Rezsiutalvány: hamar munka ritkán jó

0
1047
Megint megy a postás. Fotó: MTI

Elkapkodottnak tűnik a kilencezres utalványok kibocsátása. Több kérdés nyitva maradt: csak a címzett nyugdíjas csekkjére használható fel, hogyan kerülhető el a pénzvesztés? És főleg: mit csináljanak a csoportos banki utalással fizetők?

Mintha ismételten ötletroham lett volna az önkormányzati választások előtt valamilyen látványos pénzjuttatás a fontos választói rétegnek. Az alultervezett infláció miatti kiegészítés és a nyugdíjprémium csak az év vége felé fizethető a törvény alapján, tehát valami mást kellett előrántani a kalapból.

A bejelentés után pár órával a Magyar Közlönyben máris megjelent a kormányrendelet, ami a kihirdetés utáni harmadik napon, vagyis hétfőn lép hatályba. Amit ennek alapján tudni lehet:

  • az utalványokat 3 darab háromezer forint értékű papír formájában küldik ki,
  • azok kapják a rezsiutalványt, akiknek idén májusban folyósítottak valamilyen nyugdíjellátást a felsorolt összesen 28 jogcímen,
  • a kézbesítést szeptemberben a posta végzi (pontos határnap a szóbeli közléssel szemben nincs megadva), de a kézbesítést csak egyszer kísérlik meg; az ismételt kiküldés iránti kérelmet a Magyar Államkincstárnál, az ennek honlapján közzétett címen kell előterjeszteni november 30-ig,
  • készpénzre nem váltható,
  • jövő év március 31-ig használható fel gáz-, vagy villamosenergia szolgáltatás ellenében.

A rendelet kétféle felhasználást tesz lehetővé: postai vagy a szolgáltató ügyfélszolgálatán végrehajtott befizetést. A postai számlabefizetés esetében egy vagy több utalvány egy vagy több postai számlabefizetési megbízás ellenértékének kiegyenlítésére is felhasználható, de a felhasznált rezsiutalvány értéke nem haladhatja meg a fizetendő szolgáltatások ellenértékét.

Vagyis pénzt nem kap vissza az ember a postán.

Továbbá a szövegben elrejtett cirkalmas megfogalmazásból az olvasható ki, hogy csak készpénzes számlabefizetés esetén váltható be az utalvány. Tehát

ha ki kell egészíteni az utalvány összegét, azt bankkártyával nem lehet megtenni

– hogy miért nem, arra semmi magyarázat nincs.

A közműszolgáltatónál személyes befizetés után legkésőbb 15 napon belül jóvá kell írni az összeget. Ha ilyenkor keletkezik többlet,

azt viszont a következő számlában jóváírja  a cég.

Ami gyakorlati – súlyos – hiányossága a juttatásnak, az az, hogy

figyelmen kívül hagyják azokat, akik bankon keresztül csoportos megbízással fizetik ki a rezsit

(és minden más rendszeres havi kötelezettséget: például biztosítás, közös költség). Nekik, ha el akarják kerülni a többszörös fizetést, el kell járniuk a banknál, hogy egy-egy hónapban mely szolgáltatói igényt ne teljesítsen. Ez nem tűnik egyszerűnek hazai viszonyok ismeretében.

Ők megtehetik továbbá, hogy nem saját csekkjeiket fizetik be, hanem valamelyik családtagjukét (azét, akinek nincs banki átutalása). Ebben az esetben – bár ez puszta kötözködésnek tűnhet –

nem teljesül a rendelet bevezető szövegében is olvasható cél.

Amely szerint „annak biztosítása, hogy az évtizedeken át tartó és az ország gyarapodását szolgáló munkájuk elismeréseként

a nyugdíjasok is részesülhessenek

a magyar állampolgárok közös erőfeszítésének köszönhetően erősödő magyar gazdaság eredményeiből”.

De önkormányzati választás előtt ez tényleg csak bakafántoskodás. A választás október 13-án lesz, ennek kampánya pedig szombaton kezdődik. Amikor már majd’ mindenki értesül a rezsiutalványról.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .