Kezdőlap Keresés

Trump - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

NYT: A fasizmus veszélye

0

Pár napja a volt amerikai külügyminiszter kifejtette, hogy napjainkban a fasizmus nagyobb veszélyt jelent, mint bármikor a 2. világháború óta. Amikor a 40 éves francia elnök és a 80 éves Albright riadót fúj, csak remélni lehet, hogy felébrednek a Macron által emlegetett alvajárók.

A New York Times vezércikke szerint a francia elnök két napja nem említette ugyan Strasbourgban a populistákat, így Orbánt és Kaczynskit sem, beszéde mégis úgy hangzott, mint valami bibliai prófécia. Arra figyelmeztetett, hogy Európát egyre inkább magával ragadják a demokráciaellenes és illiberális eszmék, vagyis olyan halálos irányzat alakul ki, amely a nacionalizmushoz, a szabadság feladásához vezetheti el a földrészt, azaz szakadékba. A populisták és a szélsőjobbosok a bevándorlók, az idegenek elleni gyűlölettel, a jogállammal szembeni megvetéssel, az eltérő vélemények iránt tanúsított türelmetlenséggel, a nemzetközi együttműködéssel szemben táplált gyanújuknak köszönhetik a felemelkedésüket.

Marcon nem szólt név szerint Trumpról vagy Putyinról sem, habár ők jelentik a modellt és az ihletet a szélsőségesek számára. Napjainkra

a nyugati liberális demokrácia és a tekintélyelvűség, illetve a intolerancia és a nacionalizmus közti küzdelem meghatározó kihívás lett.

A francia elnök győzelme csaknem egy éve reményt adott, hogy megfordul az illiberális hullám, ám Orbán Viktor könnyű sikere, illetve az elitellenes olasz pártok jó szereplése másról árulkodik. Macron ugyanakkor azon kevés európai vezetők közé tartozik, aki lankadatlanul hisz az EU jövőjében.

Lehet, hogy a kontinens átmeneti visszaesést él át, és hogy az elnök téved, amikor azt mondja, hogy egyfajta polgárháborút lát a felfordulásban. Ám Orbán újabb nemzeti gyűlöletkampánnyal kezdte 4. mandátumát Soros ellen. Törvényhozási eszközökkel kíván fellépni a menekülteket segítő civilek ellen. Pár napja a volt amerikai külügyminiszter, Madeleine Albright  kifejtette, hogy napjainkban a fasizmus nagyobb veszélyt jelent, mint bármikor a 2. világháború óta. Amikor a 40 éves francia elnök és a 80 éves Albright riadót fúj, csak remélni lehet, hogy felébrednek a Macron által emlegetett alvajárók.

Angol-francia két jó barát, együtt bombázza Szíriát

Franciaország és Nagy-Britannia már napokkal a szombati támadás előtt jelezte, hogyha Donald Trump amerikai elnök valóban beváltja a fenyegetését és büntetőakciót indít Szíria ellen, akkor ők szintén csatlakoznak ehhez. Azonban nemcsak humanitárius okok és a vegyi fegyverek bevetése miatt döntött úgy a brit és francia vezetés, hogy részt vesz a katonai hadjáratban.  

Franciaország és Nagy-Britannia a 2013-as ghútai vegyi támadás óta azt kommunikálja, hogyha a nemzetközi közösség – akár a NATO, akár az ENSZ – egy katonai intervencióra szánja el magát Szíria esetében, akkor ők késlekedés nélkül csatlakoznak. Csakhogy erre egészen 2018-ig nem került sor annak ellenére, hogy az Egyesült Államok már tavaly támadást intézett szíriai célpontok ellen. Az Idlib tartományban lévő Han Sejkun városában szintén vegyi fegyvert vetettek be, amelyért a nyugati világ Bassár el-Aszad szíriai elnököt tette felelőssé. Washington több mint ötven darab Tomahawk manőverezhető robotrepülőgéppel válaszolt, de akkor a britek és a franciák egyaránt távol maradtak az eseményektől és beérték szankciókkal, illetve elítélő nyilatkozatokkal. 

Ezzel szemben egy évvel később szinte már azonnal „ugrottak” Donald Trump amerikai elnök felhívására, miközben az egyik országnak sem javult érdemben a viszonya az Egyesült Államokkal. Elég csak Emmanuel Macron francia elnök Trump-ellenességére gondolni vagy arra, hogy Theresa May brit miniszterelnök állítása szerint „nem azért szállt be a Szíria-ellenes hadműveletekbe, mert az Egyesült Államok erre kérte volna.”

A brit légierő egyik Tornado GR4 típusú repülőgépe a ciprusi Akrotiriben működő brit légi támaszponton 2018. április 14-én, miután Storm Shadow rakétákat lõtt ki egy volt rakéta-támaszpontra a szíriai Homsz városa közelében. Forrás: MTI/EPA/Cpl L Matthews.

Ebből kifolyólag jogosan merül fel a kérdés: miért változott meg most hirtelen a brit-francia álláspont és döntöttek a beavatkozás mellett? 

Ugyanis a „szíriai vegyi fegyverek bevetésére adott megfelelő válasz” narratívája önmagában nem szolgál elegendő magyarázattal, hiszen ez alapján Londonnak és Párizsnak már tavaly lett volna alkalma és indoka – Washingtonnal együtt – bombázni az arab államot. Hiába állítja a két ország politikai vezetése, hogy „meggyőző erejű titkosszolgálati bizonyítékokkal” rendelkeznek, még a saját lakosságuk és ellenzékük felől is sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán szükség volt-e egy keményebb Aszad-ellenes fellépésre. 

A közös brit-francia fellépés okai máshol keresendőek. Ezek közül az elemzésben három lehetséges indok kerül részletes kibontásra: 

Franciaország és Nagy-Britannia Szíria-politikája, az Oroszországgal fenntartott viszony és a belpolitikai állapotok. 

Gyarmati örökség 

A második világháború után Franciaország és Nagy-Britannia nem egyszer avatkozott be katonai erővel a Közel-Keleten. Volt, hogy közös hadműveletet indítottak egy arab állam ellen: elég csak az 1956-os szuezi válságra vagy a 2011-es líbiai intervencióra gondolni, amelyekbe a felek még külső szereplőket (Izrael, Egyesült Államok) is bevontak. Ugyanakkor ezek a beavatkozások, ahogyan a múlt heti támadás is, csak tovább erősítették azokat az arab félelmeket, hogy a nyugat-európai országok – függetlenül a kormányzat összetételétől – és az eltelt évtizedektől még mindig

a „saját játszóterüknek” tekintik a Földközi-tenger déli és keleti részét.

Szíria és Libanon a francia gyarmatbirodalom része volt, és mindkettő azután nyerte el a teljes függetlenségét, hogy az utolsó francia katona elhagyta a térséget 1946-ban. Habár Párizs továbbra is megtartotta befolyását Bejrút felett, Damaszkusz rövid idő alatt kikerült az irányítása alól. Ez egyrészt az arab nacionalizmus elterjedésének és megerősödésének, másrészt Szíria keleti tömbhöz való orientációjának köszönhető. A hidegháború után a francia-szíriai, illetve a brit-szíriai viszony folyamatosan hullámzott, amelynek ugyan megvoltak a maga csúcspontjai (kilencvenes évek), de a kölcsönös bizalmatlanság és a hűvös magatartás végig érezhető maradt. 

Jacques Chirac volt az egyike azon kevés nyugati államfőknek, akikkel Háfez el-Aszad – Bassár el-Aszad édesapja – jó viszonyt ápolt. 

A 2011-ben kitört válság csak tovább mélyítette a szakadékot Szíria és a nyugat-európai országok között. London és Párizs már 2011 augusztusában a hatalomból való távozásra szólította fel Aszadot. Mindkét állam az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanácsot ismerte el Szíria legitim képviselőjének, és minden támogatást megadtak nekik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában a brit és a francia nagykövet folyamatosan ostorozta a szíriai elnököt, és nem egyszer egy közös, Damaszkusz ellen irányuló határozattervezetet nyújtottak be. 

Nemcsak diplomáciai eszközökkel támogatták a szíriai ellenzéket. Franciaország volt az első nem regionális állam, amely 2012-ben katonai segéllyel látta el a Szabad Szíriai Hadsereget (FSA). Egy évvel később brit és francia katonák és kiképzőtisztek jelentek meg a Szíriával szomszédos országokban, például Jordániában, ahol felszerelték és kiképezték a kormányellenes erőket. 2016-ban pedig egyre többször bukkantak fel Szíriában brit és francia különleges egységek, akik az Iszlám Állam (ISIS) terroristáira vadásztak, de ehhez nem kérték Damaszkusz engedélyét, ami nem kevés feszültséget szült a felek között. 

Brit különleges egységek Szíriában. Forrás: Pinterest

Ellentétben más országokkal sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem változtatott érdemben a Szíria-politikáján. Habár amíg tombolt az ISIS, addig volt némi titkosszolgálati-diplomáciai kooperáció a felek között, ez azonban tavaly év vége óta – a terrorszervezet hivatalosan bejelentett legyőzésével – azonnal megszűnt. A brit és a francia vezetés egyaránt Aszadot tartja az egész szíriai katasztrófa fő okozójának, és szerintük csak a távozásával érhet véget a több mint nyolc éve tartó háború és menekültválság. 

Csakhogy továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy egy hatalmi átmenet során kiket támogatnának Szíriában. A kurdokat leszámítva nincs olyan szereplő, aki szalonképes lenne a számukra, mivel az FSA a belső harcok következtében teljesen szétforgácsolódott, illetve már csak a szélsőséges iszlamista csoportok maradtak fenn (például az al-Kaidához köthető an-Núszra Front). Közöttük pedig még mindig sok az eredetileg brit-francia állampolgár, akik az elmúlt években utaztak ki a Közel-Keletre harcolni. 

Ezért nem véletlen, hogy a szíriai támadás után May és Macron leszögezte

„A szíriai katonai létesítményekre mért csapás nem hadüzenet és nem céljuk sem a rendszerváltás, sem pedig egy fordulat előidézése.”

Vagyis mindkét ország vezetése tökéletesen tisztában volt azzal, hogy minden kritikájuk ellenére Aszad megbuktatása nem járható út, és ők sem rendelkeznek semmiféle konkrét elképzeléssel Szíria jövőjével kapcsolatban. Ezért a szombati brit-francia részvétel sokkal inkább a „határok kijelölését” jelentette, de nemcsak Szíriának, hanem a legfontosabb külföldi támogatójának, Oroszországnak is. 

Oroszországnak szeretettel 

Franciaország esetében az „orosz szál” elhanyagolható, mivel bár szintén mélyponton vannak a francia-orosz kapcsolatok, de Macron továbbra is elismeri Putyin fontosságát a szíriai rendezésben és támogatja az orosz elnök részvételét a tárgyalásokon. Ezzel szemben Nagy-Britanniának nagyon is fontos volt Oroszország szerepe. London a szíriai támadással megfelelő választ akart adni a múlt hónapban kirobbant Szkripal-botrányra: a délnyugat-angliai Salisburyben lévő otthonában szenvedett mérgezést Szergej Szkripal egykori brit-orosz kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal, aki éppen látogatóban volt apjánál.

Orosz diplomata autó hagyja el az orosz nagykövetség londoni épületét 2018. március 20-án. Nagy-Britannia ezen a napon hajtja végre a korábban bejelentett 23 orosz diplomata kiutasítását a szigetországból a gyilkossági kísérlet miatt. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

A merényletet Szovjetunió által kifejlesztett, Novicsok osztályú, fegyverben is használható idegméreg-hatóanyaggal hajtották végre. London egyértelműen Moszkvát vádolta meg a mérgezéssel. Orosz diplomatákat utasítottak ki a szigetországból, illetve több uniós tagállamból, de a brit politikusok ennél sokkal keményebb választ akartak adni. 

May a katonai akcióval

egyszerre üzent Putyinnak és Aszadnak, hogy meddig mehetnek el a vegyi fegyverek alkalmazása terén. 

Ha továbbra is ilyen eszközöket vetnek be, akkor a britek nem állnak meg „pár bombánál”, hanem sokkal keményebb eszközökkel léphetnek fel. Ez pedig egy konfrontatívabb brit oroszellenes politikát jelent, amellyel London demonstrálhatja, hogy dacára a brexitnek, korántsem gyengült meg a nemzetközi térben. 

Hazai pálya 

Nem hagyható figyelmen kívül a szíriai akció belpolitikai vetülete sem. Franciaországban és Nagy-Britanniában a külföldi katonai beavatkozások sokkal érzékenyebb témának számítanak, mint az Egyesült Államokban. A britek számára kellemetlen mementó Irak, mivel Tony Blair George W. Bush amerikai elnökkel együtt buktatta meg Szaddám Huszeint. Azóta a szigetország lakossága különösen szkeptikus minden hasonló fellépéssel kapcsolatban, hiszen mint később kiderült, az egész egy hazugságon alapult. Ezért sem meglepő, hogy 2013-ban David Cameron hiába állt készen a Szíria elleni támadásra, nem kapta meg a parlamenti felhatalmazást

Az elmúlt napokban ismét bebizonyosodott, hogy ezen a téren nem történt változás, a kormányzat minden próbálkozása ellenére még mindig nem sikerült teljesen elfogadtatni a hivatalos álláspontot. A közvélemény-kutatások továbbra is azt mutatták, hogy a brit lakosság alig 22 százaléka támogatta a katonai hadműveletet.  Hasonlóan nagy volt az elutasítottság a parlamenti képviselők körében, mivel May – ellentétben Cameronnal – a parlament megkérdezése nélkül lépett. A konzervatív politikusok a brit érdekekre nézve szükségszerűnek nevezték a szíriai bombázásokat, de Jeremy Corbyn, munkáspárti politikus és ellenzéki vezető szerint viszont London veszélyes, kétes kimenetelű és felesleges akciót hajtott végre, mert még az sem bizonyított, hogy a szíriai kormány állt a dúmai támadás hátterében. 

„Nem az én nevemben” feliratú plakáttal a kezében tiltakozik egy nő a szíriai célpontokra mért légicsapások elleni tüntetésen a brit parlament épülete előtt Londonban 2018. április 17-én. Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

Macronnak odahaza szintén hasonló ellenállással kellett szembenéznie. Habár 2003-ban Franciaország nem vett részt Szaddám megdöntésében, de Moammer Kadhafi líbiai elnök megbuktatásával elő lehet hozakodni, mivel Líbia 2011 óta totálisan összeomlott és a legfontosabb migrációs tranzitország vált. A francia bal- és jobboldalon egyaránt bírálták az elnököt, mert nem elég, hogy önhatalmúlag cselekedett, de mégsértette a „francia büszkeséget” azáltal, hogy

zokszó nélkül beállt az Egyesült Államok kalandorpolitikája mögé.

Lehetséges, hogy May és Macron igyekezett belpolitikai tőkét kovácsolni a támadásból, hogy ezáltal tereljék el a figyelmet a hazai gondokról, de alábecsülték a saját társadalmuk felől érkező szkepticizmust és ellenszenvet egy nyugati katonai beavatkozás esetében. Valószínűleg ez a téma még hetekig, ha nem hónapokig meghatározza a brit és francia közbeszédet, és egyelőre még nem látni, hogy pozitív vagy negatív következményekkel fog járni a két kormányra nézve. 

Mission Accomplished?

Donald Trump két nappal a támadás után már azzal büszkélkedett a Twitteren, hogy az Egyesült Államok „sikeresen végrehajtotta a küldetését”. Egyben köszönetet mondott Londonnak és Párizsnak az akcióban játszott szerepükért. Továbbá mindenkit biztosított arról, hogy a korábbi bejelentések ellenére az Egyesült Államok nem fog kivonulni Szíriából. 

Ezzel nem kis örömöt okozott Washington közel-keleti és nyugat-európai szövetségesei körében. Különösen Macron volt elégedett az eredménnyel, amit jól érzékeltetnek a szavai. „Tíz napja Trump elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak ki kell vonulnia Szíriából. Meggyőztük, hogy szükséges maradnia, és biztosíthatom Önöket arról, hogy tényleg meggyőztük arról őt, hogy hosszú távon kell maradni” – jelentette ki a francia elnök.  Vagyis minden jel szerint a cikkben felsorolt indokon kívül a briteknek és franciáknak volt még egy közös céljuk, sőt, az összes közül paradox módon ezt sikerült maradéktalanul teljesíteniük: az amerikaiakat Szíriában tartani. 

Évek óta folytatnak hackertámadásokat az oroszok

0

Amerikai és brit szakértők szerint az oroszok által támogatott hackerek 2015 óta fertőznek meg világszerte különböző eszközöket. Figyelmeztetésük szerint Oroszországból globális kibertámadások indulhatnak ki.

A brit Országos Kiberbiztonsági Központ (NCSC), az amerikai FBI és az amerikai Belbiztonsági Minisztérium közös felhívása szerint államilag támogatott orosz hackerek aktívan igyekeznek aláásni a virtuális tűzfalakat és egyéb olyan behatolásjelző rendszereket, amelyeket a célba vett szolgáltatók a rosszindulatú tartalmak kiszűrésére használnak, még mielőtt e tartalmak elérnék a felhasználókat.

Ciaran Martin, az NCSC vezetője azt mondta:

az oroszok által használt módszerek jelentős része a hálózati rendszerek gyengeségeit használja ki.

A brit kormány elektronikus kommunikációfigyelő szolgálata (GCHQ), amelyhez az NCSC is tartozik, már több mint húsz éve figyeli az orosz hackerbandák jelentette fenyegetést. A felhívás szerint az elsődleges célpontok közé tartoznak az internetszolgáltató cégek, a kritikus fontosságú infrastrukturális rendszereket működtető társaságok, kormányhivatalok és nagyvállalatok.

A Deutsche Welle által idézett figyelmeztetésben azt is írják:

a támadások 2015-ben kezdődtek és már további támadások alapjait is megteremtették.

Az FBI szerint a fertőzött hálózatokat kémkedésre és szellemi tulajdon ellopására is használják.

Martin szerint Nagy-Britannia az Egyesült Államokkal és más szövetségeseivel, valamint a technológiai szektorral együttműködve igyekszik feltárni az orosz hackerek tevékenységét, hogy a felelősökön számon lehessen kérni cselekedeteiket.

Az oroszok nem reagáltak a vádakra. Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium szerint viszont a támadássorozat egy nagyobb, „Grizzly Steppe” nevű művelet része volt.

Közben

Ausztrália is kibertámadások elkövetésével vádolta meg Oroszországot.

Marise Payne védelmi miniszter közleménye szerint a 2017-ben elkövetett számítógépes támadásokért az orosz állam által támogatott hackerek voltak felelősek. Körülbelül 400 céget támadtak meg akkor.

Korábban egyébként már kiderült, hogy oroszok álltak egy 2017-es, Ukrajna elleni kibertámadás mögött, megtámadták a német kormány informatikai rendszerét, beavatkoztak több európai választásba és a brit brexit-népszavazásba, arról pedig hosszú ideje vizsgálat folyik Amerikában, hogy mennyiben segítették Trump megválasztását.

Hiteles jobboldalra várva

0

Orbán populista nacionalizmusa a mérsékelt jobboldalt babonázza meg, és teszi kiszolgáltatottá, hallgattatja el, illetve szívja el a levegőt előlük. Nagyban hasonlít ez ahhoz, ahogyan Trump a Republikánusokat túszul ejtette és erodálja hitelüket, azáltal, hogy néha, megtévesztő módon, az ő politikai szlogenjeiket hangoztatja. A hiteles jobboldal hiányának tényét a Jobbik fölismerte, amikor elkezdett „cukiságkampányolni”, középre húzni, néppártosodni, csak kérdés, hogy teheti-e hitelesen, előzményeinek fényében?

Ideges reakciókat váltott ki a Fidesz-táborban a szombati Orbán-ellenes, méretes tömegtüntetés, és sokan közülük azt emlegették – már a kevésbé vehemensek, a többiek csak anyázásra voltak képesek – hogy a tüntetés(sorozat) nem legitim, hiszen most voltak a választások, és a kétharmad mindent legitimál, akár utólag, akár előremenően is, bármit is tett, vagy tenne Orbán. Pedig a megmozdulás egészen mást, a liberális demokrácia értékeit és intézményeit védte és védi, legitimitása ebből, az egyébként formálisan a hatalom által is elismert rend – hiszen ennek szabályai szerint nyert választásokat – méltóságából fakad.

Az a magyar választások nyomán fölmerülő kérdés, hogy lehet-e legitim – a liberális demokrácia szabályai szerint választott – illiberális hatalom? Ez pedig tulajdonképpen a jobboldali és szélsőséges populista politika létjogosultságának a kérdése a demokratikus rendszerekben, mely politika éppen a jobb-baloldali fölosztáson alapuló rendszert tagadja, egy maga által kreált nép-nemzet nevében.

A populizmus, többek között, olyan gyakorlási módja a hatalomnak, amely lényegét tekintve, nem illeszkedik a liberális demokrácia politikai gyakorlatába. A populizmus ugyanis túl akar lépni azokon a közvetítő és egymást kölcsönösen ellenőrző intézményeken (checks and balances), melyek a liberális demokráciák sajátjai, és amelyek a hatalomgyakorlás legitimitását biztosítják, azt, hogy egy adott hatalmi elrendeződést, egy adott rendet, azok is elismerjenek, akik nem közvetlen részesei annak.

A populista vezér kettős beszédet folytat akkor, amikor hatalmon van, hiszen legitimitásának alapját az a formális rend adja, mely leginkább a választási szabályok és eljárások betartásán alapul. Azaz a liberális demokráciák működésének intézményes keretére apellál, de csak szigorúan formálisan, miközben ezen intézmények ellen lép föl. Közvetlen kapcsolatot akar és hoz létre a „népnek” nevezett választói tömeggel, vélemény-csoporttal, akiket azután a vezetettek teljes körével azonosít, úgy hivatkozik rájuk, mint a „népre”, illetve „nemzetre”, mint az állampolgárok teljes körére. A kettős beszéd lelepleződik, amikor a populista vezér választásokat veszít, mint ahogy az Orbán esetében 2006-ban történt, amikoris kijelentette, hogy „a nemzet nem lehet ellenzékben”, azaz nem tekinti legitimnek a formálisan – választáson – fölhatalmazott kormányt, az általa közvetlenül „képviselt” nemzetnek nevezett kisebbség szempontjából. Erre a populista szlogenre tett még egy lapáttal – minden bizonnyal a kétszeresen kisebbségi frusztráltság által stresszelt Kelemen Hunor, éppen Orbánnak hajbókolva, illetve populista hite mellett tett tanúságként –, mondván: „ahogy a nemzet nem lehet ellenzékben, egy nemzeti közösség, nemzeti kisebbség sem lehet érdekelt a teljes politikai elszigetelődésben, így az RMDSZ sem”.

A Fidesz látszólagos elsöprő többsége mögött az áll, hogy személyre szabta a választási törvényt, mely Európában egyedülálló módon torzít és teljességgel aránytalan, átrajzolta a választási körzeteket és asszimetrikus módon adott lehetőséget a határon túliaknak a levélben szavazáshoz, szemben a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokkal, kisajátította a közmédiát, pártcélokra fordított irdatlan mennyiségű közpénzt, stb., stb. (Jellemző, hogy még így is arról beszéltek kormánypártiak, hogy az ellenzék készül választási csalásra, és Orbán egy kiszabott kisebb bírságot sem akar szó nélkül kifizetni stb., stb.). A Fidesz magatartása a magyarországi választásokon minden elemében megmutatta mit is jelent(ene) az illiberális demokrácia orbáni gyakorlata (amely, nem meglepő módon, erősen hajazna a putyini rendszerre, bár még kevésbé agresszív annál), a tökéletes kettős beszéd, az alternatív tények és post-truth világa: álellenség, gyűlöletkeltés, választási program nélküli demagóg kampány, cinizmus, és pöffeszkedő, valamint korrupt vezetés.

Mindezek mellett, fölösleges az ellenzéken számon kérni az eredménytelenséget, keresni a bűnbakokat, és tovább rombolni az amúgy is alacsony önbizalmat. Paradox módon, ma Magyarországon nem a baloldal, vagy az ellenzék van válságban, hanem a nem populista, a szabványos jobboldal képtelen Orbán köntösének zsebéből kinőni, (ha úgy tetszik coming out-olni). A jobboldali konzervatív-keresztény, de nem orbánista-semjénista, azaz klasszikus pártok hiányoznak a palettáról, illetve rejtőznek a populista hatalom szoknyája mögé. Orbán populista nacionalizmusa a mérsékelt jobboldalt babonázza meg, és teszi kiszolgáltatottá, hallgattatja el, illetve szívja el a levegőt előlük. Nagyban hasonlít ez ahhoz, ahogyan Trump a Republikánusokat túszul ejtette és erodálja hitelüket, azáltal, hogy néha, megtévesztő módon, az ő politikai szlogenjeiket hangoztatja.  A hiteles jobboldal hiányának tényét a Jobbik fölismerte, amikor elkezdett („cukiságkampányolni), középre húzni, néppártosodni, csak kérdés, hogy teheti-e hitelesen, előzményeinek fényében?

Magyarországon két fejlemény billentheti helyre az agresszív nacionalista populizmus (NER) által eltorzított, illiberális demokráciának nevezett, politikai mezőnyt. Vagy a Fidesz hasad és válik ki egy valóban konzervatív demokrata frakció, távolodik el Orbántól és épít föl – persze nem egyik napról a másikra, de négy év ehhez elégnek kellene, hogy legyen – új jobboldali pártot. Vagy pedig a Jobbiknak kell megszabadulni szélsőségeseitől, kell valóban konzervatív demokrata párttá válnia (lehet, hogy naiv vagyok de Vona Gábor utóbbi időbeni magatartása hitelesnek tűnik egy ilyen fordulat véghezvitelére), és akkor akár központi szerepet játszhat(na) Magyarországnak a liberális demokrácia útjára való visszavezetésében, és persze mindkét fejlemény párhuzamosan is bekövetkezhet.

Szombaton – és amennyiben tényleg állandósul –, szombatonként a magyarországi demokraták vonult(n)ak az utcára: ott voltak (és remélhetőleg lesznek) baloldaliak, liberálisok és jobboldaliak is. Összekapcsolja őket, hogy mindannyian a liberális demokrácia hívei, és ez a felállás – lényegében – egy teljes politikai palettát rajzol körbe, ha úgy tetszik és másik kontextusban, ez az európai Magyarország. Ehhez képest Orbán alternatív („politikai homokozót”) politikai mezőnyt, illiberális demokráciát, populista politikai szcénát hozott létre a maga számára, ahol semmi sem az aminek látszik, az „alternatív tények” világa, melyről könnyen kiderülhet, hogy csak üres kulissza, egyszereplős előadás színpada. Bár fordítva tűnik, Orbán az elszigetelt, bármit is mondjon, vagy üzenjen sajtóbeli csicskásaival, a gyűlöletet szító és fokozó populista sleppel, a NER világa magába zárult és képtelen lesz ebből kitörni, nem az a kérdés, hogy megbukik-e, csak az, hogy mikor.

Magyari Nándor László

Német elnök: Oroszország nem az ellenségünk

0

Az Egyesült Államok és Oroszország veszélyesen közel került a katonai konfrontációhoz – közölte Franz-Walter Steinmeier német köztársasági elnök a szombati Szíria elleni légicsapással kapcsolatban.

Németország elítélte ugyan Bassár el-Aszad szíriai elnököt, mert napokkal ezelőtt vegyi fegyvert vetett be a szíriai Duma városrészben élő polgári lakosság ellen, de óvakodott attól, hogy katonai erővel részt vegyen a nyugati nagyhatalmak büntetőakciójában.  Vlagyimir Putyin orosz elnök a szombati légicsapást követően azzal fenyegette meg Európát, hogy újabb menekülthullám indulhat el, hiszen Szíriában szemlátomást sohasem akar véget érni a 2011-ben kitört polgárháború.  

Az Egyesült Államok arra ösztönzi Németországot, hogy foglaljon el keményebb álláspontot Oroszországgal szemben. Angela Merkel kancellár azonban a közös gazdasági érdekeket hangsúlyozza. Ezért Németország nemrég zöld utat adott az Északi Áramlat-2 tengeralatti gázvezetéknek, amely Oroszországból hoz majd földgázt a németeknek, mégpedig nagy mennyiségben. Heiko Maas német külügyminiszter határozottan elítélte Oroszország szerepét a szíriai vegyi támadásban. A szociáldemokrata külügyminiszter egyúttal emlékeztetett arra, hogy

decemberben egy olyan hekkertámadást intéztek a német külügy ellen, amelyet szerinte Moszkvából irányítottak.

A szombati támadás után veszélyesen kiéleződött feszültséget a katonák igyekeznek csökkenteni: hamarosan találkozik egymással az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke és az Európában állomásozó amerikai csapatok parancsnoka, aki egyben a NATO európai főnöke is. 2013 óta nem volt ilyen magas szintű találkozó egy amerikai és egy orosz tábornok között. Közben pedig tovább él a forró drót is, mivel Donald Trump amerikai elnök és Putyin emberei gondosan egyeztettek egymással a szíriai légicsapás előtt. 

Asszad presztízst nyert a bombázással

0

A Szíria elleni légicsapás Asszad elnöknek tett jót – állítja az izraeli Haaretz, arra alapozva a véleményét, hogy a Közel-Kelet arab államaiban egy nyugati akció mindig dühös ellenszenvet vált ki.

 

Különösen így van ez most, amikor Izrael hetvenedik születésnapját ünnepeli, méghozzá Donald Trump amerikai elnök ajándékával. Az USA nagykövetségét épp ebből az alkalomból nyitják meg a zsidók, a keresztények és a muzulmánok számára is szentnek számító városban, Jeruzsálemben. Ebben a helyzetben egy Asszad elnököt érő szimbolikus légicsapás jelentős mértékben megerősíti őt a pozíciójában. Asszad katonailag visszaszerezte a fölényét, és hála két támogatójának, Oroszországnak és Iránnak, győztesen kerülhet ki a 2011 óta tartó polgárháborúból.

Irán és Oroszország katonai támaszpontokat tart fenn Szíriában. Ott ered azoknak az iráni drónoknak a nagy része is, amelyeket a libanoni Hezbollah Izrael ellen vet be. Benjámin Netanjahu miniszterelnök hiába hangsúlyozza, hogy nem tűri el Irán katonai berendezkedését Szíriában, de a valóságban ez már réges-régen megtörtént. Asszad jelentős részben Iránnak és szövetségesének, a libanoni Hezbollah milíciának köszönheti hatalmának a megtartását. Az együttműködés abban is megmutatkozik, hogy az irániak saját területüknek tekintik Szíriát. Izrael ezért is hajt végre légicsapásokat iráni célpontok ellen Szíriában.

Csakhogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem hiába figyelmeztette Netanjahut arra, hogy maradjon ki az amerikai-brit-francia akcióból. Az oroszok ellenőrzik ugyanis a szíriai légvédelmet, vagyis rajtuk múlik egy-egy légicsapás sikere. Miután pedig az izraeliek minden légicsapás előtt gondosan egyeztetnek Moszkvával, a támadó gépek sértetlenül érkezhetnek vissza Izraelbe. Legalábbis eddig így volt.

Ám a Haaretz értesülései szerint Putyin közölte Netanjahuval, hogy ennek vége lehet, ha Izrael beszáll az amerikai-brit-francia akcióba.

Izrael ezért taktikusan kimaradt, bár a maximális támogatásáról biztosította a nyugati hatalmak légicsapását.

Ám hiába maradt ki Izrael, az arab közvélemény ítélete sommás: az USA, Nagy Britannia, Franciaország és Izrael együtt támadják Asszad elnök rendszerét. Amely így csak nyert presztízsben a nyugati légitámadással miközben komoly károkat nem szenvedett, hiszen bőven volt idő a fontos katonai támaszpontok kiürítésére Szíriában.

Óvatos odacsapás

0

Az ENSZ alapokmányának a megsértése a nyugati légicsapás Szíriában – szögezte le Vlagyimir Putyin orosz elnök, hozzáfűzve: a Biztonsági Tanács nem hagyta jóvá az amerikai-brit-francia akciót. Szerinte újabb menekülthullám indulhat el Szíriából a nyugati nagyhatalmak légicsapása miatt.

Szombaton hajnalban katonai célpontok ellen hajtottak végre közös amerikai-angol-francia légicsapást Szíriában: az oroszok által irányított szíriai légvédelem több mint száz rakétát észlelt, többet le is lőtt – tudatta az orosz hadügy Moszkvában, ahol egyúttal hangsúlyozták: lesznek következményei a nyugati hatalmak akciójának. Donald Trump amerikai elnök rövid televíziós beszédben azzal indokolta az akciót, hogy Asszad elnök hadserege vegyi fegyvereket vetett be a polgári lakosság ellen. Trump Oroszországot is bírálta hiszen az oroszok 2013-ban letették a nagyesküt: Asszad hadserege minden tiltott vegyi fegyvert megsemmisített.

Tavaly már volt egy hasonló támadás, de úgy látszik, hogy abból nem tanultak – mondta Jim Mattis amerikai hadügyminiszter.

A szíriaiaknak és az oroszoknak volt idejük felkészülni a támadásra: sok katonai támaszpontot kiürítettek. Az orosz flotta elhagyta bázisát Szíriában. Így a kár valószínűleg nem jelentős. Sokkal inkább szimbolikus akcióról volt szó:

Donald Trump, Theresa May és Frédéric Macron a közös akcióval azt kívánta hangsúlyozni, hogy Asszad átlépett egy határt a vegyi fegyverek bevetésével, és ezt a nyugati nagyhatalmak nem fogadják el.

Korábban Szaddám Huszein iraki elnök is használt tiltott vegyi fegyvereket a polgári lakosság ellen, s a bíróság ezzel is indokolta a halálbüntetést, melyet azt követően szabtak ki az iraki diktátorra, hogy az USA lerohanta az országot. Szaddám Huszeint felakasztották.

Szíriában 2011 óta tart a polgárháború, melyben az oroszok és Irán Asszad elnököt támogatják, míg a nyugati hatalmak a szíriai államfő bukására játszanak.

Az USA és Oroszország nyíltan szembenáll ebben a konfliktusban, s ez háborús kihívást jelent. Ezért az orosz vezérkari főnök és a NATO Európában állomásozó fegyveres erőinek parancsnoka, egy amerikai tábornok találkozót tervez, hogy elkerüljék a közvetlen összecsapást. 2013 óta nem volt ilyen magas szintű találkozó amerikai és orosz tábornokok között. Közben azért a forró drót működik:

a Fehér Ház és a Kreml egyeztet az akciók előtt, nehogy komolyabb konfliktus bontakozzon ki

például egy olyan szimbolikus légicsapás miatt, mint amilyen Szíriában történt szombaton hajnalban.

Szíriát bombázták az amerikai-brit-francia erők

0

Magyar idő szerint szombaton reggel 3 órakor az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia csapásokat hajtott végre szíriai célpontok ellen. A támadás kiváltó oka egy napokkal ezelőtti, a Kelet-Gúta térség legnagyobb városa Dúma ellen végrehajtott vegyi támadás volt, amelyért a nyugati országok Bassár el-Aszadot tették felelőssé. 

 

Az akció megindításakor Donald Trump amerikai elnök szombat hajnalban azt nyilatkozta, hogy 

„ezen akciók célja, hogy elrettentsük azokat az országokat, amelyek vegyi fegyvereket állítanak elő, terjesztenek és vetnek be. 

Az eddigi információk szerint több mint 100 rakétacsapást hajtottak végre Szíria ellen, leginkább Tomahawk és más cirkálórakétákat használtak. Joseph Dunford tábornok elmondta, hogy három fajta célpont ellen intéztek „precíziós támadást”: egy Damaszkusz melletti kutatóközpont ellen, ahol vegyi fegyvereket állíthattak elő; egy főváros közelében lévő katonai parancsnokság ellen; illetve egy Homsz melletti vegyi raktár ellen. 

Az Egyesült Államokban mind a demokraták, mind a republikánusok üdvözölték a támadást, ugyanakkor a további lépéseket illetően már komoly nézetkülönbség alakultak ki. John McCain republikánus szenátor folytatni akarja a támadásokat, miközben Chuck Schumer demokrata szenátor óva intette Washingtont a szíriai háborúba való komolyabb beavatkozástól. 

Nagy-Britannia tengeralattjárókat küldött az amerikai akció támogatására. Theresa May brit miniszterelnök-asszony úgy nyilatkozott, hogy „a körülmények kényszerítették őket egy ilyenfajta válaszra”. Szintúgy megerősítette, hogy nem „rezsimváltás, hanem elrettentés céljából” lőtték a szíriai célpontokat. 

Franciaország szerint

a támadások jogosak, korlátozott és arányosak.

Emmanuel Macron francia elnök már korábban arról beszélt, hogy „megdönthetetlen bizonyítékaik” vannak Aszad bűnösségéről. Párizs a támadás előtt figyelmeztette Moszkvát. 

A damaszkuszi vezetés szerint 30 rakétát lőttek ki rájuk, ezek harmadát leszedték vagy a célterületen kívül csapódtak be. Az orosz média megerősítette a szíriai szervek állítását. Korábban Oroszország washingtoni nagykövete figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogyha támadást intéz a szíriai célpontok ellen, akkor annak következményei lesznek. Irán elítélte a támadást, amelyet a nemzetközi jog durva megsértésének nevezett, s a regionális következményekre hívta fel a figyelmet. 

A szociáldemokrácia szolid bája

Hol vannak már Tony Blair hívei? Helmuth Smith támogatói? Önmaguk árnyékai lettek a francia szociáldemokraták. Mi lett Kéthly Anna örökségéből? Vajon csak a szocialista párt jelenlegi vezetői nem találják az utat a korszerű szociáldemokráciához? Mi az igazi szociáldemokrácia titka? Strassenreiter Erzsébet történésztől, a Politikatörténeti Intézet Alapítványának nyugalmazott tudományos főmunkatársától, az 1945 utáni szociáldemokrácia kutatójától kértünk válaszokat a ma nagy kérdéseire.

Nem tudom, mikor volt nagyobb válságban a szociáldemokrácia, valamikor a két világháború között, vagy ezekben az években, a XXI. század első évtizedeiben? Sorra veszítik el befolyásukat és támogatóik tömegeit az Európában egykor oly sok millió embernek a felemelkedés reményét ígérő szociáldemokrata pártok.

Van ma még helye a politika palettán a szociáldemokráciának?

Ezzel azt kérdezi, mi volna ma az igazi szociáldemokrácia feladata. Mindenek előtt az antikapitalizmus. A kapitalizmus reális és nyílt bírálata, de belátom, nincsenek könnyű helyzetben azok a politikai erők, amelyek elhatározzák, hogy ma felvállalják a kapitalizmus nyílt és őszinte bírálatát. A XX. században a szocializmus volt az az eszmerendszer, amely kísérletet tett arra, hogy felemelje a két kezük munkájából élő emberek millióit, eltüntesse a társadalmi különbségeket, de ez a kísérlet kudarcot vallott. Nem azért, mert valami olyanra vállalkozott, ami elérhetetlen lett volna, hanem azért, mert

alkalmatlan emberek próbálták megvalósítani.

Éppen az olyan tehetséges politikusok hiányoztak ehhez, mint amilyen például Kéthly Anna volt a maga idejében. Akár hiszi, akár nem: bármikor fekszem le, elalvás előtt a Marx- i Kommunista Kiáltvány egyik fejezetét: a „burzsoázia és a proletariátus”- t olvasom ötször- tízszer százszor. Abban ugyanis a kapitalizmus nem anyagi, hanem a legmélyebb „emberi torzulásait”, társadalomra, azaz az emberi közösségekre gyakorolt pokolian romboló hatásait, a normális emberi–érzelmi–szerelmi–családi, társadalmi kapcsolatainak rombolását is feltárja, érinti és elemzi. Túl azon, hogy megállapítja: a kapitalisták a „piac és a tőke érdekében felszántják a világot”, hogy profitra szert tegyenek. Ennek a rombolásnak a tükröződése a különböző vallások egyre nagyobb befolyásának tapasztalható terjedése is.

Marx azt mondta, hogy a társadalmi folyamatok gazdaságilag determináltak.

Ezt én is így látom. Szoktam volt mondani: Marxot igazán a feltörekvő kapitalisták, a kapitalizmus hívei értették meg, és a legkomolyabban is ők vették, és alapjában ők tanultak is belőle a legkomolyabban. És itt van az „egyik kutya elásva”: megtalálták az ideológiai ellenszerét is: a felépítmény, azaz a politikai rendszerük olyan interpretálását, amelyet próbálnak úgy aposztrofálni, mint a kapitalizmus okozta nagyon súlyos anyagi „sebek”, gazdasági „torzulások” gyógyszerét. Lásd: a demokrácia, a  liberalizmus, a szabadságjogok, a politikai struktúra tőkés rendszerű felépítése, a gondolkodás tévútra terelése, a boldogulás okainak egyénre szabott, és látszólag csak tőle függő, rajta múló függősége… Elvek, szólamok sulykolása.

Azaz: a társadalom objektív, anyagi, tulajdonviszonyaitól függetleníteni az egyén boldogulást. Ami egy oltári nagy hazugság.

Nem az volt a baj, hogy a világ erősen kettészakadt egy gazdagabb és egy szegényebb táborra, amelyet ráadásul nem csak az ideológiai ellentétek, hanem a geopolitikai érdekek is másfelé tereltek?

Valóban, a múlt század egyik nagy ellentmondása ebből fakadt. A másik „elásott kutya”: a kapitalizmusra veszélyes első társadalmi kísérletek, amelyek köztudottan – és ellentétben Marx-ék feltételezésével – az úgynevezett fejletlenebb (és nem fejletlen!!) országokban születtek meg. Akkoriban még – és ez a fontosabb – a világon nem mindenütt alakult ki az új, kapitalista társadalom, tehát a feltételek sem voltak mindenütt érettek a változásra. De arra igen, hogy megmutathassa a tömegek számára a pozitívumait, vele együtt az „átmenet negatívumait” is  a még csak feltörekvő kapitalista uralkodó csoportok, társadalmi új osztályok számára. Marx is is utalt arra, hogy a kapitalizmus nagyon rövid idő alatt az emberiség történetében addig soha nem látott technikai fejlődést produkált. 

Kezdetben az elnyomás is ordítóan nagy volt. 

Ami ellen a munkások hamarosan fellázadtak, és bizonyos engedményeket ki is tudtak csikarni. Arról nem beszélve, hogy szervezettségük révén (nem utolsó sorban a kapitalizmusról szóló szocialista ihletésű írások hatására!) tudatosodott bennük helyzetük romlásának oka.

Amikor arról beszélünk, hogy napjainkban mélyponton van a szociáldemokrácia, nem éppen a szervezetlenségben kell az okokat keresni? 

Alighanem ebben is „megbújik az ördög”. Amikor a társadalmi ellentétek új minőségi dimenzióba lépnek át, akkor az egyre gazdagabbak mind drasztikusabb megoldásokhoz nyúlnak hatalmuk, gazdasági és politikai befolyásuk biztosítása érdekében. Ez vezetett a XX. század két pusztító világháborújához is, az öldöklést kísérő gyilkos faji ideológiákhoz, az antiszemitizmushoz.

De ahol a gyűlölködés felüti a fejét ott mindig újabb és újabb célpontokat fedezz fel: egyszer a romákat, a más nemzetiségűeket, máskor a mexikóiakat, vagy a muszlimokat…

A  rasszizmus a történelem során mindig „kiegészítő ideológiai jelensége” volt a tőke terjedésének, és valamilyen népcsoport felsőbbrendűségének hirdetésével bástyázta körül a hatalmát. A mai – ellenségkereső – kormánypolitika veszélyét éppen ebben látom. Bevallom, én ma is rendszeresen hallgatom a jobboldal fő ideológiai szócsövét, az Echó TV műsorait. Nem csodálkozom azon, amit ott hallok és látok, mert ők csak azt adják, ami a lényük. Mindig jól érezték magukat saját mocsarukban, a kocsmai, illetve, az azon is túllépő beszéd stílusa nem idegen egyiküktől sem.

De azon mindig megdöbbenek, hogy az oda terelt nézőközönség soraiban nem akad senki, aki azt mondaná, na, most már elég ebből az alpári, a lakosságot lebecsülő, leköpködő, lealázó szövegekből.

Hallgatják tovább, és nem kérik ki maguknak ezt a stílust. Ezen komolyan megdöbbenek minden alkalommal.

Úgy érzik, egy folyamatos háború részesei, amelyet értük vív a kormányuk…

Nem tudom, mit gondolnak. Már ott tartunk, hogy Orbán vezetésével egy maroknyi politikus azt állítja magáról, hogy ők irányítják egész Európát. Szerintük az Unió vezető politikusai alkalmatlanok a megbízatásukra, de újabban már az ENSZ-et is bírálják. Meddig lehet süllyedni a politika mocsarába? És ez ellen nem kelnek ki az emberek? Nem kell ehhez még baloldalinak sem lenni!

Bayer Zsolt a minap bejelentette, hogy áttér az evangélikus hitről a katolikusra, mert nem tetszett neki, amit az egyik evangélikus pap prédikált. Most majd ripsz-ropsz katolikus lesz, de mit fog kezdeni Ferenc pápa nézeteivel?

Hiszen tudjuk, a pápa a világ egyik legigazibb humán jelensége, ő ellene is harcot akar majd hirdetni?

A rendszerváltás éveiben szó sem volt gyűlölködésről, az emberek mégsem kértek a szocializmusból. Miért?   

Mert azt látták, hogy a világ egyik felén – sokszor csak néhány kilométerre az otthonuktól – jobban élnek az emberek, és bár mindenki azt sulykolta nekik, hogy a kapitalizmus kizsákmányol, mégis azok jobban éltek, ők pedig nehezebben. Talán ennek elejét lehetett volna venni, ha a politikusaink belátják, hogy a szociálisan érzékeny, tisztességesebb társadalom (a szocializmus) megvalósításához türelmesebb átmenetre van szükség.

A társadalmi folyamatokat nem lehet sürgetni,

nem lehet rapid, radikális módon kierőltetni, hanem csak fokozatosan, lépésről lépésre szabad haladni. Az új, „szocialista”, „kommunista” kísérletek „kifutási ideje” nem volt elegendő arra, hogy a még előretörési stádiumában levő, világméretűvé terjeszkedő kapitalizmus, amelyek újabb- és újabb piacok szerzése inspirált, ennek a hullámnak ellenálljon. Azt mondhatnám: az egyik tapasztalatlan, éretlen, serdülő korban, míg a másik ereje teljében lévő férfikorát élte. A tőkés világ lakossága gyarapodott, amit a világ szegényebb fele vonzónak talált. 1965-ban jártam első ízben Olaszországban, igazi gyalogos, vonatos, szekeres turistaként. Sokféle emberrel találkoztam, mindenkivel szót értettünk, az emberek megnyíltak. Lehet, hogy ma már furán hangzik: a „szocialista tábornak”, benne Magyarországnak is, óriási, hiteles szimpatizáns táborával szembesültem. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt személyesen megélem. 

Lehet, hogy idő előtt feladtuk?

Így is fogalmazhatunk. Ezeket a vonzó „társadalmi terveket” nem lett volna szabad feladni, még akkor sem, ha az azonnali, gyors megvalósítás feltételei nem is voltak túl kedvezőek.

A mai, „kvázi baloldal”, mert valójában manapság a baloldaliság teljesen feladta magát, unintelligens módon, egy olyan „nyitott társadalom” mintáját akarta követni, amit az USA példának kínált a fiataloknak.

És ebbe a hibába még azok is, beleestek, akik „felnőtt emberré” abban a félig sikerül szocialista rendszerben válhattak. Félretették a józan eszüket, feladták az elveiket a karrierjük, no meg a sokmilliós jövedelmek reményében. Pedig, abban az „első kísérletben”, a 60-70-es években sok minden jó volt, és követni, folytatni lehetett volna. Átmenteni valamit belőle. Most sokszor hallani:

„Putyin már a spájzban van!”. Én hozzá szoktam ragasztani: „Trump meg az ebédlőben!” Nem tudom, melyik a jobb, vagy a rosszabb.

Mit tudnánk a mai világban „kezdeni” egy igaznak gondolt szociáldemokráciával?

Mit tudnánk kezdeni az igazi szociáldemokráciával? Ezt a kérdést így nem lehet feltenni. Szerintem csak egy szociáldemokrácia létezik, amelyet természetesen mindig a konkrét nemzetközi és nemzeti viszonyok tesznek aktuálissá. Hogy mit vállal fel belőle a politika? Az egyedül attól függ, mit tesznek lehetővé a világ- és a nemzeti körülmények, mit lehet reálisan valóra váltani, védeni, realizálni. Vagy legalább

gondolkodásra kellene, hogy késztesse az embereket,

amit ma hall a jobboldal hangadóinak szájából. 

Beszéljünk inkább a baloldalról, vagy inkább a hazai szociáldemokrácia helyzetéről…

Rendszeresen olvasom a baloldali sajtót, illetve ami abból még maradt, köztük a Népszavát, már csak a szociáldemokrata gyökerei miatt is. A szerkesztők szándékaival egyetértek, de attól tartok, a hangjuk nem eléggé markáns. Szentelt víz. Nem hiszem, hogy ezzel lehet embereket megnyerni, vagy – ami még fontosabb – a szemüket felnyitni, hogy észrevegyék a társadalmi ellentmondások lényegét. Na, itt van az a „hiány faktor”, amit a szociáldemokrácia kiiktatása okoz. Nem ébresztik rá a baloldali érzelmű embereket arra a fontos dologra, hogy megértsék, hová nyúlnak vissza korunk problémáinak gyökerei. Pedig ezt a lépést nem volna szabad kihagyni, e nélkül, sajnos, a baloldal nem lehet sikeres.

A „demokrácia”, a „jogállamiság ma már mind üres szólam.

Sem a világot, sem a hazai politikát nem azok az erők befolyásolják, amelyek komolyan – és a nép érdekeit szolgálva – tölthetnék fel tartalommal ezeket az áhított, de teljes valójukban szinte soha meg nem valósult, és talán meg sem valósuló, fantom ígéreteket, célokat. Szerintem keresztúthoz érkezett a régi és az újonnan születő – a szó igazi értelmében – a valóban „demokratikus társadalom” harca. 

Ma nem a jobb, nem a közép, se nem a bal, vagy az ilyen-olyan oldalak állnak szemben egymással, hanem a monopolkapitalizmus, a szociálisan mérhetetlenül nagy ellentmondásokat őrző imperializmus hívei, és akik ennek az ellenségei. 

Ebben a harcban a szociáldemokrácia, ha képes lesz az eredeti programját felújítani, felfrissíteni, minden más politikai irányzatnál többet tehetne az emberiséget a pusztulástól megmentő új társadalmi-politikai világrendért.

Mi volna a teendő? 

A világ, az elmúlt több mint 100 év alatt nagyon megváltozott. Véleményem szerint a korszerű szociáldemokrata pártoknak ehhez kellene igazítaniuk a politikai programjukat,  fenntartva az eredetileg helyesnek és emberségesnek tekintett korábbi elveket, társadalmi célkitűzéseket. Én a baloldal fő hibájának, „öngyilkosságának” tartottam, hogy a 80-as évektől máig, gondolkodás és válogatás nélkül tagadta meg a korábbi elveit, történelmi múltját. Ez árulás volt, amit egyetlen korosztály sem fogad el. Mára ezzel elvesztette a tömegek megbecsülését, politikai erkölcsi alapjait.

Egyszer egy MSZP aktíván erről beszéltem, nagy tapsot kaptam, de többet nem hívtak meg. 

 

Japán örül, hogy Amerika meggondolta magát

0

Donald Trump első dolga volt a Fehér Házban, hogy felmondja az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi szerződést, melyet elődjének, Barack Obamának az idejében dolgoztak ki. Most utasítást adott gazdasági főtanácsadójának, hogy nézzen utána: lehet, hogy mégsem olyan rossz ez a nemzetközi szerződés?!

Japán és 11 másik állam – függetlenül Trump vétójától – megalakította a TPP rövidítésű szabadkereskedelmi régiót, mert úgy látták, hogy nekik megfelel. A TPP célja ugyanis az volt, hogy Kínát mint a régió legnagyobb gazdasági hatalmát kizárják az övezetből. Így akarták megállítani a kínaiak nyomulását …

Trump időközben kereskedelmi háborút hirdetett Kína ellen. Nyilvánvalóan ez is motiválhatta döntését, hogy mégiscsak megfontolja az USA tagságát az ázsiai és csendes-óceáni országok szabadkereskedelmi szerződésében. „Ha ez igaz, akkor üdvözöljük az USA szándékát!”- mondta óvatosan Aso Taro japán pénzügyminiszter. Nem véletlen a japán pénzügyminiszter óvatossága hiszen Trump „új és jobb szerződést akar”! Japán a világ harmadik legerősebb gazdasági hatalma, amely kívülről szemléli az első kettő kereskedelmi háborúját. A japánok a nyolcvanas években nagyon megjárták Amerikával amikor olyan számukra hátrányos pénzügyi megállapodásra kényszerültek, mely hosszú évekre padlóra vitte a japán gazdaságot. Akkor Amerika Kínát támogatta Japánnal szemben. Most Trump mintha az ellenkező megoldást választaná, de Tokióban nem feledkeznek meg Trump jelszaváról: America First! A bizniszben pedig nincs barát vagy szövetséges, csakis érdekek vannak. Donald Trumpnál ezt kevesen igazolják jobban…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK