Kezdőlap Címkék Robot

Címke: robot

Robot tanítja angolul a hároméves óvodásokat Izraelben

Tel Avivban az egyetemen kifejlesztettek egy mesterséges intelligencia programot, amely idegen nyelvet tanít gyerekeknek.

Egy startup cég szerint pszichológusok úgy ítélik meg, hogy a nyelvtanulást nem lehet eléggé korán kezdeni. Ezért hároméves óvodásoknak írtak angol tanulási programot.

Hogy működik ez a gyakorlatban?

Az óvónéni bemutatja a gyerekeknek a robotot, és elmondja nekik, hogyha együttműködnek vele, akkor nagyon hamar jól megtanulhatnak angolul. Ezt követően a robot átveszi a tanár szerepet, az óvodapedagógus távirányítással figyelheti a nyelvórát, de csak akkor avatkozik be, hogyha valami gixer történik. Az óvodapedagógus egyszerre több robot nyelvóráját is figyelemmel kísérheti. A robot ösztönzi az interaktivitást, és elmenti az órákat vagyis utólag elemezni lehet az eredményeket illetve a problémákat.

Kísérleti program

Már két óvodában használják – egyelőre kísérleti jelleggel – Izraelben ezt a programot, amely Helen Doron módszerén alapszik. Ha beválik, akkor a program alkotói szerint másutt is alkalmazhatják, sőt az országon kívül is. Minthogy az angol igen népszerű Izraelben, ezért a gyerekek többsége igencsak motivált a nyelvtanulásban. Ha a mesterséges intelligencia eredményesen átvállalhatja a nyelvtanítás egy részét az iskolákban és az óvodákban, akkor ez komoly változásokat indíthat el, mert a diákok gyorsabban és eredményesebben tanulhatják meg az idegen nyelveket. Izrael a mesterséges intelligencia fejlesztésében az élvonalban jár, és ezt támogatja a kormányzat is hiszen ennek nagyon komoly stratégiai jelentősége is van.

Ma már nem utópia! Valóban jönnek a robotok

0

Jönnek a robotok: öt éven belül 3-4 millió munkahely szűnhet meg Németországban. A kilátások beláthatatlanok.

 

Miközben Berlinben a menekültkérdéssel vannak elfoglalva, a német munkaerőpiac informatikai forradalom előtt áll – hívta fel a figyelmet a Bitkom német informatikai társaság elnöke. Achim Berg a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva kifejtette: attól tart, hogy a 44,5 milliós munkaerőpiac nincs felkészülve erre a változásra, amely a munkahelyek tömeges megszűnésével járhat. A Bitkom előrejelzése szerint nemcsak három-négy millió munkahely megszűnéséről van szó öt éven belül, hanem arról is, hogy minden negyedik vállalkozás csődbe mehet, mert nem lesz rá szükség. Jönnek a robotok, és a mesterséges intelligencia mind több helyen veszi át a munkát, sőt az irányítást is.

Achim Berg konkrét példát is említett az interjúban:

a telekommunikációs ágazatban a kilencvenes években még 400 ezren dolgoztak, ma alig 20 ezren. Vagyis húsz év alatt eltűnt a szektor munkahelyeinek a 95%-a.

Ugyanígy járhatnak az adótanácsadók is, akiknek igen jól megfizetett munkáját átveszik az algoritmusok- A mesterséges intelligencia olyan tempóban gyilkolja meg a munkahelyeket, hogy azokat semmiképp sem lehet gyorsan pótolni. Ráadásul nagy presztízsű és jól megfizetett munkahelyek szűnhetnek meg, helyettük pedig alacsony presztízzsel rendelkező, gyengén fizetett állások jöhetnek csak létre.

„Davosban, a világgazdasági fórumon erről sokat beszéltek, de Berlinben mintha süketek lennének!

Pedig a következő öt évben ez lesz Németország legnagyobb gazdasági és társadalmi problémája, amely alapjaiban rázhatja meg a középosztályt” – nyilatkozta a Bitkom német informatikai társaság elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK