítását. Az izraeli vezérkari főnök, aki nemrég, korábban szintén elképzelhetetlen módon, nyilatkozott is egy szaúd-arábiai lapnak, a szaúdi kollégájával együtt vett részt egy washingtoni konferencián, ahol meg is beszélték, hogy meg kell állítani Irán előrenyomulását.
Az iráni Forradalmi Gárda tagjai Forrás: Wikimedia Commons
Az Izrael létét el nem ismerő Irán Szíriában nem csak urániumot akar bányászni, hanem támaszpontokat is létre akar hozni, Izrael viszont nagyon ellenzi, hogy Irán megvesse ott a lábát, néhány napja bombáztak is egy ott épülő iráni támaszpontot. Ha azonban tényleg ki akarják űzni őket az országból, az még komolyabb összecsapásokhoz vezethet.
Izraelnek ráadásul a Hezbollahhal is közvetlen konfliktusa van, a terrorszervezet többször támadott izraeli célpontokat vagy rabolt el izraeli állampolgárokat, és a céljai között szerepel, hogy megsemmisítse Izraelt: több ezer rakétát állomásoztat a déli határ közelében. Ugyanakkor vezető izraeli biztonsági források szerint
nem akarnak háborúba keveredni Libanonnal és a Hezbollahhal,
így az együttműködés a szaúdiakkal egyelőre inkább a hírszerzésre korlátozódik.
Azon is sok múlik, hogy az amerikaiak hogy állnak majd Iránhoz. Az biztos, hogy az USA hiába visel 2001 óta háborút, most sincs koherens közel-keleti stratégiája. Évekig túlságosan is el voltak foglalva Irán nukleáris terveivel, és nem foglalkoztak azzal, hogy az ország politikai befolyása egyre jobban nő.
Most viszont a Foreign Policy szerint már több jele van, hogy ők is hajlandóak tenni valamit: James Mattis védelmi miniszter bejelentette, hogy maradnak amerikai katonák Szíriában az Iszlám Állam visszaszorítása után is, Mike Pompeo CIA-igazgató pedig azt üzente, hogy ha Irakban amerikai érdekeltségeket támadás ér, azért Iránt fogják felelőssé tenni.
Szaúd-Arábia azt a stratégiát is választhatja, hogy egyesével gyengíti Irán szövetségeseit:
arra már ő és szövetségesei is felszólították állampolgáraikat, hogy hagyják el Libanont, ezt követhetik akár gazdasági szankciók, a végén esetleg bojkott Libanon ellen, plusz a nemzetközi nyomás növelése.
Csakhogy ez a stratégia már a szaúdiak szerint Iránnal túl jó viszonyt ápoló Katarral szemben sem jött be. A jemeni háború és az ottani humanitárius katasztrófa pedig pont a szaúdiak nemzetközi tekintélyét rombolja.
Jemeniek egy szaúdi bombázás után megsemmisült épület romjai között Fotó: MTI/EPA/Jahja Arhab
Két tényezőről azonban nem szabad elfeledkezni a régióban: az egyik Törökország, amely szintén szeretne fontos szerepet magának. Most ugyan együttműködnek Iránnal a kurd függetlenségi törekvések miatt, de a Geopolitical Futures szerint a törököknek hamarosan választaniuk kell a kurd kérdés és a hosszabb távú stratégiai kérdések között.
Másrészt pedig ott vannak még mindig a szunnita dzsihádisták, akik a síita Iránt szintén ellenségnek tekintik.
Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök a síita húszi lázadókkal lépett szövetségre, majd pár napja bejelentette: szakít velük. A lázadók ezután megölték. Száleh évtizedekig irányította Jement, az arab tavasz forradalma után kellett lemondania. Jemen az utóbbi években káoszba süllyedt.
Ali Abdullah Száleh Fotó: MTI/EPA
Szálehet 2011-ben mondatták le, de nem sokkal később ő és hívei összefogtak az Irán által támogatott síita lázadókkal, hogy megdöntsék utódját, Abed Rabbo Manszúr Hádit. Neki 2014-ben menekülnie is kellett, de Szaúd-Arábia segítségével visszatért.
A háború azóta is tart.
Szombaton viszont Száleh bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait a húszikkal, mert, ahogy fogalmazott, „népellenes cselekedeteket hajtanak végre”, és Irán utasításait követik. A húszik ezután árulónak nevezték a volt elnököt.
A lázadók előbb Száleh rezidenciáját támadták meg és robbantották fel, de a volt elnök nem volt otthon. Ezután megállították autókonvoját és kivégezték.
Az al-Arabíjának a jemeni miniszterelnök azt mondta: az elnök általános amnesztiát hirdet mindenkinek, aki megszakítja kapcsolatait a húszikkal. Az AFP szerint az elnök egy átfogó támadást is elrendelt a főváros, Szanaa egy részét is uraló lázadók ellen.
A Szaúd-Arábia vezette, a kormányt támogató nemzetközi koalíció már napok óta bombázza a húszik szanaai állásait. Az országban közben éhínség és kolerajárvány is tombol.
Újabb hírek érkeztek az elmúlt napokban a médiában gyakran szereplő Szaúd-Arábiából. A legfrissebb, hogy az idős és beteg Szalmán bin Abd al-Azíz Ál Szaúd uralkodó a jövő héten bejelenti, hogy átadja a hatalmat fiának, Mohamed bin Szalmán koronahercegnek. Legalábbis ezt közölte a brit Daily Mailnek adott interjúban egy jólértesült szaúdi potentát.
Szalmán király „olyan lesz mint Erzsébet királynő” – vázolta fel az udvar terveit a brit lapnak a kiszivárogtatásra kijelölt fontos személy. Mohamed herceg hozná meg a döntéseket minden fontos kérdésben.
Ezért sújtottak le a renitens hercegekre és miniszterekre Szaúd-Arábiában az elmúlt napokban. A hírek szerint a lefogott hercegek és oligarchák akkor szabadulhatnak, ha lemondanak a vagyonuk 70%-ról az államkincstár javára.
Mit jelenthet a váltás a királyság élén? Azt, hogy Szaúd-Arábia – az USA-val és Izraellel szövetségben felveszi a harcot Iránnal szemben. Ez már zajlik Jemenben, de most új hadszíntér lehet Libanon. A Hezbollah síita milícia Irán fontos szövetségese. Őket akarja meggyengíteni Mohamed herceg, aki egyben hazája hadügyminisztere is. Ezért jelentette be lemondását Hariri libanoni miniszterelnök éppen Szaúd-Arábiában.
A formálódó szaúdi-amerikai-izraeli szövetséget jelzi, hogy először adott interjút az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke egy szaúdi lapnak. Ebben kijelentette: hajlandóak megosztani az Iránnal kapcsolatos információkat Szaúd-Arábiával.
Mohamed herceget Kuvait uralkodója „Dühös bikának” nevezte. Arra célzott, hogy Szaúd-Arábia óvatos öreg nemzedékével szemben, Mohamed általános háborút robbanthat ki Iránnal és szövetségeseivel szemben. Jemenben látszik, hogy a győzelmi esélyek nem a legjobbak.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
