Ráhel, a divatos – Déli kávé Szele Tamással

0
371

Kérem, valami nagyon csicsás kávét kérnék, színes napernyőkkel és gumicukorral a tetején, habosan és csillogóan, ma a divatról lesz szó, arról csak így lehet beszélni. Üzlet ám az is, méghozzá nagy és komoly, rengeteg pénz van benne – és rengetegbe is tud kerülni. Csak sajnos a divatiparnak épp úgy megvannak a saját törvényei, mint mondjuk a gépiparnak.

Foglalkoztunk már lapunk hasábjain ezzel a kérdéssel, pontosabban azzal, miszerint a magyar divatszakma Orrbán Ráhel kacsóiba került, és komoly pénzeket is kapott ennek az ágazatnak a fejlesztésére, de most, hogy fejlemények vannak az ügyben, nem hagyhatjuk azokat szó nélkül.

Ugyebár, ott maradtunk el, hogy – pontosan fogalmazva, ilyen ügyekben első a pontosság – egymilliárdos dotációban részesült márciusban az a Magyar Divat & Design Ügynökség, melyet történetesen, de egészen véletlenül Orbán Ráhel barátnője vezet, akit Bata-Jakab Zsófiának hívnak. Információink szerint a cégnek összesen tizennyolc alkalmazottja van, bár Bata-Jakab Zsófia fizetése havonta bruttó 1,95 millió forint – az ügynökséget felügyelő szervezet, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, Guller Zoltán, csak havi bruttó 1,75 millió forintot keres. No, de a kemény munkát meg kell fizetni. Hogy az alkalmazottak mivel foglalkoznak, azt ez idő szerint senki sem tudja, de hogy egy milliárd forint éves kormánytámogatás elég kell legyen a bérükre, az hétszentség.

Vagy mégsem.

Lesz ott közpénz…

Ugyanis tegnap reggel adta ki az MTI a hírt, miszerint

„Hamarosan tárgyalhatja a kormány a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló átfogó stratégiát – mondta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat- és Design Ügynökség vezérigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös reggeli műsorában.

A vezérigazgató elmondta, a stratégia kiterjed az oktatásra, a gyártásra, érinti a tervezőket és tárgyalja a megjelenést a nemzetközi, illetve a magyarországi piacon.

A hat pilléren nyugvó stratégia egyik alapvetése, hogy a magyar divatiparban szükség van egyfajta koordinációra, ami azt jelenti, hogy az ügynökségnek segítenie kell a tervezők kapcsolatfelvételét bizonyos iparági szereplőkkel.

Fontos továbbá a hatékony kommunikáció, s ennek keretében egy ernyőmárkán (Budapest Select) keresztül mutatják be a tervezőiket külföldön – tette hozzá.” (MTI)

Sőt, a napokban megjelent kormányhatározat értelmében „a nagy növekedési potenciállal rendelkező szakágazatok újabb, kiemelt támogatásra számíthatnak”, ami még érthető volna, de melyek ezek?

a) az egészséggazdaság tekintetében az orvosi diagnosztikai eszközök és berendezések, a traumatológiai implantátumok, a traumatológiai és radiológiai termékek, a biotechnológia, valamint a gyógyszergyártás,
b) az élelmiszergazdaság tekintetében, a hús- és baromfi termékek, valamint a zöldség-gyümölcs tartósítóipari termékek,
c) az építésgazdaság tekintetében a mérnöki szolgáltatások és innovatív építőipari megoldások,
d) a mezőgazdaság tekintetében a mezőgazdasági szaporítóanyag, a mezőgépgyártás és az agrárinformatika,
e) a kreatívipar tekintetében a divat- és designtevékenység

Szóval, a nehéz- és gépipart kivéve majdnem minden.

Vagy inkább az, amire rá tudjuk fogni, hogy nyereséges lehet. De mi most maradjunk a divatágazatnál. Hát, ha lesz fejlesztésről szóló átfogó stratégia, márpedig lesz, hiszen tárgyalja a kormány, akkor lesz ott pénz is, jóval több, mint egymilliárd: de nem vagyok abban olyan nagyon bizonyos, hogy a befektetés belátható időn – mondjuk hat-nyolcezer éven – belül meg is térül.

Nincs az ellen semmi kifogásom, nem is lehet, hogy ha valaki a divatágazatban próbál érvényesülni, légyen bár akárkinek a leszármazottja, vagy akárki leszármazottjának a barátnője. Még az ellen sem emelhetnénk panaszt, ha szülői támogatásból nyitnának egy kis butikot, egy divattervező ügynökséget, aztán, ha jól megy, fejlődik az magától, ha nem megy jól, csődbe jut, ez a világ sora. A gond az, hogy ezt a kis játékot most országos méretben kapta meg egy baráti kör, és közpénzből fogják csinálni.

Kicsit nagyra nőtt ez a butik, de hát ők sem hajlandóak kicsiben játszani.

Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy a divatipar sajátosan működik. Nekem a szerszámgép-gyártásban vannak bizonyos, felületes tapasztalataim, de ha valamelyik kormány rám bízná az ágazat fejlesztését, világos volna, mit kéne tennem: átnézném a világméretű trendeket, megtudnám, miféle szerszámgépekre van kereslet, kiképeztetném a szakembereket, fejleszteném a gyárakat, és időközben imádkoznék, hogy mire mindez összejön, ne lépjen túl rajtunk a világpiaci igény. De a gépiparban megjósolható a technológia fejlődése alapján, mit akarnak majd venni teszem azt, jövőre – a divatiparban ilyen meghatározó elem nincs, a divatágazat saját maga teremti meg az igényt saját magára, technológiától, fejlődéstől, mindentől függetlenül. Mondhatnánk, hogy megjósolhatatlan, mi lesz a divat jövőre, bár vannak trendek, de ezek változhatnak – ám az az igazság, hogy ha felbukkan valaki egy egyéni és jó ötlettel, akkor az lesz és kész.

Jó, akkor bukkanjunk fel mi ezekkel az éceszekkel.

Nem fogunk: ugyanis az sem mindegy, hol és mikor kerül elő az az új ruha vagy cipő, Párizsban, Londonban, Milánóban vagy ne adja Isten, Traktoristapusztán, ugyanis utóbbi esetben akárhogy reklámozzuk, kommunikáljuk, soha nem lesz belőle divat. Mi vagy megyünk a divat fővárosai után, és így vagy úgy, de megélünk belőle, vagy nekiállunk a délibábos fejlesztéseknek, és annyi sikerrel járunk, mintha gumipitypangot termesztenénk a Hortobágyon.

De ne keseredjünk el, történelmileg így alakult, ahogy az is úgy alakult, hogy a magyar számítástechnikai ipar nem került a világ élvonalába néhány, igen korán hozott, ideológiai alapú, téves döntés és egy rejtelmes tűzeset miatt, amivel egyszer még foglalkozni fogok. Egyszerűen vannak olyan iparágak, amikben nem vagyunk és nem is leszünk piacvezetők. Óragyártásban sem jeleskedünk, pedig pont ugyanannyink van hozzá, mint a svájciaknak – kivéve, hogy nincsenek svájci órásaink.

Akkor viszont miért erőltetjük ezt a divatágazat-fejlesztést?

Nyilván igazolása ez annak, hogy a NER-közeli családtagok a saját lábukon állnak,

és nem a közpénzek elsikkasztásából dúsgazdagok, habár maga a vállalkozás, a Magyar Divat- és Design Ügynökség végső soron közpénzből él és abból is fejlődik: azonban lehet mondani, ha valaki nagyon akarja, hogy ez a kis, összetartó baráti kör annak bevételéből gazdagodik. Gyenge érvelés, de érvelés.

Hogy miféle divatot fognak ők kreálni, arról sejtelmünk sincs, legfeljebb azt jósolhatjuk, minden garancia nélkül, hogy míg a nyolcvanas évek butikjait az mozgatta, hogy Nyugat akartunk lenni, a mostani Nagy Butikot inkább az, hogy nem akarunk Nyugat lenni, mert komoly bevételt valóban csak az önálló ötletek, saját indítású trendek hozhatnának.

Mérhetetlenül csodálkoznék bármiféle üzleti sikeren, de mondjuk nem is azért létezik ez a cég – és megannyi társuk – hogy sikeres legyen.

Ez egy kifizetőhely. Ahol látszattevékenység folyik.

Az már bizonyos, hogy a magyar divatszakmát kivették az ahhoz értő szakemberek kezéből – a HVG információi szerint az idei Fashion Week exkluzív díszvacsorájára nem kapott meghívót sem Náray Tamás, sem Herczeg Zoltán, a kívül rekedtek azt a tanácsot kapták, hogy „szakmai jegyért forduljanak Bata-Jakab Zsófiához”. A vacsorán különben Orbán Ráhel foglalta el az asztalfőt – pedig ő elvben csak tanácsadó a Magyar Turisztikai Ügynökségnél.

De azért fontos tanácsadó lehet, legalábbis le merném fogadni, hogy megnézheti magát, aki nem hallgat a tanácsaira.

Az a baj ezzel a divatüggyel is, ami a sajtóval vagy a kultúrával: mivel a kormány kicsit sem ért hozzá, és fontosnak sem találja, fél kézzel teszi tönkre az ágazatot, pillanatnyi és személyes érdekek miatt, és évtizedek munkájával sem lehet majd helyrehozni.

Bár ezek az évtizedek még meg sem kezdődtek, egyelőre sajtóban is, kultúrában is, divatban is a politikai alapú szabályozás irányít újra, az ideológiai tévedéseknél tartunk és szorgos, megbízható hajdúk öntik a harangokat.

Ha ez a mezőgazdaságban zajlana, azt mondanám: visszatértünk a gyapot- és gumipitypang-termesztéshez, micsurini elvek alapján.

Azt azért még megvárom, mikor párizsi dívák állnak sorban a Váci utcában, tumultuózus jelenetek közepette, mert kijött Orbán Ráhel legfrissebb tavaszi kollekciója.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..