Spiegel: Amiért a Nyílt Társadalom elköltözik Berlinbe

0
1441

Nem akarták, hogy egy szép nap a rendőrség és a titkosszolgálat kopogtasson náluk, iratokat kobozzon el és számlákat zároljon.

A Nyílt Társadalom Alapítvány gondos kockázatelemzés alapján határozta el, hogy Budapestről Berlinbe költözik – írja a Spiegel. Erről az OSF közép-európai programjának vezetője beszélt, miután a magyar kormány hatalmas nyomást gyakorol a Soros György által létrehozott alapítványra. Lásd a „Stop, Sorost”.

A lap szerint a lépés jelképereje hatalmas a térség rendszerváltás utáni történetében. Több mint 30 év után ugyanis lezárul egy fejezet, amely 1984-ben azzal indult, hogy Soros elkezdte támogatni a szocializmussal szemben álló magyar erőket. Szerepvállalásával időközben gyűlöletes figura lett sok antiliberális csoport szemében, nemcsak Magyarországon, másutt is.

Nizák Péter, a regionális igazgató azonban azt hangsúlyozza, hogy a támogatás a távozás után sem csökken a térségben. Mint mondta, azért mennek el, mert nem szeretnék, ha a hatalom veszélyeztetné a munkájukat. Nem akarták ugyanis, hogy egy szép nap a rendőrség és a titkosszolgálat kopogtasson náluk, iratokat kobozzon el és számlákat zároljon.

Nizák általában véve is aggasztónak tartja azt, ami manapság a civilekkel Magyarországon történik, példátlannak nevezi egy uniós államban. Hiszen a gazdálkodásuk eddig is teljesen áttekinthető és nyilvános volt, így semmi szükség nem volt arra a jogszabályra, amely előírja, hogy közzé kell tenni külföldi forrásaikat. De ez még csak a kezdet. Ugyan nem fizikailag fenyegetik a közhasznú szervezetek embereit, nem veszik őrizetbe őket, egyelőre megbélyegzik és kirekesztik, listára teszik azokat. Az NGO-kat adminisztratív eszközökkel zaklatják. Az viszont jogbizonytalanságot okoz, hogy a kormány kétségbe akarja vonni ezeknek a szervezeteknek a közhasznúságát. Ezek után a külföldi adományozók kétszer is megfontolják, küldjenek-e pénzt. Csontos Csaba szóvivő kitért arra, hogy a munkatársak közül idáig senkit sem ért támadás, ám ezt a jövőre nézve nem lehet kizárni a felfokozott választási kampány után.

Nizák vegyes érzelmekkel tekint Magyarországon a jövő elé. Egyrészt igen kedvezőtlenül ítéli meg a civil szektor kilátásait, másrészt viszont nagyon sok szolidaritást és előre mutató kezdeményezést tapasztal. Ez derűlátással tölti el. De szeretné azt hinni, hogy az itteni negatív irányzatok hosszabb távon nem összeegyeztethetőek az EU értékeivel. Vagyis az ország nem haladhat ezen az úton, ha az unió tagja akar maradni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .