Tarlós a Római-partról: hazudnak, csúsztatnak, gyűlölködnek

0
883
MTI Fotó: Kovács Tamás

Tarlós István kitart álláspontja mellett a római-parti védmű ügyében, de hajlandó a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni a budapesti népszavazási kezdeményezést – ismételte meg a főpolgármester. A 3-as metróról is szóló sajtótájékoztatója hemzsegett a személyeskedő és gúnyolódó megjegyzésektől a környezetvédőkre, ellenzéki politikusokra és a tudósítókra egyaránt.

Tarlós István szerint hazugság, hogy megváltoztatta volna álláspontját a Római-partra tervezett árvízvédelmi gáttal kapcsolatban – mondta városházi sajtótájékoztatóján. Megismételte: fel fogja vetni a Fővárosi Közgyűlésben, hogy tartsanak budapesti népszavazást ebben az ügyben. De ettől nem változott meg az álláspontja, továbbra is a Nánási úti nyomvonalat támogatja. Emlékeztetett arra, hogy azután döntött így a referendummal kapcsolatban, hogy antiszemita szövegű nyilatkozat jelent meg az érintett ingatlantulajdonosok egy részétől. Ez és „miniatűr pártok” reagálása, a politikai nyomásgyakorlás után határozott így – derült ki szavaiból.

A visszakozásáról megjelent nyilatkozatok és újságcikkek kapcsán feltette a kérdést, hogy „miért kell kigúnyolni, hogy kitartok álláspontom mellett?”.

Abba lehet hagyni azt az ostoba kísérletet, hogy megváltozott volna a véleménye

– folytatta még hosszasan. Szerinte „tudja a nép, hogy mi a hülyeség” és mi nem az.

Megismételte azt is, hogy a népszavazást csak a Kúria engedélyező vagy tiltó döntése után lehet kiírni, és akiket valóban érint – körülbelül 55 ezer óbudait -, azok abszolút kisebbségbe kerülhetnek a budapesti ügydöntő népszavazás során.

A főpolgármester nyomatékkal mondta, hogy a védművet a parton kell megépíteni, mert ha nem ott, hanem a Nánási úton húzzák fel, annak következményeiért Lányi Andrásékat (az alternatív szakértői véleményt készíttető környezetvédő) terheli a felelősség. Többször megismételte, hogy bár megtehetné,

nem fogja megakadályozni a népszavazást, és mindenki lelkiismerete szerint szavazhat

a közgyűlésben.

Mint mondta, évtizedes problémát akart megoldani régóta a Római-parton, de volt, amikor „gyávaságból nem állt eléje senki”, most pedig „sunyi elhallgatások, csúsztatások” hallhatók-olvashatók arról is, hogy nem akadályozta meg az építési engedélyek kiadását a parti lakóparkra. Nincs a fővárosnak hatásköre ebben – mondta Tarlós.

Többször is arról beszélt, hogy sokakat „gyűlölet és cinizmus vezet” ebben az ügyben, a parti védmű elleni hét végi fáklyás felvonuláshoz pedig gratulált, „ez legyen a liberálisok legnagyobb sikere 80-100 fővel”.

Mint mondta, véleménye mindenkinek lehet, de valós felelősségük csak a döntéshozóknak, így neki van.

Tarlós az elmúlt négy évben készült 7 plusz 1 tanulmányt mind a 180 oldalát átnézte, és azt látta, hogy egyik se javasolta a Nánási úti nyomvonalat, ráadásul egy két évvel ezelőtti törvény is ezt írja elő.

A Lányi-féle szakértői vélemény viszont a kockázatokról tudomást se vesz

– közölte Tarlós. Szerinte a parti művet ellenzők nem vitát akarnak, tematizálni a közvéleméynt és erőszakosan kényszeríteni a döntéshozókat. „Ha az van, amit ők akarnak, akkor van demokrácia” – mondta a főpolgármester.

Hazugságnak nevezte azt is, hogy a 2010 előtti városvezetés idején a határozat a parti védműről ideiglenességről szólna. Nincs benne ilyen – mondta Tarlós.

Az ellenzők valódi szándéka Tarlós szerint az, hogy ne épüljön meg a parti védmű, már a népszavazási kérdés is ezt bizonyítja. Ha ugyanis megszavazzák, azzal csak a közgyűlési határozat visszavonására mondanak igent az emberek,

a nyomvonal sorsát nem rendezik.

A főpolgármester amúgy kétségbe vonja, hogy

„ilyen kőkemény szakmai kérdésben”

érdemes népszavazást tartani, egyébként is 400 ezernél több embernek kellene elmennie a referendumra, ennyien szoktak részt venni az önkormányzati választásokon. Semmi értelme se lenne a népszavazásnak – szögezte le Tarlós.

A főpolgármester beszélt a 3-as metró felújításáról és klímásításáról is. Megismételte, hogy 2010-ben, amikor teljesen kiégett egy szerelvény, „nem négy hónap alatt lettek 44 évesek” a legidősebb metrókocsik. „Meg ne írják, hogy 2015-ig nem vállalhattunk kötelezettséget” – mutatott a városházi tudósítókra, miután korábban kioktatta őket például arról, milyen arcot szabadna vágniuk.

A felújítás vagy új szerelvények vásárlása ügyében szintén hazugságról beszélt, mondván ő mindig újat akart, de csak felújításra kaptak engedélyt a kormánytól. Visszautasította, hogy „nem harcolta ki” a kormánynál a több pénzt. Ha Horváth Csaba vagy Gy. Német Erzsébet (MSZP-s és DK-s fővárosi képviselő) ülne az ő székében, kiharcolnák a kormánynál? -tette fel a kérdést. Szerinte a Parlament folyosójáig se jutnának el.

A metróklímáról azt mondta, hogy a szakértői jelentés szerint az eredeti metrókarosszériára csak jelentős átalakítással lehet felszerelni a hűtést, a szerkezet nem fér bele az alagútba. De a hajtómű kisebb hőkibocsátása és a belső ventilátor Tarlós szerint is megfelelő a hőmérséklet. Ettől függetlenül vizsgálják annak lehetőségét, hogy az orosz szállítótól követelt 2,5 milliárdos késedelmi kötbérből megoldható-e az utólagos klimatizálásás.

Ezután arról beszélt, hogy ő is tudja, mi a nehéz közlekedés, mert

„nem a belvárosi tánciskolák szalonjaiban nőttem fel”.

Előtte megtudhatta a hallgatóság, mikor és milyen körülmények közepette vették meg első autójukat, egy Skoda 105-öst.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .