Kezdőlap Címkék Nyugdíjasok

Címke: nyugdíjasok

Garázdaság

Hát, kérem tisztelettel, nem lehet mindig ugyanarról írni. Az olvasónak már a könyökén jön ki, hogy 2010. előtt svájci indexálás volt, azaz a nyugdíjak akkoriban nem csak az infláció, hanem a bérek arányában is emelkedtek, és nem szakadtak le úgy a bérektől, ahogy már 14 éve teszik, hogy a 13. havit Medgyessy vezette be, Gyurcsány végig fizette, és Bajnai ugyan a válság miatt szüneteltetni rendelte, de azt mondta, ha jobb idő jön, újra bevezethető.

Ámde 2010. után hiába jöttek jobb idők sok-sok EU pénzzel meg világgazdasági fellendüléssel, a derék Viktor akkor sem változtatott. 10 évig lopta a nyugdíjasoktól a 13. havit. Az a ravasz húzás, hogy a svájci indexálást hatalomra kerülésekor azonnal megszüntette, és a MANYUP kasszát is lenyúlta 2700 milliárddal, Orbánt ismerve magától értetődik.

A rezsicsökkentés is unalmas, mert már mindenki tudja, hogy a 2022-es választás kampányában nem ám csak egy egyszerű közgazdász, mint például Bokros, hanem maga az összefogott ellenzék miniszterelnök jelöltje, Márki-Zay Péter jelentette ki, hogy:

Micsoda ostobaság volt annak idején így rezsit csökkenteni. Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni. Át kell térni megújulókra.”

Erre aztán a teljes NER média azonnal rácsapott (pl. origo):

A Gyurcsány vezette baloldal győzelme esetén tehát eltörölnék azt a kedvezményt, amivel minden magyar család havonta átlagosan 32 ezer forintot tud megspórolni.”

Magyarázkodhatott hát szegény dilettáns Márki-Zay, mindenki csak röhögött rajta, és mikor végül a háború kitörése után fiainkat akarta vágóhídra küldeni, az összefogott ellenzék akkorát bukott vele, mint előtte még soha.

A bukásban vastagon benne vannak a nyugdíjasok, de ők rosszul tudják a dolgokat, hiába hiszik azt, hogy jól. Az ellenzék regnálása alatt sokkal nagyobb biztonságban lenne mind a nyugdíjuk, mind ők maguk, mivel az ellenzék visszahozná az Orbán által eltörölt svájci indexálást, megtartaná a 13. havit, és a rezsicsökkentést is sokkal igazságosabbá tenné, amennyiben a kevesebbet fogyasztó arányosan több támogatást kapna, így nem Hatvanpuszta meg a többi „nagyfogyasztó” szippantaná föl előlük a pénzt. A nyugdíjasok azért tudják rosszul, mert a NER sajtó hazudik nekik, a független sajtó nem teszi helyre a dolgokat (vajon miért?), a magyar értelmiséget meg láthatóan nem érdekli ez az egész hercehurca. Elvannak ők Orbán alatt is szépen, a Mari néni meg örüljön, hogy a rokonok jóvoltából él még egy ideig.

Ezek a nagy témák sajnos kezdenek kifogyni, mert akinek erről értelme lenne írni, azokhoz nem jut el, akikhez meg eljut, azok olvasnának már helyette mást. A fentiek miatt csak néhány apróságra fókuszálhatunk.

Ilyen például az elvetemült Varju László másodfokon való elítélése, akinek Németh Szilárd birkózóválogatottjában simán akadna hely, és még az olimpián sem volna esélytelen, bármely súlycsoportban indulna is. Hollik pont ezt akarja, hogyha már elítélték, vonuljon Varju vissza, mondjon le, tűnjön el, legyen akár birkózó, ha tetszik, de ne rontsa itt a levegőt nagystílű, de főleg büntetlen előéletű tolvajok között. Piha! Még egy jachtja sincs neki!

Az öldöklő küzdelmet tekintve az esetről készült videofelvételen látszik, hogy Varju nem egy emberrel vette fel a harcot, hanem hat, pont erre kiképzett, jól megtermett biztonsági őrrel. A garázdaságot a bíróság bizonyítottnak látta, mert az amatőr ketrecharcos megadás helyett akcióba lendült, és levert hat profit. Nagyon remélem, hogy ezek után az MTVA úgy rúgta ki mindegyiket, hogy a lábuk sem érte a földet! Ezekre a pancserokra, akik nem bírtak egyetlen vézna garázdával, még egy tyúkól védelmét sem szabad rábízni senkinek, nemhogy a magyar csúcsmédium székházát!

Az esetnek két előzménye van. Az egyik a 2006-os székház ostrom, amellyel össze lehet hasonlítani, a másik a közmédia 2010. utáni FIDESZ pártszolgálatba állítása, ami miatt Varjuék egyáltalán odamentek.

2006.09.19.

„A pár ezres tömeg ezután a térről felszedett utcakövekkel kezdte dobálni a székházat és rendőröket, majd hamarosan autókat gyújtottak fel. Miközben a bejáratot elérőket többször is könnygázzal illetve tűzoltóslaggal verték vissza a székházba vezényelt rendőrök, újabb és újabb rohamok indultak a kapuk ellen… A tüntetők fél kettőkor feltépték az addig kitartó vasrácsokat a főbejáratnál, és behatoltak a székházba. Miután hamar kiderült, hogy a még ott talált dolgozók nem tudják újraindítani az ostrom miatt negyed kettőkor beszüntetett adást, a székház egyfajta látványossággá változott: az ostrom nyomait viselő bejáraton át a tüntetők csoportosan vonultak be, a többség egyszerűen csak körülnézett, illetve az aulában kezdett pihenni, de többen kifosztották a büfét és ‘szuvenireket’ vettek magukhoz.”

Az ostromban több mint 100 rendőr sérült meg, többen súlyosan (a kockakő nehéz). Úgy tudom, a székházat ostromlók közül nem ítéltek el senkit, pláne nem garázdaságért, mint ahogy most Varjut meg Fekete-Győrt. A mi ’06-os hőseinket ez a kis büntetlenség bizton megilleti. Ahogy a büfé árukészlete.

2018.12.16.

A tömegből 11 ellenzéki politikus az igazolványa felmutatása után bejutott az épületbe, ahol egy öt pontból álló követeléslistát akartak beolvastatni. Vasárnap éjjel azonban a köztévé biztonsági szolgálatának vezetője nem engedte őket a stúdiókhoz, és tévés vezetőkkel sem sikerült beszélniük… A követeléseik: a rabszolgatörvény azonnali visszavonása; kevesebb rendőri túlóra; független bíróságok; Európai Ügyészség; független közmédia.”

A legutolsó a leglényegesebb: az Orbán kormány a kapott kétharmad birtokában a közmédiát fideszes pártmédiává „alakította át” (a „silányította” visszafogottabb, úri változata). Ezzel hatalmas előnyhöz jutott, figyelembe véve egyrészt az adás foghatóságát, amely az ország területén mindenütt adott, másrészt főleg a vidéki tévézési szokásokat, ahol a „magyar tévé” a messze a leginkább nézett csatorna, főleg az idősebbek körében. Nagyon fontos hát az ellenzéknek a független közmédia követelése, mert az MTVA fideszes mivolta miatt az ellenzék hangja sok helyre nem jut el. Mivel az ellenzéki képviselőknek pont azokban a stúdiókban kellett volna megszólalniuk, ahová sohasem hívják meg őket, ezért voltak kénytelenek a „behatolásos” módszert választani, hogy felhívják magukra a figyelmét azoknak, akik csak az MTVA-t nézik, vagy csak azt tudják nézni, mert más nincs nekik.

Az akció nem lett sikeres. Varjuékat kidobták. Az ellenzék azóta sem tudja a közmédián keresztül a lakosság jó részét megszólítani. Erről a kormány gondoskodik.

Ami meglepő: a nem NER-es magyarországi médiáknak az MTVA lenyúlási ügyhöz való hozzáállása. Állandó téma náluk a Megafon meg az egyéb fideszes törpe hírharangok közpénzből való, állami támogatásának elítélése, ugyanakkor az MTVA-ról, melyet évente majd 150 milliárd (nem millió!) közpénzből működtet a FIDESZ, nincs szó sehol. Még csak szembe sem állították a dollárbaloldal néhány milliárdjával, bemutatva a magyar emberek ellopott pénzéből fizetett MTVA pártkampányolását, azaz a magyar választásokba a külföldi magánpénzek elfogadásánál sokkal súlyosabb bűn révén való fideszes beavatkozást. Csak nem valami tabutéma ez? Az ÁSZ, amelynek elvileg a közpénz védelme a fő feladata, magától értetődőn kussol (őket is a FIDESZ fizeti, a főnöküket nagyon gavallérosan), de mi van a független médiákkal, tessen mondani?

A 2006-os székház ostromban fideszes képviselő nem vett részt, így a magyarok halált megvető bátorságú, No 1. street fightere sem (tőle magától tudjuk, hogy az). Ebből is látszik, hogy a 12 évvel később otromba agresszivitással támadó DK-s képviselő mennyivel veszélyesebb a mi szelíd és jólelkű miniszterelnökünknél, aki soha nem tenne olyat, hogy miközben négyen rángatják, egy meg rajta ül, a földön fekve kézzel gáncsolja el szegény hatodik őrt, aki belesérül az aljas támadásba. Kristálytiszta testi sértés, lehet mondani. Tessék elképzelni, kérem, milyen sötét korszak borulna ránk, ha egy ilyen ellenzék kaparintaná meg a hatalmat! Nagyon ideje volt már az elszabadult Varjut helyretenni: eddig, és ne tovább, gyurcsányfióka! Coki! Reméljük, ért a szóból, illetve hát a büntetésből.

– Istennél a kegyelem! – harsogta a bíró a széttört pálcát nézve kis mosollyal, amely ördögien hasonlított valakiére, akit most nem fogok megnevezni.

Tudja azt mindenki jól.

Putyin bocsánatot kért egy nyugdíjastól az infláció miatt

Felfüggesztette a tojás és a fagyasztott csirkehús vámját Oroszország miután egy nyugdíjas Putyin évvégi sajtóértekezletén kifogásolta a csirke és a tojás magas árát.

A statisztikai hivatal szerint több mint 50%-kal drágult idén a tojás Oroszországban, ahol az infláció hivatalosan 7,4%. Vagyis alacsonyabb a háborúban álló Oroszországban mint Magyarországon, ahol viszont Orbán Viktor miniszterelnök győzelemről beszélt, mert sikerült 10% alá vinni az inflációt az év végére.

Mind Moszkvában mind Budapesten óriási nyomás alatt publikál számokat a statisztikai hivatal. A magyar statisztikai hivatal ráadásul az Eurostatnak is küld adatokat vagyis kevésbé “szuverén” e téren mint az orosz statisztikai hivatal. Miért tartotta szükségesnek a bocsánatkérést Vlagyimir Putyin egy nyugdíjastól az infláció miatt?

A nyugdíjas kulcsfigura ezekben a rendszerekben

Putyin jövőre választásra készül, és bár minden ellenfelét jó előre diszkvalifikálta a nemzeti együttműködés rendszere mégiscsak számolnia kell az elégedetlenséggel, amely az elhúzódó háború és a romló életszínvonal miatt meglehetősen általános Oroszországban. A szankciók ellenére Oroszország talpon maradt ugyan, de mindenki megszenvedi a háború következményeit. A hazafias propaganda csak ideig óráig feledtetheti azt, hogy Putyin képtelen teljesíteni legfőbb ígéretét: az életszínvonal lassú – de biztos emelését. Ezen nyugszik az orosz államfő népszerűsége hiszen Oroszország népe sohasem élt oly jól mint Putyin idején. Csakhogy ennek vége. Az orosz államfő elutasította a gazdaság fejlődéséhez szükséges reformokat hatalma megtartása érdekében, és a háborúval végképp eljátszotta a jövőt. Ezért fontosak a nyugdíjasok szavazatai, mert a fiatalokra aligha számíthat. A több mint egymillió kivándorló jórésze közülük került ki, és aki otthon maradt az sem a hősi halálról álmodik egy megnyerhetetlen háborúban. Putyin elmúlt hetven és a múlt foglya lett.

Orbán Viktor még csak hatvan múlt, de ugyanígy a múlt rabjává vált, akit a nyugdíjasok milliói tartanak hatalmon. Ő is elmondhatja mint Putyin, hogy soha oly jól nem élt az ország népe mint az ő uralmának idején, de ennek éppúgy vége mint Oroszországban. Az infláció elvitte a szerény jólétet. Perspektíva nemigen van, már a miniszterelnök emberei sem ábrándoznak arról, hogy utolérjük Ausztriát. Mindenki beletörődni látszik abba, hogy Orbán Viktor a szegényház királya, fenntartja a nemzeti együttműködés rendszerét amíg csak él. A perspektíva hiánya a nyugdíjasokat már kevéssé zavarja hiszen többségük nem készít nagy terveket, de a többi generáció felteheti a kérdést: tudja-e Orbán Viktor, hogy merre van előre? Az évvégi sajtóértekezleten csak annyi derült ki, hogy “mindenért Brüsszel a hibás”. Ez programnak meglehetősen  csekély különösen, hogy a miniszterelnök azt is közölte: “ki kell egyezni Brüsszellel.”

Az EU sem tudja, hogy merre van előre

Nemcsak a magyar miniszterelnök küszködik a perspektíva hiányával, de az egész Nyugat is: Biden produkciója középszerű, Donald Trump nyugodtan legyőzheti őt a jövő évi választáson. Németországban és Franciaországban népszerűtlen a középutas kormányzat pedig ők készítik elő az Európai Unió nagy reformját: előrelépést az Európai Egyesült Államok felé. Ez ellen küzd foggal körömmel Orbán Viktor, ezért védelmezi “szuverenitását”, amely egy globalizált – digitalizált világban még csak nem is fikció. Az ésszerű reformoknak nincsen politikai támogatottsága az Európai Unió tagállamaiban, a népszerű populista politika pedig képtelen ésszerű gazdasági programot kidolgozni. Ebben a patthelyzetben az Európai Unió már eddig is évtizedeket veszített el a versenytársakhoz képest, és félő, hogy a jövő évi európai választások megerősítik ezt a negatív tendenciát. A válság persze előrelépést is kikényszeríthet hiszen mind több helyen döbbennek rá az Európai Unióban, hogy a jelenlegi trend lefelé mutat.

A nyugdíjasok az infláció legnagyobb vesztesei

Júniusban még mindig 20% fölött maradt az infláció, a nyugdíjaskosár árai még magasabban jártak: 21,2% – mutat rá a Pénzcentrum. Miért? Mert azoknak a termékeknek az árai emelkednek a legjobban, amelyekre a nyugdíjasok elsősorban költenek: rezsi, élelmiszerek, gyógyszerek.

Magyarországon, ebben a mezőgazdasági országban az élelmiszer infláció tizedik hónapja 30% fölött jár! Miért? Magyarázat sokféle van, de jellemző a helyzetre, hogy az Orbán kormány két olyan oszlopos híve mint Bogár László és Boros Imre is tarthatatlannak nevezte a helyzetet. Bogár László, aki államtitkár volt az Antall kormányban, számokkal bizonyította, hogy

a földgáz ára ma alacsonyabb Európában mint az ukrajnai háború kitörése előtt volt!

Miért nem csökken akkor Magyarországon is? – tette fel a költői kérdést Bogár László. Boros Imre pedig azt nem érti, hogyha a gazdáktól olcsón veszik a búzát, akkor miért méregdrága a kenyér? Nyilván érzik, hogy az infláció pontosan az Orbán rendszer legelszántabb támogatóit: a nyugdíjasokat és a társadalom szegényebb harmadát sújtja a leginkább.

Közgazdasági közhely, hogy az infláció a szegények adója.

Orbán Viktor azt ígéri, hogy az év végén egyszámjegyű lesz az infláció. Ez merész vállalás, de nem lehetetlen ugyanis mind az energia mind az élelmiszer infláció már a múlt évben is beindult, ezért a bázis adatok is magasak a második félévben.

Miért hallgat az Orbán kormány?

Nem reagálnak a nyugdíjas szövetségek kérdéseire, hogy emeljék már a nyugdíjat hiszen a 15%-os éves emelést meghaladó mértékben galoppozik az infláció. A hivatalos válasz az, hogy majd meglátjuk novemberben. Akkor viszont visszamenőleges hatállyal lehet emelni a nyugdíjakat, ha a kormánynak lesz rá pénze. Csakhogy nincsen. Hiányoznak az eurómilliárdok, a gazdaság recesszióban, ezért az adóbevételek sincsenek a csúcson.
A kormány azért nem csökkenti az energia árakat, mert jól pénzel az áfával. Az üzemanyag ára pedig tovább emelkedik – itt az áfa mellett a jövedéki adó is az államkincstárt gazdagítja. Minden forintra szükség is van hiszen a költségvetés hiánya rekordokat döntöget. Az államadósság is szépen megy fölfelé. A hiányzó eurómilliárdokat, melyek nem jönnek az Európai Unióból, a nemzetközi pénzpiacról kell pótolni – jóval drágábban. Magyarország az adósságcsapda felé menetel: végül már azért kell újabb és még drágább hiteleket felvenni, hogy a korábbi kölcsönöket az ország törleszteni tudja.

A nyugdíjas “fogyóeszköz”

Orbán Viktor számára a nyugdíjasok csak a választások pillanatában kellenek, utána már fölös kiadást jelentenek. A lepukkadt magyar egészségügy gondoskodik is arról, hogy a nyugdíjasok miután megtették kötelességüket, és leszavaztak Orbán Viktorra, a túlvilágra szenderüljenek.

Orbán Viktor legkevesebb 1500 milliárd forintot költött a 2022-es választások megnyerésére, és ennek jelentős részét a nyugdíjasok kapták.

Az infláció azért is olyan magas Magyarországon minden uniós tagállamot megelőzve, mert Orbán Viktor ezzel a módszerrel veszi vissza a választásokra elosztogatott pénzeket. Ez ugyanazt a funkciót tölti be mint a megszorító csomag, de nagy előnye, hogy az inflációért a kormányon kívül mást is lehet okolni.

Orbán abban bízik, hogy a nyugdíjasok és a szegények – leghűbb szavazói – türelmesek, mert államfüggők. Csakis tőle várhatják sorsuk jobbrafordulását. A liberális piacgazdaság számára ez a többmilliós réteg, mely eldönti a választásokat, csak koloncot jelent.

Orbán emiatt nyugodtan alhat. Ami miatt éjszaka mégiscsak nyitva lehet a egyik az az, hogyha az Európai Unió nem küldi a 27 milliárd eurót, akkor nem tudja finanszírozni a rendszert. Akkor pedig legelszántabb hívei között is felmerülhet a kérdés, hogy

mi a fontosabb: Orbán Viktor vagy 27 milliárd euró?

Drasztikus gyógyszer adóemelés – újabb csapást mér az Orbán kormány az egészségügyre

Miközben minimális mértékben – 10%-kal – kívánja növelni az egészségügyi kiadásokat a jövő évi költségvetés addig brutális mértékben megemelik egyes gyógyszer fajták adóját. Emiatt egyes gyógyszergyártók kivonulhatnak a magyar piacról.

A támogatott, 10 ezer forint alatti termelői áras gyógyszerek adója 20%, efölött viszont az eddigi 28%-ról 40%-ra emelkedik az adó július elsejétől! Ha a nagy nemzetközi gyógyszergyártó cégek úgy döntenek, hogy ennyiért már nem éri meg Magyarországon árusítani a termékeiket, akkor kivonulhatnak a magyar piacról és ennek súlyos következményei lehetnek a gyógyszer ellátásban.

A 40%-os extra profit adót nem biztos, hogy kifizetik az új gyógyszereket előállító cégek, de a generikus gyógyszereket gyártóknak így biztosan nem éri meg Magyarországon maradni. Márpedig így komoly hiány alakulhat ki fontos gyógyszerekből Magyarországon.

Mindössze 9,7%-os növekedés az egészségügyi kasszában

Ennyivel számol jövőre a költségvetés, amely arra a fikcióra van felépítve, hogy az általános éves infláció 6%-os lesz. A nyugdíjak is ennyivel emelkednek miközben a gyógyszerek árának növekedése ezt biztosan meghaladja majd. Az egy főre jutó GDP növekedésnek így új, nem ortodox módszerét folytatja az Orbán kormány, amely ily módon bevallja a nemzeti együttműködés rendszerének egyik titkát:

az egészségügy elhanyagolása tudatos politikai döntés, melynek célja a túlságosan is nagy költségvetési kiadást jelentő nyugdíjas réteg létszámának csökkentése.

Az egy főre jutó GDP-t úgy is lehet növelni, hogy a lakosság létszáma folyamatosan csökken. A legtöbb egykori szocialista országban ez a helyzet: a rendszerváltás óta óriási a lakosság csökkenése egyrészt a kivándorlás miatt másrészt pedig mert sokkal többen halnak meg mint ahányan születnek.

A kiszolgáltatott népcsoportok, melyek az európai szegénységi küszöb alatt élnek, mégiscsak rászavaznak az Orbán kormányra, mert a magán egészségügy költségeit nem tudják vállalni. Marad az állami egészségügy, melyet a hatalom szisztematikusan alulfinanszíroz, mert hűséges nyugdíjas szavazó táborára csakis a választások idején van szüksége.

Orbán és a nyugdíjasok

0

A jövőre tervezett 6%-os nyugdíjemelés kicsaphatta a biztosítékot Orbán Viktor legelszántabb  támogatói között is, ezért a több mint 2,5 millió nyugdíjas megnyugtatására a pénzügyi államtitkár nyilatkozott arról a Magyar Nemzetben, hogy tulajdonképp korábban félreértették őt amikor rá hivatkozva azt írták: idén nem kapnak plusz pénzt a nyugdíjasok hiába magas az infláció.

Most viszont ezt mondta Banai Péter Benő államtitkár:

”A hatályos rendelkezések szerint, ha az infláció augusztusban túllépi az éves emelést, akkor novemberben januárig visszamenőleg kiegészítő emelést kell folyósítani. Ugyanakkor a kormány szükség szerint kiegészítő nyugdíj emelést adhat. Erre legutóbb tavaly nyáron került sor.”

Idén a nyugdíj emelésének mértéke 15% volt. Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádió interjújában azt mondta, hogy most 22% az infláció. Vagyis

a statisztikai hivatal megkaphatta  az ukázt: vigye le az inflációt 15% alá augusztusban!

Orbán Viktor fogadkozott: leviszi az inflációt 10% alá. Ez azért lenne lehetséges, mert a felemelt gáz és villany árak tavaly a második félévben gyorsították fel az inflációt vagyis a bázis nagyon magas. Főként, hogy a földgáz ára az európai piacon drasztikusan csökkent. A kormány akár csökkenthetné is a földgáz árat, hogy ezzel mérsékelje az inflációt. Valamilyen oknál fogva ez nem jutott eszébe Orbán Viktornak.

A 6% alááshatja Orbán politikai bázisát

Miért ad ilyen keveset hűséges szavazó táborának a miniszterelnök? Mert nincs egy vasa se! Az európai pénzek nem jönnek, a kínaiak pedig közölték: kormányokat nem támogatnak!

Erdogan választási győzelme megerősítette Orbán Viktort abban, hogy a magas infláció ellenére is megőrizheti szavazótáborát. A miniszterelnök el is mondta pénteki rádiós interjújában, hogy imádkozott Erdogan győzelméért. A török ellenzék vezérét Soros emberének nevezte. Arra a paradoxonra utalt ezzel, hogy a kisemberek számára a török és a magyar nemzeti együttműködési rendszer a kisebbik rossznak tűnhet. Az ellenzék tervezett liberális gazdaságpolitikája, együttműködése a Nemzetközi Valutaalappal, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval a szegényebb rétegek számára veszélyt hozhat megszorító csomagok formájában. Orbán és Erdogan az infláció révén csökkenti az életszínvonalat, mert ilyenkor nem kizárólag a kormányt okolják mint egy megszorító csomag esetében.

A demokrácia a múlt, az autokrácia a jövő

Ezért dicsőítette Erdogan nemzeti együttműködési rendszerét Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Mit is mondott Erdogan, aki húsz éve van hatalmon, és most még öt évre kapott felhatalmazást?

“A demokrácia olyan mint a vonat. Ha az ember elérte a célját, akkor leszáll róla!”

Erdogant a hívei szultánnak nevezik. Orbán Viktor még nem tart itt, de Erdogan iránti lelkesedése azt mutatja, hogy errefelé igyekszik. Némi problémát jelez persze a pénzügyi vészhelyzet: nem jönnek az európai pénzek. Nem tudja kifizetni hűséges szavazó táborát, a nyugdíjasokat. Ezért Orbán Viktor, aki Erdogan győzelméért imádkozott eddig, most azért fohászkodhat: a nyomorúságos 6% ellenére is rá szavazzon a több mint 2,5 millió nyugdíjas döntő többsége. Nem sok múlik ezen: épp csak Orbán Viktor hatalma. Amelyet nem engedhet el hiszen

szeme előtt lebeghet Malajzia miniszterelnökének tanulságos példája: amíg hatalmon volt addig ügyet sem vetett korrupciós ügyeire a szigorúan kézben tartott főügyész. Amint a korrupt kormányfő elveszítette a választást Malajziában, megindult a jogi gőzhenger.

A bukott miniszterelnök immár 12 éves börtönbüntetését tölti.

Csúcson a nyugdíjas infláció

Az átlagnál jóval gyorsabban növekedtek az árak két szektorban: az élelmiszerek és az energia esetében. Márpedig ez a kettő a gyógyszerekkel együtt meghatározó a nyugdíjasok fogyasztói kosarában.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint az élelmiszerek árai 43,2%-kal nőttek februárban. Már ez is rémesen magas, de a nyugdíjasok által leggyakrabban vásárolt élelmiszerek esetében ez 48%! Ez kész katasztrófa. A legjobban a kenyér drágult : egy év alatt 98%-kal! A sajtnál az éves áremelkedés 87%, majd a tej és a tojás jön 85 illetve 83%-kal.

Csak emlékeztetőül: a nyugdíjak 15%-kal növekedtek az év elején.

Az energia és a gyógyszerek terén is drámai az emelkedés, ezért a nyugdíjasok mindinkább az elé a választás elé kényszerülnek, hogy miről mondanak le: a fűtésről és világításról vagy az evésről és az ivásról, esetleg az életmentő gyógyszerekről.

Orbán Viktor abban bízik, hogy az infláció egy számjegyű lesz az ősszel.

Kérdés, hogy megvalósul-e addigra az egy számjegyű infláció a valóságban is, és nemcsak a KSH mutatja ki – a miniszterelnök baráti biztatására.

A másik kérdés az, hogy hány nyugdíjas éri meg az egyszámjegyű inflációt?

Az államilag alulfinanszírozott egészségügy gondoskodik arról, hogy mind kevesebb nyugdíjas okozzon gondot Orbán Viktornak, akinek a csak a választások idejére van szüksége a megalázott és megszomorított milliókra, akik rászavaznak, mert kétségbeejtő helyzetükben csakis az állam szociális támogatásával tudják elkerülni a katasztrófát.

Miért támogatják Orbánt a nyugdíjasok, ha a legtöbben mindössze 185 ezer forintot kapnak havonta?

A nyugdíjas medián 185 ezer forint vagyis az 500 eurót sem éri el. A legnagyobb nyugdíjas csoport ennyit kap egy hónapban azután, hogy idén 15%-kal emelkedett a nyugdíj. Igaz, az infláció 25%-os, és különösen jelentős a drágulás ott, ahol a nyugdíjasok a legtöbbet költenek: az élelmiszer piacon.

Európai mércével mérve szánalmasan alacsonyak a magyar nyugdíjak. Elég arra rámutatni, hogy Macron elnök minimum 1200 eurót ígér mostani reformjában, amely ellen sokan tiltakoznak Franciaországban. Mégis Macron elnök népszerűsége a mélyponton míg Orbán Viktor -jelentős részben a nyugdíjas társadalom szavazataival – fölényesen nyeri a választásokat.

A nyugdíjasok többsége Orbánt támogatja míg a fiatalok jóval kevésbé lelkesek

Miért? A magyar miniszterelnök politikai csodafegyvere az államfüggő kiskeresetű rétegek megvásárlása és megtartása. Ezeket a választópolgárokat olcsón meg lehet vásárolni, és mivel végtelenül kiszolgáltatottak, ezért rendkívüli mértékben hálásak.

Rettegnek nyugdíjasok a liberális elittől, amely Bokros Lajos szájával újra meg újra elmondja: nem jár nekik a rezsivédelem és a tizenharmadik havi nyugdíj! Egy olyan országban, ahol az átlag nyugdíjas nyomorog, ez nem épp az, amit a társadalomnak ez a kiszolgáltatott része hallani akar. A lepukkant egészségügyi rendszer gondoskodik arról, hogy Orbán Viktor számára ne jelentsen megoldhatatlan pénzügyi problémát a nyugdíjas társadalom megvásárlása. Évente ezerszámra halnak meg olyan nyugdíjasok, akik más szerencsésebb országokban még sokáig élhetnének. 2021-ben 46 ezerrel csökkent a nyugdíjasok száma.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere ésszerűen működik: a lehető legolcsóbban vásárolja meg a győzelemhez szükséges választópolgárokat, akik alternatíva híján csakis Orbán Viktorra szavazhatnak.

Béke és biztonság – ez a magyar miniszterelnök aktuális jelszava, amely szinte egyértelműen a nyugdíjas társadalom számára készült. Nem csoda, ha a tehetséges fiatalok elpályáznak az országból, amely elveszítette a perspektívát. De a nyugdíjas társadalomból ki akarja látni a jövőjét?

Nyomorúságosak a magyar munkabérek

A nemzeti együttműködés rendszerének tizenkettedik évében siralmasak a munkabérek Magyarországon, ha euróban számoljuk azokat. Márpedig ez a reális számítás a forint permanens leértékelődése miatt.

A központi statisztikai hivatal közzétette a legfrissebb adatokat, melyek azt mutatják, hogy a demokrácia harminckettedik évében, a második világháború befejezése óta 77 évvel nemigen lehet kijönni az átlagbérből Magyarországon, ha figyelembe vesszük a gyorsan galoppozó inflációt, amely a nemzeti bank jóslata szerint sem áll le egyhamar.

A nettó átlag kereset 340 ezer forint volt vagyis nem érte el a 900 eurót miközben ezer euró a szegénységi küszöb az Európai Unió nyugati felén. Még kínosabb,

ha a medián értéket nézzük: ez azt mutatja, hogy mennyit keres az átlagos dolgozó, aki pontosan középen áll a kereseti listán. Ez ma Magyarországon 280 ezer forint vagyis nem egészen 700 euró. Hogy lehet ebből megélni, családot eltartani?

Ami még szomorúbb: ezek az “aranykor” számai! Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósol. Gazdasági csodadoktora, Nagy Márton megélhetési válságot jövendöl. Egyáltalán nem alaptalanul hiszen a gyorsan emelkedő rezsiköltségek és az élelmiszer árak elszabadulása a kimutatott reálbér növekedést hamarosan lenullázza. És még nem beszéltünk a nyugdíjasokról, akiknek olyan ütemben csökkenti a nyugdíját az infláció, hogy a kormány kompenzációja meg sem közelíti a szükséges mértéket. Az életszínvonal csökkenés a nyugdíjasok körében már ma is látványos. A jövő pedig egyértelmű: ha valaki nem tudja kiegészíteni a nyugdíját, akkor irány a tisztes szegénység még akkor is, ha eddig a magyar középosztály tagjának tartotta magát.

2000 euró alatt nem kereshet egyetlen pályakezdő pedagógus sem!

Ezt deklarálta Emmanuel Macron elnök Franciaországban, amely távolról sem az Európai Unió leggazdagabb országa, és amely komoly gazdasági gondokkal küszködik. Elég arra rámutatni, hogy az államadóság mutatója a GDP-hez viszonyítva meghaladja a 100%-ot miközben az eurozóna kötelező szintje maximum 60% lehetne. Az eurozóna máris recesszióba süllyedt – állítja a svájci UBS bank.

A “hanyatló Nyugat” sokkal különb életszínvonalat produkál mint a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

Az egy főre jutó fogyasztás tekintetében Magyarország az utolsók között kullog az Európai Unióban  olyan államok között mint Bulgária és Románia. Valamiért ez a három tagállam vezeti a korrupciós listát is az Európai Unióban.

Vajon miért ?

Az infláció Orbán választási győzelmét fenyegeti

A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott jelentés szerint 6,5%-al nőtt az infláció októberben, és ez minden előzetes várakozást felülmúlt. A nyugdíjas infláció 5,7%-al növekedett, ez is meghaladja az előrejelzéseket.

Alapvetően a 30%-al megnövekedett üzemanyag árak okozzák az infláció ilyen magas mértékét. A fő tényező az üzemanyagok drágulása volt, de a hazai infláció gyorsulása nem egytényezős jelenség. A hagyományosan alacsony áremelkedési folyamatokkal jellemezhető tartós fogyasztási cikkek körében is meglódultak az árak.

Az élelmiszerek átlagosan 5,2%-al kerültek többe mint egy évvel korábban. Csekély vigasz, hogy az egész világon az egekbe szöktek az élelmiszerek árai

Az ok: a gyorsan növekvő kereslet és a gyenge termés, no meg sok minden más. Tíz éve nem voltak ilyen magasan az élelmiszer árak – írja a CNN portál az ENSZ friss jelentésére hivatkozva.

3%-al növekedtek az élelmiszerek árai szeptembertől októberig – közli a FAO (az ENSZ mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szervezetének) jelentése. Különösen a növényi olajok és a búza lett drágább egyetlen hónap alatt. A búza, amely a legnagyobb termő területtel rendelkezik a világon, 5%-al lett drágább, mert gyenge volt a termés olyan nagy exportőr országokban mint Kanada, az USA vagy Oroszország. Az árpa, a rizs és a kukorica ára is nőtt.

Még rosszabb a helyzet a növényi olajoknál, ahol egyetlen hónap alatt 9,6%-al nőttek az árak. Leginkább a pálmaolaj ára emelkedett méghozzá azért, mert a legnagyobb exportőr országban, Malajziában a koronavírus miatt kevés volt a vendégmunkás.

A FAO jelentése hangsúlyozza, hogy a termelési gondokkal párhuzamosan dinamikusan növekedett a kereslet a legtöbb élelmiszerre. Különösen így van ez a tejpor, a baromfi, a növényi olajok és az árpa esetében.

Üres polcok- növekvő árak

Az élelmiszer ellátás sok helyen akadozni kezdett, mert a nagy ellátó láncok szakadoznak a pandémia következtében. Nagy Britanniában a Brexit utáni gondok is hozzájárultak ahhoz, hogy sok szupermarketben olykor üresen tátongtak az élelmiszer polcok. Sok gyorsétterem kénytelen volt levenni az étlapról népszerű ajánlatokat, mert nem tudta beszerezni a szükséges alapanyagokat.

A nagy élelmiszer kereskedő cégek általában áthárítják a fogyasztókra a megnövekedett beszerzési költségeket: így tett az Unilever, a Kraft-Heinz és a Mondelez.

Az infláció megrendítheti a nemzeti együttműködés rendszerét

A nyugdíjasok hiába kapnak 3,6% helyett 3,9%-ot, ha a nyugdíjas árindex 5,7%.

Ez a társadalmi csoport, amely több mint kétmillió potenciális szavazót jelenthet, eddig jórészt Orbán Viktor szavazó bázisát erősítette, mert a kormányzat garantálta a létbiztonságot, és igyekezett megőrizni a nyugdíjak vásárló erejét. Most ennek vége. Minden nyugdíjas háztartás előtt nyilvánvalóvá válik még a választások előtt, hogy a nyugdíjak vásárló ereje csökken. A perspektívája pedig az, hogy az infláció hosszú távon a létminimumra szoríthatja le a nyugdíjának értékét.

Az infláció a szegények adója, mert ők tudnak a legkevésbé védekezni ellene. Egy szegény társadalomban az infláció azzal is sújt többmillió embert, hogy nem tud megvásárolni számára létfontosságú fogyasztási vagy szolgáltatási termékeket.

A rezsi egy átlagos magyar család kiadásainak 21%-át teszi ki míg Nyugat Európában kb. 5%-át.

Orbán Viktor elszántan védelmezi a rezsicsökkentést – józan politikai belátásból. Ha ezt feladná, akkor jó eséllyel veszítene 2022-ben. De ki fizeti meg a magas árat? A cégek, amelyek áthárítják a költségeket a fogyasztókra.

Az infláció gyorsan erodálja a háztartások jövedelmeit. Az eredmény a csökkenő életszínvonal. Ez rossz ómen a választások előtt.

Tízezrek érkeznek a nyugdíjasoknak

Átlagosan 20 ezer forint nyugdíjprémiumot és 11 ezer forint nyugdíj-kiegészítést fizetnek novemberben – mondta Orbán Viktor nyugdíjasok előtt. A „nyugdíjasokkal kötött megállapodás alapján”, ami persze törvényi kötelezettség. Jövő évre is ígért prémiumot.

A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíj-kiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.

Mint mondta, a nyugdíjprémium – a nyugdíjasokkal kötött megállapodás alapján – a gazdaság jó teljesítményével, a nyugdíj-kiegészítés pedig az infláció mértékével függ össze. (Valójában a 3,5 százalék feletti gazdasági teljesítmény esetén fizetendő prémiumot tíz éve még a Bajnai-kormány idején cikkelyezték be, a kiegészítés szintén törvényi kötelezettség, a költségvetésben alultervezett infláció miatt lesz ekkora az összeg.)

A kormányfő az idősek világnapja alkalmából tartott tanácskozáson emlékeztetett arra is, hogy a nyugdíjasoknak az előző években Erzsébet-utalvány formájában biztosítottak időközönként különböző juttatásokat, idén pedig – miután az Erzsébet-utalvány megszűnt – pénzügyi segítségként rezsiutalványt kaptak. Arról is beszélt, hogy a családvédelmi akcióterv részeként 2020. január 1-jétől igénybe vehető a nagyszülői gyed.

Orbán hangsúlyozta: az elmúlt egy évben a gazdaság a kormány reményeinek megfelelően, sőt, kicsivel a várakozásai fölött teljesített, ami a nyugdíjasoknak is jó hír. A magyar gazdaság bővülése idén minden bizonnyal 4 százalék fölött lesz, az óvatos becslések szerint talán 4,6 százalék is lehet – közölte. Hozzátette: az európai gazdaság lehetőségei jövőre ugyan szűkebbek lesznek, mint idén, de a magyar gazdaság ezt a következő évben még nem fogja megsínyleni, a kormány ugyanis képes lesz olyan növekedésfenntartó mechanizmusokat elindítani, amelyek 2020-ban is lehetővé teszik a magas növekedést. Ezért várhatóan a jövő év második felében is lehet számolni nyugdíjprémium kifizetésével – mondta a miniszterelnök.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!